Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely

Mankó Mária

mariam@bdtf.hu

 

A Berzsenyi Dániel Főiskolán 1999 szeptembere óta folyik kommunikáció szakosok képzése, amelyért a Művelődéstudományi és Kommunikáció Tanszék felel. Kommunikáció szakon az elő évfolyam 35 fővel indult, pótfelvétel keretében kerültek be a hallgatók. A 2001/2002-es tanévben az intézménybe első helyen jelentkezők esetében már ötszörös, a 2001/2002-es tanévben hétszeres, a 2002/2003-as tanévre nyolcszoros. A 2003/2004-es tanévre szintén nyolcszoros volt a túljelentkezés nappali tagozaton. Ezt az arányt a 2004/2005-ös tanév jelentkezői száma is megtartotta. A kommunikáció szak ezzel intézményi szinten a nappali képzés vonatkozásában a legnépszerűbb szak.

A képzési követelményeknek megfelelően Szombathelyen is egy széles alapozó szakasszal kezdődik a munka. Itt a kommunikáció elméleti kérdéseivel, a kommunikáció kutatás elméleti-módszertani problémáival, szervezetelméleti alapokkal, szociológiával, szociálpszi-chológiával ismerkednek meg a hallgatók. A képzés utolsó két éve szakirányos tudnivalókra koncentrál. Hallgatóink eddig négy szakirány közül választhattak: újságíró, intézményi kommunikáció, tömeg-kommunikáció, s hálózati kommunikáció szakirányok között. Ennek a tantervi (moduláris) struktúrának nagy előnye, hogy igényekhez igazodó, flexibilis képzés a kommunikáció szakosok képzése. A tanterv nagy óraszámban tartalmaz szakiránytól függetlenül is készségfejlesztést. Nagy súlyt fektetünk olyan kulcskompetenciák alakítására, mint pl. kreativitás, problémamegoldás, önállóság, együttműködés, tanulási képesség fejlesztése. Ez utóbbi pl. külön tanegységet is képez, hiszen a kommunikációs szakterületen a naprakész tudás olyan gyorsan változik, hogy megkerülhetetlen a már "kész" szakember számára is a folyamatos tanulás.

Hallgatóink szerint képzésünk erősségei közé a következők tartoznak: felkészült oktatóik vannak, a szakirányok képzési színvonalát igen jónak ítélik, szerintük a szak széleskörű tudást ad, s még a magas követelményeket is az erősségeink közé sorolják.

A képzésből eddig kikerült hallgatók elsősorban megyei, illetve helyi tömegkommunikációs intézményeknél, kommunikációs ügynökségeknél helyezkedtek el.

A gyakorló helyek mentorainak véleménye szerint a hallgatók friss szeműek, ötletesek, elméletben jól felkészültek, érdeklődők, kiváló általános tájékozottságúak, többségük a munkaerőpiacon szinte azonnal "bevethető".

Ez a minősítés - a jó színvonalú elméleti képzésen túl - annak is köszönhető, hogy a Berzsenyi Dániel Főiskolán a képzéshez igen jók az infrastrukturális feltételek. Digitális rádió stúdió segíti a felkészülést. 2005 áprilisától működteti a tanszék a Berzsenyi Rádiót, amely kisközösségi rádióként a z FM 98,8 Mhz-en hallgatható, de az adás az interneten keresztül az egész ország területén vehető. A munkatársi gárda magja, motorja a kommunikáció szakos hallgatók újságírásra szakosodó csoportja. Jól felszerelt szerkesztőségi szoba, számítógépes szaktanterem áll a hallgatók rendelkezésére.

A kommunikációs szakma sokszínű gyakorlatára felkészítésén túl fontos szempont számunkra a tehetséges hallgatók kutatómunkába történő bevonása is. Legfrissebb együttműködésünk egy nemzetközi munkában: egy többnyelvű kommunikációs (elsősorban PR területen) szótár magyar szócikkeinek elkészítése, amelyben (az oktatók mellett) hallgatóink igen lelkesen és jó teljesítménnyel vesznek részt. Hallgatóink filmfesztiválokon (PR és dokumentumfilm kategóriában) mindig sikeresen szerepelnek, sokukkal találkozunk a díjazottak között. Az Albatrosz nevű lapjuk már két szakmai díjat magáénak tudhat.

A belső oktatók jó része rendelkezik média illetve szervezeti kommunikációs tapasztalatokkal is. A tanszéknek megfelelő számú minősített oktatója van, a fiatalabb oktatói gárda valamennyi tagja PhD képzésben vesz részt. A szakon a tanszék szűkebb belső oktatóin túl olyan elméleti és gyakorlati munkában kiemelkedő egyéniségek oktatnak, mint pl: Borókai Gábor, Földes Anna, Horváth Szilárd, Kepes András, Zöldi László.

2006 szeptemberétől a Berzsenyi Dániel Főiskola kommunikáció szakán is a BA szintű szakképzés indul el. Minőségi szempontok szem előtt tartásával két szakirány elindítására van módunk, ezek: a szervezeti kommunikációhoz és az újságírás területéhez kötődőek.