MKTT KONFERENCIA 2014

KOMMUNIKÁCIÓ, KREATIVITÁS, KULTÚRA


Simon Miklós: Addikt jelenségek alternatív megközelítése - műveletek az addiktológiával -

Az addiktológia orvosi indíttatású intézménye kívülről nehezen átlátható, alig hozzáférhető, zárt rendszer. Szakmai problémái nem nyilvánosak, tiszteletteljesen nem megkérdőjelezhetők, nem is vitathatók. Az addiktológus nyilvánosságtól elzárkózva dolgozik, kifelé csak politikusoknak szánt üzeneteit kommunikálja. Amit így mutat, végtelenül egyszerű, szájbarágós mantra, a "drog elleni harc", végletekig egyszerűsített nyelvén, amely, vélhetően nem a társadalmi problémák iránt fogékony, differenciáltan gondolkodó, laikus értelmiségnek, gyaníthatóan inkább a kassza kulcsát birtokló, egyszerű észjárású politikusnak szól.

Az addiktológia hagyományos, (kóroktani) szemlélete, ma alapvető gátja a sok összetevős, társadalmi problémákkal terhelt, káros addikt jelenségekkel szembeni, eredményes fellépésének. Ugyanakkor kitűnő eszköze, a szintén egyszerű, kauzális (unikauzális) összefüggések feltárását váró, politikusi gondolkodás kiszolgálásának. Ugyanaz a logikai rend, ami sikertelenségének biztosítéka, egyben változatlan formában történő fennmaradásának, megélhetésének is garanciája. E kettős kötődésében (melynek foglya és létrehozója), hosszú távú eredménytelensége további évtizedekre kódolt.

Krízisnek, válságnak mégsem nevezném intézményi állapotát. Ez átmeneti állapotot feltételezne, a helyzet pedig rosszabb ennél, hisz már a probléma felismerése is komoly akadályokba ütközik. (Külső ágensnek nincs rálátása, belsőnek nem érdeke változtatás.) "Igény" és lehetőségek, mint "kulcs a zárba" illeszkednek. Ebből a kölcsönös függőségből (érdekeltség híján), legfeljebb rendszeren kívülről várható változás. A kreatív lehetőségek ily mértékben beszűkült tere, társadalomkutató számára óhatatlanul, magának, az addiktológia intézménye társadalmi kommunikatív állapotának, kormányoktól, kurzusoktól függő, ciklikusan progrediáló, addikt jellegét veti fel.

Az addiktológia koherens elvi megalapozásában (hol van ilyen?) és gyakorlati alkalmazásában ("drogprevenció") egyaránt problémás felfogása, társadalmi megbízatásának kudarca, régóta alapjainak újragondolását, alternatív megközelítések megjelenését sürgeti. Vajon milyen lenne egy társadalom felé nyitott, átlátható, közérthető, nem félelmet keltő, kommunikatív és pedagógiai folyamatokba jól illeszthető addiktológia?

Előadásom, néhány, az addiktológia szokványos alapvetéseit karakteresen átformáló műveletet vázol. Kérdés, hogy e műveleteken átesett "addiktológia" az elszenvedett, többszörös transzformációt követően, még eredeti nevén neveztető-e, (azonos-e még önmagával), vagy ez esetben már valami másról van szó?