Reflexiók

Szentistványi Rita: A Magyar Televízió katolikus programjainak retorikai elemzése

(2003.10.13.) c. dolgozatára, előadására

[Árendás Zsuzsa], [Bácsván László], [Blaskó Ágnes], [Bodó Balázs], [Bodoky Tamás], [Bogdán Mária], [Doboviczki Attila], [Fejes Edina], [ Ferenczi Andrea], [Fülöp Zoltán], [Ganzler Orsolya], [Gyenge Zsolt], [László Mónika], [Molnár Csilla], [Murai Gábor], [Skrabski Fruzsina], [Sólyom Barbara], [Török Marianna], [Vályi Gábor], [Velics Gabriella], [Viniczai Andrea], [Wilhelm Gábor]

[vissza a listához]

Érdekes lenne megnézni talán, mennyiben különböznek a rendszerváltás óta ugrásszerűen megszaporodott "kisegyházak" vallási műsorai, audiovizuális üzenetei, technikái a nagy történeti egyházakkal, elsősorban a katolikus egyház műsoraival összehasonlítva.
Mivel a rendszerváltás előtti időkben nem volt televíziós nyilvánosságra lehetősége a katolikus egyháznak, 89 után nyilván valamely már meglévő külföldi modellt vették át, ill. meglévő modellek alapján alakítottak ki egy saját műsorképet. Mit lehet tudni erről a modellkövetésről?
Mi jellemzi a környező kelet-európai országok vallásival műsorait? Netán ugyanazok a tartalmi- szemantikai és médiahasználati sajátosságok, melyek a magyarországi műsorokra érvényesek a témafelvető szerint? Érdekes lenne összevetni pl. a lengyel és szlovák műsorokkal a kiválasztott magyar anyagot.
Könnyen belátható, hogy a vallási műsorok a magyar televízióban nem egy "légüres térben" lógnak, hanem egy sajátos médiakörnyezetben. Milyen kölcsönhatások, "áthallások", dinamikák figyelhetők meg a vallási és egyéb, pl. "társadalmi célú" műsorok, vagy akár a szórakoztató jellegű produkciók között (pl. vallási tárgyú filmek- lásd karácsonyi, húsvéti Jézus-, Mária-történetek dömpingje).

HIVATHOZÁSOK

Berger, Peter L (1969) The sacred canopy: Elements of a sociological theory of religion. New York: Anchor

(1970) A rumour of angels: Modern society and the rediscovery of the supernatural. New York: Doubleday
(1979) The heretical imperative. New York: Doubleday
(1992) A far glory. The quest for faith in an age of credulit.y New York: Doubleday

Biesecker, Barbara (1999) "Rethinking the rhetorical situation from within the Thematic of Differánce" 232-247 in Lucaites, John L., Celeste M. Condit, Sally Gaudill (ed) (1999) Contemporary rhetorical theory. London: The Guilford Press

Black, Edwin (1970) "The second persona" 109-119. Quarterly Journal of Speech reprinted in: Lucaites, John L., Celeste M. Condit, Sally Gaudill (eds) (1999) Contemporary rhetorical theory. London: The Guilford Press

Booth, Wayne (1961) The rhetoric of fiction. Chicago: University of Chicago Press

Burke, Kenneth (1969) A rhetoric of motives Berkeley: University of California Press

Ceccarelli, Leah (1998) "Polysemy: multiple meanings in rhetorical criticism" 395-415 Quarterly Journal of Speech 84.

Chatman, Seymour (1990) Coming to terms. The rhetoric of narrative in fiction and film. London: Cornell University Press

Chesebro, James W., Dale A. Bertelsen (1996) Analysing media: communication technologies as symbolic and cognitive systems. New York: The Guilford Press

Christians, Clifford, G. (1997) "Technology and triadic theories of mediation" 65-82. : Steward M. Hoover, Knut Lundby (eds) Rethinking media, religion, and culture. London: Sage Publications

Condit C. M. (1989) "The rhetorical limits of polysemy" 103-122. Critical Studies in Mass Communication 6.

Dulles, Avery (1978 / 1987) Models of the Church. New York: Doubleday. (expanded edition)

Dulles, Avery (1983) Models of revelation. New York: Doubleday

Elvy, Peter (1991) Opportunities and limitations in religious broadcasting. Edinburgh: The Jerusalem Trust

Geertz, Clifford (1975) "Religion as Cultural System" 87-125. in: The interpretation of cultures. (2nd edition) London: Hutchinson & Co.

Gill, Ann M., Karen Whedbee (1997) "Rhetoric" pp. 157-184. in van Dijk, Teun Adrianus (ed) Discourse as structure and process London: Sage

Goethals, Gregor T. (1990) The electronic golden calf. Images, religion, and the making of meaning. Cambrige, Mass.: Cowley Publications

(1994) "Symbolic forms of communication" 61-79. in: Patrick Granfield (ed) The church and communication. Kansas City: Sheed & Ward

Gozzi, Raymond jr., W. Lance Haynes (1992) "Electric media and electric epistemology: Empathy at a distance" 217-228. Critical Studies in Mass Communication 9.

Gunter, Barrie and Rachel Viney (1994) Seeing is believing: Religion and television in the 90's. London: John Libbey

Hart, Roderick P. (1990) Modern rhetorical criticism. London: Scott, Toreman Co.

Hegedűs Rita (1998) "A vallásosság kérdése Magyarországon nemzetközi és magyar kutatások tükrében" 113-126. Szociologiai-Szemle

Hoover, Steward M. (1988) Mass media religion. London: Sage

Horsfield, Peter G. (1984) Religious television: The American experience. New York: Longman

Jamieson, Kathleen (1988) Eloquence in an electronic age. The transformation of political speechmaking. Oxford: Oxford University Press

Kamarás, István (1994) "Katolikus média Magyarországon" Mérleg

Lever, Franco (1991) I programmi religiosi alla radio e in televisione. Torino: Leumann

Lucaites, John Louis, Celeste Michelle Condit, Sally Gaudill (eds) (1999) Contemporary rhetorical theory. London: The Guilford Press

Luckmann, Thomas (1963 / 1970) The invisible religion. New York: Macmillan paperback

Lynch, Christopher, Owen (1998) Selling Catholicism: Bishop Sheen and the power of television. Lexington: The University Press of Kentucky

Melady, Margaret (1999) The rhetoric of John Paul II. The Pastoral Visit as a New Vocabulary of the Sacred. Westport: Praeger

Morley, David (1992) Television, audience and cultural studies. London: Routlege & Kegan Paul

Morris, Colin (1984) God-in- the-box. Christian Strategy. London: Hodder and Stoughton.

Ong, Walter J. (1969 / 1996) "Communications media and the state of theology" 3-21. reprinted in: Paul A. Soukup (ed) Media, culture and Catholicism. Kansas City: Sheed & Ward

Ong, Walter J. (1977) Interfaces of the word. Studies in the evolution of consciousness and culture. London: Cornell University Press

Peck, Janice (1993) The gods of televangelism. The crisis of meaning and the appeal of religious television. Cresskill, NJ: Hampton Press

Perelmann, Chaim (1979) The new rhetoric and the humanitie.s London: D. Reidel Publishing Company

Rosteck, Thomas (1994a) "Cultural studies and rhetorical studies" 386-421 Quarterly Journal of Speech 81.

(1994b ) 'See in now' Confronts McCarthyism. Television documentary and the politics of representation. London. University of Alabama Press
(1998) "Form and cultural context in rhetorical criticism: Re-reading Wrago" 471-490. Quarterly Journal of Speech 84

Shegog, Eric. (1991) "Policy for Religious Broadcasting in the United Kingdom" 266-275. in Franco Lever (ed) I programmi religiosi alla radio e in televisione. Torino: Leumann

Silverstone, Roger (1983) "The right to speak. On a poetic for television documentary" 137-54. Media, Culture & Society 5.

Soukup, Paul (1996) "Communicative form and theological style "55-67. in Paul Soukup (ed) Media, culture and Catholicism. Kansas City: Sheed & Ward

Tomka, Miklós. (1995) "The changing social role of religion in Eastern and Central Europe: Religion's revival and its contradictions." 17-26. Social Compass

Tomka, Miklós. (1998) "Coping with persecution. Religious change in communist and post-communist reconstruction in Central Europe." 229-248. International Sociology

Török Péter (2003) Hungarian church - state relationships. Budapest: Magyar Vallásszociológiai Intézet

Vatz, Richard (1973) "The myth of the rhetorical situation" 226-232 reprinted in: Lucaites, John L., Celeste M.

Condit, Sally Gaudill (eds) (1999) Contemporary rhetorical theory. London: The Guilford Press

Wander, Philip (1999) "The third persona: An ideological turn in rhetorical theory" 357-381. reprint in John L Lucaites, Celeste M. Condit, Sally Gaudill (eds) Contemporary rhetorical theory. London: The Guilford Press

White, Robert (1991) "The state of religious broadcasting today. An international perspective" 59- 88. in Franco Lever (ed) I programmi religiosi alla radio e in televisione. Torino: Leumann

Witten, Marsha G. (1993) All is forgiven. The secular message in American Protestantism. Princeton: Princeton University Press

Wuthnow, Robert (1992). Rediscovery of the sacred: Perspectives on religion in contemporary society. Grand Rapids, MI: Erdmans

