DOI: 10.20520/Jel-Kep.2014.1.4

Sipos Júlia

EURÓPAI TÖRTÉNETEINK

A berlini Prix EU rádiódokumentum műsorainak elemzése

A Prix Europa média fesztivál 26 éve létezik. 1987-ben alapították Amszterdamban az Európa Tanács és az Európai Kulturális Alapítvány javaslatára. Először különböző helyszíneken rendezték meg a versenyt, majd 1996-tól az állandó székhelye Berlin-Brandenburg lett, az RBB, a Rádió Berlin Brandenburg látja vendégül és szervezi a média versenyt, amelyben 9 kategóriában vehetnek részt a nem kereskedelmi médiában alkotók. Évente díjazzák a legjobb európai televíziós, rádiós produkciókat, valamint az újmédia alkotásait. A díjak 6000 Euró és a Prix Európai Díj. Évente októberben körülbelül 1000 média szakember, szerkesztők, riporterek, független producerek vesznek részt az egyhetes rendezvényen, több mint 40 európai országból. A zsűri munkája és a díjazás demokratikus és átlátható folyamatban zajlik; nyitott rendezvényről van szó, regisztráció után bárki részt vehet a meghallgatásokon, illetve az utána zajló vitákon is. A rendezvényt az Európai Műsorsugárzók Uniója, az EBU támogatja.

Berlinben három év - 2011, 2012 és 2013 - legjobbnak ítélt rádiódokumentum alkotásait hallgattam meg, valamint részt vettem az ezekről zajló nyilvános vitán. Kutatásom olyan kérdéseket vesz célba, hogy miről szólnak, és mit tükröznek ezek a művek, milyen típusú konfliktusokat mutatnak meg és milyen módon, milyen üzeneteket fogalmaznak meg az alkotóik, vannak-e a különböző országokra jellemző témák és melyek azok az értékek, amelyeket ezek a rádiódokumentumok preferálnak?

Különös kérdésfeltevés ez akkor, amikor maga a műfaj az exkluzivitás világába tartozik, hiszen az új média megjelenésével olyan hatalmasat változott az elmúlt évtizedekben a média mind a tartalom előállítás, mind a fogyasztás szempontjából, hogy ezt a rádiózással kialakult műfajt joggal tekinthetjük speciális hallgatói igényt kielégítő, mára már klasszikussá vált médiaműfajnak.

Ma, amikor az interneten a mémek is egyik hétről a másikra devalválódnak, újfajta, hiper-high context kommunikációs stílus uralkodik a média fragmentumokban, vajon mit adhatnak ezek a történetmesélő, nem sűrítő, hanem a szó eredeti értelmében narratív történetek? Mi indokolja létezésüket és magas szakmai presztízsüket egy olyan korban, amikor a klipkultúra nemzedéke, az Y, Z vagy a millenniumi nemzedék már elképzelni sem tudja, hogy képek nélkül végighallgasson egy félórás, vagy gyakran 50 perces rádióműsort?

Előfeltevésem - amelynek cáfolatára vagy igazolására teszek kísérletet -, hogy a 21. századnak ezekben a médiatartalmaiban tetten érhető az a nyilvánosság felfogás, amelyet Jürgen Habermas és elméletének követői, a média etikusok állítanak a nyilvánosságban elhangzó kommunikációról. Maga Habermas a következőket írja A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című klasszikus műve 17. kiadásának változatlan újraközlésekor.

"Azt, hogy a 17. kiadás változatlan újraközlése mellett döntöttem, két ok igazolhatja. Egyrészt az állandó kereslet egy olyan kiadvány iránt, mely a különböző egyetemi évfolyamokon egyfajta tankönyvvé vált, másrészt az az időszerűség, melyet a nyilvánosság szerkezetváltozásának szemünk láttára kölcsönzött a Közép- és Kelet-Európában zajló (utolérő) forradalom." (Habermas 1990: 7. old.)

A habermasi nézőpont lényege, hogy a nyilvánosságnak kitüntetett szerepe van a társadalom életében, mert "az, ami van, csak a nyilvánosság fényében jelenik meg, csak itt válik mindenki számára láthatóvá... Azok az erények, amelyeknek katalógusát Arisztotelész kodifikálja, egyedül a nyilvánosság előtt igazolódnak, ott találnak elismerésre." (Habermas 1990: 54. old.)

Vajon érvényes-e az idea, amely szerint a társadalmi valóságot lényegében a nyelvileg-kulturálisan közvetített interakciókban oldjuk fel? Vajon tetten érhető-e a minden megvitathatóság eszméje, a kényszermentes, szabad közlés, mint közkincs és a közös szabályok mindenki általi megtartásának igénye ezekben a produkciókban? Európai történeteink eme sajátos feldolgozásában kirajzolódnak-e olyan közös értékek, amelyeket, a sokféle és sokszínű témák és megvalósulási formák mellett is európai értékeknek nevezhetünk?

Ez a kérdésfeltevés azért is indokolt, mert a dokumentumok különböző médiarendszerekben születnek, ahogyan erről Daniel C. Hallin és Paolo Mancini közismert komparatív kutatásában olvashatunk. (Hallin - Mancini 2008) Az általuk leírt három modell különbségeire és jellegzetességeire ezen a helyen nem térek ki, most csak jelzésszerűen említem, hogy a mediterrán vagy polarizát pluralista modellhez tartozik a szerzőpáros szerint Franciaország, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország. Az Észak-Közép-európai vagy demokratikus korporatista modellhez tartozik Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Németország, Hollandia, Norvégia, Svédország, Svájc. Az Észak-atlanti vagy liberális modellhez pedig Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Kanada és Írország. Miután a Hallin - Mancini féle elemzést relevánsnak fogadom el, ezért kiváltképpen érdekes, ha az eltérő médiakultúrák ellenére felfedezhetőek szignifikáns hasonlóságok a különböző médiarendszerekből érkező rádiódokumentumok között.

Különösen fontos kérdések ezek számomra a mai Magyarországon, ahol a rendszerváltáskor elindultunk a zárt társadalomból a nyitott társadalom felé (Terestyéni 2006), de a nyilvános térben a fragmentált nyilvánosság uralkodik, a közös szabályok és együttesen elfogadott értékek, játékszabályok felmutatására alkalmas média felületek kevéssé láthatóak. A rádiódokumentum alkotásokban feltevésem szerint ott vannak ezek a közös értékek és normák, ezeket szeretném tetten érni a kutatásban.

A rádiódokumentum, mint műfaj

Balázs Géza meghatározása szerint "a rádiós újságírás és a dráma határán mozog a 'mikrofonnal írt dráma', vagyis a dokumentumműsor a rádióművészet része. Jellegzetesen a közszolgálati rádió műfaja. A dokumentumműsor alapja a valóság: a felvétel a valóságos élet eseményeit rögzíti (egy vonatutazás, egy szemműtét, egy gyilkosság körülményei, stb.) Ezeket a korrigálatlan dokumentumokat szerkeszti meg a műsor alkotója, az esztétikai törvényszerűségeknek megfelelően." (Balázs 1999: 4 old.)

A rádiódokumentum műfaj sajátos helyet foglal el a médiaműfajok között, mert nem fikciós műfaj (nonfiction), tényeken alapul, személyes tanúvallomások (témoignage), személyes hitvallások, narratívák sorrendje, amelyet a szerkesztő fűz össze, sokszor időben, kronologikusan követve egy személyes sorsot, vagy társadalmi eseményt. A szerkesztő, a történetmesélő lehetőségei azonban sokfélék. Időben felcserélheti az egyes elemeket, kiegészítheti a hallottakat saját perspektívájával, hozzárendelhet a szereplő szavaihoz archív dokumentumokat, ezzel hitelesítve, megerősítve vagy szembeállítva az elbeszélőt és így irányítva a hallgatót, befolyásolva kognitív folyamatát. A szerkesztő a hallgatót érzelmileg is vezeti a történetben, amikor különféle akusztikus elemekkel gyakorol hatást, a történet erejét mélyítve, megerősítve, felnagyítva vagy éppen ellenkezőleg, ironikussá téve a hallottakat, tehát a szerkesztő a történetmesélő, akinek a perspektívájából látjuk, illetve halljuk az elmondottakat.

Mindez azt jelenti, hogy ez a műfaj egyszerre hordozza a kognitív, racionális elemeket és hatásmechanizmusokat, valamint az érzelmi affektív elemeket, amelyek a katartikus, művészi hatás elérését szolgálják.

A történetek különféle narratívák, mégpedig bonyolult kettősségben, mert első szinten a szereplő(k) narratívái jelennek meg, majd egy másik szinten egy másik narratíva születik, a szerkesztő, az alkotó narratívája. Ennek a kettősségnek a felfejtésére is kísérletet teszek egy példával. (Axel Reitel Kivásároltak, 2010. című művének elemzésével.) Ebben a szerkesztett narratívának a sajátja mindaz az akusztikus elem, amelynek hatásával megjelenik a katarzis, a tényújságírástól eltérően az emocionális hatás. Ez az a sajátossága e műfajnak, ami alapján jogos lehet a kérdés, jobbak leszünk-e egy műalkotás befogadásától? Ezen a ponton megjelenik az elemzés érték és lét horizontja, vagyis, hogy lehetünk-e jobbak annál, amik vagyunk. Van-e, lehet-e ennek a hatásnak bárminemű befolyása a hallgatóra, a hallgatóságra?

Vajon nem ugyanezt a kérdéskört találjuk a Varázshegyben? Thomas Mann szereplői, a humanizmust képviselő Settembrini és az antiracionalista, militarizmust hirdető Naphta vitája nem ugyanerről szól-e, miközben ők is kulcsszereplők, hús, vér, létező alakok? Cassirer és Heidegger, a híres davosi vita alakjai, akik megelevenednek a Varázshegy lapjain, és akikről Salamon János Pillantás a hegyről című szövegét idézem, ha nem is egész terjedelmében, de az utalás fontossága miatt jelentős részben.

"Az emberi léttel együtt az idő, a történelem kontingenciájába zárt emberi ész nincs abban a helyzetben, hogy a különféle történelmi korokon, népeken átívelő végtelen, egyetemes igazságok oldalára állhasson. Heidegger érveléséből nem kevesebbet lehetett leszűrni, mint hogy a kanti gondolatrendszer valójában az ő filozófiájának nagyszerű, de még kissé félszeg, bátortalan előzménye. Nagy elődje még visszariadt attól a felfedezéstől, amit ő már nyíltan, félelem nélkül hangoztat: az ember nem haladhatja meg a saját végességét; korlátozott racionalitása éppoly alkalmatlanná teszi az embertársaival való végleges szótértésre a földi városban, mint az isteni város végleges visszaállítására.

A hallgatóság le volt nyűgözve. Heidegger szavai nyomán az a benyomás támadt bennük, hogy most nem egy korszak, hanem valóban a világ végére jutottak, ahol egyszerűen a semmibe lóg a lábuk. A lét alaptalanságára vonatkozó alapos gyanú itt, most végképp beigazolódni látszott. Ez az új hang a Nagy Háború utáni végső kijózanodás hangja volt. A keresztény igazszívűség modern jogutódja, az intellektuális tisztesség (probitas) úgy kívánta, hogy az ember végre szembenézzen a saját végességével, semmisségével, az e fölött érzett körömrágó depressziójával, 'a szorongás semmijének tiszta éjszakájával'.

[...] Cassirer mindettől kevéssé volt lenyűgözve. Csak annyira, amennyire a regénybeli Settembrini lehetett ellenfele önpusztító gesztusától. A filozófia célja aligha lehet az, hogy retrográd mozgást végezve egy retardált állapotba vezesse vissza az embert. Kant kétségtelenül azt tanította, hogy a fogalmi gondolkodás önmagában - az érzékelés nyers adatai nélkül - üres, de ehhez azt is hozzátette, hogy fogalmak nélkül a puszta érzékelés viszont vak.

Heidegger, mondhatni egy megelevenedett Naphtaként a középkori misztika antiracionalista, antihumanista, militáns dualizmusának képviseletében állt szemben a Cassirer személyében életre kelt Settembrini-féle felvilágosult, humanista monizmussal. Az új dualizmus a földi és isteni város helyett egy földhözragadt, időbe szorult Dasein és az önmagára fényt nem derítő, rejtőzködő Lét kettősségét hirdette. Ebben a felfogásban az emberi élet fája a saját gyökereitől, a Léttől magától elvágva áll előttünk. A misztikus hagyomány szerint ez nem is lehet másként, hiszen az embert a végső valóságtól éppen a saját konstruktív tevékenysége: szavai, fogalmai, kultúrája, a szelleme vágja el...

[...] Cassirer ezzel az áramvonalas militáns, antikulturális, antihumanista heideggeri Lebensphilosophie-val szemben a lényegéből fakadóan pacifista monizmus nevében amellett érvelt, hogy a szellem elpusztításán keresztül semmiféle autentikus, földszagú élethez nem vezethet visszaút, mert valójában semmilyen kibékíthetetlen ellentét nem létezik élet és szellem között [...]

[...] A külsejében is Settembrinit mintázó Cassirer szerint a dolgok a szimbolikus formák szövevényes, hierarchikus rendszerének, vagyis a kultúrának kedvező mederben haladnak. Hogy mi felé? Hát a népeken, történelmi korokon átívelő szükségszerű, végtelen, egyetemes igazságok felé, amelyek egyedül képezhetik alapját a földi város lakói közötti szótértésnek, és egyben az isteni város felé való aszimptotikus közeledésnek.

A Nagy Háború tapasztalataival gazdagodott nemzetközi hallgatóság számára a legkevésbé sem volt meggyőző az a felvilágosult liberális gondolat, hogy a véges ember a végtelent végtelenül közelítő pályán haladna. A szellemnek az élethez, vagy a zsidóknak a keresztény Európához való fokozatos asszimilálódása egyformán inautentikus ábrándnak tűnt. A vitán jelenlévő Rudolf Carnap szemében Cassirer mintha egyenesen egy pásztorjátékból lépett volna elő. A szintén jelenlévő ifjú Emmanuel Levinas szerint pedig az volt az általános benyomás, hogy a vita egyszerre jelezte 'a világ végét és teremtését'.

A disputa közönsége itt a davosi csúcson utólag, hirtelen fogta fel a világ végére vonatkozó árnyalt utalásokat, és egyszersmind annak a felelősségnek a súlyát, ami egy új világ teremtésével jár. Egyszerre mindenki számára végleg világossá vált, hogy a szimbolikus formák hierarchikus rendszere, a kultúra, a felhalmozódott sok filozófia nem vezet semmire, s hogy csak ezen a semmibe vezető úton visszafelé haladva, a végtelen égre meredő hegycsúcsról alásíelve juthatunk el eredeti kiindulópontunkhoz, a véges, tiszta, földszagú élethez.

A davosi program megvalósítása, a visszafelé özönlésünk útjában álló kultúra-, filozófia- és racionalitás maradványok lebontása kezdetben a likvidálandó hagyományban járatosak, vagyis az antiintellektuális intellektuális elit szakértelmét, irányítását igényelte. Ma azonban már mindenki érti a dolgát. Mindannyian elsajátítottuk a kultúra, a filozófia és a ráció semlegesítésének módszerét, ami annak egyszerű kinyilvánításában áll, hogy minden tevékenységünknek megvan a maga egyedi, esetleges, szubjektív kultúrája, filozófiája és racionalitása. Beleértve persze a szellem semmibe meredő magaslatairól a nyers érzékelés síkföldjére való mámorító lesiklásunkat, az intellektuálisan tisztességes szorongásunkat és autentikus körömrágásunkat is." (Salamon 2013)

Azért volt fontos ennek a vitának - és Salamon János értő interpretációjának - jelentős terjedelmű idézése, mert úgy tűnik, a 2010-es évek európai rádiódokumentumai Kantot visszhangozzák Heideggerrel szemben. A különböző műhelyekből érkező alkotások azt üzenik, hogy érdemes elmondanunk történeteinket, mert Settembrini egyik gondolatával - ismét a Varázshegyre utalva -, még a hangos vita is jobban összeköt, mint a hallgatás. A "story telling" tehát élő és működő műfaj szerte Európában.

Mindez azért is figyelmet érdemel, mert az elmúlt évtizedekben - különösen az új média megjelenésével - a médiahatás elméletek nagyon is jelentős változáson mentek át.

A média funkcióiról - elméleti és gyakorlati aspektusból

A médiakutatók évtizedek óta elemzik a média társadalmi funkcióit, ezekről nagyjából konszenzuális megállapítások születtek. Denis McQuail A tömegkommunikáció elmélete című könyvében szereplő felsorolásából említem a következőket (McQuail 2003: 77. old.).

