Síklaki István:
A kommunikációtól a kognícióig és vissza
A kommunikációkutatás és a kognitív kutatás közötti legközvetlenebb kapcsolatot a nyelv jelenti. Ámbár a kommunikációkutatásnak vannak a nyelvhez kevésbé szorosan kötődő területei is (pl., NVC, vizuális kommunikáció), mégis domináns közege és vizsgálati témája a nyelv. A kogníció esetében biztosan nagyobb a változatosság, az ember kognitív folyamatai jóval szélesebb kört jelentenek, mint a nyelv, legalábbis, ha a nyelvet szűkebben értelmezzük. Ezzel együtt alig van olyan területe a kogníciónak, ahol az ember esetében a nyelv ne venné ki kisebb vagy nagyobb részét a teljesítményből. Valami olyasmiről lehet itt szó, mint amikor az evolúció már meglévő rendszerek fölé építi azok finomabb hangolására az újabb rendszereket. Előadásomban olyan összefüggésekre igyekszem rámutatni, amelyek azt bizonyítják, hogy az emberi kognitív kutatások szemléletében a kommunikációnak mint célt és keretet adó funkciónak megkerülhetetlen szerepe van. Például szolgálnak erre a tudattal kapcsolatos kognitív kutatások (pl. visszájáról az a Sommerfhof, aki a nyelv nélküli tudat elméletét dolgozta ki, vagy Baars, akinek szociálpszichológiai tudatelméletében fontos szerepet kap a nyelvi kommunikáció, vissza egészen az osztott agy kutatásokig), vagy a nyelv eredetére vonatkozó elméletek (pl. Calvin és Bickerton), de akár a kurrens kognitív szociálpszichológiai elméletek is (pl. a Linguistic Intergroup Bias). Olyasfajta dinamika körvonalazódik tehát, ahol az emberi kognitív funkciók fejlődése kommunikatív igények hatására halad egy adott irányban, a kognitív fejlődés pedig segíti a kommunikáció hatékonyságát.