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A vallási műsorokkal kapcsolatban az a személyes benyomásom, és a szöveged is ezt erősítette meg, hogy nem képesek a vallás rendszerének minden fél számára legitim interpretációjára. Idézed Geertz-öt, aki a vallást szimbólumrendszerként határozza meg, és hozzátehetjük: a kultúrát is ("szimbolikus rend"). A vallás értékrendje, normái, tudásai mindig létrehoznak egy sajátos kultúrát, miközben a vallási műsorok épp ezt látszanak kilúgozni belőle, az intézményeken keresztül közelítve mechanikussá téve a hitéletet (a hit megélését). Racionálisan közelít egy olyan téma és jelenségvilág felé, mely alapvető elemeiben irracionális - de ez a feszültség talán épp a vallás mint kultúra (vagy vallási kultúra) szemléletével lenne áthidalható, hogy nagy szavakat írjak, itt van mindjárt a művészet maga.
Így nem prédikáció lesz a vallási műsorból, a befogadó is megtarthatja "részvételi jogát" a jelentések közös konstruálásában.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A dolgozat egyik előfeltevése a tartalom-forma dichotómia: a televízió nyelve lehetséges formákat kínál, amelyek közül csak rá kell találni arra, amelybe a kívánt tartalom tölthető. Kérdésem, hogy biztos-e, hogy a televízió alkalmas médium a kívánt üzenet megjelenítésére, hogy megfelelő attitűd-e pusztán egy eszköznek tekinteni, amely nem befolyásolja az "üzenetet"? (vö.: Neil Postman: Amusing ourselves to Death c. könyvéből a Teaching as an Amusing Activity c. fejezet)
(Postman nagyszerű példája egy, a televízióban általa tartott negyvennyolc részes, félórás oktatóműsor-sorozat, amelyben pusztán az előadást tartó beszélő látszott legfeljebb két kameraállásból. A műsor sokakat indított arra, hogy levélben reflektáljanak a látottakra. És valóban, a tollat ragadók zöme nem a hallottakra, hanem a látottakra reagált: az előadó ruhájára, hajára, stílusára stb… Postman ezt azzal magyarázza, hogy a nézők a szituációból adódóan nem diákként viselkedtek. Ők a televízió bekapcsolásával mozgó képet engedtek a lakásukba, és úgy is viselkedtek, mint a tévézők. Ha nem a médiumnak megfelelő műsort látták, akkor a szereplő (beszélő) és a saját viszonyukat kezdték el értékelni, értelmezni. Azaz - konklúziója szerint - jobban tudták, hogy hogyan kell viselkedni a tv előtt, mint a műsor készítői. (vö.: Postman:Teachning as a conserving activity, pp.191. First Delta Printing, 1980.)
Vagy: Nem lehet, hogy nem a médiummal van baj, hanem a katolikus műsorként emlegetett televíziós produkciók műfaja iránytévesztett?
Körvonalazott, körvonalazható-e, hogy mik tekinthetők "katolikus műsoroknak"? Biztos, hogy vallás dolgában információátadásra kell használni a televíziót? (A dolgozat ugyanis nagyon határozottan az ilyen típusú műsorokat tekinti "katolikus műsornak".)

Valóban vallásspecifikus a következtetés, miszerint "a televíziós vallási diskurzust egy csak a kognitív kisebbség (az egyházhoz erősen kötődők) számára értelmes szimbolikus rendszer uralja, az audio - vizuális elemek sémája csak az ő számukra érthető". A különböző csoportokat célzó műsorokról nem mondható-e el ugyanez? (pl.: az egyik vagy másik politikai irány képviselőit egy asztalhoz ültető, rendszeresen műsorra tűzött kerekasztal-beszélgetések)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Nagy öröm volt olvasni Szentistványi Rita témafelvetőjét, mert szokatlan frissességgel és üdítő nyitottsággal állt hozzá egy olyan témához, melynek diszkussziója kapcsán e jelzők csak elvétve szoktak megjelenni. Lenyűgöző olvasottsága, és a különböző tudományterületek közötti magabiztos közlekedés is arra enged következtetni, hogy értő kézzel nyúl majd kutatása témájához, melyben sok sikert kívánok neki.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvetőből kiderül, hogy a Magyar Televízió vallási és egyházi műsorai joggal pályázhatnának a mediatizált kommunikáció állatorvosi lovának kitüntető címére: amilyen retorikai hibát ebben a műfajban egyáltalán el lehet követni, azt itt rendszeresen el is követik. Engem ez a helyzet nem lep meg, a Magyar Televízióban nem csak a vallási műsorok számítanak rossznak, elavultnak és unalmasnak. A mindenkori politikai széljárásnak kiszolgáltatott magyar közszolgálati televízió szakmai színvonala közismerten alacsony, gazdálkodása korrupt és pazarló. Külsős, időnként megbízott műsorkészítőként nekem is van, volt alkalmam részt venni abban az egészen sajátos tevékenységben, ami ebben a közpénzből fenntartott intézményben műsorkészítés címén folyik.

