Reflexiók

Batta Barnabás: Az analóg/digitális "váltás" kultúra- és médiaelméleti horizontja

(2008.10.06) c. témafelvető előadására

[Bálint Mónika], [Beszedics Otília], [Bokor Tamás], [Czékus Jób], [Csiszér Annamária], [Demeter Márton], [Fellner Zoltán Ákos], [Füredi Gábor], [Görözdi Dóra], [Herendy Csilla], [Juhász Ibolya], [Kató Linda], [Kéri Rita], [Koltai Andrea], [Kriskó Edina], [Molnár Bálint], [Mucsi Eszter], [Myat Kornél], [Nagy Károly Zsolt], [Nagy Nóra], [Rácz Judit], [Szentesi Balázs], [Szépe Orsolya], [Török Judit], [Vízler András], [Wild Judit],

[vissza a listához]

Barnabás témafelvetőjében és előadásában alapos tárgyi tudásról tett tanúságot. Ugyanakkor írásmódja túl sűrű, a gondolatmenete és kutatásának célja a hivatkozások sokaságában nehezen érthetővé válik, amit az is nehezít, hogy hivatkozásainak némelyikéről nem dönthető el egyértelműen, mennyiben segíti a probléma megértését. Egyes hivatkozások elhagyása (vagy lábjegyzetbe szerkesztése) az olvasó, és talán a kutató számára is letisztultabbá tehetné a gondolatmenetet.
Az analóg/ digitális váltás tekintetében, a tárolás és kódolás módjának uniformizálódása mellett fontos tapasztalatnak és újra vizsgálandónak tartom a műtárgyak, műalkotások egyediségének, egyszeriségének és ezzel párhuzamosan a sokszorosításnak a problémáját amely elvezet az alkotói autoritás, a szerzőség megkérdőjeleződéséhez. Barnabás az ezzel kapcsolatos elméletek egy részét említi is (Benjamin és a Frankfurti iskola). Társadalmi szempontból megfigyelhető következménye egy ilyen technikai váltásnak (ez a fotográfia történetében vagy a videó technika megjelenésekor is bekövetkezett) különböző kollektív válaszok megjelenése akár társadalmi mozgalmak szintjén, melyek egy része a régi technika által biztosított értékrend védelmében, mások pedig az új technika működéséből adódó erőteljes változások érvényességének totálissá tétele érdekében szerveződnek.
Pl.: copyleft mozgalom
Aktuális jelenségek: http://plagium2000.wordpress.com , http://www.multiplika.wordpress.com

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Barnabás mind a dolgozatban, mind az előadáson bizonyította felkészültségét és a témában való jártasságát. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a kérdés feldolgozást és érthetőségét minden bizonnyal elősegítené, ha a jövőben a dolgozat szerkezeti kérdéseire (szerkesztésre, tagolásra) is figyelmet fordítana a szerző.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvető esszét végigolvasva mindvégig furcsa érzés uralkodott rajtam, mert befogadóként nem éreztem magam biztos talajon. Ennek két fő okát tudtam elkülöníteni:
1. Nagy ívű ugrások az áttekintésben - merész gondolattársításnak tűnik, amikor a szerző például Leibniz után egy-két bekezdéssel már az IBM alapítójára hivatkozik. A gondolati ív ilyenkor kevéssé argumentált, és a szigorúan logikus gondolkodáshoz szokott olvasótól nehezen kivitelezhető asszociációs ugrásokat követel meg. Félő, hogy önkontroll híján a majdani disszertáció felépítménye is hasonló lesz, ebben az esetben könnyen csorbát szenvedhetnek az érvelések. Javaslatom szerint érdemes a szerzők és elméletek bemutatásakor hierarchikus, de legalább kronológiai sorrendet tartani.
2. Szerteágazó terminológia - amint az órán is elhangzott, szükséges lenne egységes fogalmi keretbe (lehetőleg a kommunikációtudomány fogalmi keretébe) integrálni a felsorolt ismereteket, hogy a Kommunikáció Doktori Program keretében is lehessen mit kezdeni a bázisgondolatokkal. Így, az esztétika szakszavaival leírva a címben vázolt kommunikációelméleti probléma inkább tűnik esztétikai kérdésnek, holott a digitális kulturális javak percepciója határozottan a társadalmi kommunikáció jelenségkörébe tartozik. Szorítok azért, hogy jól strukturált munka szülessen, amelyben a médiaelmélet nyelvezete dominál az esztétikáéval szemben.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Azt írod a technikai médiumokról: "Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a technikai médiumokban van valami, ami nélkülük nem létezne, nem jöhetne felszínre, ami ennek megfelelően sem a szubjektum sem az objektum, hanem már mindenkor a produktív köztesség terméke. Olyan tapasztalatot hív elő, aminek korábban nem volt előképe, olyan eljárások és ismeretek jönnek létre általa, melyeket nélküle nem lehetne megjeleníteni"
Szándékosan a fényképező technológiáját veszem most alapul. Valóban a produktív köztesség termékei, mint ahogyan az agy lefényképezi, amit látott és elraktározza, majd a tudat ezt képes felülírni. De még a fénykép látványa is szubjektív bizonyos előzményektől függően. Kutatási hipotézisednél olvastam, hogy "digitális információk formájában férünk már hozzá társadalmi valóságunkhoz, ami egy egészen "új érzékenységet" kényszerít ránk." Vajon, valóban ez a jellemző? Az egész társadalmi valóságunkat leképezhetjük digitális gondolkodásunkban? Érdekes, sőt, izgalmasnak ígérkezik kutatásod. Sok sikert kívánok hozzá!

