|
Az előadás kulcsszavai: privát és publikus kreativitás,
spontán zenealkotás, improvizáció
Rögtönzésre, spontaneitásra mindannyian rákényszerülünk
hétköznapi életünk különböző területein: munka, utazás, vásárlás,
stb. Hiába próbálunk tudatosan tervezni, a kontingens elemek keresztülhúzzák
előzetes tervünket. A nonverbális kommunikáció során is gyakran
rögtönözünk. Azonban igyekszünk a befogadó(k)ban önmagunkról egy
egységes, összefüggő lehetőleg pozitív képet kialakítani és fenntartani.
Ennek elérésére többek között kreativitásra van szükségünk.
A spontán zenealkotó folyamatban is sok az esetleges
elem, amelyeket igyekszünk szándékosakkal kompenzálni. A hagyományos
nyugati zenét leginkább az alkotás, előadás, befogadás és újraalkotás
előre megtervezett, spirálisan ismétlődő, egymásra épülő folyamata
jellemzi. Ezzel szemben a tradicionális improvizatív zenében, a
keleti meditatív muzsikában - blues, soul és a belőlük kinövő jazz
- ezek a lépések nem mindig ilyen sorrendben követik egymást, szabadabb
a struktúra, kevesebb a kötöttség. A spontán zenei improvizációban
e négy folyamat időben szimultán zajlik: Megszólal(nak) az első
spontán motívum(ok), s ezután már elindulnak a szimultán interakciók.
A spontán zenealkotás alatt - ebben a diszkusszióban és vizsgálatban
- alapvetően előzetes zenei struktúra, szabály, norma nélkül történő
önkifejező, önismeretet, önreflexivitást segítő csoporttevékenységet
értek, melynek nem kifejezett célja a végső művészeti produktum
esztétikai minősége, ellenben az alkotó folyamatban megélt tartalmak
lényegesek. Nem igényel előzetes muzikális képzettséget, azonban
a zenei felkészültség mértéke mégis befolyásolja az alkotást és
a kreativitás mértékét - meglepő módon - fordított arányban. A kreativitás
mértékétől függően a résztvevő a folyamatosság, folytonosság érdekében
relevánsabb és egyben variáltabb elemet próbál illeszteni az addig
elhangzottakhoz; célja, hogy fennmaradjon a figyelem, hogy újat
jelenítsen meg, de szervesen kapcsolódjon az addig hangzó zenei
szövethez is.
Ebben a kutatásban a résztvevők önreflexív módon,
korábbi zenepedagógiával kapcsolatos élményeket elemeznek és értelmeznek
újra, szemináriumi csoportmunkában vesznek részt. A kreativitást
kérdőívekkel, megfigyelésekkel, önreflexív naplók tartalomelemzésével,
a zenealkotó folyamathoz kapcsolódó kérdésekre kapott válaszok kiértékelésével
mértem reprezentatív (1500 fős) mintán.
|
