MKTT KONFERENCIA 2014

KOMMUNIKÁCIÓ, KREATIVITÁS, KULTÚRA


Herendy Csilla: Közigazgatás és kreativitás online
Kudarcos és elavult megoldások vs. best partice-ek, világszerte

Az előadás kulcsszavai: közigazgatás, elektronikus ügyintézés, hatékonyság, ergonómia, usability, tesztelés

A kreatív közigazgatás témáját Ongjerth Richárd alábbi definíciója szerint közelítem meg,

"A kreatív közigazgatás olyan új közigazgatási módszerek, eljárások kialakítását és gyakorlatba ültetését jelenti, amelyek főként a technológiai haladás által biztosított korszerű kommunikációs eszközök alkalmazásával hatékonyabbá és eredményesebbé teszik az egyes közügyekről való döntés-előkészítést és döntéshozást, illetve az egyes közigazgatási eljárások lefolytatását, vagy az ügyintézők és ügyfelek kapcsolattartását."

különös tekintettel a közigazgatási eljárások online intézésére, az azzal kapcsolatos tájékoztatás módjára valamint az ügyintézési lehetőségekre, használhatósági (usability, ergonómia) szempontból.

Mivel a netes kommunikációs formák között meghatározó a honlapokkal való foglalatosság (Castells, Ropolyi), az sem mindegy, hogy a közigazgatási szféra milyen online megjelenést tud felmutatni, beszéljünk akár az egyes önkormányzatok weboldalairól, webkettes aktivitásáról (pl. facebookos jelenlétről), elektronikus ügyintézésről, államigazgatási szervek online megjelenéséről vagy a kormányzati portálról. Az online alkalmazások térnyerésének tényét - többek között - a közigazgatási szféra sem hagyhatja figyelmen kívül. Az ügyfelek / állampolgárok igénylik az átgondolt, jól használható, ergonomikus weboldalakat. A gyakorlatban azonban sok esetben azért nem használják szívesen a közigazgatási szféra weboldalait, mert a felületük bonyolult, nehezen érthető, és egyes esetekben gyakorlatilag semmibe veszik a valódi felhasználói elvárásokat, igényeket. A külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy az oldalak fejlesztői nem feltétlenül vannak tekintettel a site célcsoportjára, azok információs szükségleteire, keresési szokásaira, szóhasználatára.

A 30-35 éves alatti korosztály netezési szokásai változóban vannak, és jellemzően egyre inkább mobilos felületről böngésznek, ha tehetik. Ennél fogva egy igen széles felhasználói csoport egy adott weboldallal először mobilos felületen találkozik. Ezt a tényt is változóan veszik figyelembe a közigazgatási oldalak fejlesztői, programozói.

A megszokás pedig elvárásokat is gerjeszt, amely egyben hatalmas kihívás a közigazgatási szféra számára is. Hiszen a felhasználóknak közigazgatási ügyeik intézésével kapcsolatban is szofisztikáltabb elvárásaik lettek/vannak/lesznek. Vagyis: ügyintézés hatékonyan, kényelmesen, ergonomikus felületen, egyértelműen, egyszerűen és gyorsan. Mindezt egyszerű leírni, de annál bonyolultabb megvalósítani.

Miért használható hatékonyabban, azaz könnyen és jól az egyik közigazgatási portál, és miért nehezen érthető, bonyolult és feleslegesen zűrzavaros a másik? Milyen megoldást kíván(na) meg az általános online felhasználói észjárás? Hogyan ismerhetjük meg ezeket?

Hogyan lehet ezt jól csinálni? Hogyan készülhet olyan website, ami nemcsak, hogy jól használható, de egy komplexebb kommunikációs aktivitás megfelelő szereplője lehet?

Előadásomban bemutatok néhány olyan közigazgatási portált, amelyek amellett, hogy ötletesek-kreatívak és barátságosak, jól használhatóak. Azt is bemutatom, milyen teszteléseknek, közös munkának, szakmai elvárásoknak köszönhető a végeredmény. Terveim szerint komplex kampányt is ismertetek, különös tekintettel az online megjelenésre.

A hallgatóságon múlik a döntés: jobbak-e ezek, mint az általunk, hazai viszonylatban megszokottak?