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témaválasztásod (analóg/digitális váltás) releváns és sokak érdeklődésére tarthat számot. Témafelvető esszéd olvasása közben azonban (bár jól tagolt és megfelelően felosztott volt) az a meglátásom támadt, hogy túl nagyok benne a fogalmi és tartalmi ugrások, ami egyrészt tükrözi a témában való jártasságodat, másrészt viszont, a laikus olvasó számára áttekinthetetlenné, több helyen értelmezhetetlenné teszi írásodat. Ezért célszerű lenne mind tartalmi, mind kronológiai sorrendet bevezetni az elméletek bemutatásában.
Másrészt szükséges lenne a fogalmi keret tisztázása, egyrészt a számos idegen szó helyett azok magyar megfelelőjének használata, valamint a kommunikációelmélet, mint tudományterület szakkifejezéseinek integrálása a szövegbe. A jelenlegi dolgozat ugyanis inkább hasonlít egy esztétika disszertáció előszelére, mintsem egy kommunikációtudományira, habár a témaválasztás (analóg/digitális váltás kultúra-és médiaelméleti horizontja) nagyon is kommunikációtudományi téma!
A témafelvető esszében és az előadásod során is elhangzott, hogy jelenségeket vizsgálsz, azonban nem definiálod, hogy mit értesz jelenség alatt.
Kutatásodhoz kitartást kívánok és kíváncsian várom a folytatást!

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Kedves Barnabás,

Két pontban szeretnék reagálni a témafelvetődre, ezek közül az egyiket már szóban érintettem (ha lehet ilyet csinálni).

1) Az első egy kategorizálási szempont, és tulajdonképpen előrevetíti a második javaslatom értelmét; ti.: lehet - e monolit tömbként tekinteni a digitális médiafelületen megjelenő tartalmakra? Véleményem szerint semmiképp sem, és az alábbi kategóriákat a digitális tartalmakra vonatkoztatva talán érdekes dolgok derülhetnek ki.

Goodman egy 2x2 -es mátrix alapján különbözteti meg a genuinitás kérdését, melyben a kategóriák nincsenek szükségszerűen konjunktálva, vagyis a mátrix értelemszerűen négyféle értéket tud létrehozni.

A kategóriák: 1 - lépcsős egy mű létrehozása, ha - mint a festészet esetében - az alkotó folyamat vége a percipiálható műalkotás léterjöttével egybeesik. 2 - lépcsős pedig akkor, ha az alkotó folyamat végével teljesülnek a geniuin mű megvalósulásának az alkotó oldaláról szükséges feltételei; de az így létrejött potenciális mű még interpretációra szorul. A zeneszerző műve kész, ha a kotta kész: minden, a kotta szerinti interpretáció az adott zenemű interpretációjának minősül. Egy mű autográf, ha értelmes módon beszélhetünk a mű eredetijéről: ekkor az ettől való legkisebb eltérés is hamisítványnak minősül, mint például a festmények esetében. E mű allográf akkor, ha erről nincs értelme beszélni, mint például az irodalmi alkotások esetében, ahol minden betű szerinti egyezés az eredeti művet jelenti. Az allográf művek nem hamisíthatóak abban az értelemben, mint az autográf művek: nincs értelme hamis 'Tilos csillagon' - ról, vagy hamis ' la Campanella' - ról beszélni a 'hamis' - nak abban az értelmében, ahogyan lehet hamis 'Majális' - ról vagy hamis Hokusai - 'Manga' - ról szólni (noha természetesen lehet hamis Pilinszky-versről ről vagy hamis Liszt-etűdről beszélni, de itt nem egy mű hamisítványáról, hanem egy osztályba, például a 'Pilinszky-versek osztályába' való hamis besorolásról van szó (nem beszélve arról az esetről, természetesen, ami a 'hamis' - nak egy harmadik értelme, ti.: amikor én játszom enyhén szólva hamisan a la Campanellát).

Vajon lehet - e jó példákat találni a digitális felületen megjelenő művek esetében? Nos, az '1-lépcsős allográf digitális mű' -re példa lehet szinte bármely, hagyományos, genuin, nem-interaktív, digitális technikával előállított anyag: például egy flash-animáció. Mivel a digitális képek pontról-pontra leírhatók szintaktikailag egy teljesen formális nyelven, így a bitről bitre való azonosság kritériuma egész nyilvánvalóan adott. Ha a zenei kotta példájára egy interaktív digitális médiafelületen egy anyagot előre meghatározott szintaxis szerint elrendezhetőként állítunk elő, akkor az eredmény 2-lépcsős allográf anyag. Itt az 'eredeti' nyilván nem más, mint maga a szintaxis (mondjuk a szoftver) és azok a minták, amelyeket a felületen a szintaxis szerint rendezhet az interpretátor (a felhasználó). A 2 - lépcsős autográf példa már keményebb dió, mert nem minden esetben lehet megadni azt a kritériumot, amely alapján egy 'nem-digitális anyag' eminens módon digitalizáható. Természetesen szigorításokkal és kellő továbbgondolással lehet ilyen kritériumokat találni, amelyek például a reprodukciós jellegű nagyfelbontású szkennerekre vonatkoznak, de ide tartozhat egy digitális fotosztenderd is. Itt nem az 'eredeti' (vagyis az analóg 'pecsétnyomó') okoz problémát, nem is a digitális nyom (az analóg 'nyomat'), hanem éppenséggel a 'lenyomatolás' műveletének mikéntje. Az 1-lépcsős autográf művet pedig, mivel 'anyaghoz' az adott téma vonatkozásában nincs értelme kötni, talán időhöz, itt-és-mosthoz lehet kapcsolni, ilyen lehet bármilyen LIVE mű.

Érzem én, hogy a példák legalábbis nem a legjobbak, és továbbgondolásra szorulnak, de azt hiszem a dolog lényegét tekintve érthető, hogy mikor van szó genuin jelenségről (ha egyáltalán), mikor interpretációról és mikor közönséges reprodukcióról. Ezekhez kapcsolódik a második megjegyzésem.

