|
Az előadás kulcsszavai: rajzi kompetencia, látás
és tudás, rajzoktatás és kreativitás
Milyen egy jó rajz? Mit tud az, aki rajzolni tud?
Ebben az előadásban ezekre a roppant egyszerűnek látszó kérdésekre
próbálok meg lehetőleg egyszerű válaszokat megfogalmazni. Természetesen
attól, hogy az általam felkínált válaszok egyszerűek, egyáltalán
nem következik, hogy evidenseknek is kellene lenniük; sőt, éppenséggel
az a helyzet, hogy válaszaim megfogalmazásához szükségszerű rámutatnom
néhány rendkívül közkeletű tévedésre.
Elemzési módszeremet tekintve abból a feltételezésből
indulok ki, hogy ha egyáltalán válaszolhatunk értelmes módon a ’mit
tud az, aki rajzolni tud?’ kérdésre, akkor a választ valahol a rajzoktatás
környékén kell keresnünk. Az előadás során néhány bevett, és néhány
alternatívnak mondott rajzoktatási metódust fogok röviden tárgyalni,
a konkrét módszerek bemutatásán kívül külön figyelmet szentelve
azoknak az állításoknak, melyek – állítólag – az adott módszert
hivatottak legitimálni. A rajzoktatással kapcsolatban felvethető
kommunikációs szempontból is releváns kérdések közül a legérdekesebbek
mindenesetre a tudás és a látás oppozíciójával vagy – hogy a másik
szélsőséges álláspontot is megemlítsem – ezek azonosságával vannak
kapcsolatban. Noha a kérdéssel összefüggésben felmutatható filozófiai,
pszichológiai és neurofiziológiai kapcsolódások mindenképp említésre
méltók, az előadásban elsősorban arra fogok koncentrálni, hogy mi
történik ténylegesen a különféle módszerek átadása során.
A fentiekből talán világosan látható, hogy ez előadásban
nem a(z autonóm) műalkotásként értett rajzos reprezentációkról lesz
szó, hanem a rajzról, mint a közlés (kommunikáció) egy sajátos intézményéről.
Állításom szerint a rajzi kompetencia a nyelvi kompetenciához hasonlóan
antropológiai univerzálé, amely – megfelelő tanítási környezetben
– minden egészséges ember számára megtanulható, csak éppen ez a
környezet nem áll a nyelvtanuláshoz hasonló egyetemességgel összehasonlítható
módon rendelkezésünkre.
|
