Glózer Rita
A civil társadalom funkcióváltozása
Magyarországon 1989-1999
I. A civil társadalom-gondolat helye a rendszerváltó koncepciókban
A ma használatos civil társadalom-fogalom Magyarországon a rendszerváltással került be a köztudatba. A civil társadalomról való közbeszéd Kelet-Európa-szerte az 1980-as években indult meg, a politikai struktúra békés átalakításának lehetőségeit latolgató diskurzusba ágyazva. Az akkori ellenzéki, majd rendszerváltó értelmiség a civil társadalom klasszikus eszmetörténeti koncepciója révén fogalmazta meg elképzeléseit a rendszer átalakításáról (Honneth 1993). Ennek nyomán a civil társadalom eszméje itt Közép-Kelet-Európában azonnal politikai szerepben találta magát és a rendszerváltás egyik fontos elméleti paradigmájává vált. Ez a megállapítás talán nem egészen magától értetődő, hiszen a "civil" jelző az autonóm, szervezeti keretektől független, privát jellegre utal. A civil társadalom kifejezés sokféle értelmezésének, jelentésének közös eleme éppen az, hogy az állami szférától független, adott esetben azzal szembenálló társadalmi rendszereket írja le. Hogyan válhatott ez a fogalom politikai tartalmak hordozójává, a rendszerváltás békés - vagyis forradalom helyett a politikai intézményrendszeren keresztül történő - végrehajtásának leíró keretévé?
A lehetséges válaszokat két irányban érdemes keresni: egyrészt melyek a civiltársadalom-fogalom azon elemei, melyek lehetővé teszik politikai tartalmak befogadását, másrészről pedig mik voltak az adott társadalmi-történeti szituációnak azok a jellemzői, melyek ezt a szerepvállalást előidézték, kikényszerítették. Talán egyszerűbb a válaszadást az utóbb feltett kérdéssel kezdeni. A rendszerváltó kelet-európai értelmiségnek a 70-80-as években a hatalommal kezdeményezett párbeszéde egy sajátos nyelvezet létrejöttét eredményezte. [1] A kialakult új nyelv olyan fogalmak köré épült, mint a tolerancia, az erőszakmentesség, az antipolitika, az autonómia és a civil társadalom. Ezek a politikai, filozófiai eredetű fogalmak az akkori alkalmazásuk során erősen metaforizálódtak, eredetileg társadalomtudományos "lehorgonyzottságuk" a mindennapi politikai történések nyomása alatt elmosódott. Mivel az értelmiségi csoportok alapvető célja a forradalmi út elkerülése [2], a demokratikus intézményrendszernek a meglevő keretekből való békés levezetése volt, a rendszerváltó diskurzus említett fogalmait is ehhez a törekvéshez rendezték.
Ezeknek a politikai cselekvéshez adaptált fogalmaknak a sorában került be a rendszerváltó diskurzusba a civil társadalom is: a spontán társadalmi kezdeményezések, a polgári értékek és a civil kurázsi bennefoglalt ígérete révén. A civil szféra az új politikai csoportosulások alkalmas hátterének látszott, politikai érintetlensége folytán legitimációs erővel rendelkezett az új kezdeményezések számára. "A civil társadalmi tér tágulása egyre nagyobb biztonságérzetet adott a résztvevőknek és egyre többeket késztetett aktivitásra. A 'civil' jelző maga volt a kibontakozásra váró program" (Miszlivetz - Jensen 1998: 148.). Tulajdonképpen természetes, hogy a diktatúrák felbomlásakor a széthulló struktúrák közepette egyedül a társadalom civil szférája képvisel olyan kapacitást, mely alkalmas az átalakulás továbblendítésére - ebben a tekintetben Arató András megállapítása szerint nincs különbség Kelet-Európa és a Latin-Amerika felbomló diktatúrái között (Arató 1992). A civil társadalom, mint rendszerváltó stratégia egyszerre biztosította az etatizmussal és a forradalmi gondolattal való szakítást, lehetővé tette a bontakozó nyilvánosság legitim működését, újfajta politikai viselkedési és identitásmintákat kínált. Hogyan?