> Tájékoztatás

- információ nyújtása a társadalom és a világ eseményeiről és állapotáról

- a hatalmi viszonyok megmutatása

- az újítás, az alkalmazkodás és a haladás elősegítése

> Összekapcsolás

- az események és információk jelentésének magyarázata, értelmezése és kommentálása

- szocializálás

- konszenzusépítés

- prioritási sorrendek kialakítása

> Folytonosság

- az uralkodó kultúra kifejezése és a szubkultúrák, valamint új kulturális fejlemények elismerése

- értékközösség kialakítása és fenntartása

> Szórakoztatás

- kikapcsolódás

- társadalmi feszültség csökkentése

> Mozgósítás, mobilizálás, fellépés társadalmi célok érdekében

A gyakorlati aspektusnál kiindulásom a 2012. januárjában megalakult Főszerkesztők Fórumának etikai irányelveinek első megállapítása, amely a professzionális újságírás általuk vallott ethoszának alapelvét rögzíti. De mi is a Főszerkesztők Fóruma? Közös etikai irányelveket fogadtak el a magyar sajtó meghatározó szereplői, és egyesületet hoztak létre Főszerkesztők Fóruma néven, bizonyos irányelvek betartásának és terjesztésének céljával. Az egyesület alapítói a magyar médiapiac meghatározó szerkesztőségeinek vezetői, akik közös etikai irányelveket fogadtak el. Az alapítók egyetértenek abban, hogy a szakma és a közönség érdeke is, hogy legyenek olyan közös értékek, amelyeket a szerkesztőségek - platformtól, műfajtól, célközönségtől, mérettől, világnézettől, stílustól függetlenül - mindannyian osztanak; ezek az értékek pedig legyenek ismertek és számon kérhetőek - áll az általuk kiadott közleményben. Az aláírók az Irányelvek bevezetőjében kijelentik, hogy

"Az Etikai Irányelvekhez csatlakozókként elismerjük és védjük a média szabadságát. Kinyilvánítjuk, hogy a média legfontosabb feladata a tájékoztatás, a választói, fogyasztói, szülői és egyéb döntésekhez szükséges információk bemutatása, a szabad véleménynyilvánítás és a különböző vélemények áramlásának elősegítése, a szórakoztatás, és mindezeken keresztül a társadalom önismeretének erősítése. Mindezen feladatok ellátásához az újságíróknak rendelkezniük kell azzal a szabadsággal, amely lehetővé teszi számukra, hogy politikai és gazdasági befolyás, félelem, illetve részrehajlás nélkül végezzék munkájukat. Az Etikai Irányelvekhez csatlakozók kinyilvánítják, hogy kötelességüknek tekintik a legjobb szakmai meggyőződésük szerinti pontos, méltányos és valósághű tájékoztatást." (Főszerkesztők Fóruma 2013)

Kikre és hogyan hatnak?

Kiindulásom az un. "egyezményes médiahatás" elmélet, amely egyfajta szociális konstrukcióként tekint a média tartalmakra. Denis McQuail ennek az elméletnek két fő jellemzőjét így foglalja össze:

"[...] A médiumok úgy 'konstruálják' a társadalmi alakzatokat, sőt, magát a történelmet, hogy a valóság képeit (a fikciós műfajokban éppúgy, mint a hírekben) kiszámítható és rendezett módon foglalják keretbe. Másodszor, a közösségben az emberek -kölcsönhatásban a média kínálta szimbolikus konstrukciókkal - megalkotják maguknak a saját képüket a társadalmi valóságról és az abban elfoglalt helyükről. [...] A megközelítés a feltételezett médiahatás jó néhány helyzetére alkalmazható, kivált a közvélemény, a társadalmi attitűdök, a politikai választás, az ideológia és sok gondolkodási folyamat vonatkozásában." (McQuail: 364. old.)

A meghallgatott művek némelyikénél eseménykövetkezményekről is beszélhetünk (pl. Projekt Simoom, Svédország, 2012.), de legtöbbjüknél a Denis McQuailnél található hatástipológia alapján a szocializáció, a kulturális változás, a társadalmi integrációs hatás, a tudáselosztás és a valóság-meghatározás és jelentésalkotás hatásmechanizmusára való törekvés figyelhető meg.

A vélhető (és mérendő, mert általam csak feltételezett) társadalmi médiahatás mechanizmusoktól eltérően külön figyelmet szentelek az egyénre, mint hallgatóra gyakorolt hatással, elemezve a dramaturgiai eszközöket.

Kutatásom módszere

Amikor az elemzés során 2011-es, 2012-es és 2013-as művekről beszélek, ez azt jelenti, hogy az előző évben készült, illetve elhangzott műsorokról van szó. A három évszám a versenyben, vagyis a Prix EU-n való elhangzás évét jelenti. A művek jó része több éven át való rögzítés utáni szerkesztői munka eredménye, így éppen a 2008-as világgazdasági válság idején, illetve az utána lévő 2-3 évben készültek, első elhangzásuk pedig 2010-re, 2011-re és 2012-re tehető.

Évenként körülbelül 30 műsort elemzek - tehát körülbelül 90 rádiódokumentumot - a következő szempontok szerint.

1. Az eltérő témák alapján tematikai kategóriákat, konfliktus térképet állítok fel, pl. traumák és feldolgozásuk (háborúk), emberi jogi konfliktusok, migráció-menekültkérdés, etnikai konfliktus, társadalomtörténet, kollektív emlékezet, hatalom (állam) politika, szegénység, társadalmi egyenlőtlenség, ökológiai konfliktus, gazdasági válság és jelenségei, közösségi média és konfliktusai, egyéb személyes élethelyzetek, egészségügyi konfliktusok.

2. Megkísérlem országonként is összegyűjteni a konfliktus típusokat.

3. Elemzést végzek a szereplők, vagyis az aktorok szerint:
az állam, mint aktor, hatóság, mint aktor, civil aktorok, az állampolgár, mint aktor stb.

4. Elemzést végzek kommunikációs szempontból: narratívák (a szereplők, illetve az alkotó narratívái).

5. Elemzést végzek a dramaturgiát, a hatásmechanizmust fókuszba állítva:
affektív, érzelmi, illetve információs, kognitív elemek.

6. Nyelvhasználat, párbeszéd vagy önálló narratíva, monológ formában.

7. Elemzem az alkotásokban megjelenő társadalmi dimenziókat: a válság dimenziója, aktuális dimenziók.

8. Elemzem a médiafunkciók - fent említett szempontú - teljesülését.

Az alábbiakban a narratív megközelítésben történő elemzésre példaként részletesen közlök egy rádiódokumentumot.

Kivásároltak - fogolykereskedelem az NDK-ban. Egy rádiódokumentum három narratívája

2011-ben, a Prix Európa 25. évfordulóján 37 rádiódokumentum műsor volt versenyben, köztük Axel Reitel Freigekauft, vagy RANSOMED (magyarul: kivásároltak, megváltottak) című 52 perces dokumentum műsora az NDK titkos üzleteiről politikai foglyokkal. A Mitteldeutscher Rundfunk, az MDR/ARD sugározta, majd CD-n is megjelentették. Eredeti nyelven, azaz németül hangzott el, MDR/FIGARO 2010. szeptember 15-én, 22 órakor. Producer: Ulf Köhler. (A magyar szöveg fordítója: Nóti Judit) A következőkben ennek a rádiódokumentumnak az elemzésére teszek kísérletet. Az elemzés kerete interdiszciplináris, vagy - ha tetszik - multidiszciplináris: a szövegben az olvasó megtalálja a műfajelmélet, a diskurzuselemzés, a kommunikációelmélet aspektusait, mivel úgy vélem, mindezekből együttvéve lehet érvényes megállapításra jutni, megmutatni, hogy milyen üzeneteket közvetít ez a konkrét mű, és hogyan illeszkedik ez az üzenet a Prix EU üzenetei közé.

Alapvetően háromféle narratívaként értelmezem a vizsgált rádiódokumentumot:

- a rádiódokumentum, mint narratíva,

- a műsor főszereplőjének, Edda Schönherznek a perspektívája,

- az alkotó, Axel Reitel (szerkesztő, író) perspektívája.

1. A rádiódokumentum, mint narratíva. Egy történet a mi európai történeteink közül

A dokumentumműsor témája: 1962-től 1989-ig Nyugat Németország 33 755 politikai fogoly szabadulásáért fizetett a Kelet-német kormányzatnak. A "fogoly üzlet" virágzott. A politikai foglyok ugyanolyan importáruk voltak, mint az olaj, a kukorica vagy a kakaó. A műsor a német-német történelem sötét oldalára nyit ablakot. Készítője visszament a múltba és saját története is segítségére volt, hogy megmutassa, mi is történt a hivatalos politika színfalai mögött.

Ez a narratíva tehát három szinten meghatározott a szerkesztő által, a reprezentáció hármas kötődésű.

1. A témaválasztás: a társadalomban élők és a történetek közül kinek, vagy minek a történetét választja ki, kinek, vagy minek a történetét tartja fontosnak? Ez a tematizálás reprezentációja.

2. Ki, vagy kik azok a szereplők, akik erről beszélnek? Ez a szereplők reprezentációja.

3. Milyen módon történik az interpretáció? Ez a megjelenítés reprezentációja.

Axel Reitel személyes érintettségénél és életútjánál fogva választotta az NDK-ban zajló politikai fogoly vásárt, mint olyan történetet, amelynek társadalmilag, politikailag és emberileg is fontos üzenete van a hallgatók számára. Európai történeteink között kiemelkedően jelentős a történet, ami nemcsak német-német viszonylatban tanulságos, hanem a létező szocializmus egyfajta gyakorlatának szélsőséges esete. Nemcsak történeti relevanciája van, hanem emberi tartásról, szélsőséges helyzetekben való viselkedésmintáról is szól, az események során jellemrajzot is kapunk a szereplőkről.

A történet mesélője, a szerkesztő Axel Reitel nemcsak interjúkkal szolgál, hanem zeneszerzőként maga válogatja a rádiódokumentum zenei anyagát is; ez üzenetei szerves részét képezi, mert ezek szerepe dramaturgiai hatású.

Az első percekben él a hangulat teremtés eszközével, amikor hitelesítő, a helyszínen levés érzését keltő, atmoszférateremtő "sound bite"-okat, hangeffektusokat hallunk:

Zongora kollázs (autópálya zaja, madárcsivitelés).

Ezután szólal meg a Narrátor (mindenképpen a szerkesztőt képviseli, akkor is, ha női hangon halljuk)

Narrátor:
"A vezetőülést kitépték, a műszerfalat vastag por fedi, a rendszám leszerelve. A Magirus-Deutz márkájú kék-fehér busz Frankfurttól északkeletre a hessen- wetteraui Nidda-part iszapos parkolójában található. A veterán busz hátsó üvegén fehér betűkkel: Korszerű utazás - WC a fedélzeten. Ez a jelentéktelen busz a második világháború utáni német történelem egykori fontos kelléke: az NDK fegyintézeteiből szállította éveken át a Bonn által kivásárolt politikai foglyokat Nyugat-Németországba."

Ekkor, amikor már a figyelmünket megragadta, tudatosítja a hallgatóban a szerkesztő, hogy mit is hallunk majd a következőkben és kinek a "meséje" következik.

Narrátor:
Megváltottak/Kivásároltak
Az NDK titkos üzletei politikai foglyokkal
Feature - írta Axel Reitel

A műfaji megjelölés feature, ami ezt a szerkesztési sokféleséget hangsúlyozza, hiszen a feature műfajának jellegzetessége éppen az összetettsége, szemben az egyszerű, akár monológot tartalmazó történt meséléssel, a feature kötelező módon tartalmaz sok, egymást rövid időközönként, gyakran két percenként váltó hangzáselemeket, amelyek gyakran eltérő műfajúak. Ebben az akusztikus elemek szerepe azonos súlyú a szövegekkel, az érzelmi hangsúlyok felé tolva a befogadást.

Axel Reitel a történetet feature műfajban meséli el, ezzel is igyekezvén fenntartani a hallgató figyelmét, mindezt 52 percen keresztül.

A Narrátor szövegéből kiderül, hogy személyes, megélt élmény következik, vagyis az egész történet hitelesítése történik meg a következő percekben.

Narrátor:
"A hadüzenetet az első ütközetek követték. Lépcső vitt le a fogdából. A tigrisketrecektől vezető trapéz alakban dróttal fedett kifutó előtt buszok köhögtek. Ablakaik színezettek voltak. Az első buszban a nők. Beszállva buszba, nagy tehertől szabadultál meg, de még nem érezted a szabadságot. A hátsó ülésen két stasis ült farmerben, kockás ingben, Bild-Zeitungot olvasva, egyik mellett DAB dobozos sör. Milyen színjáték folyik itt még az utolsó pillanatokban is? Éreztetni akarják velünk, hogy bármikor újra kezdődhet az üldözésünk? Ez már kényszeres, gondoltam, és elfordítottam a fejem. Minden ülés foglalt volt, amikor az NSZEP fogolykivásárlási megbízottja szállt a buszba. Az ügyvéd, Dr. Vogel, alacsony, elegáns úr volt. Az a pletyka járta, hogy Dr. Vogel egy politikai Nyugatra távozását egyengette, viszonzásul megkapta a fogoly feleségét. Vogel asszony azóta is Mercédesszel jár Kelet-Berlinben."

A szerkesztő az említett módon, az idősíkok felcserélésével él, hiszen a jelenet a szabadulás előtti pillanatokban játszódik, amíg az egész "story" egy folyamatot tár fel, a letartóztatott Edda Schönherz párhuzamos történetén keresztül.

Ekkor (az említett affektív megerősítő hatás példája) megszólal a zene (Leonard Cohen: One of us cannot be wrong). A Narrátor még visszaemlékezik az utolsó pillanatokra.

Narrátor:
"Dr. Vogel minden jót kívánt, leszállása előtt még azt ajánlotta: jó lesz, ha hallgatunk élményeinkről. Gondoljunk csak a még sorukra várókra."

Edda Schönherz:
"Mindent meg fog írni Nyugaton? - kérdezte a kihallgatóm, egy főhadnagy. Íróasztalán volt az elkobzott jegyzetfüzetem, néhány Leonhard Cohen fordítás. Mellette bézs papírzacskó. Valószínűleg - mondtam. Erre, mintha vezényszóra tenné, kihúzta a zacskóból a filmet, amelyet akcióm során fényképeztem, és az orrom elé tartotta. A film sötét volt. Befűzéskor biztos fényt kapott - mondtam. Első vérig fogom a fejed a falba verni - mondta a kihallgatóm, és fenyegetően felém lépett. Amikor elindult velem a busz, fogolytársamhoz hasonlóan én is az ülésbe süppedtem."

A következő zene megelőlegezi, vagy előrevetíti az NDK hangulatát, atmoszféráját:

NDK-dal (fordításban: "Halljátok a kerekek csattogását, látjátok a pattanó szikrákat".)

A narratíva szereplője ezután Ludwig A. Rehlinger, 1957-1969-ig a Német Szövetségi Köztársaság Össznémet Ügyek Minisztériumának referense, 1982-1988-ig a Belnémet Kapcsolatok Szövetségi Minisztériumának államtitkára.

Ludwig A. Rehlinger:
"A fogolykivásárlás megértéséhez fel kell elevenítenünk, milyen volt az NDK politikai helyzete 1962-ben."
(Zene: NDK-dal a Nemzetvédelmi Minisztérium zenekarával)

Ludwig A. Rehlinger:
"Walter Ulbricht 1945 után hamarosan azzal a világos sztálini utasítással érkezett Berlinbe, hogy a szovjet megszállási övezetben szovjet rendszert hozzon létre, amely a szovjet megszálló hatalom teljes támogatásával meg is valósult. Aki nem tagozódott be, ellenállt, vagy letartóztatták, vagy kiutasították, vagy egyéb módon iktatták ki. Ennek magam is tanúja voltam, 1947-ben a Humboldt Egyetemen tanultam, és a beilleszkedni nem akaró évfolyamtársak egyszerűen eltűntek."

Ekkor jelenik meg a rádiódokumentum másik főszereplője, Edda Schönherz. Ő az, akinek a története a középpontba kerül, és ezt a történetet szakítják majd meg a Narrátor megértést segítő, vagy a történetet tovább lendítő információi, illetve a többi szereplő vallomásai, személyes tanúvallomásai.

Edda Schönherz:
"Tudja, könnyű volt a rendszerrel ütközni, elég volt, ha igazat mondtál. A legtöbb NDK-polgár tehát két arcot viselt, két nyelvet beszélt: egy magánéletit és egy másikat hivatalos használatra."

Női narrátor:
"Edda Schönherz, 2 gyermekes anya, Berlinben lakott, a hároméves Televíziós Akadémia elvégzése után bemondóként dolgozott Adlershofban. A televízió igazgatója megrovásban részesíti, mert műsoraiban "túl ritkán említi a szocializmus fényes fejlődését".

Edda Schönherz:
"Nem tudok egyszerre két arcot hordani, és ha előbújik az eredeti, máris kezdődnek a nehézségek, így is történt. Addigra már biztosan tudtam, hogy nem akarok ilyen államban élni. Szeretném, ha a gyerekeim demokráciában nőnének fel, nem tehetem ki őket egy diktatúrának."

Zene (Axel Reitel): "Für immer frei - contre faux amis" (Szabadulj végleg a holt ügyektől, történjen bármi, te légy mindig szabad, a szabadság a mérce, szabadulj a hamis barátoktól, ezer allűrjükkel együtt, a rágalmazásra hajlóktól - végleg...)

Narrátor:
"Első fal-ellenes akcióm: a verseim, melyeket többnyire anyám az éjszakai cenzúrázásai során kivett a mappámból és megsemmisített. Ha családi ünnepek alkalmával politizálásra került sor, anyám rövidre zárta a vitát: harmóniát és békességet akar a saját lakásában. Egyszer nekem azt mondta, ha mindent úgy csinálnék, ahogyan ő mondja, a világ legdrágább ruháiban járhatnék. Eszembe is jutott Cottbusban, ahová az újabb letartóztatásom utáni ítélethirdetés után kerültem, és sárgacsíkos rabruhát hordtam, mint a többi politikai, értékem akkoriban egy közel hatjegyű szám volt."

Zene

Női narrátor:
"Edda Schönherz 1974 nyarán két gyermekével Magyarországon nyaral. Egyedül neveli őket. Férje a Nemzeti Néphadsereg állományában teljesített szolgálata idején hunyt el váratlanul. A diagnózis: vérrák. Akkor még nem tudhatta, csak a fal leomlása után derült rá fény: veszélyes szállítmány kíséreténél kapta a halálos dózist."

A történet folytatódik, majd elérkezünk Edda Schönherz elfogásának emlékéhez:

"Hétfő reggel történt az elfogatásom Röviddel 7 óra előtt, még ágyban voltam. Kinyílt a hálószoba ajtaja - gondoltam, a gyerekek jönnek még be - helyettük a stázitól 12 férfi és egy nő álltak az ágyamnál. Aztán levittek, lent a konyhában ült a fiam, reggeliztek a nagymamával és kiabált: Mama, mama, mama! Belém kapaszkodott, mondtam, hogy mindjárt jön a mama vissza, nem gondoltam, hogy három év fog eltelni. Ez alatt a 3 év alatt nem is láthattam a gyerekeimet, az indoklás szerint 18 éven aluliak nem látogathatnak büntetés végrehajtó intézetet. Annett és René 11 és 12 voltak."

A történetben új szereplő is megjelenik, egy másik letartóztatott, Dieter Dombrowski.

"Anyám Nyugat-Berlinben élt, 1974 tavaszán, március-április táján kapott először infarktust, Nyugat-Berlinben, Zehlendorfban volt kórházban. Benyújtottuk a látogatási kérelmet. A Kelet-Berlini Rendőrkapitányságon a Keibelstrassén várakoztunk a csomagjainkkal, de kérelmünket elutasították."

Női narrátor:
"Amikor kiderült, hogy a 23 éves Dieter Dombrowski beteg édesanyjának látogatását elutasítják, szökést tervezett."

Dombrowski:
"Ismerve a viszonyokat, ezt is vártam, tehát segítséget szerveztem a meneküléshez, ismerős volt, a Berlin-Hamburg tranzitúton, a régi ötösön kellett volna kicsempésznie. Menekülési kísérletem azonban nem járt sikerrel. Így ítéltek el négy évre szökési kísérletért és államellenes kapcsolattartásért."

Látjuk, hogy Axel Reitel úgy válogatta szereplőit, és a szereplők emlékeit is úgy nyújtja át a hallgatónak, hogy irántuk ösztönös szimpátia születik, hiszen ki ne érezné át a gyermekitől elszakított vagy, vagy a beteg édesanyját meglátogatni kívánó fiatalemberrel szembeni brutalitás embertelenségét.

A szerkesztő Narrátorként szól hozzánk és az NDK ideologikus környezetét erős hangulatkeltő motívumokkal jeleníti meg, amelyek egymásra referáló szövegek.

Női narrátor:
"Az NDK-ban nem létezhetett a "politikai fogoly" fogalma. Ezt az NDK- kormány röviddel az állam megalakulása után betonozta be. Az Igazságügyi Minisztérium körrendeletben tiltotta be 1951-ben a szó használatát. "Aki antifasiszta-demokratikus rendszerünket aláássa, békés gazdasági építkezésünket zavarja, büntetendő cselekményt valósít meg. Tehát az ilyen bűncselekményért elítéltek nem 'politikai foglyok', hanem bűnözők. Ezen elítélteket politikai foglyoknak nevezni tilos."

NDK-dal: 61 nyarán, augusztus 13-án lezártuk a határt és senki sem tudott róla... (nyers fordítás)

Walter Ulbricht:
"Semmi sem lehet fontosabb, mint ami itt történik, amit az emberek érdekében teszünk..."

NDK-dal : [...] Klappe zu Affe tot (Fordításban: csukva a csapóajtó, a majom halott. A fordító megjegyzése: cirkuszi kifejezésből lett szállóige; halott majommal nincs cirkuszi előadás, tehát elővigyázatosságból, kockázatkerülésből is be lehet zárni a boltot.)

Walter Ulbricht:
"Így augusztus 13-a tisztán a humanizmust szolgálja."

A Politikai Bizottsági archívumból:
"Ismételten kijelentjük, hogy minden állampolgár, aki az NDK-t elhagyja, és embercsempészek kezére adja magát, a béke ügyét árulja el, tettével az agresszív nyugatnémet militarizmus politikáját támogatja, mely atomtámadásra készül."

A történetmesélő szerkesztő a feature műfaji sajátosságai szerint archív hangdokumentumokat is alkalmaz, amelyek a dalokkal kontrasztban, egymásra referálva még erősebb hatást érnek el a hallgatóban, a humanizmusról és demokratizmusról lózungokat ismételgető politikus és a mindezt cáfoló tények szembeállítása a hallgató számára megeleveníti, közel hozza a társadalomtörténeti korszak atmoszféráját.

A történet e pontján megjelenik a tudományos hitelesítő személye, Manfred Wilke szociológus.

Manfred Wilke:
"A berlini fal megépítésével megváltozott a Szövetségi Köztársaság Németország-politikájának perspektívája. A gyors újraegyesítés a világpolitikai realitások zátonyára futott."

Női Narrátor:
"Manfred Wilke szociológus, nyugdíjba vonulásáig a berlini Freie Univertsität NDK-át kutató csoportjának egyik vezetője."

Manfred Wilke:
"És akkor az volt a kérdés, hogy lehet elismerni az NDK-t, az újraegyesítés alkotmányos céljának feladása nélkül."

Ludwig A. Rehlinger:
"Az NDK-ban az 1961-62-es években közel 12. 000 politikai fogoly volt börtönben, sorsuk Nyugaton sem volt ismeretlen. Mindnyájan tudtunk az egész szörnyűségről, hogy az emberek ott szinte csak vegetálnak."

Manfred Wilke:
"Ennek megfelelően a Szövetségi Köztársaság és szövetségi kormány koncepciót dolgozott ki a politikai foglyok kivásárlására. Ezt az NDK krónikus devizahiánya tette lehetővé, az NDK egyrészt megszabadult politikai foglyaitól, másrészt növelte devizatartalékait."

Edda Schönherz:
"Azután két napig kihallgattak, utána meg vittek a vizsgáló bíró elé."

Cellaajtó, autóindítás

Edda Schönherz:
"Kisteherautóval vittek, Barkas-szal. Élelmiszerszállító külseje volt. Pontosan emlékszem, hogy az állt rajta: Fogyassz több halat és zöldséget!
Halak Rostockból! Később hallottam, hogy egy hohenschönhauseni háziasszony reklamált a magisztrátusnál, állandóan látja az autót, de sehol nem kap rostocki halat. Hol árulják? - Így meg kellett változtassák a halas feliratot.
Ebben a kisteherautóban 5 kis kamra van, egy deszka, amin épphogy elférsz, ha becsukják az ajtót, semmi fény, nincs ablaka. Körülbelül két és fél-három órát furikáztak velem a környéken keresztül-kasul. Azért, hogy félrevezessenek, és ne tudjam, hogy még mindig Berlinben vagyok. Végül Hohenschönhausenben kötöttem ki. Hohenschönhausen nem szerepelt semmilyen térképen. Tehát hivatalosan nem létezett."

Női narrátor:
"Hivatalosan politikai foglyok sem léteztek az NDK-ban. És az Állambiztonságnak sem volt börtöne a Berlin-térképen. A foglyok ezrei a nyilvánosság számára quasi nem léteztek. Kivásárlásukkal el is tűntek ezek a 'fantomok'."

Női narrátor:
"Ludwig Rehlingert az Össznémet Ügyek Szövetségi Minisztériumának referensét bízzák meg a kiválasztással."

Ludwig A Rehlinger:
"Azonnal a jogsegélyszolgálatra mentem, alapos tárgyalást folytattam az ügyvédekkel. Ezután kínos órák következtek. Mind a 12. 000 aktát átnéztem, ott voltak az ügyvédi irodában, megnéztem és megpróbáltam igazságosan választani. Még ma is nehéz visszagondolnom a választásra, nagy lelki teher volt. Valakinek végül csak meg kellett tennie. Összeállítottam egy 1000 foglyot tartalmazó listát, közöltük Vogel úrral, hogy elkészült az 1000 fős lista és készek vagyunk tárgyalni róla. Stange ügyvéd, az összekötőnk pár nap múlva jött vissza Kelet-Berlinből a hírrel, hogy nem ilyen nagyban szeretnék kezdeni, csak apránként. Nem szándékoztunk elutasítóan viselkedni, mert végre el akartunk kezdeni segíteni az embereken. Tehát először az ezres listát ötszázra redukálták. Az ötszázból lett 100, a százból maradt ötven, végezetül 8 fogoly maradt, velük kezdődött a fogolymegváltás, 1962 végén. Az első fizetséget készpénzben magam kézbesítettem a híres kis kofferben."

Manfred Wilke:
"Ez a kereskedés és megváltás azért volt lehetséges, mert a Szövetségi Köztársaság Legfelsőbb Bírósága leszögezte, az NDK-ban az emberi jogaik gyakorlásában, így a lakóhelyük szabad megválasztásában, az utazás szabadságában akadályozott és elítélt embereket a Szövetségi Köztársaság politikai elítélteknek tekinti. Ugyanakkor az NDK útlevéltörvényei és politikai büntetőjoga szerint a politikai elítéltek közönséges bűnözőnek számítottak."

Női narrátor:
"Ezeknek a 'közönséges bűnözőknek' mindegyike az NDK-nak 40.000 DM-t hozott. 1975-től a fogolymegváltásból származó éves bevétel már átlépte a 100 milliós határt. De ez sem volt elég. A bevételek növelése érdekében 40 ezres 'fejpénzt' 1977-ben 95. 847 német márkára srófolták fel. Az emelés indoka: a képzési költségek és okozott károk megtérítése. Vogel ügyvéd így magyarázta egy Spiegel-riporternek a furcsa összeget: tulajdonképpen 96.000 márkát követeltünk volna, de az egyik résztvevő úgy vélte, ne legyen ilyen 'kerek' összeg, nehogy 'fejpénznek' nézzen ki a dolog."

Zene (Axel Reitel): "Für immer frei"

Sound bite: vasúti szerelvény tolatásának zaja

Női narrátor:
"Vogel és Stange ügyvéd bonyolították a fizetést. A háttérben Schalk-Golodkowski ezredes állt, aki a kereskedelmi koordinációt irányította.
Az első részlet felhasználásáról különböző nyilatkozatok hangzottak el. Egyesek tehervagonnyi kálisóról beszélnek. Vogel ügyvéd egy Spiegel-interjúban azt mondta, a pénzen banánt vettek, attól kezdve őt és kollégáját csak "banánfiúknak" emlegették. 1967-ig a befolyt összeg és áru kizárólag az NDK állami tartalékába került. Erich Honecker hivatalba lépése után a folyószámla a pártvezetés és az állambiztonság titkos vállalkozásává alakult.
Pokoli szövetség: az Államvédelem 'termelte' a foglyokat, az állam pedig eladta a Szövetségi Köztársaságnak."

Sound bite: Vonatfékezés

Edda Schönherz:
"Még azt is megkérdeztem a kihallgatómtól, 'mi lesz a továbbiakban', erre csak annyit mondott: 'örüljön, amíg még itt van, ahová ezután kerülni fog, onnan vissza fog ide vágyni.' Aztán megint a rabszállítón vittek, az Ostbahnhofon (Keleti pályaudvar) találtuk magunkat. Bűnözőkkel összeláncolva vezettek minket, a pályaudvar másik oldalán a munkába menők..."

Pléh Csaba írja A narratív pszichológiáról: az elbeszélések beemelése a lélekbe című tanulmányában ezen mozzanat három fázisáról. (Pléh 2003)

> Az elbeszélések szerveződése. Ez az a szint, ahol a fő elméleti kérdés az, hogy milyen magyarázó értéke van az elbeszélő mintázatoknak az emberi tudatáramlás organizációjában.

> Az elbeszélés kibontakozása. Mind az emberré válás során, mind a gyermeknél alapvető kérdés, hogy az elbeszélő mintázat milyen forrásokból ered, és mennyire primitív módnak tekinthető az az emberi kommunikatív szerveződésben.

> Az elbeszélő metateória. Vajon az elbeszélésben mennyire rögzülnek és jelennek meg alapvető emberi gondolkodásmódok, életfilozófiák, illetve hogyan tekinthető egy-egy kultúra vagy kor "lenyomatának" például Balzac regényvilága vagy Proust elbeszélő mintázatai.

Elemzésünk e pontján megállapíthatjuk, hogy Axel Reitel története nagy magyarázó értékkel bír, a források sokfélék, személyes hitelesség és történetileg, tudományosan ellenőrizhető tények alapján szerveződik, valamint, hogy a kor NDK-ban megélt lenyomatának tekinthető.

A történetnek azonban olyan szála, síkja is van, amely nem szűkíthető le a keletnémet fogolyvásárlás körülményeinek megismerésére, hanem jóval mélyebb területre ér, nevezetesen a besúgó személyiségét próbálja megérteni (nem felmenteni) és láttatni a hallgatóval. A történet folytatódik, és egy pontján belép ugyanis egy újabb szereplő, Oehler, aki besúgóként jelentett a rendőrségnek.

Edda Schönherz:
"Az Oehler nevű hálózati személyre világosan emlékszem, különböző ifjúsági klubokban találkoztunk. Bőrdzsekit hordott, hajtókáján kanüllel. Ez volt az AC/DC rajongók jele. Megint a bőrkabát volt rajta, csak a kanül hiányzott, de látszottak még a tűnyomok.

[...]

A pulthoz ülünk, előttünk a sörünk. Eszembe jut, hogy Oehler akkoriban könyvet akart írni. Ő is erre gondolhatott.
Láthatod, nem építettem házat, nem nemzettem utódot és könyvet sem írtam - mondta és félénken nevetett. Ott folytattuk a beszélgetést, ahol 10 éve abbahagytuk. Hibátlanul emlékezett.
A nevem úgy-e nem kerül említésre - kérdezte Oehler újra, miközben egy sörtócsával rajzolgatott a pulton.
Nem - mondtam. Oehler is - mint minden tettes - áldozata bűnbocsánatát akarta elnyerni. Abban a pillanatban biztos voltam, hogy kegyetlensége szégyenfoltja kitörölhetetlen.
Kezdjük? - kérdeztem Oehlert.
Jól indított, hangjának lendületet adva, újra az lett, aki egykor volt.
Mindig a siker számított - kezdte Oehler. Helsinkiről, vagy az enyhülésről beszélni teljesen nevetséges lett volna, szerintük a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszakát éltük. Ez alatt a Nyugat volt értendő, ahol a vég kezdete mutatkozott. Aki tehát a Nyugat mellett döntött, vagy azt jónak ítélte, az egyértelműen megkérdőjelezte a szocializmust és politikai aknamunkát végzett. De térjünk át a halálodra. Igen, én rendeztem meg. Én kezdtem terjeszteni a pletykát. Megint írogatni kezdett a sörtócsában Oehler."

Női narrátor:
"Pontosan 33.755 foglyot váltottak meg. Továbbá 250.000 családot egyesítettek, s ezért több mint 3, 5 milliárd márkát fizettek ki. A pénz és a szállítmányok - gondolta a Szövetségi Kormány - legalább az NDK lakosság javára szolgál. Nagy tévedés volt! A legtöbb szállítmányt eladták. Az így 'kigazdálkodott' pénz pedig - többek között - az NSZK-ba küldött ügynökök költségét fedezte. Mindeközben ügyeltek a berlini elvtársak jó közérzetére; még 1989-ben is Schalk-Golodkowski ezredes a foglyokért kapott pénzből 160 db Citroen BX19 finanszírozását javasolta a kormányflotta megújítására. Az NDK fennállásának végén több mint 2,1 milliárd márka volt a főtitkári folyószámlán."

Zene

Edda Schönherz:
"Na, mindegy - mondta Oehler egyenlőtlenül lélegezve - semmi esetre sem örültünk, hogy át akarsz települni. Kínozhattalak volna. Elképzelésünk szerint az informális hálózatba kellett volna befognunk.
Sosem állt szándékomban - mondtam.
Az érettségitől eltiltás napján, úgy gondoltuk, a szüleidhez mész.
Miből gondoltátok? A te ötleted volt? - kérdeztem Oehlert.
Sokan mennek a szülőkhöz, ha szorul a hurok. A család a társadalom őssejtje.
Friedrich Engels idézet. Hát ez tiszta színház - mondtam dühösen. Ennyi kicsinyesen összehordott hülyeség már sok volt nekem.
Senki nem számolt azzal, hogy az eltiltás után nagy hirtelen elhagyod a várost. Mentél volna a szüleidhez, akkor a Friedensbrückénél megrendezhettem volna a tökéletes öngyilkossági kísérleted, mely súlyos tudatzavart okozhatott volna. Évente tucatnyian vetik le magukat a hídról, te csak néhány méterre laktál. Innen kaphattad volna az ötletet. Aztán hirtelen senki sem tudta, hová lettél. Célozgattak arra is, lehet, kárt tettél magadban. Ebben a pillanatban jött a 'halálod' ötlete. Tényleg ez az őrültség jutott eszembe. Mit is mondhatnék, minden jó, ha jó a vége. Semmi nem jött össze, amit ellened terveztünk. A pletyka futótűzként terjedt, meglepően sokan elhitték.
Kétszázan jöttek volna a temetésemre, hát ez engem is megdöbbentett - mondtam és felálltam.
Oehler folytatta: mindez akkor és a későbbiekben is személyiségjegyeid feltérképezését szolgálta. Sikerült a Stasinak egy pazar címlistát szállítanom. Hidd el, a béke felderítőjének éreztem magam.
Jó végszó, gondoltam, és mint régen kezet nyújtottam Oehlernek, minden jót, köszönöm. Őt jobban megviselte ez az egész, mint engem.
Tudnál nekem egy kópiát adni a tettes-aktámról - kérdezte mesterkélt iróniával Oehler.
Nem - mondtam - mert nincs ilyen akta. Az elfogatási jegyzőkönyvön találtam egy utalást, ez minden.
Egy macskakaparást találtál, és azt sem tőlem? - kérdezte Oehler zavarodottan. Arckifejezése minden pénzt megért."

Megint Pléh Csabát idézve: "A történetek, mint kognitív mintázatok különlegessége valójában abban rejlik, hogy mi mint emberek különlegesen érdeklődünk az időben kibontakozó eseménysorok és az emberi hősök indítékrendszere iránt. Az emberi hősök számunkra azt a kulturális személyiségi mintát, kánont biztosítják, amely az elsődleges és másodlagos szocializációs folyamatok egyik fő támadáspontja." (Pléh 2003)

Axel Reitel dokumentumműsorában az időben kibontakozó eseménysorokat megérteni kívánó hallgató egy kerek, egész "mesét" kap, jó és rossz szereplőkkel, valamint egy pszichológiailag "bonyolult" személyiség, a besúgó mindenkor és mindenütt, de különösen a poszt szocialista országokban a társadalmi diszkusszió egyik központi figurájával. A történet vége bizonyos értelemben happy end, hiszen Axel Reitel, a mesélő és Edda Schönherz is a szabadság földjére kerültek. Egyikőjük sem adta fel személyiségének, identitásának központi magját és értékeiket. A besúgó zavarodottsága a mesélőnek "minden pénzt megér", tehát elégtételnek érzi ezt.

A hallgató, a narratíva befogadója a majdnem egy órás dokumentum műsor alatt egyértelműen szembesül a hajdani NDK hatalmi elitjének cinizmusával, azonosul a jogtiprás áldozataival és az ezt bemutató és elénk táró mesélővel.

2. A rádiódokumentum főszereplőjének perspektívája. Edda Schönherz narratívája

Axel Reitel Kivásároltak című rádiódokumentum műsorának főszereplője Edda Schönherz, akinek narratívája a szabadság és autonómia értékének extrém körülmények közötti megőrzéséről szól.

Első megjelenésekor azonnal megtudjuk attitűdjét a Kelet-német politikai rendszerrel kapcsolatban

Edda Schönherz:
"Tudja, könnyű volt a rendszerrel ütközni, elég volt, ha igazat mondtál. A legtöbb NDK-polgár tehát két arcot viselt, két nyelvet beszélt: egy magánéletit és egy másikat hivatalos használatra."

Női narrátor:
"Edda Schönherz, 2 gyermekes anya, Berlinben lakott, a hároméves Televíziós Akadémia elvégzése után bemondóként dolgozott Adlershofban. A televízió igazgatója megrovásban részesíti, mert műsoraiban "túl ritkán említi a szocializmus fényes fejlődését".

Vagyis a szerkesztő, Axel Reitel információt ad számunkra, kit hallunk és ebben az információban is ott van Edda Schönherz politikai attitűdje.

Edda Schönherz:
"Nem tudok egyszerre két arcot hordani, és ha előbújik az eredeti, máris kezdődnek a nehézségek, így is történt. Addigra már biztosan tudtam, hogy nem akarok ilyen államban élni. Szeretném, ha a gyerekeim demokráciában nőnének fel, nem tehetem ki őket egy diktatúrának."

Ezeket a mondatokat Edda Schönherz a beszélgetés elkészültekor, vagyis jelen időben, az eseményekre való visszaemlékezés előtt mondja, legalábbis a szerkesztő ezt az állásfoglalást a főszereplő cselekedeteinek megértéséhez előzetes segítségként, kulcsként adja át a hallgatónak.

Női narrátor:
"Edda Schönherz 1974 nyarán két gyermekével Magyarországon nyaral. Egyedül neveli őket. Férje a Nemzeti Néphadsereg állományában teljesített szolgálata idején hunyt el váratlanul. A diagnózis: vérrák. Akkor még nem tudhatta, csak a fal leomlása után derült rá fény: veszélyes szállítmány kíséreténél kapta a halálos dózist."

Íme, egy újabb tény, ami az NDK-ban létező politikai rezsim újabb bűne. Az idősíkok eltolódnak, hiszen ezt csak később tudja meg Edda Schönherz, de a hallgató utólagos megerősítést kap a rendszer rémségeiről.

"Edda Schönherz:
A nyugat-német és az amerikai követségen csak érdeklődtünk, milyen lehetőségek lennének az áttelepülésre. Mivel az úgynevezett szocialista külföldön az összes követséget lehallgatták és fényképezték, minket is azonnal regisztráltak. A Német Szövetségi Köztársaság követe például mondta nekem: Úgy-e tudja, hogy fényképeznek és lehallgatnak minket. Mondtam: Tudom. Még annyit mondtam: Akkor azt is tudja, mi lesz velünk, ha kimentünk innen."

Női narrátor:
"Már hazarepüléskor észreveszi, hogy követik. Közli a gyerekeivel, hogy mostantól már sosincsenek egyedül. Állandó kíséretünk van. Az állambiztonságiak a szomszédos házakban két szobát is kibérelnek, poloskákkal, irányított mikrofonokkal dolgoznak, lehallgatják a telefont. Egy hónap múlva "elérkezik a nap".

Ezután indul el Edda Schönherz története, aki letartóztatásának körülményeire emlékezik.

Edda Schönherz:
"Hétfő reggel történt az elfogatásom Röviddel 7 óra előtt, még ágyban voltam. Kinyílt a hálószoba ajtaja - gondoltam, a gyerekek jönnek még be - helyettük a stázitól 12 férfi és egy nő álltak az ágyamnál. Aztán levittek, lent a konyhában ült a fiam, reggeliztek a nagymamával és kiabált: mama, mama, mama! Belém kapaszkodott, mondtam, hogy mindjárt jön a mama vissza, nem gondoltam, hogy három év fog eltelni. Ez alatt a három év alatt nem is láthattam a gyerekeimet, az indoklás szerint 18 éven aluliak nem látogathatnak büntetés végrehajtó intézetet. Annett és René 11 és 12 voltak."

Ezen a ponton érdemes ismét segítségül hívnunk a jeles szerzőket, a narrativitás nagyjait, közülük elsőként Rom Harrét:

"Az emlékeket diszkurzívan alkotjuk meg. A kisgyermek emlékező állításainak (memory claims) mibenlétét az állításoknak a szülővel való megvitatása szabja meg. A hitelesség ilyen nyilvános megvitatása életünk minden szakaszában jellemző az emlékezése. Ezt később kiegészítik, nem pedig felváltják, a koherencia kritériumai. Ugyancsak kiegészíthetjük dokumentumok és más feljegyzések használatával, amelyek segítségével, mint mondják,"felfrissítjük emlékezetünket" [...] Minthogy az emlékezés paradigmatikusan szociális tevékenység, mindenképpen figyelmet kell fordítani a megvitatást végző szociális csoport struktúrájára, különösképp a tagok - mint egyének és mint kategóriák képviselői - közti hatalmi viszonyok azonosítására." (Harré 1997: 141)

Edda Schönherz:
"Azután két napig kihallgattak, utána meg vittek a vizsgálóbíró elé."

A szerkesztő Edda Schönherz visszaemlékezését hitelesíti és egyben megteremti a hallgató számára az affektív befogadói közeget olyan zajok, sound bite-ok megszólaltatásával, amelyek felidézik a fenyegető közeget.

Cellaajtó, autóindítás

Edda Schönherz:
"Kisteherautóval vittek, Barkas-szal. Élelmiszerszállító külseje volt. Pontosan emlékszem, hogy az állt rajta: Fogyassz több halat és zöldséget!
Halak Rostockból! Később hallottam, hogy egy hohenschönhauseni háziasszony reklamált a magisztrátusnál, állandóan látja az autót, de sehol nem kap rostocki halat. Hol árulják? - Így meg kellett változtassák a halas feliratot.
Ebben a kisteherautóban öt kis kamra van, egy deszka, amin épphogy elférsz, ha becsukják az ajtót, semmi fény, nincs ablaka. Körülbelül két és fél-három órát furikáztak velem a környéken keresztül-kasul. Azért, hogy félrevezessenek, és ne tudjam, hogy még mindig Berlinben vagyok. Végül Hohenschönhausenben kötöttem ki. Hohenschönhausen nem szerepelt semmilyen térképen. Tehát hivatalosan nem létezett."

Kulcscsörgés, cella ajtó zörej

Edda Schönherz:
"Na, ott az után éreztették veled, hogy ezeknek a férfiaknak, illetve a stasinak a szemében nem vagy ember, csak egy szám. Kaptunk is számot. Megalázó volt.
Meg a rémes ruhák. Ócska elhordott, több számmal nagyobb katonai holmit. A nadrágot nem lehetett begombolni, az alsóban nem volt gumi. Össze kellett valahogy fogni. Hozzá szép kockás papucs. Leginkább madárijesztőre hasonlítottunk. Nem zavart különösebben, hiszen nem pályáztam én a 'Miss Börtön' címre. Csak a szabadságomat akartam, és ezt már első alkalommal, a Magdalena utcában megmondtam a kihallgatómnak, ha már úgyis idekerültem... Amikor azt mondta, hogy 'tudja, itt két ajtó van, az egyik, amin bejött, az a gyerekeihez vezet, és szemben ott a másik, az még beljebb visz' [...]"

Edda Schönherz ismét hangsúlyozza, hogy a szabadságát akarta, megemlíti, hogy például milyen megalázó helyzetekben volt, de mindez nem volt fontos számára. Edda Schönherz perspektíváján keresztül látjuk a helyzetet, az ő tapasztalatain átszűrve, ahogyan László János írja a Magyar Tudományban, A narratív pszichológiai tartalomelemzés című írásában:

"A szereplő perspektíváját érvényesítő történetből így nemcsak arról értesülünk, hogy mi történt, hanem az eseményeket a szereplő tapasztalatain mintegy átszűrve ismerjük meg. Formálisan a narratív perspektíva fogalmát úgy határozhatjuk meg, mint mindazon nyelvi eszközök összességét, amelyek a történet világát - az eseményeket, az események körülményeit, ami a többi szereplő bemutatását is magában foglalhatja - ahhoz a személyhez kapcsolják, akinek a perspektíváját a történet elbeszélője érvényesíti. Az elbeszélői perspektíva hordozza azokat a tudatállapotokat, amelyek az eseményekkel összefüggésben az elbeszélőt, illetve az elbeszélés szereplőit jellemzik, ezért az események bemutatásának elemzésében az elbeszélői perspektíva vagy nézőpont kitüntetett helyet foglal el." (László 2005a)

Edda Schönherz:
"Még azt is megkérdeztem a kihallgatómtól, hogy mi lesz a továbbiakban. Erre csak annyit mondott: örüljön, amíg még itt van, ahová ezután kerülni fog, onnan vissza fog ide vágyni.
Aztán megint a rabszállítón vittek, az Ostbahnhofon találtuk magunkat. Bűnözőkkel összeláncolva vezettek minket, a pályaudvar másik oldalán a munkába menők..."

Pályaudvari hangosbemondó (ismét megerősítő, érzelmileg ráhangoló akusztikus elem)

Edda Schönherz:
"Csak arra emlékszem, hogy a pályaudvar végében ez a rabszállító állt. Hetvenen fértünk bele. Csak éjszaka közlekedett. Nappal mellékvágányra állították. Ezzel voltam három napig úton, összesen egy toalett. Azok meg ott álltak a pályaudvaron, harapós kutyákkal és gépfegyverrel. Megint be egy rabszállító kocsiba, irány Hoheneck, egy XII. századi börtön. A XVIII. századtól már női fegyház. Az is maradt, mikor én ott voltam se fűtés és se meleg víz nem volt benne. Három műszak, szakmányban. 24 nő egy teremben, háromemeletes vaságyak. Egyetlen toalett és 3 disznóitató a mosakodási lehetőség. 10 gyilkos is jobb nekünk, mint egy politikai fogoly! - ez volt a jelszó."

Itt utalok az időbeliség szerepére és megkonstruálására a narratívákban, amelyeket László János így foglalt össze, említett tanulmányában:

"Az idői szervezés elemzése az alábbi szempontok szerint történhet:

1. Az elbeszélt esemény(ek) és az élettörténet valóságos (biológiai, pszichológiai és szociális) kronológiájának viszonya. Mely életszakasz(ok)ból származnak az esemény(ek)?

2. A történet 'sűrűsége', az esemény valóságos és elbeszélt idői kiterjedésének viszonya, például az idő megállítása vagy kitágítása.

3. Az elbeszélés idői perspektívája, illetve ennek változásai (jelen, múlt, jövő).

Az elbeszélés kronológiai mintája: kilengések az egyenes vonalú előrehaladáshoz képest, illetve az idői ingadozásokhoz kötődő jelenségek." (László 2005a)

Edda Schönherz életének legsűrűbb, kiemelkedő szakaszáról beszélt az őt kérdező Axel Reitelnek, a számszerűség, a tárgyak(ágyak, mosdók száma, toalett, stb.) felsorolásszerű említése jelzi, hogy milyen pontosan emlékszik a narratíva előadója az akkoriban történtekre. A hallgatónak az az érzése támad, hogy tudatosan, pontosan meg akarta jegyezni a körülményeket, éppen egy utólagos felidézés reményében.

Edda Schönherz:
"Mikor először bekerültem, teljesen túlzsúfolt volt a ház. Kb. 750 fogoly fér itt el. Az én időmben majd 1. 800 nő élt itt. Voltak, akiknek csak a földön jutott alvóhely. Hát igen, ennyien együtt, oly hosszú elszigeteltség után.
A zárkámban volt egy gyilkos is, nem, tulajdonképpen két gyilkos, tényleg nagy volt az összevisszaság. Például a suviksz-Nelli, aki bedörzsölte a gyerekeit padlófényesítővel, azután betette őket a kályhába és begyújtott velük. A másik a fasírt Nelli, aki a gyereket húsdarálóba tette, mert bosszút akart állni egy férfin, a gyerek apján, aki aztán a gyerek körmét találta a fasírtban. Sosem hittem, vagy gondoltam volna, hogy ilyen az NDK-ban megeshet. Amit viszont mindig szem előtt tartottam: most még alagútban vagyok, de a végén látom a fényt - és oda akarok kijutni."

Ismét megjelenik az elbeszélő reprezentációja a történetben, de itt érdemes megjegyezni, hogy Pólya Tibort idézve "Baumeister és Newman elemzése szerint a cél, illetve a teljesülés alapján felépülő narratívumok abban különböznek, hogy, az elbeszélő hogyan kezeli múltbeli élményeit. A cél alapján felépülő narratívum elbeszélője bemutatja múltbeli élményeit. A teljesülés alapján felépülő narratívum elbeszélője pedig átadja múltbeli élményeit. A narratívum két típusának a naratívum átszerkesztését illetően is vannak következményei. 'A cél alapján felépülő narratívum ugyanis lehetővé teszi azt, hogy az adott esemény más jövőbeli eseményhez kapcsolja az elbeszélő személyt, ami hatékony és előnyös összetevője a megküzdésnek.' (Taylor, 1983) A teljesülés alapján felépülő narratívum elbeszélőjének azonban nem áll rendelkezésére ez az átszerkesztési lehetőség." (Pólya 2004: 343. old.)

Ebben az esetben az átszerkesztést a valódi szerkesztő Axel Reitel végzi, mozgatva az idősíkokat és kiemelve bizonyos elemeket a narratívából, ezzel egy új narratívát hoz létre.

Edda Schönherz:
"Minden látogatót elutasítottam, a rokonokat is, - kérdezték: "nem akar látogatókat? Mindenki örül, ha jönnek hozzá." Én meg azt mondtam, ha nem láthatom a gyerekeimet, akkor mást sem akarok látni. Higgye el, hihetetlen nehéz volt. Minden héten volt transzport. A transzport azt jelentette: politikai foglyok megváltása. Kinyílt tehát az ajtó, és bekiabáltak egy nevet, és 'összecsomagolni!' Pontosan tudtuk, ő most Karl-Marx Stadtba megy, utána meg Nyugatra. Általában legalábbis."

Ebben a részben is egy reprezentációs elemet találunk, Edda Schönnek nem fontos semmi, csak a szabadság, illetve a gyerekei. Ezt támasztja alá a következő rész is

Edda Schönherz:
"Kiengedtek és ott álltam a förtelmes fegyintézet előtt. Hangosan csapódott a vasajtó. 'Lidérc' kísért a ruhaelosztóba az udvaron át. Így hívtuk ezt a rémes kopó példányt. Az ablakokban a többi politikai fogoly sírt és kiabált utánam: Minden jót! Mire megszólalt ez a női szörnyeteg: Schönherz fogoly, itt tarthatjuk még egy napig, ha ezek nem hagyják abba! Mondtam, hogy ezen a napon már nem múlik semmi. Nem volt hatalmuk rajtam, nem féltem. Sosem féltem, hiszen akkor elérték volna, amit akartak. Máig nem félek."

Zene

Edda Schönherz:
"Természetesen a legborzasztóbb gyermekeim elidegenedése volt. Három év után helyre kellett állítani közöttünk a bizalmat. Fogalmam sem volt, hogyan reagálnak a gyerekek. Mennyire vették zokon tőlem? Tudják-e egyáltalán, mit tett az anyjuk? Amikor lecsuktak, 11 és 12 évesek voltak. Három év múlva 14 és 15 évesek.
Beadtam az áttelepülési kérvényt. A belügyminiszternek. Személyesen Erich Honeckernek. Emlékeztettem arra, hogy nem tartja be az időközben aláírtakat.
Írtam Dr. Kurt Waldheimnek, az emberi jogok biztosának is New Yorkba. A másik oldal nyomást gyakorolt: így jött létre levélváltás Honecker, Brandt és Wehner között. Miattam. Honecker azonban ismételten akadályt gördített az utamba, öt éven át. 1979. augusztus 13-án Dr. Vogel, az ügyvéd közölte, hogy kérelmemnek helyt adtak. Még kételkedtem, talán gúnyolódik, vagy tréfát űz, mert augusztus 13. a fal felhúzásának napja. Nem ? mondta, a kettő nem függ össze. Mikor akarok kiutazni? Mondtam: Holnap. Erre azt mondta: Annyira ne siessen, még van intéznivaló, különben is, csak kényelmesen. Mondtam: Mielőtt még újra meggondolnák magukat, kint akarok lenni."

Edda Schönherz párbeszédben meséli el a vele történtek azon mozzanatait, ahol a párbeszéddel szintén élővé teszi, közel hozza az eseményeket. Mindezt egy dramaturgikus közegben, ahol egymásra reflektálnak a történet szereplői és akusztikus elemei, a párbeszédben elmesélt történet illeszkedik az egész narratíva atmoszférájához és ritmusához. A történet vége kerek, megjelenik a mesélő identitásának és értékvilágának legfontosabb eleme, a kétszer is aláhúzott szabadság, ő és a gyerekei is szabadságban élhettek.

Edda Schönherz:
Elértem a célom, hiszen 5 hónap múlva ismét a képernyőn voltam, a Bajor TV-nél, ott is maradtam 22 évig. Maximálisan ezt akartam, elértem, meghúztuk magunkat. Szerényen éltem, egy garzonban kezdtem. Mindez nem számított nekem, viszont éreztem a szabadságot. Szabadon lélegezhettem, azt tehettem, amire vágytam. Boldog és szerencsés vagyok, mert szabad vagyok és a gyerekeim is szabadságban nőhetnek fel. Igen, köszönöm Istennek is."

Edda Schönherz története végig a középpontban marad, mint főnarratíva, és ezt körülveszik a kisebb súllyal megjelenő szereplők, akik megerősítik vagy ellenpontozzák a főnarratíva előadóját. Elbeszélését alátámasztják kognitív oldalt erősítő dokumentumokkal, , vagy zenével, ami az érzelmi, affektív viszonyt alapozza meg az azonosuláshoz. A szerkesztő hangi effektusokkal is ráhangolja a hallgatót a főnarratíva előadójával való empátiára.

László János szerint "egy esemény attól függően kelt szorongást, ejt kétségbe, ébreszt felelősséget, bénít meg, szabadít fel, tölt el lelkesültséggel, ösztönöz beavatkozásra, hogy milyen szervezettségű énnel és a közösségi élmények milyen élményreprezentációjával találkozik, és megfordítva, egy eseményben annak megfelelően cselekszünk, hogy szorongunk tőle, kétségbeeséssel tölt el, felelősek vagyunk érte, megbénít, lelkesültséggel tölt el felszabadít, beavatkozásra ösztönöz szolidaritásra késztet, stb. bennünket. Az énnek ezeket a minőségeit a narratívum hordozza. Ezek a minőségek az énelbeszélésekből bonthatók ki, csakúgy, mint a csoportidentitás minőségei a csoporttörténet jelentős eseményeinek elbeszéléseiből tárhatók fel." (László 2005b)

Axel Reitel rádiódokumentuma, mint narratívum mindezeket hordozza, így Európa társadalomtörténetének kiemelten fontos dokumentumai közé került. Többmilliós hallgatósága számára alaptörténet lett.

3. Az alkotó perspektívája - a rádiódokumentum készítőjének narratívája

Axel Reitel 19 éves volt, amikor letartóztatták Kelet Németországban, poszterek és fotók osztogatásáért, így 1981-ben egyike lett a legfiatalabb politikai foglyoknak. Négy évre ítélték. Miután egyeztetés zajlott Nyugat-német politikusok és a protestáns egyházi vezetők között, valamint nyomásgyakorlás történt az Amnesty International és svéd vezető körök részéről, 18 hónap után érte is fizetett Nyugat Németország.

Az alkotó, a szerkesztő Axel Reitel, aki direkt és indirekt szerepben juttatja el hozzánk üzenetét. Direkt módon találkozunk vele, mint Narrátorral. A férfi és a női narrátor szerepe mögött is a szerkesztőt találjuk, a megkülönböztetés pusztán a feature műfajából adódó akusztikus különbségtétel. Ugyancsak direkt módon szól hozzánk, amikor a maga által írt, vagy az általa kiválasztott dal, zeneszám közvetíti az üzenetet, akár verbálisan dekódolandó módon, akár a zenei asszociáció eszközével üzen. Az alkotó kétféle módon éri el a hatást: egyrészt kognitív eszközöket használ (a beszélők kiválasztása, a szerkesztés folyamata) a hallgató megismerő tevékenységének irányítására, másrészt affektív hatást gyakorol a különféle zörejek, hangok, differenciált "sound bit"-ok kiválasztásával, amelyek a hallgatót érzelmileg vezetik (autópálya zaj, madárcsicsergés, cellaajtó zaj, lépések, kulcscsörgés, pályaudvar zaja, stb.

Axel Reitel a férfi és női narrátor "szerepében" információkat közöl velünk; a szereplők, az akusztikus elemek kiválasztásával és a szerkesztéssel is egy narratíva előállítója, amelynek társadalmilag releváns voltáról már volt szó. Most azt az aspektust állítom előtérbe, amely véleményem szerint egy saját narratíva, mégpedig az alkotó, Axel Reitel narratívája. Úgy vélem, hogy a rádiódokumentum egyfajta terápiás narratívumnak is tekinthető, miután alkotója maga is érintett, börtönviselt, stasi ügynökök által megfigyelt, traumatizált személy.

Van két hely, ahol saját magát felvállalva, személyesen szól hozzánk, illetve saját szövegét halljuk a Narrátor interpretációjában.

Narrátor:
"Oehler informátorral kocsmában találkoztunk. Odamenet néhány szokatlan benyomás ért. A plakátokat az ablakokra erősítették és lefényképezték. Az akciót a ZDF - magazin akarta bemutatni, mint akta is igazolja. Fényképezőgépem elkobzását el akartam kerülni, ezért a konzumáruházban kis könnyen kezelhető Beirette-t vettem, amit az akta szintén megerősít. A filmet az Astoria étteremben adtam át. Oehler összekötő jelentett a rendőrségnek. Ezután a tejbárban a szép Mónival futottam össze, bohócorra villogva világított. Azután visszatértem a lakásomba. A kerti patak áradt. Szerettem itt lakni. Adott napokon itt keresett fel egy tanár házaspár. Titoktartást életemben csak ennek a két tanárnak ígértem. Az érettségire tett első kísérletem belügyi tiltásra hiúsult meg. Lipcsébe menekültem, homokfúvóként kezdtem dolgozni egy szerelő üzemben. Egy hét múlva visszatértem szülővárosomba, ahol halottnak hittek. Valaki elhíresztelte, hogy öngyilkos lettem. Amikor letartóztatásomkor lakásom küszöbén csuklómra kattant a bilincs, tudtam egyetlen küldetésem: az érettségimhez nyújtott segítség tökéletes elhallgatása. A stasi tiszten zöld ing és sárga nyakkendő volt. Padlásról, pincéből rohanva rendőrök jöttek, az egyik el is csúszott, mert Jakobsné épp előtte mosott fel. A Mylius utca 6. előtt Volga pöfögött. A kerti fák susogtak a szélben.

AC/DC zene

Narrátor:
"Az Oehler nevű hálózati személyre világosan emlékszem, különböző ifjúsági klubokban találkoztunk. Bőrdzsekit hordott, hajtókáján kanüllel. Ez volt az AC/DC rajongók jele. Megint a bőrkabát volt rajta, csak a kanül hiányzott, de látszottak még a tűnyomok."

Narrátor:
"Na, mindegy - mondta Oehler egyenlőtlenül lélegezve - semmi esetre sem örültünk, hogy át akarsz települni. Kínozhattalak volna. Elképzelésünk szerint az informális hálózatba kellett volna befognunk.
Sosem állt szándékomban - mondtam.
Az érettségitől eltiltás napján, úgy gondoltuk, a szüleidhez mész.
Miből gondoltátok? A te ötleted volt? - kérdeztem Oehlert.
Sokan mennek a szülőkhöz, ha szorul a hurok. A család a társadalom őssejtje.
Friedrich Engels idézet. Hát ez tiszta színház" - mondtam dühösen. Ennyi kicsinyesen összehordott hülyeség már sok volt nekem. "
Senki nem számolt azzal, hogy az eltiltás után nagy hirtelen elhagyod a várost. Mentél volna a szüleidhez, akkor a Friedensbrückénél megrendezhettem volna a tökéletes öngyilkossági kísérleted, mely súlyos tudatzavart okozhatott volna. Évente tucatnyian vetik le magukat a hídról, te csak néhány méterre laktál. Innen kaphattad volna az ötletet. Aztán hirtelen senki sem tudta, hová lettél. Célozgattak arra is, lehet, kárt tettél magadban. Ebben a pillanatban jött a 'halálod' ötlete. Tényleg ez az őrültség jutott eszembe. Mit is mondhatnék, minden jó, ha jó a vége. Semmi nem jött össze, amit ellened terveztünk. A pletyka futótűzként terjedt, meglepően sokan elhitték.
Kétszázan jöttek volna a temetésemre, hát ez engem is megdöbbentett - mondtam és felálltam.
Oehler folytatta: mindez akkor és a későbbiekben is személyiségjegyeid feltérképezését szolgálta.
Sikerült a Stasinak egy pazar címlistát szállítanom.
Hidd el, a béke felderítőjének éreztem magam.
Jó végszó, gondoltam, és mint régen kezet nyújtottam Oehlernek: minden jót, köszönöm. Őt jobban megviselte ez az egész, mint engem.
Tudnál nekem egy kópiát adni a tettes-aktámról - kérdezte mesterkélt iróniával Oehler. Nem' - mondtam, mert nincs ilyen akta. Az elfogatási jegyzőkönyvön találtam egy utalást, ez minden.
Egy macskakaparást találtál, és azt sem tőlem? - kérdezte Oehler zavarodottan. Arckifejezése minden pénzt megért."

Ez a végszó, a látszólag végső elégtétel, amivel Axel Reitel feldolgozza mindazt, ami történt vele. A szocialista NDK politikai rendszerével, az elnyomó állammal és a rettegett stasival szembeni tehetetlenségét utólag egy narratívum előállítása oldja fel. Számára terápiás volt az alkotás folyamata, a narratívum létrehozása, a történetmesélés, ami ebben az esetben a szabadság eljövetelével végződött.

Végződhetett volna máshogyan is, esetleg a szereplő halálával, a kivásárlás meghiúsulásával, választhatott volna számtalan más történetet, miután a német művészetnek napjainkig - és még valószínűleg sokáig - témája lesz a német-német korszak számos irracionalitása és antihumánuma. Ő azonban éppen Edda Schönherz történetén keresztül mutatta meg a korszak cinikus embervásárát, olyan történetet választott, ahol a szabadság, és a belső szabadság megőrzése is alapvető érték.

László János azt írja, hogy a terápiás narratívumoknál "a terápia célja, hogy a beteg lelki egészsége helyreállítása szempontjából mellékesnek tűnik, hogy a terápia végére a terapeuta segítségével olyan narratívum jöjjön létre, amelyet a beteg önmaga számára konfliktusmentesen el tud fogadni. Spence szerint ennek a narratívumnak a narratív igazság feltételeinek kell megfelelnie, azaz azt az élményt kell keltenie, amit a jó történetek, a meggyőző magyarázatok, a rejtélyek hiteles megoldásai keltenek." (László 2005b)

Axel Reitel évekig birkózhatott saját múltjával, félelmeivel, a stasi ügynökök iránti gyűlöletével és értetlenségével, vagy inkább megérteni akarásával. Minden NDK- beli démonával. Ebben a narratívában találta meg az öngyógyítás módját.

Módszertani kísérletek

A 2012-es rádiódokumentumok elemzésében - sajátos kísérletként - érték vizsgálatot is folytattam, amelyből kirajzolódik egy európai érték térkép az elhangzott műsorok alapján.

Prazsák Gergely Pécsett a Fiatal filozófusok konferenciáján 2010. október 1-jén megtartott előadásában így összegezte Váriné Szilágyi Ibolyának az értékek funkciójáról való gondolatait: "az értékek képezik a legfontosabb összekötő kapcsot az egyén és a társadalom között, mert egyszerre töltenek be integráló funkciót a társadalomban és a személyiségben" (Prazsák 2010: 12. old.)

A fiatalon elhunyt Papp Zsolt írja Kormetszetek című kötetében:

"Mi az érték? Szabvány vagy minta, vonatkoztatási pont az életvezetéshez. Logikát, ívet, iránytűt ad -életúttá formálja az életet. Megerősíti, belső bizonyossággal látja le a személyiséget. Akkor jó, akkor működik, ha evidenciaként működik. Ha magától értetődő.

Az értékek megszámlálhatatlanok. Csillagképszerű, tejútra emlékeztető 'ködünkből' - bennük a kis értékek ezrei - emeljünk ki most néhány mintát. Kössük ezeket a társadalmi élet nélkülözhetetlen területeihez, a munka, a demokrácia, az identitás és a kulturális produkció 'tengelyeihez'.

Négy értékrendet jelöltünk meg ezzel. Bennük az emberiség történetének ezeréves vágyai, sóvárgásai, fantáziái és teljesítményei [...] őrlődnek és érlelődnek. E négy értékrend különbözik egymástól. Az első a racionalitás világa. A második a megegyezésé. A harmadik az azonosulásé. A negyedik: esztétikum. (Egy rövid magyarázatot fűzzünk az azonosuláshoz. Szélesen értjük. Benne a család, a baráti kör, a szomszédság, az együttes élmény, a lokalitás és a kommunalitás, a helyi társadalom, aztán a történeti táj és régió a maga kisugárzásával és szokásvilágával, aztán a történeti-földrajzi helyzet, a nemzet és a nemzetköziség, végül ide soroljuk az eszméket, az ideálokat, az ideológiákat. Mindazt, amivel azonosulni lehet. Koncentrikus körök "spiráljában" épül hát az identitás, a megfogható környezettől a legtágabb közösségekig és az eszmei azonosulásig terjed. Az a jó, ha terjed." (Papp 1988: 140. old.)

Vajon az európai médiában milyen értékek kötik össze vagy legalábbis reprezentálják a különböző narratívákat? Van-e, tetten érhető-e a közös vágy, sóvárgás? Mi az európai közös érték? Erre kerestem a választ 2012-ben a Prix EU rádiódokumentumainak meghallgatása után.

Prix EU, 2012. Radiodocumentary

2012-ben a rádiódokumentum kategóriában az alábbi 31 műsor volt versenyben

1. Holiday for Life European - Dementia Patients in care in Thailand (Austria)

2. Looking for Shelter (Austria)

3. On the Unhappiness of Being Greek (Austria)

4. The Price of Exile (Belgium)

5. Reception Is Unlike any farewell (Bulgaria)

6. This is a War Diary. Pavo Urban Reporting (Croatia)

7. Stretch a Hand (Czech Republic)

8. My Uncle's Ashes (Denmark)

9. Seduced (Denmark)

10. Life in "Death" (Finland)

11. Plucking Eggs (Finland)

12. Interior Voice (France)

13. The Concert of Cartagena (France)

14. Twisting the Landscape (France)

15. Elsa and Olaf - Two People and Love Germany

16. The Judge and the Victims - The Arduous Battle for Ghetto Pensions (Germany)

17. Documentary on One: Maurice - A Final Journey (Ireland)

18. Documentary on One: The secret Chicken Society (Ireland)

19. Everland (Italy)

20. Eastern Europeans - Second Class Consumers? (Lithuania)

21. Plots The (Netherland)

22. My Share of the Sky (Norway)

23. Sense and Sensibility (Norway)

24. Brazil-Poland Letters (Poland)

25. Let's Drive for Your Native Land? (Russian Federation)

26. Over There, far Away (Serbia)

27. Barmaninisteriet Dokumentar: Getting a Sibling (Sweden)

28. Project Simoom (Sweden)

29. Assignment/ Crossing Continents: Forced Sterilisation in Uzbekistan (UK)

30. Between the Ears: In search of the Balinese Scarecrow (UK)

31. Poetry Texas (UK)

Módszer

A következőkben röviden összefoglalom a dokumentumok témáját, vagyis az alkotók által megadott rövid tartalmi összefoglalót közlöm, majd a Schwartz féle értéktesztet (Schwartz 2012) összevetem az általam narratív elemzés után megtalált értékekkel. A dokumentumnál először médiaelemzési keretben mozgok, majd a narratívumok elemzésére kialakított pszichológiai keretet fogom használni.

A témákat Terestyéni Tamás Kompország a Nyugat iskolájában. A társadalmak szerveződéséről című kötetében leírt Nyitott társadalom paradigmával vetem össze. (Terestyéni 2011: 23. old.)

A vizsgált rádiódokumentum műsorok témái (az alkotók által megadott szövegek alapján)

1. Holiday... élethosszig vakáció

A vakáció élethossziglan - demenciában szenvedő európai betegek ápolása Thailandon című műsor háttere, hogy Ausztriában körülbelül 100.000 demencia sérült, vagyis szellemileg leépülő beteg él, annyi mint Svájcban. Németországban a számuk 1.4 millió. A szakértők szerint a 21. század közepére a számuk megháromszorozódik. A műsor bemutatja a Thailandon alapított Baan Kamlangchay nevű panziót és lakóit, ahol havi 2.900 Euróért gondozzák az "örökös" vakációra érkező bentlakókat, akikre fejenként három gondozó ügyel, és akik csodálatos környezetben élnek. Maguk sem tudják, hogy két napja jöttek, vagy már évek óta pihennek az "üdülőben". Megismerkedünk a svájci születésű alapítóval Martin Woodtlival, Elisabeth-tel, az egyik Alzheimeres lakóval és az őt gondozó helyi ápolónővel. Meghallgatunk személyes történeteket a rokonaikat ide kísérő családtagoktól.

2. Menhelyet keresve

Egy 21 éves kurd lány, Nuran Beriwan monológja, aki elmondja, hogy Törökországban hogyan tartóztatta le és kínozta a rendőrség, miután részt vett egy Kurdisztán szimpatizánsok által szervezett tüntetésen. Halálra ítélték, amit fiatal kora miatt átváltoztattak életfogytiglanra, ez Törökországban minimum 36 év börtönt jelent. 10 év után elszökik, és először Ausztriába menekül, majd Svédországba. Onnan viszont visszaküldik az első érkezési állomásra, vagyis ismét Ausztriába kerül. Nuran menedéket keres, de a tortúra nem ért véget, hosszú és kimerítő eljárás előtt áll.

3. A görögség boldogtalansága

Az athéni filozófus és költő, Nikos Dimou több mint 60 könyvet publikált, költeményeket és filozófiai bölcsességeket egyaránt. 1975-ben írt műve több mint 30 kiadást ért meg, ez szatirikus aforizmagyűjtemény, amely a görög nemzeti karaktert próbálja megfogni önironikus módon. A görög adósságválság idején ismét hatalmas népszerűségre tett szert ez a mű, de vannak, akik nem találják mulatságosnak. Például: "zárj a szívedbe egy görögöt és azonnal szívinfarktust kapsz" A szkeptikus Dimou szerint a görögök mindig többet akarnak, mint amire képesek, viszont nem elégedettek a kevesebbel.

Vannak, akik szerint Dimou aforizmáit akár a német pénzügyminiszter is írhatta volna, olyan kritikusak. A dokumentum végére nemcsak a költő filozófus portréját ismerjük meg, de más szemmel nézünk görögökre, akiket ismerni véltünk. Európa problémái mások, mint a mieink, mert mi nem racionálisak vagyunk - mondja Dimou.

4. A száműzetés ára

Rabia Oudjából, Maroccóból érkezett Európába, egy tönkrement gazdaságból, miután megözvegyült. Két gyermeket hagyott hátra sógornőire, ő pedig az ismeretlen Belgiumba érkezett egy boldogabb és szebb jövő reményével. Nem tudta, hogy milyen árat kell fizetnie ezért. Ő is és gyermekei is magányosak és elszigeteltek, a csillogó jövő képe egyre távolabbra tűnik.

5. Más búcsú, más fogadtatás

Két történetet hallunk, mindkettő Bulgáriához kötődik.

Az első 1967-ben kezdődik, amikor a híres írónő Blaga Dimitrova, Bulgária elnökhelyettese Vietnámba látogat és egy kislánnyal tér vissza. Az ötéves Hani szépen énekel.

A másik történet 1976-ban indul, amikor Ivan Garelov, a Bulgáriában népszerű Panoráma című TV műsor szerkesztője filmet forgat Libanonban és Beirutban találkozik egy fiúval, Ahmeddel, aki orvos akar lenni. Ő is magával viszi a gyereket Bulgáriába. A gyerekeknek tehát Bulgária életük kezdetét jelentette és egyben menekülést a pokolból. Hani és Ahmed nem nemzetközi egyezmények alapján kerültek Bulgáriába. Egy filmrendező, Svetoslav Draganon 2008-ban filmet forgat a "barátság gyermekeiről". A dokumentum a film utáni folytatásról szól, identitásról, szabadságról, felelősségről.

6. Háborús napló - Pavo Urban jelenti

Pavo Urban, fiatal dubrovniki fotóst 1991. december 6-án megölték. 20 nappal a halála után, Amerikában élő szerelme, Mara Bratos megkapta Pavo utolsó levelét, háborús beszámolóját. A 21 éves Pavo levele egyedülálló dokumentuma a körülzárt Dubrovnik háborús pszichózisának, a háborús évek horvát mindennapjainak. Mara Bratos valamint a Dubrovniki Művészeti Galéria kurátora, a divatfotós, Antun Maracic vallomásából bontakozik ki a szerelmi és háborús történet.

7. Nyújtsd a kezed

A műsor egy intézeti roma fiatalról és segítőjéről szól. A fiút egy gyermekotthonban hagyták, majd az utcára került. A nevelő, aki korábban nevelte, segítő kezet nyújt neki. A történetnek csak eleje van, vége nincsen, csak rengeteg, megválaszolatlan kérdés.

A szerző, Ivan Studeny a történetben mint szereplő jelenik meg. Rögzíti saját próbálkozásait, amelyekkel a fiatal otthontalan fiúnak segít, és összehasonlítja ezt azzal az értékeléssel, amit a gyermekotthon igazgatója adott Danról. A dokumentumjáték az utcai élet realitásába vezet, az élet és a realitások konfrontációjába.

8. Nagybátyám hamvai

2011 augusztusában a dán Bjarke szokatlan levelet kap nagybátyjától, William Stendertől. Egy különös kívánságát írta meg: ha meghal, Tongatapu szigeténél szórják hamvait a csendes óceánba. 10 éve William Stender búcsút mondott a dániai egyházban 28 éve gyakorolt lelkészi hivatásának, eladta minden tulajdonát és Tongára költözött. Itt találta életének szerelmét, a romlatlan Paradicsomot. Azonban vissza kellett térnie Dániába és Koppenhágában egy kis apátság cellájában él. Az unokaöccse meglátogatja 60 éves nagybátyját és megpróbálja megérteni motivációját, megfejteni furcsa elszigeteltségét a családban. Elhatározza, hogy együtt meglátogatják a paradicsomi szigetet, hogy saját szemével lássa nagybátyja vágyának tárgyát.

9. Elcsábítva

Az újságírónő egy online portálon bukkant rá. Az első alkalommal a férfi konyhájában egy ázsiai vacsora elfogyasztása után kezdődik a beszélgetés. A könyvespolcon Andersen összes műve, Nelson Mandela írásai és Henry Miller és Kierkegaard művek. A beszélgetésben Kieerkegardot idézi, majd az élet értelmére terelődik a szó és megszólal Mozart Don Juanja, mint Kierkegaard egyik fő témája. Az után kiderül, hogy a házigazda valójában intim masszást nyújt hölgyvendégei számára. Mit nyújt ez az intimitás? Mennyiben más, mint valamilyen átlagos szex masszázs? Hol van a magány határa és mit kaphatunk egy másik, szinte idegen embertől? Az újságírónő találkozik két barátnővel, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást és őket is kérdezi az okokról.

10. Az élet "Halálban"

Tom Östling, finn riporter ellátogat a Kuolema, vagyis Halál nevű kis településre és megvizsgálja az ottani életet. Egy fotókiállításon látott képek inspirálták erre az utazásra. Egy család hétköznapi világába csöppen bele. Élelmiszerbolt, ahol két eladó dolgozik, akik ikrek, a gyermekeivel otthon lévő fiatalasszony, az idős nagymama, a csendes és kihalt település, a finn fővárostól 700 km-re északon.

11. Plucking eggs (a sejtek elbuktatása?)

A 37 éves Tiina Kumpuvuori gyermeket szeretne. Igen ám, de mozgássérült, ráadásul párja, a 33 éves ügyvéd, Jukka Kumpuvuori sem egészséges, mégis vállalnák a közös gyermeket. Természetes úton nem sikerül a megtermékenyülés, így orvosi beavatkozásra van szükség. A lány anyja aggodalommal fogadja a tervet, de minden segítséget megad a fiataloknak. Az orvosi segítség azonban határos, mert bizonyos számú kísérletnél többet nem tudnak finanszírozni. A dokumentum azt a harcot járja körül, ami már nem is a várva várt gyermekről szól, hanem a fogyatékos pár emberi jogaiért vívott küzdelméről.

Tiina a Finnországban élő svéd kisebbség tagjaként svédül beszél, Jukka finnül. A dokumentum a svéd kisebbségi rádióban hangzott el.

12. Belső hang

2001-ban, Montrealban egy görög drámát bemutató színházi előadáson, az Athénát játszó Delphine Salkin színésznőnek annál a szónál, hogy "jog" elakadt a hangja és többet nem tudott megszólalni. A dokumentum bemutatja a színésznő többéves küzdelmét, hogy visszakapja hangját, a munkaeszközét és a lehetőséget, hogy kommunikáljon a világgal és családjával. A pszichológus, a kollégák mind elmondják, hogy mit is jelent az ember számára saját hangja, miközben Delphine suttogással vesz részt a történetben. A többéves küzdelem végén egy műtéttel sikerül megoldani a belső hanghoz kényszerített Delphine megszólalását, de ez a hang, ámbár hallható, egy másik hang. Újra kell identifikálni a személyiség e részét.

13. Koncert Cartagenában

Kolumbiában minden januárban megrendezik a Cartagenai Klasszikus zenei Fesztivált. A szegények és gazdagok között hatalmas különbségek vannak ebben a társadalomban, ezek a legjobban éppen a fesztivál idején látszódnak. A társadalom 70 %-a nagyon szegény, a kisebb rész pedig hihetetlen luxusban él. A dokumentumban megszólal egy konyhai kisegítő, egy szakács, egy utcai házaló és Kolumbia Elnökhelyettese. A fesztivál faszádja mögött ott húzódik a reménytelenség, a kitörni képtelen szegénység.

14. Útvesztő a tájképben

A stoppos 19 éves Adelint felvette egy ember és megerőszakolta. Most 25 éves és fest. Olyan tájképeket fest, amelyeken a test elvész. Feleleveníti a 2006-os esetet az elkövetkező tárgyalásra és megjeleníti a mai életét is. Adeline személyes beszámolóját halljuk. Aztán itt vannak a festményei, a festőecset felerősített hangja, a színek, a tompa lépések, autók, madarak. És, végül, egy nagyon ritka hangarchív, amit illegálisan rögzítettek a bírósági tárgyaláson. Hogyan hatott festészetére a tragédia? Mennyire tudatosult benne az események művészetére gyakorolt hatása?

15. Elsa és Olaf

Elsa Kazasztánból jött, Olaf észak-németországi. Elsát fiatal lányként megerőszakolta mostohaapja, kétszer volt terhes. Mindketten mentálisan sérültek, akik egy mentálisan sérültek számára szervezett párkapcsolati ügynökség segítségével ismerkedtek meg 9 éve és immár 6 éve házasok. Sokat beszélgetnek. Művészházaspár, együtt játszanak a Minotaurusz Színházban Hamletet, Leonce és Lénát, Varázsfuvolát.

16. A bíró és az áldozatok - fáradtságos harc a gettó nyugdíjakért

Öt krumpli vagy egy tányér leves egy napra. Ad-e az üldöztetés jogosultságot egy embernek a nyugdíjhoz? Zsidók a gettóban. Szabadon választhatták meg munkájukat? Kiknek fizették a nyugdíjjárulékot? Évekig ezek a hátborzongató kérdések kötötték a német egészségbiztosító cégeket a bíróságokhoz. Összesen több mint 70.000 holocaust túlélő harcolt a nyugdíjáért. A legtöbben hiába: az ügyek 90%-át elutasították azon az alapon, hogy a nyugdíj csak önként vállalt munkáért és megfelelő fizetség mellett adható.

