Budapesti Kommunikációs Főiskola

Javorniczky István

javorn@bkf.hu

 

A BKF Alapítvány által megalapított Budapesti Kommunikációs Főiskola 2001 és 2005 között üzleti kommunikáció, nemzetközi kommunikáció, társszakos kommunikáció (újságírás), valamint európai közszolgálati és üzleti szervező szakokon folytatott nappali és levelező tagozatos főiskolai szintű alapképzést. Az első végzős évfolyamok hallgatói 2005-ben vehették kézbe diplomájukat.

2005-ben a főiskola megkezdte a bolognai rendszerű képzési alapszakokra történő felkészülést (Nemzetközi gazdálkodás, Közszolgálati közgazdász, Gazdálkodás és menedzsment, Kommunikáció és Médiatudomány).


A 2006-ban induló, bolognai rendszerű Kommunikáció és médiatudomány alapszakon a képzés célja olyan kommunikációs szakemberek képzése, akik ismerik a társadalmat működtető kommunikációs rendszereket, a társadalmi kommunikáció működésének szabályszerűségeit, valamint a kommunikáció és a média fontosabb intézményeit. Megszerzett elméleti és gyakorlati tudásuk birtokában képesek a társadalmi kommunikáció alapvető intézményeiben - elvégzett szakirányuknak megfelelő - középvezetői státusz betöltésére. A szak felkészít a vállalati szféra kommunikációs feladatköreinek ellátására, valamint a médiaszakember-képzést is prioritásként kezeli. Bár az újságírói pálya telített, de a hiteles, objektív újságírás követelményeit szem előtt tartó szakemberekre szükség van. A BKF Kommunikáció és médiatudományi szakán végzettek e szakembergárdát gyarapíthatják.

A főbb tantárgyak a következők:

A kommunikáció filozófiai alapjai, Kommunikációs készség fejlesztése tréning, Közszereplés, Kutatásmódszertan, Kvalitatív elemzési módszerek, Médiumok kezelése tréning, Politikatudomány, Európai integrációs ismeretek, Érveléstechnika, Informatika, Jogi alapismeretek, Prezentációs készségfejlesztő tréning, Stilisztika, Szociálpszichológia, Szociográfia, Szociológia, Tárgyalástechnika és kifogás-kezelés tréning, A társadalomelmélet alapjai, Társadalomtörténet, Tranzitológia, Illusztrációkészítés, Közvéleménykutatás, Kulturális antropológia, Kultúraközi kommunikáció, Marketing alapismeretek, Szervezeti kommunikáció, Társadalmi kommunikáció, Rádiós és televíziós alapismeretek, Vizuális kommunikáció, Európai és világsajtó, Fotó, Gazdaságföldrajz, Gazdasági kommunikáció, Gazdasági újságírás, Hírszerkesztés.

A hallgatók a következő szakirányok közül választhatnak: Nyomtatott sajtó, elektronikus sajtó, nemzetközi kommunikáció, Pr és marketing.


A GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT szakon a képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági-, társadalomelméleti-, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésére, elemzésére, valamint a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére, továbbá kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

A főbb tantárgyak a következők:

Matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezetgazdaságtan, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia, vállalati pénz-ügyek, számviteli elemzés, emberi erőforrás gazdálkodás, marketing menedzsment, vezetés és szervezés, értékteremtő folyamtok menedzsmentje, döntéselmélet és módszertan, kontrolling, üzleti etika, stratégiai tervezés

A hallgatók a képzés során vállalkozásszervező és üzleti kommunikáció szakirányt választhatnak.


A Nemzetközi gazdálkodás szakon a képzés célja legalább két idegen nyelven magas szinten tárgyalóképes gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, társadalomelméleti, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a nemzetközi vállalkozói tevékenység végzésére és irányítására, szervezésére és kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

Főbb tantárgyak:

Matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel, menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, egyéb alapozó üzleti ismeretek. EU, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia, szervezet- és vezetéselmélet. nemzetközi kereskedelemi és gazdasági intézmények, világgazdasági folyamatok és régiók, külgazdasági politika, elemzés és piacfejlesztés, nemzetközi pénzügyek, nemzetközi ügyletek, nemzetközi marketing, interkulturális menedzsment, EU-közösségi politikák, nemzetközi tárgyalási technikák, nemzetközi etikett, protokoll.

A hallgatók által választható szakirányok: nemzetközi kommunikáció, Gazdasági és külpolitikai újságírás, Corporate and Business Communication (angol nyelvű).


