|
Az addiktológia orvosi indíttatású intézménye kívülről
nehezen átlátható, alig hozzáférhető, zárt rendszer. Szakmai problémái
nem nyilvánosak, tiszteletteljesen nem megkérdőjelezhetők, nem is
vitathatók. Az addiktológus nyilvánosságtól elzárkózva dolgozik,
kifelé csak politikusoknak szánt üzeneteit kommunikálja. Amit így
mutat, végtelenül egyszerű, szájbarágós mantra, a "drog elleni
harc", végletekig egyszerűsített nyelvén, amely, vélhetően
nem a társadalmi problémák iránt fogékony, differenciáltan gondolkodó,
laikus értelmiségnek, gyaníthatóan inkább a kassza kulcsát birtokló,
egyszerű észjárású politikusnak szól.
Az addiktológia hagyományos, (kóroktani) szemlélete, ma alapvető
gátja a sok összetevős, társadalmi problémákkal terhelt, káros addikt
jelenségekkel szembeni, eredményes fellépésének. Ugyanakkor kitűnő
eszköze, a szintén egyszerű, kauzális (unikauzális) összefüggések
feltárását váró, politikusi gondolkodás kiszolgálásának. Ugyanaz
a logikai rend, ami sikertelenségének biztosítéka, egyben változatlan
formában történő fennmaradásának, megélhetésének is garanciája.
E kettős kötődésében (melynek foglya és létrehozója), hosszú távú
eredménytelensége további évtizedekre kódolt.
Krízisnek, válságnak mégsem nevezném intézményi állapotát. Ez átmeneti
állapotot feltételezne, a helyzet pedig rosszabb ennél, hisz már
a probléma felismerése is komoly akadályokba ütközik. (Külső ágensnek
nincs rálátása, belsőnek nem érdeke változtatás.) "Igény"
és lehetőségek, mint "kulcs a zárba" illeszkednek. Ebből
a kölcsönös függőségből (érdekeltség híján), legfeljebb rendszeren
kívülről várható változás. A kreatív lehetőségek ily mértékben beszűkült
tere, társadalomkutató számára óhatatlanul, magának, az addiktológia
intézménye társadalmi kommunikatív állapotának, kormányoktól, kurzusoktól
függő, ciklikusan progrediáló, addikt jellegét veti fel.
Az addiktológia koherens elvi megalapozásában (hol van ilyen?)
és gyakorlati alkalmazásában ("drogprevenció") egyaránt
problémás felfogása, társadalmi megbízatásának kudarca, régóta alapjainak
újragondolását, alternatív megközelítések megjelenését sürgeti.
Vajon milyen lenne egy társadalom felé nyitott, átlátható, közérthető,
nem félelmet keltő, kommunikatív és pedagógiai folyamatokba jól
illeszthető addiktológia?
Előadásom, néhány, az addiktológia szokványos alapvetéseit karakteresen
átformáló műveletet vázol. Kérdés, hogy e műveleteken átesett "addiktológia"
az elszenvedett, többszörös transzformációt követően, még eredeti
nevén neveztető-e, (azonos-e még önmagával), vagy ez esetben már
valami másról van szó?
|