A helyzet akkor változott meg, amikor Jan-Robert von Renessee bíró a Rajna-Westphalia Szociális bíróságon felállított egy világhírű történészekből álló bizottságot szakértő vizsgálatok elvégzéséhez. Személyesen keresett meg idős nyugdíjigénylőket és négy éven keresztül harcolt azért, hogy az abszurd helyzet megváltozzon, mert amíg a náci táborok vezetősége hivatalos munkavállalóként jogosult a nyugdíjra, addig a táborban "dolgozókat" nem jelentették be nyugdíjjogosultságra, így hivatalosan az ő életükből kiestek ezek a "munkás" évek. Végül 2009-ben megkapták a nyugdíjjogosultságot a gettóban szenvedettek.

A siker sokak számára későn érkezett. Sokan elhunytak a hosszú idő alatt. A bírót pedig 2010 áprilisában, miután több tízezer túlélőn segített, elmozdították állásából.

17. Maurice - a végső utazás

2011. január 9-én egy telefonhívás megváltoztatta az írországi Sullivan család életét. Ekkor értesültek arról, hogy 51 éves testvérük, Maurice Sullivan egy pit-bull támadás áldozata lett Malaysiában. Maurice halála egész Malaysiában hatalmas sajtóvisszhangot kapott. A médiában úgy adtak hírt az esetről, hogy a két kutya - Ning és Li - csak a munkájukat végezték, mert a farmot védték, ahol éltek. A történetben megismerjük Maurice lengyel partnerét, Agnieszkát, akivel a végső útnak nekivágtak, miután az interneten megtalálták a biogazdálkodással foglalkozó malaysiai házaspár hirdetését, akik munkásokat kerestek. A halálos támadás után a vendéglátó házaspár, Joseph és Beatrice Teoh küzdelmet folytattak kutyáik megmentéséért és kibontakozott egy vita, ki a felelős Maurice haláláért: a kutyák hibája volt, a gazdák felelőtlensége vagy maga Maurice okozta a tragédiát? Félévvel a rémálom után a történet feleleveníti az esetet, bemutatva Maurice életét és halálát, és választ keres a felelősség körüli nyugtalanító kérdésekre.

18. Baromfirajongók Titkos Társasága

Írországban van néhány ember - körülbelül 1000-re tehető a számuk -, akik különböző okokból és különböző módon rajonganak a náluk nevelkedő baromfiért. Fültanúi lehetünk a 2012 februárjában az Írországi Szárnyasbarátok Nemzeti Showjának, ahol a csirkerajongók bemutatják a versenyre gondosan előkészített állatokat. Ez a verseny az éves ír "csirkenaptár" legfényesebb eseménye. Jenny és Willie O'Meara is neveznek különleges, cochin fajtájú baromfijukkal. Az előkészítéshez hozzátartozik a fürdés és a hatalmas, tollas állat hajszárítóval való megszárítása, fésülgetése. A cél a Nemzeti Bajnok cím elnyerése. A történet furcsa emberekről szól, akik csakis azért szeretik a csirkéiket, mert azok csirkék. Humor és abszurd határán az emberi természetről.

19. Everland (Örökföld)

A Costa Concordia hajó 2012. január 13-án zátonyra futott a Földközi tengeren, Giglio szigeténél. Hogyan emlékeznek a kis földi paradicsom, Giglio sziget lakói a mindannyiukat sokkoló éjszakára? Hogyan élnek ott az emberek és miként viselkedtek a téli hónapokban náluk teljesen szokatlan ember invázió idején? A dokumentum a tragédia következményeit is sorra veszi, bemutatva a csodálatos kis olasz városban élő közösséget.

20. Kelet európaiak - másodosztályú fogyasztók?

A szlovák Fogyasztóvédelmi Társaság kutatása alapján a kelet európai országokba szállított áruk minősége silányabb, mint amit Nyugat Európa fogyasztói számára kínálnak. A litván oknyomozó dokumentum bizonyítékokat keres erre, laboratóriumi vizsgálatok és tudományos módszerek alapján mutatja be az állítás valódiságát. A marketing szakemberek és a multi cégek képviselői szerint csak a helyi ízléshez alakítják a termékeket. A konkrét példák közül egy: a londoni csokoládé bárban fogyasztott csokoládéban több a vanília, a Litvániában kínált ugyanolyan csokoládé kevesebb és nem természetes, hanem mesterséges vaníliát tartalmaz. A dokumentum több példával támasztja alá, hogy a címben feltett kérdésre a nemzetközi vegyi és élelmiszergyártó cégek számára "igen" a válasz.

21. Plots (Igaz mesék-sorozat)

A három epizódból álló történetsor az "otthonosság" érzését keresi és járja körül.

Vera, a 30-as fiatal lány és Annelies, a 60 körüli nagymama különös találkozása a hazájuktól távoli börtönben, majd szabadulásuk utáni barátságuk és összeköltözésük.

Leender megvásárol egy házat és bár az előző lakó kincskeresése is sikertelen volt, ő is megpróbálkozik a ház titkának kikutatásával. Ha nem is kincset talál, de olyan történet nyomaira bukkan, amely közelebb viszi őt az egykori tulajdonos, az elhurcolt zsidó család történetéhez és így lakóhelye történetének megismerésén keresztül jut el az otthonossághoz.

Sander, amikor házi feladatát írja, különös hangokat hall, olyan monoton zajt, amit azelőtt nem ismert. Az örökbefogadott fiú a semmihez sem hasonlítható hangokra akkor ismer rá, amikor valódi szüleinek felkutatására megérkezik az afrikai országba és a kikötőben egyszer csak meghallja a hajóépítők kalapácsának monoton zaját. Kiderül, édesanyja itt töltötte várandós hónapjait, ezt a zajt, az otthonosság hangját magzatként őrizte meg emlékezete.

22. Az én mennyországom

Ez a mű egy köznapi témát dolgoz fel, ami nap, mint nap megtörténik a világban, de ritkán dokumentálják: egy politikai menekült életének első hónapja az új országban. Ebből a tényből egy különleges lehetőség adódik: a menekült szemén keresztül tapasztaljuk meg az életet. Az első felvételeket Sheida Jahanbin újságíró készítette három héttel az után, hogy menekültként érkezett Norvégiába Iránból. Sheidáék akkor menekültek el, amikor férjét, Madyart, bebörtönözték és megkínozták emberi jogi aktivista tevékenységéért és blogger aktivitásáért. A 26 éves riporternő ráirányítja mikrofonját a nagy és kis kihívásokra, melyekkel szembe kell néznie az első hat hónapban Norvégiában. Kutatja a világok összecsapását és saját küzdelmét egy új életért és személyazonosságért. Örömöt hoz egy buszutazás Oslón keresztül, szomorúságot a hír, hogy egy barátot kivégeztek a börtönben. Szinte lehetetlen megtalálni az egyensúlyt az új Iránért folyó harc és az oslói ég alatti mosoly között.

23. Értelem és érzelem

Bjarte Berntsen szereti a sebességet és így is motorozik. Számtalanszor került összetűzésbe a rendőrséggel, bevonták a jogosítványát, eltiltották a vezetéstől. Nem tartja be ezt a szabályt sem, jogosítvány nélkül száguldozik lakott területen, ahol sok ember közlekedik. Egy ember van, aki támogatja: az édesapja, aki a helyi közösségben magas presztízsű személy, a helyi középiskola tanácsosa és a helyi önkormányzat tagja, elismert polgár. Az ő meggyőződése szerint a helyi rendőrséget is felelősség terheli abban, hogy a fia antiszociálisan viselkedik. A műsor egy szokatlan apa-fiú kapcsolatot mutat be és azt, hogy a társadalom hogyan kezeli a lehetetlen helyzetet.

24. Brazil-lengyel levelek

A rádiódokumentum a Varsói Városi Levéltárban 1890- és 91-es levelekre bukkant. A leveleket Brazíliából küldték Lengyelországba, de a címzettekhez soha ne jutottak el. Az orosz cenzorok nem engedték tovább ezeket a leveleket, mert így akarták megakadályozni, hogy a lengyel munkaerő emigráljon Brazíliába; nem akarták, hogy - ahogyan akkoriban hívták őket - a "brazíliai nagyotmondók" hívására az új paradicsomba a lengyel munkások elhagyják az országot. A számos levél ugyanis Brazíliába hívja a család itthon maradt tagjait. A dokumentum készítője elutazott Brazíliába, megkeresni az eredeti levél feladójának ma fellelhető leszármazottait. Számos lengyel származású családot talált Rio Grande do Sul-ban. Mi a kapcsolat ma Lengyelország és Rio Grande do Sul között? Hogyan változott az ott lakók identitása, van-e közük lengyel gyökereikhez? Mit jelent a származás ezen a multikulturális helyen?

25. Sofőrködsz a hazádért?

Moszkva, 2011 decembere. Parlamenti választások: egy nagy ívű, alulról jövő politikai tiltakozás kezdete Oroszországban. Nagyon nehéz elképzelni, hogy az ülések látogatása sok polgár számára rendszeres hétvégi elfoglaltsággá válik, sok moszkvai belvárosi helyet hosszú ideig "elfoglalnak", rendszeresen átkutatják a civil mozgalmak vezetőinek lakását - nehéz elképzelni ezt a civil mozgalmat. De abban a pillanatban a hétköznapi ember számára világossá vált, hogy ők azok, akiknek a választási folyamatot felügyelet alá kell vonniuk. Kik voltak ezek az emberek, és mi volt az oka döntésüknek? Milyen nehéz megfigyelőnek lenni Oroszországban? És milyen nehéz egy egyszerű állampolgárnak megvédenie az államfőválasztást.

Ennek a dokumentumnak a témája a Duma megválasztásának napja, 2011 december 4-e, amit civil megfigyelők ellenőriztek. A fókusz Mihailra irányul, aki korábban üzletember volt és a Perestroika generációját reprezentálja; gyakorlott ellenzéki is. Egész életében a jogtalanságok ellen harcolt, de mostanra elfogyott az energiája. Nagyon nehéz akkor harcolni, ha a választás eredményét már előre lehet tudni. Ennek ellenére a választás napján Mihail az önkéntesek sofőrje volt: a jogászokat és megfigyelőket a "problémásnak" jelzett szavazóállomások között utaztatta. Vajon miért volt hiábavaló ez a nap?

26. Messze

Jeroen de Vries Amsterdamból jött, Marina Dokmanovic Belgrádból. Házasságukból egy fiuk született, Misa. Jeroen, ahogyan maga meséli, semmit nem tudott Jugoszláviáról és a köztársaságairól, ameddig nem találkozott Marinával. Egyszer egy Hvar szigeti étteremben meghallották a "Tamo daleko" (Messze) című dalt. Hirtelen Jeroen elkezdte énekelni a dalt. Elmondta a meglepett Marinának, hogy ez volt az a dal, amit gyermekkorában édesanyja énekelt, hogy elaludjon. Hogyan ért el Hollandiába az a dal, amit a szerb katonák énekeltek, amikor Albánián keresztül vonultak vissza (Misa belgrádi dédapja közöttük volt) az I. Világháborúban, és hogyan vált Jeroen altatódalává? Egy dal vezet keresztül Európa zivataros történelmén és egészen más aspektusba helyezi az amúgy száraz újsághír tényeket.

27. Csecsemőminisztérium: testvér érkezik

Ez a műsor a nyolc éves Chrisről szól, aki nemsokára báty lesz. Követjük őt és apját, Josephet és a hamarosan anyává váló Emeliet, Joseph barátnőjét. A műsor hónapokkal a szülés előtt kezdődik, és az után fejeződik be, hogy megszületik Chris húga. A dokumentumműsor célja annak bemutatása, hogy milyen csodálatos és ugyanakkor mennyire fájdalmas tapasztalat egy új családtag érkezése, ami időt lop el, és a szülők figyelme az idősebb gyermekről az újszülöttre tolódik. Chris ugyanakkor nagyon izgatott és sok kérdése és gondja van. Hogyan találja meg a hangot édesapja barátnőjével, Emelievel? Milyen módon kommuniálnak a családtagok ebben a szenzitív helyzetben?

28. Project SIMOOM

A dokumentumot a svéd Watergate ügyként emlegetik a világsajtóban.

A hidegháború idején, amikor Svédország "el nem kötelezett" státuszban volt, számos fegyvergyár épült az országban, amelyek az óta is folytatták tevékenységüket. A nyolcvanas években jó néhány leleplezés történt arról, hogy ezek a fegyvergyárak illegális fegyverkereskedelmet folytattak diktatúrákkal. Ezért a svéd állami fegyverexportot még szigorúbb törvények szabályozzák. Néhány kivételtől eltekintve tilos az állami fegyverkereskedelem. Csakis olyan országokkal történhet ilyen kereskedés, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat.

2012 márciusában azonban egy fiatalokból álló oknyomozó újságíró csapat kiderítette, hogy a FOI, a Svéd Védelmi Kutatások Ügynöksége a világ egyik legbrutálisabb diktatúráját segítette a fegyverkezésben, ez pedig Szaúd Arábia. Az Echo team tényfeltáró munkájának következtében lemondott a védelmi miniszter, a parlament pedig speciális vizsgálóbizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására.

29. Kontinenseken át - Kényszersterilizálás Üzbegisztánban

Natalia Antelava és Hugh Levinson 2012-es dokumentuma beszámol az Üzbegisztánban évek óta folyó emberi jogtiprásról, amikor a második gyermek születésekor az anya megkérdezése nélkül elvégeznek rajta egy műtétet, megakadályozva a harmadik terhesség létrejöttét. Ez egy "titkos" demográfiai szabályozó eszköz, amelyet a nőgyógyászok végrehajtanak, de nem beszélnek róla. A felvilágosító jellegű információ átadása helyett ezt a módszert alkalmazzák, amely elől néhány nő Kazahsztánba menekül.

30. Hangvadászat: a Balinéz madárijesztők nyomában

A dokumentum hangokat rögzít Balinéziában. Tradicionális kis harangokat, a helyi madárijesztőket gyűjti be a dokumentáló: milyen eszközökkel találkozhatunk, hogyan védték ezzel a rizsföldeket, milyen zenét adnak ezek az eszközök és hogyan inspirálja hangjuk a zenészeket? Megszólal a gamelán, halljuk a természet hangjait, a madarakat és a bambusz suhogását, megszólal Dewa Putu Berata, a zenész, aki megalapította Bali leghíresebb és leginnovatívabb gamelán együttesét.

31. Költészet, Texas

Egy rádiós látogatást tesz egy nyugat amerikai kisvárosban - hogy mennyire kicsi, nehéz megmondani. Szokatlan neve csalta ide: a texasi Költészet. Pejk Malinovszki, a harmadik generációs dán költő bukkant rá helyre a Google-lal, és elhatározta, hogy megtalálja a Költészet költészetét. Költészet nem is igazán város, egy csomó ház az út mentén, a benzinkúttal a közepén, három templom és egy iskola. És egy állatkitömő. Nem tudni pontosan, hol kezdődik Költészet, és hol végződik most, régebben jól meghatározható volt - mondja Rick Salisbury, a költészeti Állatkitömő. Mi Költészet? "Keméééény munka" - Rick Rice szerint. A kutyájával él egy vontatóban. "Sok keméééényen dolgozó ember van itt. Megláthatja, ha le- és felhajt az út mentén. A szénabálák pihennek itt. Meg a marha. Egy csomó keméééényen dolgozó ember próbál tisztességesen megélni."

A műsor a hallgató kezét gyengéden és viccesen vezeti és mutat új képet Költészetről. Mentes poros könyvektől és irodalmi szakértőkről, mentes költőktől is. De tele van élettel.

A dokumentumok értékközpontú vizsgálata

A következőkben két szempontrendszert vezetek be. Az elsőben a Schwartz féle értékek, mint a dokumentumok központi értékét hordozó narratíva mellé rendelem a dokumentumműsorokat.

Shalom Schwartz kutatása alapján tíz univerzális, azaz minden kultúrában fellelhető értékei a következők: önállóság, stimuláció, hedonizmus, teljesítmény, hatalom, biztonság, konformitás, tradíció, jóindulat és univerzalizmus. Mind a tíz érték a hozzátartozó központi motivációkkal jellemezhető, melyek a következők:

> Önállóság: önálló gondolkodás és cselekvés, alkotás, felfedezés (autonómia)

> Stimuláció: izgalom, újdonság, kihívás az életben (kockázatvállalás)

> Hedonizmus: öröm, kedvtelés

> Teljesítmény: a társadalmi standardoknak megfelelő siker

> Hatalom: társadalmi státusz és presztízs, emberek és erőforrások feletti kontroll

> Biztonság: biztonság, harmónia, az állam és a kapcsolatok stabilitása

> Konformitás: tartózkodás az olyan viselkedéstől, mely mások számára sértő vagy ártalmas lehet, illetve megsértheti a társadalmi normákat és elvárásokat

> Tradíció: a tradicionális kultúrához illetve valláshoz köthető eszmék és szokások elfogadása és tisztelete

> Jóindulat: biztosítani és növelni azok jólétét, akikkel az illető szoros kapcsolatban áll

> Univerzalizmus: megértés, megbecsülés, tolerancia, a társadalom jólétének biztosítása, a környezet védelme

A második részben a műsorokban szereplő értékeket gyűjtöm össze, azután elemzem az összefüggéseket. E média irányultságú elemzés az alábbi tárgykörökre összpontosít.