A Közszolgálati szakon a képzés célja olyan gazdasági szakemberek felkészítése, akik magas szintű gazdaságtudományi, társadalomtu-dományi, szervezési és vezetési, valamint kommunikációs ismertekkel rendelkeznek, és képesek a közszférában, közigazgatási intézményekben, állami és nem-állami, valamint nemzetközi szervezetekben elemző, tervező és középszintű irányítói feladatok ellátására. A szak felkészít az európai uniós közszféra működésének ismeretére, a források megszerzésének és felhasználásának menedzselésére. A képzés sokoldalú és sok területen használható ismeretanyagot ad, amely jó esélyt ad a végzetteknek az elhelyezkedésre a közösségi szféra legkülönbözőbb szervezeteiben, de a megszerzett tudás a magángazdaságban is versenyképessé teszi a hallgatókat. A közszolgálati közgazdász szak új szak a magyar felsőoktatásban. A BKF európai közszolgálati szakja közvetlen előzménye ennek a képzésnek, így a főiskola jó hagyományokkal rendelkezik ennek a szaknak az indításához. Emiatt már nem csak reméljük, hanem tudjuk is, hogy az itt végzett hallgatók nemzetközi színvonalú, korszerű és értékes tudással fognak rendelkezni.

Főbb tantárgyak:

A mikro- és makro közgazdaságtani, szervezés- és vezetéstudományi, közösségi gazdálkodási, pénzügyi és számviteli ismeretek mellett szociológia, filozófia és etika, pszichológia, történelmi és jogi ismeretek, valamint EU integrációs ismeretek szerepelnek az elméleti alapozó tárgyak között. A módszertani ismereteket matematikai, informatikai és statisztikai tárgyak keretében tanulják a hallgatók, de személyiségfejlesztés, egyéni kommunikációs készségek fejlesztése és média-kezelési tréning is szerepel a módszertani alapozásban. Közigazgatási, közszolgálati, szerteágazó (stratégiai, nemzetközi, multikulturális, HR, projekt) menedzsment és politikatudományi tantárgyak mellett EU szakpolitikákat, közkapcsolatokat és PR, valamint sajtómunkát is tanulnak a hallgatók.

Választható szakirányok: Európai közmenedzsment és Közszolgálati kommunikáció


A bolognai alapszakokon kívül a főiskola üzleti kommunikáció szakot is indít keresztféléves rendszerben 2006 februárjától. A képzés célja olyan kommunikációs szakemberek képzése, akik a piaci viszonyok között működő nyomtatott és elektronikus médiumok és a munkaerő-piaci igényeinek megfelelő gazdasági és vezetési ismeretekkel, kommunikációs készségekkel és képességekkel rendelkeznek. Szakképzettségük birtokában képesek a közigazgatásban, az üzleti világban, a különböző vállalatoknál, intézményeknél széles körű kommunikációs feladatok (például értékesítés, üzleti levelezés, rendezvények, bemutatók szervezés) ellátására.

Szakmai gyakorlat. A Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatói tanulmányaik során testközelből megismerkednek választott hivatásuk gyakorlati oldalaival is. Diplomájuk kézhezvételekor tehát már konkrét munkahelyi tapasztalatokkal rendelkeznek. A főiskola ennek érdekében együttműködik a hazai és nemzetközi üzleti élet, a közszféra és a média legszínvonalasabb műhelyeivel, legkiválóbb hallgatóinak így vezető szakemberek irányítása alatt egyéni szakmai programokat szervez.

A főiskola hallgatói képzési idejük utolsó félévében kötelező szakmai gyakorlaton is részt vesznek, melynek célja, hogy az elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteket felhasználva ismerjék meg az adott gyakorlóhely tevékenységén keresztül az alapvető gazdasági, gazdálkodási, szervezési és vezetési feladatokat, valamint az üzleti kommunikáció, az újságírás, a nemzetközi kommunikáció és a közszolgálat működését. A gyakorlati képzés alapul szolgálhat a diplomamunka elkészítéséhez, egyúttal jó lehetőséget teremt egy jövőbeni kedvező munkahely megtalálásban.


A főiskolai alapképzés mellett a BKF 2003-ban akkreditált felnőttképző intézmény is lett. A Magyar Televízióval együttműködésben televíziós újságírókat is képez. Akkreditált ECDL és EBCL képző- és vizsgaintézmény, nyelvi lektorátusa pedig (mely EURO, ITK-Origo és TOEIC hivatalos nyelvvizsgaközpontként is funkcionál) szakmai és általános nyelvi képzéseket, míg a BKF Szakmai Akadémia közép-, és felsőfokú szakképzéseket szervez. Az alapképzési szakokon felül a főiskola felsőfokú szakképzési és posztgraduális szakirányú képzési programokat és vállalati tanfolyamokat szervez kommunikációs, üzleti kommunikációs és Európai Uniós menedzsmenti témakörökben és rendelkezik saját szakközépiskolával (BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola).