Szentistványi Rita:
Válasz A Magyar Televízió katolikus programjainak retorikai elemzése
c. előadásra (2003.10.13.), témafelvető dolgozatra írt reflexiókra
A témafelvető esszémre kapott válaszok közül elsőnek az órán elhangzott két kérdésre, amely a további munkám szempontjából döntő, szeretnék válaszolni. (1) A különböző lehetőségek közül, melyeket a témafelvetőm jelez, mi lenne a kutatásom témája, és (2) a kutatásban milyen empirikus anyagot fogok használni.
(1) Amikor társadalomtudományi módszerekkel vizsgáljuk a vallást, fontos meghatározni, hogy végül is mi az, amit vizsgálunk. A vallásra adhatunk olyan funkcionális definíciókat, melyek jól használhatóak a társadalomtudományokban. Így tekintem a vallást olyan szimbolikus rendszernek, amely a sajátos módon tölti be a jelentés- és értelemadás funkcióját. Minden vallás lényege (szubsztanciális definíció!) a láthatatlan természetfölöttivel / abszolútummal való kapcsolat, a vallási élmény, ez mindig az adott vallás szimbolikus rendszerében fejeződik ki, és kerül átadásra. Egy adott vallási közösséget, egy egyházat a közös szimbólumok használata jellemez, a szimbólumhasználat Geertz-féle kettős értelmében: kifejez (symbol of), és alakít (symbol for). Ugyanakkor a transzcendens csak immanensként tud megjelenni így a vallás része a kultúrának és ebben az értelemben változik, miután a kultúra maga is változik. (Bellah például ilyen értelemben beszél a vallás mint szimbolikus rendszer evolúciójáról.) Fel lehet tehát tenni azt a kérdést, hogy hogyan adaptálódik a vallás szimbolikus rendszere (amelyben az abszolútum itt és most kifejeződik) egy adott kultúrához, mennyire talál közös nyelvet az adott kultúrával, hogyan képes az adott kultúrával párbeszédet folytatni, ami komoly befolyással van arra, hogy egy vallásos közösség hogyan viszonyul a saját kultúrájához, társadalmához. A domináns kommunikációs médiumnak a kultúra evolúciójában betöltött szerepével foglalkozó elméletekre a témafelvetőmben utaltam. Ezek az elméletek kísérletet tesznek az elektronikus kultúra leírására. Úgy gondolom, maga a televízió és annak kifejezetten vallási műsorai alkalmas terep annak vizsgálatára, hogyan függ mindez össze a vallási szimbolikus rendszer változásával. Egy lehetséges kiindulási pont: milyen viszonyban van az mód, ahogyan a televízió műsoraiban artikulálódik a vallási élmény azzal, ahogyan maguk a vallási közösség tagjai artikulálják ezt az élményt. Van-e valami eltolódás a vallási témák súlyozásában és értelmezésében (pl. bűn, örök élet, evilági problémák - szociális érzékenység, közösség, mit "kell hinni", különféle isten- és egyházképek), illetve milyen változatokat mutat a hagyományos vallási szimbólumok értelmezése (pl. hogyan változik a kereszt jelentése). A vizsgálat célja annak feltárása, hogy vannak-e, és milyen természetűek a mai magyar katolikusok körében az értelem-és jelentésadás változatai, mutatja-e a jelentésadás mikéntje a "másodlagos oralitás" jegyeit illetve, hogy ebben a mintázatban hol helyezkednek el az MTV katolikus műsorai.
(2) A televízió katolikus műsorai saját egyháztagjaikhoz szólnak, akiknek saját értékrendje és normarendszere egy adott társadalmi-kulturális kontextusba van beágyazódva. De természetesen súlyos hiba lenne a magyarországi katolikusokat egyetlen homogén masszának feltételezni. Nemcsak az ismert szociológiai kategóriák (életkor, iskolázottság, a vallásosság mértéke) szerint különböznek, hanem a szerint is, hogy a vallási élményt hogyan artikulálják, beszédmódjukat jellemzi-e és hogyan a vallási szimbólumok újrateremtése, amelyet a plauzibilitás krízis kapcsán tárgyaltam. Ezek a különbségek az úgynevezett lelkiségi mozgalmakban jól megfigyelhetők. A lelkiségi mozgalmaknak van még egy sajátossága: ezek a mozgalmak (amelyek az egész világon elterjedtek) érzékenyen reagálnak a vallási életet érő kihívásokra. A rendszerváltozás előtt is jelen voltak Magyarországon, de igazán azután tudtak kibontakozni; komoly képzési programokkal is rendelkeznek, és jelentős a szerepük a korábban elzárt magyar egyház revitalizálásában. Egy interjúsorozattal, amelyet (1) ezeknek a mozgalmaknak a tagjaival, illetve (2) ilyen mozgalmakhoz nem kötődő vallásgyakorlókkal és (3) kevésbé vallásosakkal vagy maguk módján vallásosakkal folytatok, fel lehet mérni, hogy a különböző csoportoknál az értelem- és jelentésadásnak melyek a megkülönböztethető vonásai és ez hogyan viszonyul ahhoz a módhoz, ahogyan a televízió vallási műsorai artikulálják a vallási témákat. Az interjúkban továbbá rákérdezek majd arra, saját egyházukon kívül (ha kötődnek ehhez) milyen más csatornákon keresztül informálódnak a vallásról; illetve, ha nem kötődnek egyházhoz, hogyan szereznek egyáltalán tudomást vallásos dolgokról - ebből következtetni lehet a direkt vallási programkészítés hatékonyságára, illetve a tömegmédia más területeinek szerepére a vallási jelentésalkotásban.
A továbbiakban az írásban kapott válaszokra szeretnék reagálni, miután sok az átfedés, témák szerint csoportosítva. Sok megjegyzést kaptam arra vonatkozóan, hogy mit lehetne még vizsgálni (noha többen is jelezték, hogy a témafelvető már így is bővelkedik a lehetőségekben). Az előzőekből kiderül, hogy a kutatásom valamelyest szociológiai irányba indulna el.
(3) Több kérdés érintette a szóbeliség, vizualitás stb. és a vallási diskurzus viszonyát. Sajnálom, úgy látszik a témafelvetőmben elnagyoltam ezt a kérdést: Ong nyomán nem a szóbeliséget, hanem egy írásbeli kultúrába rögzült argumentáció továbbélését látom a televíziós vallási diskurzusban. Vagyis éppen a másodlagos oralitás hiányát. Ami a vizualitást illeti: Tv-ben minden látvány, a kérés az, hogy ennek maguk a műsorkészítők milyen jelentőséget tulajdonítanak. Összefügg-e ez azzal az ambivalenciával, ami a képekhez való viszonyt illeti a kereszténységen belül, és aminek mindkét értékére bőséges példa van a történelem során? Durva általánosítással azonban azt mondhatjuk, az utóbbi századok során inkább az istenfogalom uralkodott az istenkép rovására a hitádadásban.
(4) Amerikai protestáns környezetben született tézisek magyar alkalmazhatósága? Szerintem metodológiai támpontot adhatnak ezek az empirikus vizsgálatok. A plauzibilitás krízis magyarországi relevanciája pedig mindenképpen vizsgálandó.
(5)
Miért éppen a katolikusok, összehasonlítások más egyházakkal, más országokkal.
Ezzel kapcsolatban egy anekdotikus epizódra hivatkoznék. A vallásosság mérését
célzó felmérések etalonja a Stark-féle felmérés az USA vallásosságáról, amelyben
a "vallási ismeretek" indikátora a Biblia-ismeret volt, s az amerikai
katolikusok nagyon rossz helyezést értek el. Miután a katolikus egyházban a
Biblia és a tradíció viszonya más, mint a protestáns egyházakban, és a Biblia
ismeretére komolyabb hangsúly csak A II. Vatikáni Zsinat óta került a katolikus
(hit)oktatásban, ez a helyezés érthető. Vagyis, különböző tradíciók okán a keresztény
felekezetek nem könnyen hasonlíthatók össze. Tanulság: vallási kutatásnál nem
árt néha az illető vallást valamennyire ismerni.
A metodológia megválasztásánál egyébként meg kell kérdezni, hogy mi az előnye
/ hátránya a kutató saját érintett pozíciójából fakadó perspektívának. Az eredmények
gyakran igazolják, hogy az efféle perspektívák új szempontból, mélyebben láttatnak
egy-egy problémát, olykor nehezen is kerülhetők el, de mindenképpen módszertani
körültekintést igényelnek, nehogy a perspektíva szemellenzővé váljon (bocsánat
a képzavarért). Ilyenformán a metodológia keresgélésénél próbálok tekintettel
lenni arra, hogy az én saját pozíciómból a belülről látás előnyeit kihasználjam,
a vakfoltokat pedig lehetőleg minimalizáljam.
(6) Összefüggések a) az egyház általános kommunikációja és a Tv-beli között? Legalábbis gyanítható, noha. A finomításhoz lsd. (2) pont. b) vallási műsorok és politikai irány? Azt sejtem -némi sajátélmény alapján-, hogy a dolog szövevényesebb, mint gondolható. Erre valóban a teljes időszakot átívelő elemzés válaszolhatna.
(7) A vallási kommunikáció és más "elnémított csoportok" kommunikációja - különbség és hasonlóság? A vallás (1)-ben adott szubsztanciális definíciójából következik természetesen, hogy a vallási kommunikáció (még a társadalmi is) alapvetően más az azt megalapozó "intraperszonális kommunikáció" okán. Ami viszont plauzibilitás krízis helyzetben hasonlóvá teszi, éppen az, hogyan tehetjük a "mi" ügyünket a "többiek" számára plauzibilissá, átélhetővé stb. Egy példa: Az akadálymentesítéssel kapcsolatos problémahalmazt azóta látom másképpen, több empátiával, amióta a mozgássérültek elkészítettek egy jópofa filmet, ahol három fiú próbálta erejét megfeszítve feltolni a kerekes széket a jó szándékúan, ám szakértelem híján túl meredekre épített rámpán. De attól, hogy ezt jobban átérzem, természetesen nem kell mozgássérültté lennem, és nyilván a film készítői sem akarták ezt. Egy személyesebb és ezért hitelesebb vallási kommunikáció esetén talán a prozelitizmustól is kevesebben tartanának, ami egyébként minden közszolgálati vallási műsorban deklaráltan tilos.
Szentistványi Rita
2004. 01. 25.