II. A civil társadalom "családfája"
A válasz a civil- illetve polgári társadalom fogalmának tartalmi sajátosságaiból olvasható ki. Az a civil társadalom-fogalom ugyanis, mely az 1980-as évektől Európa keleti felén reneszánszát éli, nem más, mint a klasszikus polgári társadalom fogalom közép-kelet-európai adaptációja, ha tetszik, a polgári társadalom kelet-európai önreflexiója. Hogy itt két olyan társadalomelméleti fogalomról van szó, melyek eltérő nézőpontból, eltérő helyszíneken de ugyanarra az entitásra vonatkoznak, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a német és angolszász társadalomelméletekben egészen az utóbbi időkig nem volt valódi megfelelője a közép-kelet-európai civil társadalom-fogalomnak. A civil társadalom és a polgári társadalom fogalmakat sokáig ugyanazzal a kifejezéssel fordították, nyilván mert nem volt érzékelhető különbség a két terminus jelentése között. A német társadalomelméletben éppen a kelet-európai emigráns értelmiség munkássága és a rendszerváltások tudományos feldolgozása kapcsán jelent meg a közelmúltban a Zivilgesellschaft kifejezés. Amit a hagyományos demokráciákban polgári társadalomnak neveznek, és ami ott észrevétlen és természetes, mindennapi gyakorlatként működik, arra itt Kelet-Európában önreflexív módon tekint a társadalom, a szféra tudományos meghatározását az állami (és a gazdasági) szférától való megkülönböztetésével adja meg. A polgári társadalom nálunk a civil társadalomban ismer önmagára. [3] Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a polgári társadalom-eszme - a baloldali diktatúrák bukása során - a civil társadalom fogalmában lopta vissza önmagát Keletre.
Ez indokolja tehát, hogy a következőkben a polgári társadalom eszméjének politikai tartalmait boncolgassam, a civil társadalom-fogalom politikai szerepének jobb megértése érdekében.
III. A polgári társadalom éthosza ( keresztmetszet )
Amikor a polgári társadalom eszmetörténeti fogalmát kezdjük vallatni, egészen biztosan érdemes legalább három kérdést feltennünk. Ezek a "Ki", a "Mit" és a "Hogyan". Ki az ágense a polgári társadalom körébe tartozó cselekvéseknek, mik ezek a cselekvések, és mi a cselekvés végrehajtásának módja. A három alapkérdésre adott válaszok természetesen szorosan összefüggnek.
A "Ki" kérdésre a válasz maga a modern értelemben vett polgár. Az - egyébként kereszténység előtti időkig visszavezethető - középkori természetjogi elméletekben jelenik meg az elidegeníthetetlen jogokkal, mint természetes adottságokkal rendelkező egyén képe. Az egyéni természetes jogok megegyezésen alapuló átruházásának gondolatát a felvilágosodás-kori szerződéselméletek vitték tovább. Az autonóm, egyenrangú felek között létrejövő megállapodás a társadalmi szerződés gondolatával illeszkedik a polgári társadalom eszme fejlődési vonulatába. A polgár a polgári társadalomról alakuló kép differenciálódása során egyre "felnőttebbé" vált, egyre inkább "kilábalt kiskorúságából", egyre emancipáltabb lett. A polgár eszméjének egyik kulcsmozzanata az önmaga és társadalmi környezete iránt érzett felelősség, valamint a képesség mindezek tökéletesebbé tételére.
A jobbítás, tökéletesítés momentuma pedig már a "Mi" kérdésre kapott válasz. A polgár funkciója, hogy felelős magatartással, képességei közcélú felhasználásával jobbá tegye az őt körülvevő társadalmat.
