Kéri Rita:
Tudásátadás és/vagy konstruálás?
Azokról az értelmezési keretekről, melyeknek segítségével a világról alkotott tudásunkat strukturáljuk, kétféle megközelítésben szokás beszélni. Egyrészt a szociális térben képződő társas termékekként, másrészt a társas közegben megosztott, átadott, közösen birtokolt tudáselemekként.
A 'valóság konstruálása' kifejezéssel Berger és Luckmann (1966) óta számos formában találkozunk: a társas konstruálás szókapcsolaton kívül előfordul még a narratív konstruálás, a médiában történő konstruálás, a vizuális és a diszkurzív konstruálás is. Mindezekben fontos szerepet kap a kommunikatív mozzanat, ugyanakkor a tudás inkább (internalizálható, választható) termékként, és nem mint formálódó anyag szerepel. A felfedezés intuitív lélektani mozzanata a tudás vizsgálata szempontjából Poppernél (1959) is misztikus és irreleváns, a végtermék és anak igazolása az, ami logikai elemzés alá vethető.
Piaget (1954) mindezeket megelőzően beszél a valóság konstruálásáról a gyermeki elmében. Míg a társadalomtudományok inkább a konstruálás termékére, a közös tudásra fókuszálnak, a kognitív fejlődéslélektan a fejlődési vonal egységességét hajlamos feltételezni a tudáselemek "birtokba vételében".
Ezen diszciplínák metszéspontjában fókuszba kerülnek a kontextusnak azok a nehezebben tetten érhető erői, melyek közepette a szilárd, kézzel fogható valamiként koncipiált tudáselemek, sémák, vélekedések elnyerik formájukat, és ezek az erők gyakran épp a kommunikációs feltételrendszerben ragadhatók meg. Tekinthetjük úgy is, hogy a kognitív struktúrát és a tudás struktúráját minden kommunikációs aktus átformálja (ez egybehangzik Sperber és Wilson relevanciaelméletével), más megfogalmazásban beszélhetünk átadás és mintakövetés helyett interakcióról vagy problémamegoldásról. Ebben a keretben a kommunikáció nem csupán a közvetítésnek és megosztásnak, hanem a formálásnak is eszköze. Körvonalazódni látszanak azok a dimenziók, melyekben az értelmezési kereteinket strukturáló fix pontokat (pl. célokat, megoldandó problémákat, eljárásmódokat, értékeket, hedonisztikus elveket) megválaszthatjuk, illetve azok a kommunikációs elemek (nyelvi címkék, hangsúlyok, kontingens reaktivitás), melyek ezeket a 'felfüggesztési pontokat' kijelölik. A kooperatív cselekvés, a tudásátadás és a kreatív problémamegoldás vizsgálata szempontjából elengedhetetlennek tűnik ezeknek a kontextus-elemeknek és hatásuknak, a bennük rejlő korlátoknak és szabadságnak az ismerete, melyet a kognitív pszichológia és a kommunikációkutatás együttesen gazdagíthat. Egy ilyen kutatás kulcskérdései, hogy mely kommunikációs elemek szólítanak inkább sémaképzésre és modellkövetésre, melyek invencióra, és a kreativitás terepén milyen feltételek mentén fogalmazódnak meg egy új rendszer keretei.