2) a témafelvetőben, de a digitális médiafelületet multimediális, az orthodox műfajokat szubszumáló audiovizuális térként felfogó elméletekben is megfigyelhető az lelkes remény, sőt, helyenként megállapítás, hogy e médiafelület egységes, univerzális szimbólumszkémát használ eszközül, melyek tulajdonképpen képesek összefogni, sőt, tartalmazni a digitális médiafelület történeti kialakulását megelőző képi, audil stb. kommunikatív felületek által elérhetővé tett üzeneteket.

Az univerzális szimbólumszkéma iránti vágy azonban egyáltalán nem új keletű. Eco több száz ilyen tervezetet említ A tökéletes nyelv keresése c. munkájában, és ezek közül jó néhányat ismeretet. Nagyon tanulságos lehet ennek az elsősorban ismeretterjesztőnek mondható könyvnek a tanulmányozása, valamint a könyv alapján utána lehet nézni az egyes rendszereknek alaposabban is. Különösen figyelemre méltó megvizsgálni, hogy ezek a nyelvek és tervezetek miért nem voltak képesek eleget tenni saját követelményeiknek. Eco szisztematikusan rendszerezi az ilyen elgondolásokat, céljaik, irányuk és a megvalósítási módok szerint.

Az univerzális nyelv mintájára természetesen elgondolható az is, hogy mennyiben más a digitális felületen megjelentetett, illetve oda transzformált, ott interpretált stb. különböző forrású (lsd 1) pont) anyagok szimbólumszkémája, illetve e szkéma korlátja, mint bármely univerzálisnak szánt, de akár természetes nyelv esetében. Egy kép befogadása (akármit jelentsen is ez) ugyanis logikailag, gnoszeológiailag, sőt, sokunk szerint ontológiailag is gyökeresen különbözik a képről való beszédtől, vagy a kép egy lehetséges leírásáról. Mutatis mutandis ilyen a nyelv viszonya a zenével, a plasztikus művészettel, a liturgiával, satöbbi. Nos, ha a digitális felületet univerzális szimbólumszkémának tekintjük, akkor szükségszerűen ugyanazok a kérdések vethetők fel ellene, mint bármilyen univerzális nyelvvel szemben, legyen az 'logikai', struktúráját tekintve tökéletesnek gondolt apriori-filozófiai, poligrafikus, pánszemióta, képi (mint az Ars Magna), mnemotechnikai (mint a Thesaurus artificiosae memoriae) , szenzuális (lsd.: Signatura rerum ), egyetemesnek szánt betűtan és univerzális grammatika (mint a Monas Hieroglyphica), stb.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Jómagam médiaelméletekhez nemigen éretek, de a hipotézist olvasva nekem Gilles Deleuze jutott eszembe, amikor az Eltűnt idő nyomában kapcsán azt írja, hogy Proust feltalálta az irodalmi gépet, azaz amikor maga a textus kezd testusokat gyártó géppé válni. Valójában az Eltű idó nyomában során nem történik semmi, csak több regény íródik egy regényből. Nem tudom biztosan, a szerző (mármint Barnabás) nem ugyezt találta-e fel a digitális médium esetében, amely elmondása szerint kommunikatív metafóra gépezet. Lehet, hogy tévedek, és a kettő teljesen különbözik, akkor ez csak tájékozatlanságomat mutatta meg a kutatási terület kapcsán.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az előadásodat sajnos nem hallottam, így csak az írott témafelvetődre tudok reflektálni. Számomra lenyűgöző szakirodalmi tájékozottsággal nyúlsz a témához, talán ez is oka lehet annak, hogy a szöveg nem könnyű olvasmány. Éppen a (számomra) nehezen befogadható stílus miatt nem igazán értettem a felvetésed kapcsán a kommunikáció kutatásod lényegét, azaz mi lesz a kommunikáció kutatás témája, hipotézise. De lehet, hogy a hiba az én "készülékemben" van.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Barnabás témafelvetője egy divatos téma körüljárására tesz kísérletet. Jómagam érdeklődéssel vártam, mit lehet ebből kibontani - a témafelvetőt a bemutatás előtt olvasva pedig számomra egyre idegenebb talajon éreztem magam. Az volt az érzésem, hogy a témafelvető szerzője is keresi még a dolognak azt a végét, amit jól meg kell fogni és tovább menni rajta. A témafelvető prezentálásakor viszont már nem volt annyira jellemző az útkeresés, bár a szöveged puszta olvasása után nem tudtam volna hova tenni a dolgot. Néhány ponton bizonytalanságot, tisztázatlanságot vélek felfedezni.

1. Fogalmazd meg, hogy pontosan mit kívánsz kutatni, hiányoltam a hipotéziseket.
2. A médiatechnológia elemzése fontos része a gondolataidnak, de nem elhanyagolható a jelenség társadalmi, médiafogyasztásbeli aspektusa sem.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Barnabásnak Jenei Ágnes, a témában született írásait ajánlom a figyelmébe:

- Jenei Ágnes: Táguló televízió - Interaktív műsorok és szolgáltatások, PrintXBudavár Kiadó Médiakutató Alapítvány , 2008.
- Jenei Ágnes: Egy új televíziós modell kialakulása. A digitális interaktív televízió vizsgálata az olasz televíziózás fejlődéstörténetében címmel, amely munka egyben Ágnes disszertációja is volt a Kommunikáció doktori programban.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Felkészültségedhez kevésbé férhet kétség esztétikai és filozófiai oldalról (a témafelvető ezek némi előzetes ismerete nélkül nehezen olvasható egy kissé). Az egyik kérdés, amely az előadásoddal kapcsolatban felmerült bennem, az a nyilvánosság és privát szférának az összeolvadása és átjárhatósága a technikai fejlődéssel párhuzamosan. Vajon (média)etikai milyen problémák merülhetnek fel ezzel kapcsolatban?
A másik hozzáfűznivalóm - laikusként - a műalkotás kérdése a fotográfia szempontjából. Ahogyan korábban a "sokszorosíthatóság korában" kétségbevonhatták a fényképek eredetiségét, ez a kérdés újra felmerülhet a hagyományos - filmet használó - és digitális fényképezés közötti váltásban is. Nem kell beállítás, nincs elrontott kép és várni sem kell a végeredményre - és a hibák utólag (és jelentős mértékben) módosíthatók egy számítógépes program segítségével...