Hogy hogyan képes erre? Az eszmetörténeti áttekintés több - időben egymást követő - alternatívát mutat fel. Az angolszász politikai filozófia alig száz év leforgása alatt két eredeti megközelítésben is foglalkozik a kérdéssel: John Locke elméleti fejtegetésében a magántulajdon védelme, biztonsága jelenti a társadalmi javulás garanciáját, a skót morálfilozófiai iskola egy erkölcsi megfontolásokon alapuló, józan önmérséklet által kormányzott, konszenzusra épített közösségi és közéleti szabályrendszerben látja a tökéletesedés útját. A német filozófia vonulatában Immanuel Kant ezidőtájt az ész nyilvános használatát tartja az emberi nem kiskorúságból való kilábalása módjának. Ebben az alternatívában mindkét elem egyformán jelentős: bevezetésre kerül a "nyilvános", mint sajátos minőség, amiben a magán és köz, a társadalom és az állam szétválasztásának tendenciája mutatkozik meg, másrészt pedig az ész használatának nagyra értékelésében a ráció kultuszának felvilágosodás-kori vonulata folytatódik. A társadalom és állam szétválasztása a hegeli jogfilozófiában válik alapkérdéssé, szembenállásuk jelenti azt a konfliktust, melynek feloldása a világ jobbításának módja, ahol a jobbítást - ne feledjük - az egyén elidegenedésének felszámolása jelenti. A magánszféra és a polgári társadalom konfliktusa itt egy harmadik, ezek felett álló entitásban, az államban oldódik fel. Itt jön létre újra, egy magasabb szinten az az integráció, ami megvolt a család magánszférájában, de melyet a polgári társadalom a maga gazdasági mechanizmusaival felszámol. Marx ugyan a polgári társadalom radikális kritikájaként válaszolja meg a "Mit" és "Hogyan" kérdéseket, ám válaszai a maguk negatív módján is sokat mondanak a polgári társadalom-elmélet fejlődésének ívéről. A társadalom jobbítása Marxnál radikális alapkérdés lesz, és szorosan összekapcsolódik a társadalmi integráció gondolatával. Ez a két motívum a teljes emberi emancipáció folyamatának végpontján, vagyis a proletariátus osztályuralmának jövőbe vetített víziójában kapcsolódik össze. Ezen a ponton a klasszikus elméleti tradíció önmaga kritikájává válik.
A polgári társadalom vázolt klasszikus fogalmi tradíciójában - a polgár, illetve a társadalom jobbításának közös aufklärista motívumától eltekintve - jól láthatóan eltér az angolszász és a német filozófiai vonulat. Az angol és skót filozófusok a jobbítás útját a gazdasági és (formális!) erkölcsi szférákon belül, míg a német vonal a nyilvánosság, az ész használata, a nagykorúsítás/emancipáció és a társadalmi integráció fogalmai mentén gondolják el. Mégis a közös programszerű elkötelezettség és társadalomjobbító meggyőződés mindkét irányzatban magában hordozza a politikai programmá válás lehetőségét. [4]
A civil társadalom eszmetörténetének hevenyészett hossz- és keresztmetszete megmutatta a fogalomkörnek azokat az elemeit, melyek a politikai szolgálatba állítás lehetőségét biztosították [5]. Hogyan járult hozzá ugyanehhez a 80-as évek végi közép-kelet-európai történelmi és politikai helyzet, az akkori magyar társadalom?
IV. A civil társadalom funkcióváltozása
Az átalakulás időszakában az "első generációs" civil szervezetek - részben még a jogi szabályozást megelőzően, informális keretek között - kifejezetten politikai értékek mentén, politikai célok érdekében és politikai tevékenységet folytatva jöttek létre. [6] A szerveződések identitásának központi elemévé vált a politizálás, ami egyrészt minden bizonnyal annak tudható be, amire Arató (1992) rámutat: a felbomlóban levő struktúrák közepette csak a civiltársadalomban volt kapacitás a politikai feladatok felvállalására. Másrészt pedig a civil társadalom vázolt elméletében megjelenő értékek, kihívások, feladatok az adott pillanatban a politikai színtéren jelentkeztek. A jogalkotás révén a demokratikus jogállam kereteinek létrehozása, a demokratikus kormányzás intézményei és a parlamenti többpártrendszer bevezetése, illetve az állam visszavonulásával a liberális piacgazdaság megteremtése jelentették a legfőbb, a makrostruktúrákban jelentkező tennivalókat.