> Szempontok: alapvető szakmai kritériumok

- szavahihetőség

- szakszerűség

- teljesség

- fontosság (relevancia)

- alapkérdések (Ki? Mit? Hol? Mikor? Hogyan? Miért?)

> Az adás koncepciójának betartása: mi a műsor feladata, célja?

> Érthetőség (nyelv, megformálás)

> Műszaki színvonal

> A közönséggel és az érintett személyekkel szembeni felelősség

Gert Hofstede az értékeket az elme rejtett szoftverének tartja. A média visszatükrözi, de alakítja, írja is ezeket a szoftvereket. Ezeknek a szoftvereknek, vagy programoknak van döntő szerepük van a túlélésben. (Hofstede: 443-444. old.)

Médiaelemzés - egy példán

A Prix EU-n első helyezést elért dokumentum, az osztrák Holiday for life... címmel egy sajátos üzleti vállalkozást mutat be. A vállalkozás egy csodálatos környezetben működő panzió. A tulajdonos meglátta az Európában egyre növekvő igényt a dementiában szenvedő idős népesség és rokonaik számára megnyugtató elhelyezésre és gondozásra. A probléma társadalmilag széles kört érint és időszerű, releváns. A helyről és az eseményekről maguk a szereplők beszélnek, ez kimeríti a szavahihetőség kritériumát. A dokumentumban nem csak a panzió tulajdonosa beszél, hanem az ott élők is megszólalnak, valamint az ő rokonaik, és az ott dolgozó ápoló is, ezt kiegészíti információkkal a dokumentum készítője, tehát a teljesség igényét is kielégíti. A dokumentum szakszerűen strukturált, választ kapunk az alapkérdésekre, érhető és akusztikusan magas műszaki színvonalat képvisel. A közönséggel és az érintettekkel magas fokú felelősséggel viseltetik.

A médiaszempontú elemzés után most másfajta nézőpontból elemezzük a dokumentumot. A narratológiai elemzés az értékekre fókuszál. Az értékek nem a beszélők szövegéből, verbális deklarációkból reprezentálódnak, hanem a narratíva készítője, vagyis a szerkesztő üzeneteként jutnak el az üzenetet dekódoló hallgatóhoz.

Holiday for Life...

A svájci Martin Woodtl alapította az otthont, amely virágzik. Felfedezte a Thaiföldi paradicsomi környezetet és meglátta az európai családok igényét rokonaik biztonságos és humános elhelyezésére. A gondozó otthon létesítése mindenképpen kihívás, hiszen nem európai környezetben és kultúrában kellett megteremteni a magas színvonalú ellátás feltételeit. Chiang Mai, a panziónak otthont adó város Zürichtől 8520 kilométerre van.

Az otthon neve Baan Kamlangchay, ami a bátorítás házát jelenti. A lakóotthon létrehozója elmondja a vállalkozás születésének körülményeit. Ez újdonság mindazok számára, akik elsősorban német nyelvterületről, Ausztriából, Németországból és Svájcból keresnek megoldást szellemileg hanyatló családtagjuk humánus elhelyezésére. A panzió az önálló gondolkozás, cselekvés és alkotás terméke, de nemcsak az alapító részéről, ugyanilyen önállóságot és felfedezést sugall a rokonok részéről, akik maguk is egy teljesen új megoldást próbáltak ki a távoli otthon felfedezésével és megismerésével. A dokumentumban megismerkedünk néhány bentlakóval és megismerjük rokonaikat is, akik lelkiismeretesen feltérképezték a helyet, mielőtt ezt a megoldást választották szeretteiknek.

A teljesen kiszolgáltatott lakók számára biztosítani a kivételes körülményeket nagy teljesítmény. Természetes, hogy a friss gyümölcs, a tisztaság, a kényelem, a gondos ellátás mellett végtelenül türelmes kiszolgáló személyzet látja el a bentlakókat, akik közül van, aki már a szellemi leépülés utolsó stádiumában van, nem tudja, hogy egy napja, vagy évek óta van itt. Ausztriában 100.000 dementiában szenvedő ember van, Svájcban is körülbelül ugyanannyi, Németországban 1,4 millió. 2050-re a demográfiai jóslatok szerint megháromszorozódik a számuk.

Megismerkedünk két thai ápolóval, Umphonnal és Laaval, akiket végigkísérünk munkájuk közben. A helyi tradíciókban az időseket mélyen tisztelik, feléjük nagy türelemmel és elfogadással fordulnak a havonta 220 Eurót kereső gondozók. Nagy családban élnek, a család szeretete és a családtagok tisztelete a helyi kultúra szerves része, ahogyan kiderül a dokumentumból. A fiatal nők úgy gondozzák az idős ápoltakat, mintha saját nagyszüleik lennének, erre azért is van mód, mert egy-egy gondozó egy beteget vesz körül gondoskodó és mindenre kiterjedő szeretetével és tiszteletével.

A jóindulat értéke itt nemcsak a gondoskodó ápolószemélyzet részéről jelenik meg, hanem az európai családtagok is ezt példázzák. Bernard és Christiane, a középkorú házaspár történetéből kiderül, hogy öt éve házasok, egy hónappal az esküvő után diagnosztizálták Bernardnál a rendkívül rapid "Lewy body" demenciát, amely hallucinációkkal is kombinálódik. Christiane is végtelen szeretettel és türelemmel állt férje mellett és végül megtalálta azt a helyet, ahol Bernard élete utolsó állomását békében töltheti. Lépésről lépésre meséli el a férjénél jelentkező tüneteket és az ő saját érzéseit, ahogyan ebben az élethelyzetben reagált az eseményekre. Megismerjük a sportújságíró Bernard életét, majd a közös utazásokat, mert a házaspár turizmussal foglalkozott. A dokumentum főszereplőjének, az otthon egyik lakójának, Elizabethnek lányai, valamint a dokumentum többi szereplője is biztosítani és növelni kívánja azok jólétét, akikkel szoros kapcsolatban állnak. Martin, a vállalkozás vezetője is együtt él a betegekkel, családtagként mozog közöttük.

A dokumentumban egymás megbecsülése, a magas fokú tolerancia, a kiszolgáltatott emberek iránti tisztelet és humanitás üzenete a legjelentősebb érték. A narratíva nem hordoz álságos szeretet kultuszt és hamis erkölcsi ítélkezéssel sem találkozunk, nincsen demagóg módon szembeállítva a "szüleit öregek otthonába záró" gonosz gyerek sztereotípia és a jóságos thai ápolólány, aki olyan odaadóan gondozza a rábízott idős embert "bezzeg ott tisztelik az öregeket".

A dokumentum nem deklarál és nem kijelent, hanem megmutat: a felsorolt értékekkel üzen, egy európai történettel 2012-ből.

Az 1. táblázatban a dokumentumok Schwartz értékkategóriái szerinti jellemzése látható. A táblázat fejlécének rövidítései:

ÖN - önmegvalósítás

ST - stimuláció

HE - hedonizmus

TE - teljesítmény

HA - hatalom

BI - biztonság

KO - konformitás

TR - tradíció

JÓ - jóindulat

UN - univerzalizmus

1. táblázat

A rádiódokumentumok Schwartz féle értékei

2. táblázat

A dokumentumok főnarratíváinak üzenete az értékkategóriák számossága alapján

A 2012-es berlini Prix Európa rádiódokumentumaiban magasan az univerzalizmus értéke volt az első helyen. Végletesen nem reprezentált érték a hatalom (erre majd kitérek a következőkben), viszont magas értékpreferenciával van jelen a stimuláció és a tradíció.

Prazsák Gergely csoportosítását (Prazsák 2010) alapul véve a 3. táblázaton látható gyakoriságok jellemezték a vizsgált dokumentumműsorokat.

3. táblázat

A dokumentumműsorok üzenete Prazsák csopotosításában

Ebben az összevetésben a 2012-es Prix Európa rádiódokumentumainak üzenetei között az idealizmus vezet, ezután a konzerváció, megőrzés, utána a nyitottság és végül az individualizmus következik.

Említettem, hogy a hatalom értékéhez megjegyzést fűzök. A hatalom mint érték maradt alul, nem pedig mint téma. Ez nagyon fontos különbség. A hatalom mint téma ugyanis erőteljesen jelen van, mégpedig azokban a dokumentumokban, amelyek a hatalom birtokosainak jogtiprását fedik fel. Ezek a dokumentumok történelmi manipulációt mutatnak be, mint a brazil-lengyel levelekről szóló dokumentum, amikor a cenzúra nem engedte át a leveleket és ezek el sem jutottak a hozzátartozókhoz, vagy a jelen cselszövései, mint a Project SIMOOM, amikor állami segítséggel járulnak hozzá egy törvénysértéshez, az antidemokratikus hatalom felfegyverzéséhez; a hatalom és az egyenlőtlenség a témája a cartagenai koncert mögötti valóság bemutatásának; a hatalom a fő témája az orosz választást ellenőrző civilek erőfeszítéseinek és a jogi abszurditással szembeszálló német bíró csatájának is, aki a gettó nyugdíjakért harcol, de a kurd lány is a török állami hatalommal száll szembe, illetve az elől menekül. A téma maga nem azonos a dokumentum főnarratívája által üzent értékekkel, némiképpen csak ürügy ezen értékek megfogalmazásához.

A történetek mint narratívák egyenként elemezhetőek. Ahogyan László János írja: "A narratológia az elbeszélések kompozícióját illetően véges számú alkotóelemet (időviszonyok, nézőpontok, értékelések, cselekményegységek, ágencia, szereplők érzelmi viszonyai stb.), és ezeknek az alkotóelemeknek véges számú kombinációját írta le. Az egyes alkotóelemek, illetve változataik a szöveg szintjén megbízhatóan azonosíthatók." (László 2012: 29. old.)

A dokumentumok téma szerinti szerveződése a "Nyitott társadalom paradigma" alapján

Idézzük fel Terestyéni Tamás Kompország a Nyugat iskolájában. A társadalmak szerveződéséről című kötetében a kommunikációról írottakat. "A társadalmi kommunikáció rendszere, intézményei és működése a legszorosabban kötődik más alrendszerekhez: a politikához, mint tartalmak és értékek megfogalmazója, formába öntője és közvetítője, a felkészítés alrendszeréhez pedig mint az ismeretek átadásának és a szocializációnak az eszköze (oktatás). A politikai folyamatokban, a közvélemény és közgondolkodás alakulásában, a tudás közvetítésében, a kultúra és közízlés formálásában játszott vitathatatlan szerepének köszönhetően a kommunikáció és a média a XX. században az egyik leginkább tárgyalt és leginkább vitatott társadalomtudományi tárgykörré vált. Talán ezzel a széles körű érintettséggel függ össze, hogy a társadalmi kommunikáció terén különösen élesen mutatkoznak meg a központi vezérléselvű és a szabadságelvű szerveződés sajátosságai és ellentétei." (Terestyéni 2011: 301. old.)

A nyitott társadalom paradigmája

Hasonlítsuk össze a kapott értékeket a Terestyéni Tamás által jegyzett Nyitott társadalom paradigmával, amelyet szembeállít a Zárt társadalom paradigmájával (a kétbetűs kódolás a táblázat fejlécéhez)

PG - piacgazdaság, piaci verseny, piaci koordináció, piaci elosztás

HM - a hatalom megosztása és társadalmi ellenőrzése

SM - szabadságot kevéssé korlátozó, szolgáltató állam

VE - versenyen, piaci megmérettetésen alapuló szelekció

JO - jogrend, törvényesség, normativitás

NY - az intézmények társadalmi felügyelete, nyilvánosság

SE - gondolatszabadság, ideológia és államhatalom következetes szétválasztása, szekularizáció,

AU - az individuum autonómiája és szabadsága

PÖ - polgári öntudat és szabadságigény

ÖN - önbizalom

FE - individuális felelősségérzet, a törvények tisztelete

TO - nyitottság, bizalom, együttműködési készség, tolerancia

SZ - teljesítményorientáltság, szorgalom, self made man mentalitás

Terestyéni Tamás Nyitott társadalom rendszeréhez most témák szerint értékeltem a rádiódokumentumokat.

4. táblázat

A vizsgált dokumentumok témái a Nyitott társadalom paradigmája szerint

A témák gyakoriságát az 5. táblázat tünteti fel.

5. táblázat

A Nyitott társadalom paradigmája szerint vett témák gyakorisága

Lezárás helyett

A két elemzés együttesen azt mutatja, hogy az európai médiafesztiválon bemutatott rádiódokumentumokban az univerzalizmus a leghangsúlyosabb érték és a felelősség a leginkább tárgyalt téma.

Most a rádiódokumentumok elemzésénél tartok, valamint egy nagyon fontos elemet, az előzsűrizés, a preszelekció körülményeit vizsgálom: kérdőív és/vagy interjú segítségével igyekszem ellenőrizni, hogyan, milyen szempontok alapján történik a műsorok beválogatása a Prix EU döntőjébe.

IRODALOM

Balázs, Géza: Médiaműfajok. Budapest: MR Rt. Oktatási osztály, 1999.

Főszerkesztők Fóruma. Főszerkesztők Fóruma. [Online] 2013. [Hivatkozva: 2013. 12 26.] http://foszerkesztokforuma.org/rolunk/.

Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest: Osiris, 1990.

Hallin, Daniel C és Paolo, Mancini: Médiarendszerek. A média- és politikai rendszerek három modellje. Budapest: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet - Gondolat Kiadó, 2008.

Harré Rom: Érzelem és emlékezet: a második kognitív forradalom. Replika 3, 1997.

Hofstede, Geert és Hofstede, Gert Jan: Kultúrák és szervezetek. Az elme szoftvere. Pécs: VHE Kft., 2008.

László János: A történetek tudománya. Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 2005.

László János: A narratív pszichológiai tartalomelemzés. Magyar Tudomány, 2005, 11.

László János: Történelemtörténetek. Bevezetés a narratív szociálpszichológiába. Budapest, 2012.

McQuail Denise: A tömegkommunikáció elmélete. Budapest: Osiris, 2003.

Papp Zsolt: Kormetszetek. "Itt állok" avagy miért nincsenek a dolgok a helyükön? Budapest: Kossuth, 1988.

Pléh Csaba: A narratiív pszichológiáról: az elbeszélések beemelése a lékekbe. Írások Szegedy-Maszák Mihály születésnapjára. Budapest: Gondolat Kiadó, 2003.

Pólya Tibor: Miről informál az élettörténet narratív perspektívája? In László János, Kállai János, Bereczkei Tamás (szerk.): A reprezentáció szintjei. Budapest: Gondolat Kiadó, 2004.

Prazsák Gergő: Prolegomena az európai internethasználók értékpreferencia-változásának vizsgálatához., 2010., Információs Társadalom, X.. kötet, 2010. old.: 12.

Prix Europa 2012 Festival Catalogue. Prix Europe authors. Berlin : PRIX EUROPA Festival Office, Rundfunk Berlin-Brandenburg - rbb, 2012.

Salamon János filozófus oldala. [Online] 2013. [Hivatkozva: 2013. 12 26.] Pillantás a hegyről. Élet és Irodalom LVII. évfolyam 31. szám 2013. augusztus 2. http://www.salamonjanos.eoldal.hu/cikkek/elet-es-irodalomban-megjelent--publikaciok/pillantas-a-hegyrol-elet-es-irodalom-lvii.-evfolyam-31.-szam-2013.-augusztus-2.---feuilleton.html

Schwartz, Shalom H, és mtsai. Refining the Theory of Basic Individual Values. Journal of Personality and Social Psychology. Vol. 103. No. 4, 2012, 663-688.

Terestyéni, Tamás: Kommunikációelmélet. A testbeszédtől az internetig. Budapest : AKTI-Typotex, 2006.

Terestyéni Tamás: Kompország a Nyugat iskolájában. A társadalmak szerveződéséről. Budapest: Gondolat kiadó, 2011.

A tartalomhoz >>