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvetőben kitűnik az a mély elméleti tudásbázis, amely jó kiinduló alap lehet egy kutatás, illetve egy disszertáció felépítéséhez. Számomra a téma rendkívül száraz, ezért javasolnám egy kicsit gyakorlatiasabbá, fogyaszthatóbbá, élvezhetőbbé tenni. Az analóg/digitális váltás tükrében érdekes lehet annak vizsgálata, hogy mennyiben fognak változni a tévénézési szokások, jobb minőséget, nagyobb mennyiséget kapnak majd a fogyasztók, vajon ez több tévénézéssel is járni fog-e? Illetve milyen újfajta lehetőségekkel kell majd élniük a reklámozóknak, miféle változtatások várnak rájuk?
Ajánlott irodalom: A digitális televíziózás, Bevezetési modellek, külföldi tapasztalatok, szerk: Hazay István, Bp 2005

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A szerző színvonalas összefoglalását adja a médiatechnikai változások történetének és a változásokra reagáló fontosabb elméleteknek.

Vitathatatlan a témának a felvetésben megfogalmazott igazolása is : "Mindazok a terek, és legitimációs források, melyek a dolgokat keretezték számunkra, mára egészen más konstellációba kerültek és éppúgy újraértelmezésre, rendszerezésre szorulnak, mint azok autonóm kommunikatív terét jelentő társadalmi intézmények, rendszerek és ezek kapcsolatrendszerei." Ugyanakkor talán félreértem az érvelést, de azzal az állítással, hogy "A dolog maga válik hozzáférhetővé, mikor - a materiát felbontó raszterek, bitek, - digitális információk formájában férünk már hozzá társadalmi valóságunkhoz", mintha épp a dolgok kereteit (új lehetőségeit és egyúttal új korlátait is) jelentő médium létezésétől tekintenél el. Hasonló csúsztatás látszik megmutatkozni abban a korábbi kijelentésben is, hogy az analóg leképező eljárások révén "lehetővé vált a valóság egy szeletét kimetszve, rögzítve és egy kópiában reprodukálva, a maga teljességében megőrizni a kívánt tartalmat".

A lehetséges kutatási irányként megfogalmazott kérdésfelvetések között már most akadnak igéretesek, és ha sikerül az erős elméleti alapoktól a gyakorlati megfigyelések felé elmozdítani a kutatást, vélhetően további szempontok is körvonalazódnak majd. A szerteágazó lehetőségek között ebben a tekintetben én csak az egység megőrzésére szeretném itt a szerzőt biztatni.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Noha csupán egy témafelvető esszéről van szó, számomra szerkezeti felépítettségét tekintve így is hiányzott egy Tartalomjegyzék, amit elolvasva az olvasó azonnal egy átfogó képet kaphat a kutatás logikai, tartalmi felépítettségéről. Ennek ellenére, ez azért nem volt mégsem nagyon zavaró a dolgozat olvasása során, mivel alfejezetekre tagoltad a mondanivalódat és ezt tipográfiailag is lekövetted.
Általánosságban véve nagyon érdekes, népszerű, napjainkban sokak által vizsgált és kutatott témát választottál. Látszik a témafelvető esszédből, hogy a mélyebb vizsgálódáshoz az elméleti bázissal maximálisan tisztában vagy. Érdemes lenne azonban megfontolni egy egyszerűbb, az átlagos olvasó számára sokkal könnyebben feldolgozható nyelvezet használatát (értem ezalatt sok helyütt a magyar szavak és kifejezések helyett azok külföldi megfelelőjük használatának mellőzését).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Mivel Barnabás szakirodalmi jártasságához, a téma aktualitásához és jelentőségéhez kétség sem fér, egyetlen dologra hívnám fel a t. kolléga figyelmét: a stílusra.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Esztétika szakot is végeztem, ezért hozzám közel áll témafelvetőd esztétikai alapvetése. Úgy gondolom, hogy igazi kihívás lehet az esztétikai és a kommunikációtudományi eszköztár összehangolása.
Az általad is idézett klasszikus műből indulnék ki ennek illusztrálása érdekében: Walter Benjamin munkája, "A műalkotások technikai sokszorosíthatóságáról" rámutat arra, hogyan alakult át a műtárgyakhoz fűződő viszonyunk a műtárgyak eredetiségének elvesztésének következtében. Az, ahogy a műalkotásokról gondolkozunk, a befogadást kommunikációs aktusként feltételezve, egyben kommunikációként is tételezhető. Ehhez hasonló módon érdemes lenne a kommunikációs jelenségekre is rámutatodnod, azonban úgy, hogy ez ne gyengítse kutatásod esztétika irányultságát sem.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A téma nagyon sokrétű, és mivel aktualitása miatt sokan foglalkoznak vele, ezért a pontos vizsgálati kört, a téma határvonalait mindenképp célszerű lenne megfogalmazni. Szerintem, "a nyelviség metaforikus kibomlásait, mint társadalmi (re)prezentációs, kommunikatív lehetőségteret - és ennek reflexióit - szükségképpen már mindig hangsúlyosan befolyásolja a mediális technológia, mint szimbolikus nyelv, illetve kódrendszer fejlődése, és ezek egymást szorosan átfedő, megtermékenyítő alkalmazásai" mentén egy jól vizsgálható és kellően leszűkített témát lehetne kapni, de a témafelvetőd még számos ilyen lehetőséget rejt.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Expozíció: A témafelvetőt hallgatva arra gondoltam, hogy ez a "tudományos nyelv" mennyire terhelt és mennyire könnyű vele fontos dolgokról gondolkozva semmit se mondani, vagy a másik oldalról nézve, mennyire könnyű egy nagy ívű, csapongó gondolatfolyamot "tudományos" szövegként elmondani.

Bonyodalom: A gonosz kérdésem az, hogy miért kommunikáció phd? A kérdés oka az, hogy a témafelvető a tárgyán kívül nem a kommunikációtudomány fogalmi és módszertani eszközrendszerére épül. (ha egyáltalán van neki olyan)

Tetőpont: A témafelvetőbe mindenesetre vannak érdekes felvetések és kevésbé fontos részek is. Az előbbiek közé tartozik a következő szempont, amelynek kibontása sok hasznos gondolatot hoz és hozott a médiakutatásnak : "Tehát a kortárs médiatudomány nem pusztán a kritikai kultúrakutatás, publicisztika- és kommunikációelmélet, illetve a tömegkommunikáció hatásmechanizmusainak releváns kutatási területe, hanem olyan tudományszektor, ami a kultúra elsődleges mediális feltételei kapcsán - egy médiafilozófiai/esztétikai kontextus mentén - is vizsgálat tárgyává teszi önértelmezésünket és ezzel szorosan összekapcsolódó társadalmi kommunikációinkat."

Krízis: A terminológia tisztázása fontos feladat lenne, hiszen ez adna lehetőséget arra, hogy a pontosított kérdésfeltevést és a kutatás eszköztárát meghatározzuk, hiszen jelenleg meglehetősen egyenetlen és csapongó a megközelítés( marketing, kultúratudomány, médiaelmélet, nyelvészet, szociológia, filozófia stb.). Zavaró az is, hogy a szövegben egymást követik teljesen különböző területről érkező szerzők és elméleteik (Mcluhan, Foucault, Adorno, Benjamin, majd Leibniz, a következő pillanatban pedig Neumann stb. ).

Késleltetés: A későbbi szakaszban a technológiatörténetre és annak interpretációjára kisebb hangsúlyt fektetnék, a marketinges részt pedig teljesen elhagynám. A médiaesztétika és médiaelmélet kérdései relevánsak, attól eltekintve, hogy a digitális átállás súlyát hajlamosak eltúlozni. Végezetül annak tisztázása is kulcsfontosságú lenne, hogy egy elméleti keret kidolgozására, vagy egy társadalmi hatással bíró jelenség elemzésére, vizsgálatára törekszik-e a szerző.

Megoldás: Mindent összevetve érdekes intertextuális szövegkísérletet hallottunk, olvastunk, érződik rajta egyfajta szakirodalmi tájékozottság és talán túlzott szerzői öntudat, ami kissé összenyomta a szöveget.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A szöveget olvasva az az érzésem támadt, hogy mégsem lett volna szabad meginnom azt a két pohár bort a vacsorához... aztán a többiek reflexióit látva rájöttem, hogy nem csak nekem kell háromszor beleugranom egy mondatba ahhoz, hogy egyszer csobbanjak. Megnyugtató. Igen, nekem is úgy tűnt, hogy a témafelvetőben van pár szükségtelen idegen szó, ám azt gondolom, hogy - a hantázás és mellébeszélés esetét leszámítva - egy szöveg bonyolultsága, az idegen szavak használatának mértéke egyfelől annak témájától, másfelől a szerző szakmai szocializációjától függ. Én ezt a felvetőt kimunkáltnak gondolom, nyelvhasználatát pedig átgondoltnak s a téma által indokoltnál csak kicsit bonyolultabbnak érzem. A szöveg afféle "esztétizáló-tudományos nyelvezetű" írásmű felé hajlik, vagyis - érzésem szerint - a szerző örömét leli az írásban, talán sokáig ízlelget egy-egy mondatot mire véglegesíti, s ez enyhe modorossághoz vezet. Ez "kinőhető". Ennél sokkal lényegesebb az elemzés során használt fogalmak "harmonizálása" vagy közelítése ahhoz a diszciplínához, melynek intézményi keretei közt a Szerző disszertációját megírni szándékozik. A széles horizont, mondhatni interdiszciplináris megközelítés engem - Bokor Tamással és Myat Kornéllal ellentétben - nem zavart, a fogalmi diszharmónia viszont igen.
Jóllehet az egész felvetésed - számomra egyébként meglepő módon - nagyon igyekszik távol tartani magát az empíriától, a "tereptől", "ott" mégis olyan tapasztalatok szerezhetőek, melyek elméletedet talán árnyalják, vagy legalábbis átgondolásra érdemes szempontokat adhatnak hozzá. Az egyik ilyen a "digitális küszöb" kérdése. Anélkül, hogy ennek a kultúra konstituálásában játszott szerepét (empirikusan) ne vizsgálnád, szerintem nehezen tudsz megírni - a szónak nem technikai értelmében - egy kultúraelméleti dolgozatot. A digitális küszöb-effektussal történő valós találkozás ráadásul - még akkor is, ha ennek meglétét átmeneti nehézségként gondoljuk el - kijózanítólag hathat a szövegedből sugárzó "digitális optimizmusra". :)
A másik: az órán és a honlapon folyó diskurzusban is felvetődött kánon-kérdéshez érdemes talán a "normálbiográfiák felbomlása"-ként ismert, a néprajzban, szociológiában és kulturális antropológiában eléggé részletesen vizsgált problémahalmazt áttekintened.
Nos, köszönet a szövegért. Gondolatébresztő volt.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A téma digitális/analóg váltással való foglalkozása igen népszerű és aktuális manapság, de én személy szerint ennyire esztétikai, filozófiai megközelítésével (még?) nem találkoztam. Minekután én nem rendelkezem olyan mértékű, mélységű ismeretekkel ezen (mármint filozófia, esztétika) a téren, inkább most megmaradnék az előadás praktikus oldalánál:
a szóbeli előadás során mondhatni kisebbségi érzésem támadt az egymás után felcsendülő szerzők, fogalmak, elméletek neve hallatán és ez megnehezítette magára az előadás gondolatmenetére való összpontosítást. Szerintem érdemes lenne egy "egyszerűsített" változatot előadni hasonló szituációkra, hogy a hallgatóknak valóban szigorúan csak a témára kelljen koncentrálniuk.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A vizsgálandó kérdés, ha jól értem: egy technikai váltás hogyan befolyásolja a kultúrafelfogást.

Jó volt az indító kérdés, hogy az analóg/digi váltás valami hangsúlyos törés és újdonság, vagy van folytonosság a korábbi technikai újításokkal:
Szerintem sokakat annyira elvakít a gyors technikai fejlődés, hogy hajlamosak folyton új, sőt egészen új, az emberiség történetében soha nem látott módon új fordulatnak tekinteni szinte minden új kütyüt. Ilyenkor szoktam gyanakodni, és kicsit elmélázni korábbi felfedezéseken, a papír, az iránytű, a könyvnyomtatás, de legyen a rádió vagy a telefon. Én azt gondolom, érdemes, de legalábbis tanulságos belehelyezni az adott újdonságot (analógból digi) ebbe a folyamatba, legalább gondolatkísérletként, és megkeresni az analógiákat.

Másrészt. Könnyű lenne a nyelvezeteden élcelődni. Én egyszerűen csak javaslom, szintén akár játékként, kísérletként - próbáld egyszerűbbé, világosabbá tenni a mondataidat. Kísérlet: szűkítsd a mondatokat egyszerű bővített mondattá. Aztán akár tőmondattá.
Ez nem formai kérdés, maximálisan tartalmi. Az embert egy idő után viszi a hátán ez a pszeudo-nyelv, vezeti, de sőt: helyettesíti a gondolkodást. Elég egy ilyen "mentén"-es szerkezet, és máris lehet sűríteni a ködöt. Próbáld ki: dobj ki minden mentén-t, például.
De bárhogyan is, azt gondolom, a világos beszéd és a világos gondolat egymást feltételezik.

Aztán én rákérdeznék néhány tetszetős elképzelésre is, mint például a művészet, vagy a gondolat, vagy az alkotás vagy bármi "demokratizálódása". Ez egy nagyon kellemes és PC hívószó, de mit jelent? Azt, hogy mindenki mindenbe beledumálhat, beleszőhet-fonhat, mert technikailag már lehetséges? Rendben, hurrá, valóban. És? Ez most jó vagy rossz? Természetesen jó is, rossz is. De világossá kell tenni, hogy te mire gondolsz, mert maga a szó nagyon pozitív konnotációjú, holott ez a "demokratikus" lehetőség mondjuk például a legnagyobb gonoszságok lehetősége is.
Tehát világos szavakat, világos fogalmakat. Az szerintem a te gondolataid strukturálását segíti. Mindent megvizsgálni, egyszerűsíteni, mindenre rákérdezni, megcsinálni a próbáját. Szerintem.

Kösz!
Rácz Judit

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A szemináriumon már felvetett gondolatmenetemhez kanyarodnék vissza, mivel ott nem sikerült normálisan végigmenni rajta. Ha jól értettem, volt egy olyan állításod, hogy míg korábban a tömegmédia a világértelmezés egyfajta kánonját biztosította, mára mindenkinek lehetősége ill. szüksége van önmaga és társadalmi kontextusa alakítására. A tények újraalkothatók, dekontextualizálhatók, vagyis a korábbi kánonra alapozott fix referenciapontok megszűnnek. (Erre példaként szolgáltak a digitális zene- és képszerkesztés formái.)
Nem tudom, úgy értetted-e, hogy új kánon alakul ki, vagy úgy, hogy a kánon helyét átveszi a "kánon-nélküliség". Én ott arra tippeltem, hogy az utóbbira gondolhattál, mivel a megfogalmazásodban a kánon ill. a jelentés folyamatos átalakítása/újraalkotása egymás ellenpontjaiként szerepeltek. Erre reagálva vetettem fel, hogy esetleg a folytonos újraalkotás "kényszere" is lehet egyfajta kánon. Ezt a gondolatmenetet folytatom most.
Ez a szembeállítás - feltéve, hogy tényleg ezt teszed - olyasminek tűnik nekem, mint például a hagyományos öltözködési szabályok szembeállítása a mai divattal. (Ez csak egy példa vagy hasonlat volna, de mélyebb szinteken másképpen is kapcsolódhat a témához). Ezt azon az alapon szokták elgondolni, hogy az előbbi esetben az öltözet egyes darabjainak rögzült szimbolikus jelentése volt, amely jelentések generációkon keresztül érvényesek voltak, szemben a mai kor gyorsan átalakuló, szinte követhetetlen divatjaival, amelyek mindenki számára lehetővé teszik, hogy saját öltözetet állítson össze, rá jellemző egyedi és változékony jelentéssel.
Mindkét esetben egy korábbi egyértelműség eltűnéséről beszélünk, amelynek helyét átveszi az értelmezések sokszínűsége (most csak ebből a szempontból használom a hasonlatot). Nem vagyok benne biztos, hogy ez a két állapot kizárja egymást. Lehet, hogy referenciapontok továbbra is léteznek, csupán ez az egyértelműség más területen jelentkezik. A ruházkodás esetében a trendkövetés formája bírhat ilyen egyértelmű jelentésekkel. Tehát az a mód, ahogyan az eltérő trendek közül egyeseket kiválasztasz, bizonyos időeltolódással követed azokat, ahogy összeválogatod a ruhatáradat. Ez a tevékenység egyszerre biztosítja az önmagad egyedivé alkotásának lehetőségét, ugyanakkor egyértelműen besorolhatóvá tesz bizonyos szocio-kulturális kategóriákba. A hangok és képek digitális újragondolásai esetében ehhez hasonlóan az átalakítás, a korábbi állapotba való beleavatkozás technikája, formája, témája, stb. bír hasonló funkcióval ill. jelentéssel.
A rendszeres változtatás, a rendszeres újragondolás aktusa az, ami állandó (mármint bizonyos társadalmi közegekben), és kötelező. Ez egy szigorú értelmezési keretet ad az egyén számára önmaga és a világ megítéléséhez, ami alól nem bújhat ki. Ebben a keretben az egyediség, az újragondolás formái adottak, és igazodni kell hozzájuk. (Annyira nem lehetsz egyedi, hogy érthetetlenné válj mások számára.) Ilyen értelemben a jelentés folyamatos átalakítása/újraalkotása nem ellentmond a kánonnak, hanem kánonként mutatja fel az individualitást. Ez nem az jelenti, hogy az egyedi változatok végtelen számúvá válnának. Sokkal inkább azt, hogy az egyedi változatok közül valamilyen szempontok szerint kiválogatódnak egyesek, amelyek az individualitás képzetének felmutatására elfogadottá válnak. Tulajdonképpen annak módja válik kánonná, ahogy cselekedned kell ahhoz, hogy individuumnak tartsanak.
Gyanítom, hogy az "egyedi" változatok megalkotásának módjait, logikáját - akár a divat, akár a digitális alkotások terén - lehetne úgy vizsgálni, hogy eredményként olyan gyakran ismétlődő patternekre bukkanjunk, amelyek az egyediség beazonosításához szükséges referenciapontként működnek. Ebben az esetben olyan további gyakori patterneket is találnánk, amelyek kizáródnak ebből a körből, és a kánonban az egyediség hiányát szimbolizáló funkciót kapnak. (Pattern - csak hogy a digitális zeneszerkesztésben is alkalmazott fogalommal éljek).

Mostmár csak az a kérdés, hogy arra reflektáltam-e, amit mondani akartál, vagy valami másra. Akármelyik is, remélem van értelme a te szempontodból is.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Batta Barnabás témája roppant érdekes lehetőségeket rejt magában. Kíváncsisággal és érdeklődéssel vártam az előadást, annak reményében, hogy az "Analóg/digitális váltás kultúra-és médiaelméleti horizontját" jobban megismerhetem. Azonban olvasva és később hallgatva a témafelvetőt már a fogalmak pontos definiálásakor és koncipiálásakor elakadtam. Biológusként nem derült ki számomra elég világosan, hogy pontosan mi az/mik azok a hipotézisek amikre választ keresel. Néhány mondat, ami felkeltette az érdeklődésemet illetve úgy gondolom, hogy sikerült a bonyolult és túlságosan szakszerű fogalmazás ellenére megértenem. Arról szóltál, hogy a digitális televíziózás jelentős mértékben átalakíthatja majd a hirdetési kultúrát, hiszen minden megállítható és újra előhívható. Feltételezted, hogy a "miniatürizálodó technikáknak valóság felülíró jellege" lesz. Ezeket az állításokat szeretnéd megvizsgálni, illetve, vannak erre nézve már kutatások és eredmények?
Folytatom:" Éppen ezért szükséges megvizsgálni a digitalizációban mint fogalmi hálóban és mediális a prioriban (Schanze 2004: 67) rejlő ismeretelméleti, kulturális és technikaelméleti, nyelvi reprezentatív, illetve összehasonlító intermediális kutatások lehetőségét. A kutatások lehetőségét szertnéd megvizsgálni?
A kutatásod vázlatos ütemtervének 3. szakaszában ezt írod: "Olyan összetettebb médiaesztétikai, tömegkommunikáció/publicisztikaelméleti tendencia, vagy médiatechnológiai probléma behatóbb, megfelelő hatástanulmányokkal ellátott vizsgálata, amely lehetővé teszi számunkra az elméleti problémák terén szerzett ismereteink felhasználását a konkrétabb elemzések, kvalitatív vizsgálatok terén." Milyen konkrét kvantitatív elemzéseket szeretnél felhasználni?
Kívánok további kutatásaidhoz sok sikert, és remélem, hogy a tavaszi elköszönő konferencián már többet sikerül megértenem ebből az érdekes témából.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvetésed aktuális, valóságos probléma, nagyon sokan foglalkoznak vele, és nem hiszem, hogy hamar pont lesz ennek a diszkussziónak a végén, miszerint: mit is jelent az analóg/digitális váltás, milyen új tendencia (tendenciák) jelennek meg a médiában, jelenségek, fogalmak, elnevezések. Hogy sokáig fog tartani ez a diszkusszió, azt egy valami biztos alátámasztja: ez az átmenet nem kis ideig fog tartani, jóllehet a technikai átállás viszonylag gyors és egyszerű: a digitális fényképezőgépek piacra kerülése, de mondhatnám itt akár a youtube megjelenését, vagy a televíziózásban a digitális sugárzás beindítását. Az átállás azt is jelenti, hogy számos új jelenség, fogalom születik és tör be a (köz)tudatba, amiknek új rendszere lesz, kell hogy legyen, hiszen egy kánonok nélküli világ elképzelhetetlen ezen a szinten is, legyen bármilyen "demokratikus" (mint írtad) ez az új dolog, de épp ezért! Demokrácia nincs szabályok nélkül, sőt csakis szabályokkal tud létezni.Gondolj csak azokra a társadalmakra, ahol nincs szabálykövetés: ott a legtöbb a visszaélés, korrupció, a másik jogainak semmibe vétele. Az általad leírt témában ugyanerről van szó: a kép mostantól fogva nem analógia, nem bizonyíték, nem egy stabil, maradandó alkotás, hanem - és ez a kulcsszó szerintem ebben az egészben - manipulálható. Ez már maga automatikussá teszi azt, hogy kánonokra igenis szükség van, hisz azok nélkül kaotikussá lenne az egész. Ahogy te is mondod: "...ez egy információtechnológiai, technikaelméleti, hangsúlyos nyilvánosságelméleti, gazdasági illetve szerzői jogi probléma", amin csak szabályrendszerrel lehetünk úrrá!
Érdekelne, mit értesz kanonikus társadalmi struktúrák tényleges felbomlása alatt ebben a kontextusban?
Ez az előttünk álló időszak diffúz: a dolgozatodban korszakokra bontottad fel a kép történetét. Nem mondhatjuk, hogy egyik korszakból a másikba való átmenet egyik napról a másikra zajlott, nem egy pillanat műve egy korszakváltás sem. Az a néhány év(tized) mindig az új korszakra alkalmazható kánonok kialakulásának ideje volt és ha egy folytonosságot nézünk és ebbe helyezzük az analóg/digitális váltást: lesz is.

Azt mondod: a folyamat egyik következménye a bulvárosodás, illetve hogy a médium már nem médium többé, nem közvetít, hanem kreál, egy piaci szegmenssé válik. A média konstruál! Ez nem a digitális váltással kapcsolatos folyamat, ez már a piacliberílizáció "vívmánya": a kereskedelmi tévék megjelenésekor a "szolgáltatók" (csatornák) célcsoportorientáltan állították - állítják össze műsoraikat, tisztán marketing-megfontolásból. S olyan műsorokat kreálnak, s nem közvetítenek, amit a fogyasztó kíván.

A fő probléma számomra a nyelvezeted volt, őszintén szólva az előadásodból (ha nem olvasom el a témafelvető dolgozatodat) nem sok mindent fogtam volna föl! A reflexióm elején direkt kihangsúlyoztam, hogy nem ál-problémával fogallkozol, s ezt tettem azért, mert a téma valóságossága és időszerűsége éles ellentétben áll a dolgozat nyelvezetével, mégpedig azért, mert ilyen borzasztó sok idegen szót és körmönfont kifejezést akkor szoktak használni, ha valami áltudományból tudományt akarnak faragni, illetve legalább annak látszatát kelteni. A téma nem igényli ezt! Sokkal aktuálisabb és széles rétegeket érintő annál, hogy egy olyan terminológiát használj, amelynek megértése még szakmai körökben is problémát okoz, tovább megyek: visszatetszést kelt, egyszerűen felesleges, sőt káros, mert hátráltatja a befogadást. Drukkolok neked, hogy egy (köz)érthető, legalább szakmabelieknek fogyasztható munkát adj ki a kezedből, s talán ebben némi segítségedre lesz esetleg ha elfogadsz egy nevet (bár valószínű ismered): dr Fehér Zsuzsa kolléganőm (Külkereskedelmi Főiskola) is ezt kutatja, nem kis jártassága van a témában, publikációi, stb...

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

"Az emberen túli, az emberbe csatolt, de elsősorban az emberrel szimbiózisban álló mediális technológiák tehát nem pusztán a társadalmi párbeszédnek, integrációnak és ezek szervezeteinek jelentik egy új kommunikációs keretét, hanem annak a nyelvi, esztétikai, antropológiai (re)prezentációs térnek is, amellyel önmagunkhoz, illetve környezetünkhöz viszonyulunk."
Ehhez kapcsolódóan hasznos olvasmány lehet Jan Soderqvist és Alexander Bard Netocracy című könyve (a svéd szerzővel interjút készített az index.hu). Ebből kiderül, hogy Bard szintén arra törekszik, hogy olyan újfajta gondolkodásmód kristályosodjon ki a kommunikációkutatásban, ami mentén vizsgálni lehet az új médium adta lehetőségek társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági hatásait.
Úgy gondolom, hogy a médiatechnológiai probléma feltárása mellett hasznos lenne kitekintést tenni a társadalom felé és elgondolkodni mindazon, hogy a szerkezetváltásnak, a médiumok közvetlen elérésének milyen hatásai lehetnek a médiafogyasztásra.
A közvetlen elérés pedig egy újabb kérdést is felvet, ami a médiaelméletek vizsgálatakor releváns lehet. Ez pedig a közvetlen képviseleti demokrácia lehetősége. Megfelelő hozzáférés esetén az Internet nyújtotta lehetőségek ugyanis lehetővé tennék a társadalom tagjai számára az önálló érdekérvényesítést. Nincs többé szükség képviselőkre, szónokokra, hiszen mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét bármely kérdésben egy gombnyomás segítségével. Bővebben foglalkozik a témával Sajó András a beszélőben megjelent tanulmányában.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Klasszikus téma, ám számomra egy kicsit túl elméleti. Egészen őszintén szólva: az írás olvasásakor teljesen elvesztettem a fonalat abban, hogy te akkor most konkrétan mit is vizsgálnál, vagy hogy pontosabban mi érdekel. Az előadás végefelé szóba került a nyilvánosság "privatizálódása", ami nagyon érdekes iránynak tűnt, ám a szövegben ezt nem annyira találtam. Esetleg tehetnél egy kisebb kirándulást az A/D váltás konkrétabb szempontjai felé is, - hogy haza beszéljek - társadalmi hatásai felé. Talán a legkézenfekvőbb lenne valahogy beemelni egy gondolatkísérlet erejéig a technológiai újítások terjedésének elméletét E. M. Rogers-től (Diffusion of Innovations, 1962), ami ugyan régi és sok kritika és kiegészítés érte, de talán hasznos.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]