Ezen feladatok felvállalásával a civil társadalom aktív résztvevői átkerültek az alakuló politikai szférába. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy a civil szervezetekből lettek az első új parlamenti pártok, másrészt pedig a legaktívabb "civilek" politikai pályára léptek. Ez a tendencia két irányból is gyengítette a bontakozó civil szférát: szervezetek szűntek meg, alakultak párttá, illetve vezetőik politikussá válásával sorvadtak el. Az ezt követő esztendőket egyszerre jellemezte a szervezetalapítási láz és sok meglevő szervezet vegetálása, a jogi kiskapukat kihasználó kalandor mentalitás és egyúttal a civil kurázsi ébredezése. Megjelentek Magyarországon a nagy tengerentúli adományosztó, támogató alapítványok, a Világbank meghirdette a Magyarország és Lengyelország demokratizálásának támogatását célzó PHARE-programot, melynek keretében számos szociális, egészségügyi és kulturális projektet támogattak.Azóta eltelt 10 év, és ugyanez a Világbank a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy megítélése szerint Magyarország már nem tartozik Közép-Kelet Európa leginkább segítségre szoruló országai közé (és ezt követően a Baltikum kapja a támogatás nagyobb részét). Mi történt ezen időszak alatt a magyar civil társadalomban, mi változott? Talán a legfontosabb, hogy szféra működésének törvényi szabályozása az 1997. évi CLVI - úgynevezett "közhasznú" - törvény megalkotásával teljessé vált. Ezzel a szervezetalapítás feltételei keményedtek (általában is, nemcsak a civil szervezetek esetében), de a működő szervezetek egyúttal több garanciát kapnak a játékszabályok lefektetésének hatására. A feltételek keményedése és a szervezetekkel szembeni elvárások növekedése a szféra megalapozottabb működésének kedvez. Hosszú távon csak a stabilan működő szervezetek képesek fennmaradni, bár ennek egyértelművé válása vissza is fogja a kezdeményező kedvet.
Az elmúlt évek során több parlamenti és helyhatósági választás után a politikai színtér telítetté vált, a legalapvetőbb strukturális feladatokat elvégezték - a politikai cselekvés már nem kihívás a civil társadalom számára. A politikai színtér, a politikai aktivitás egyébként is sokat vesztett a rendszerváltás időszakához képest népszerűségéből [7]. A maga módján a civil társadalom is "privatizálódott". Tevékenységének változása pedig az utóbbi években egyre inkább állami jóléti funkciók átvállalásának irányába mutat. Ezt a tendenciát támogatja az a jelenség, hogy a civil szférában az utóbbi években speciális tudások jelentek meg, halmozódtak fel. Egy-egy - tágan értett - "jóléti probléma" kitermelte a maga civil szakértőit, akik személyes érintettségük, motivációik okán magas szintű készséget és tudást szereztek a probléma kezelésében [8]. Ezek a színvonalas tudások, ismeretek, nemegyszer professzionális szakmai felkészültség kiemelt feladatok ellátására teszik alkalmassá a szférát. Hogy ennek jelentőségét megértsük, röviden vissza kell kanyarodnunk a polgári társadalom elmélet fejlődésének arra a pontjára, ahol a "köz" és a "magán" eltérő minőségei, és ezáltal a politikai állam és a polgári társadalom szétválasztásra kerültek.
V. És merre tart az állam?
A polgári társadalom klasszikus formája mellett az állam szerepe a különféle szabadságjogok - személyi szabadság, a tulajdon, a vállalkozás, a kereskedelem, vagyis a piac és a verseny szabadságának - biztosítása. Az államnak ez az éjjeliőr funkciója a liberális jogállamban valósult meg. A modern polgári társadalomban azonban a civil társadalom aktív participációja - képviselők útján a döntéshozatali folyamatokban való részvétel - másfajta államberendezkedést tett/tesz szükségessé. Ennek megfelelően a jóléti vagy szociális állam beavatkozik a magángazdálkodás rendjébe. Újabban a politológusok már a közép-kelet-európai régiót is azok közé a térségek közé sorolják, ahol a polgári társadalom fejlettsége posztmodern jegyeket hordoz. Ez abban ismerhető fel, hogy a civil társadalom funkciója már nem a társadalmi folyamatok participáció útján történő befolyásolása, hanem az állammal szembeni folyamatos alku. A kontraktualizációnak nevezett trend keretében a civil szféra különféle alkuk eredményeként, közjogi szerződések keretében közfeladatok ellátását vállalja át. A posztmodern polgári társadalom működését szabályozó állami struktúra az alkotmányos jogállam, mely a hatalom megosztása, a hatalmi ágak szétválasztása révén, az emberi és állampolgári jogok elismerése és garantálása mellett közfeladatokat ad le civil szervezeteknek, magánvállalkozásoknak [9]. A posztmodern társadalom másik fontos trendje a korporativizálódásban mutatkozik meg. A magas szintű jogszabályokkal létrehozott (tehát nem önkéntes) köztestületek és kamarák státuszuk, működésük által elmossák, átjárhatóvá teszik az állami és a társadalmi szféra közti éles határokat. A nem spontán állampolgári kezdeményezésre létrejött, kötelező tagságú szakmai kamarák tevékenysége mégis privát, szakmai és civil jellegű.
A polgári társadalom - politikai állam dichotómia aktualitását (érvényét?) veszteni látszik, a téma teoretikusai - főként a tengerentúlon - inkább a forprofit - nonprofit szféra különbségtétel mentén gondolkodnak. Úgy tűnik, a magyarországi civil társadalom legutóbbi változásai is ebbe a tendenciába illeszkednek.
[1] Amint Miszlivetz Ferenc és Jody Jensen leírják (Miszlivetz - Jensen 1998), egyszerre indult meg a Kelet-Nyugat és Kelet-Kelet párbeszéd. Előbbi nyugati kezdeményezésre az ottani demokráciák megújításának igényével, utóbbi pedig a keleti diktatúrák demokratikus átalakításának érdekében. A témáról lsd. még Arató 1990., Honneth, 1993. [vissza]
[2] Ebben a diskurzusban maga a forradalom is (fellazult) metaforává válik:"bársonyos forradalom", "antipolitikus forradalom", "önkorlátozó forradalom" stb. [vissza]
[3] Eltűnődhetnénk azon, mi az oka a civil vagy polgári társadalom kissé körülményes, és legitimitását az államtól való elkülönülésében kereső öndefiníciójának. Miért van az, hogy a kelet-európai civil társadalom önazonosságát nem közvetlenül adja meg ("ilyen vagyok") adja meg, hanem egy bonyolultabb, másodlagos szinten ("ilyennek látszom, tehát ilyen vagyok"). [vissza]
[4] A társadalmi környezethez való lehetséges viszonyulás egy másik alternatívája lehetne például a mikrostruktúrák, életvilágok "belakásának" stratégiája, szemben az egész társadalmi mezőt átfogó programmal. [vissza]
[5] Egy konkrét példa az eszmetörténeti tradíció aktivizálására: a 80-as évek végén Kis János, Solt Ottilia és mások kísérletet tettek egy (rousseau-i ihletésű) Társadalmi Szerződés megalkotására, mely a rendszerváltáshoz szükségesnek vélt konszenzus foglalata lett volna. A rendszerváltás békés, intézményes keretek között zajló lebonyolításának garanciáit kidolgozó anyagot a Beszélő különszámában közölte (Kis - Kőszeg - Solt 1987). [vissza]
[6] Az átalakuló struktúrákat jellemző speciális körülményeknek tudható be, hogy a Duna-mozgalmak vagy az Alba Kör által képviselt értékek politikainak minősültek akkoriban, hogy a Szabad Kezdeményezések Hálózata vagy a Magyar Demokrata Fórum civil szervezetként politikai célok érdekében tevékenykedett. [vissza]
[7] A Szociológiai Figyelő 1997/1-2. számában több tanulmány is érinti a kérdést (Felkai Gábor cikke és a rá adott reflexiók, Oskar W. Gabriel tanulmánya). [vissza]
[8] A drogfüggők, alkoholisták, hajléktalanok, etnikai kisebbségek problémáinak kezelésében ma már a civil szervezetek messze nagyobb hatékonysággal működnek, mint az államilag működtetett ellátórendszer. [vissza]
[9] A szubszidiaritás elvének érvényesítésével. [vissza]
Bibliográfia
Ádám, Antal (1997): Civil állam - fából vaskarika? in: Párhuzamok és metszéspontok. Európa Ház, Budapest
Horkay Hörcher, Ferenc (szerk.) (1996): A skót felvilágosodás. Morálfilozófiai szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó, Budapest
Arató, András (1990): Forradalom, civil társadalom és demokrácia Kelet-Európában (ford. Bérczes Tibor), Mozgó Világ 8. szám, 11-22. o..
