Korpics Márta:
Korlátok és lehetőségek
A szakrális kommunikáció és a kognitív vallástudomány találkozási pontjai
A szakrális kommunikáció a kommunikáció középpontjába a participáció fogalmát állító elméletének értelmében sajátságos kommunikáció, amikor is az ágens egy közvetítő közegben, a szakrálisban adott felkészültségek által egy konkrét színtéren képes a transzcendenst bevonni a kommunikációba (Horányi 1998). A szakrális kommunikáció értelmezésében a transzcendens kétféleképpen válhat hozzáférhetővé. Nincs olyan érzékszervi modalitás, amellyel transzcendens közvetlenül megtapasztalható lehetne. Olyan komplex dolgokat, vagy dimenziókat kellene felfogni ennek a világrészletnek az észlelésekor, amelyre az emberi racionalitás nem alkalmas. Hatásáról azonban tudni lehet. A transzcendens azáltal válik érthetővé, megtapasztalhatóvá, hogy valamely transzponáción keresztül az ember számára a "már felfoghatóban" jelenik meg. A hozzáférhetőség a szakrálisban rögzített. A szakrálisban adottak azok a szimbolikus módok, ahogyan az ember kezelni tudja a transzcendenst. A szakrális kommunikáció működésének vizsgálatában alapvetően két fogalomra fókuszálunk, a tudás (felkészültség), és a szimbolikus jelentéstulajdonítás fogalmára.
Amikor a szakrális kommunikáció területén a vallási tudás fogalma előkerül, óhatatlanul is felvetődik a kognitív tudományoknak az emberi megismeréssel kapcsolatos értelmezése. A megismeréstudomány nagy hangsúlyt fektet mind a szimbolikus, mind a metaforikus gondolkodás megismerésére, sőt arra is rámutat, hogy az emberi agy a szimbólumok kulturális processzálásnak eszköze (Csányi 2000, 49). Ha jobban megértjük a szimbolikus megismerést, ez segíthet bennünket a szakrális kommunikáció működésének megértésében is. További kapcsolódási pontot jelenthet a szakrálissal kapcsolatban a kognitív tudományok egy új területe, a kognitív vallástudomány, amely a vallást és a vallásosságot az emberi agy jelenségének tekinti - szemben a korábbi filológiai, történeti és társadalomtudományi megközelítésekkel. A kutatások a vallásos ember gondolkodására fókuszálnak, azt próbálják meg feltérképezni, hogy milyen módon lehet Istenről gondolkodni egy adott vallási rendszerben. A vallás kizárólag az emberre jellemző kognitív gyakorlat (Mezei 1998, 347). Ha ebből a nézőpontból tekintünk a vallásos emberre, akkor vele kapcsolatban annak a kérdésnek a feltevése a releváns, hogy milyen leképezések vannak a fejében a világról, arról a világról, amelyet vallásossága szempontjából értékel.
A fentiekben leírtak alapján az előadásban arra teszünk kísérletet, hogy összevessük, hogy a szakrális kommunikáció leírása során használt fogalmi apparátus, és a kognitív vallástudomány eszköztára között milyen átfedési pontok lehetségesek, és hogy ezek az átfedések mennyiben bizonyulhatnak hasznosnak a szakrális kommunikáció leírása során használt legfontosabb kategória - a felkészültség fogalmának a megértéséhez.