Arató, András - Cohen, Jean (1992): Civil társadalom és demokratikus átmenet Latin-Amerikában és Kelet-Európában (ford. Gáthy Vera), Mozgó Világ 7. szám, 17-42. o.
Csanády, Dániel (1999a): A civil társadalom szerkezete, in: Tóbiás László (szerk.): Együttműködési lehetőségek civil szervezetek és a helyi önkormányzatok között: Kézikönyv civil szervezetek és önkormányzatok számára, Budapest, Hálózat a Demokráciáért, 9-23. o.
Felkai, Gábor (1997): Két társadalomelméleti illúzió széttörése a jelenkori magyar közgondolkodáson. Szociológiai Figyelő 1-2. szám, 100-124. o.
Hegel, G.W.F. (1971): A jogfilozófia alapvonalai (ford: Szemere Samu), Akadémiai Kiadó, Budapest
Honneth, Axel (1997): Változatok a civil társadalomra (ford: Weiss János) in: Honneth, Axel: Elismerés és megvetés, Jelenkor Kiadó, Pécs, 65-72.p.
Kant, Immanuel (1980a): Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből (ford. Vidrányi Katalin), in: Kant, Immanuel: A vallás a puszta ész határain belül és más írások, Gondolat Kiadó, Budapest, 58-76. o.
Kant, Immanuel (1980b): Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás (ford. Vidrányi Katalin), in: Kant, Immanuel: A vallás a puszta ész határain belül és más írások, Gondolat Kiadó Budapest, 77-85. o.
Kis, János - Kőszeg, Ferenc - Solt, Ottilia (1987): Társadalmi Szerződés, Beszélő különszám (2.), június
Kondorosi, Ferenc (1998): A civil társadalom Magyarországon Budapest
Locke, John (1986): Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljáról (ford. Endreffy Zoltán), Gondolat Kiadó, Budapest
Marx, Karl (1957a). A zsidókérdéshez, in: Karl Marx és Friedrich Engels Művei I. kötet, Budapest, 349-377. o.
Marx, Karl (1957b): A hegeli jogfilozófia kritikájához, Bevezetés, in: Karl Marx és Friedrich Engels Művei I. kötet, Budapest, 378-391. o.
Miszlivetz, Ferenc - Jensen, Jody (1998): A civil társadalom metamorfózisa 1988-1998, in: Miszlivetz Ferenc (szerk.): Közép-Európai változások. Társadalmi folyamatok és stratégiák. MTA Szociológiai Intézet - Savaria University Press, Budapest - Szombathely, 141-169. o.
Rousseau, J.-J. (1997): A társadalmi szerződésről, avagy a politikai jog elvei (ford. Kis János), PannonKlett Kiadó, Budapest
Seligman, Adam B. (1997): A civil társadalom eszméje (ford. Gáthy Vera), Kávé Kiadó, Budapest