Kommunikációs szempontból izgalmas kérdés az is, miért idegenkednek a történelmi egyházak az elektronikus tömegmédiumoktól, miközben a karizmatikus kisegyházak, szekták rendkívül eredményesen használják fel ugyanezt az eszközt híveik toborzására és megtartására egyaránt. A szerző szerint az a gond, hogy a műsorok befelé beszélnek, csak az adott valláshoz tartozó személyek csoportja tudja értelmezni a látottakat-hallottakat. Szerintem a magyar történelmi egyházak kommunikációja a közvetítésre használt médiumtól függetlenül, önmagában is elavult, kevéssé alkalmas a kívülállók, nem beleszületettek megszólítására. Ennek csak egyik tünete, hogy nem tudják használni a televíziót - sem. Ez pedig mindaddig így is marad, amíg az állam alanyi jogon támogatja őket, és nem kerülnek valódi versenyhelyzetbe híveik támogatásáért.

A lenyűgöző tárgyi tudásról árulkodó kutatási terv szempontjából mindezzel csak azt szeretném mondani, hogy összehasonlításképpen tanulságos volna hasonló módszerekkel megvizsgálni egy versenyhelyzetben lévő televízió olyan vallási műsorát, amelyet egy kommunikáció és finanszírozás szempontjából is versenyhelyzetben lévő egyházról készítenek.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A dolgozat témafelvetése, számomra olyan a háttérben meghúzódó problematikát sejtet, amely minden MTV-s műsort érint, mégis egyértelműen megfoghatatlan, mivel tartalma gyakori időközönként - az elnök- és a kormányváltásokkal - változik.
A retorikai elemzés, azaz, hogy miért azok a dolgok és miért úgy hangzanak el az MTV katolikus műsorában, ahogy elhangzanak, az MTV esetében mást is jelent, mint csupán a szerkesztőségek, a műsorkészítők munkájának eredményességét. Ahogy az a dolgozatban is olvasható, a mindenkori kormány igen meghatározó szerepet tölt be az MTV működésének meghatározásában, s szerintem ez által az egyes műsorok retorikájának alakulásában is. Ezért ahhoz, hogy választ lehessen találni arra, hogyan és mit kellene megváltoztatni a katolikus műsor retorikájában ahhoz, hogy maga az egész műsor korszerűbb legyen, szerintem érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni annak megvizsgálására, hogy ez a politikai akarat mikor, hogyan tükröződik a katolikus vallási műsorokban, s milyen módjai léteznek ennek elkerülésére a közszolgálati televízió keretein belül, amely nagymértékben, főleg anyagiak tekintetében, függő viszonyban létezik a mindenkori kormánypolitikától. Másik fontos szempontnak tartanám megvizsgálni a nézettség és a műsorsáv viszonyának alakulását, amely az MTV viszonyát tükrözi a műsorhoz, és ezzel párhuzamosan meghatározza a műsor minőségi besorolását is.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Már Babarczy Eszter témafelvetőjénél is hasonló érzésem támadt, ami most újólag és sokkal beazonosíthatóbban tört fel. Amikor "távoli", az angolszász társadalomelméletek pragmatizmusával találkozom, mindig kíváncsian várom az előadót, amikor szembesül - ebben az esetben - mondjuk Habermas pragmatizmusával, vagy éppen Luhmann rendszerelméleti kísérleteivel.

Ugyanakkor a szöveg vizsgálatához alapvetően hermeneutikai alapállás szükséges - bár itt elsőrendűen retorikáról van szó -, mégis, olyan kulcsfogalmak kifejtését javasolnám, mint az intencionalitásé, főleg, ha már a képiség kérdéskör előkerült. Javasolnám ezzel együtt bevezető gyanánt a szerző figyelmébe tk. Panofsky háromlépcsős megértés-modelljét is.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Fontos kérdés szerintem, hogy az ún. vallási műsorok hogyan képesek megszólítani az - nevezzük egyszóval és egyszerűen - ateistákat. Miért egyértelmű, hogy bárki is mgenézi ezeket a műsorokat? A kommunikációs stratégián való gondolkodás csak abban az esetben releváns, ha más az ateisták felfigyeltek valami miatt ekekre a műsorokra. Szóval hogyan lehet megszólítani az embereket, figyelemfelkeltővé tenni ezeket a műsorokat?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Két - talán első olvasatra távoli és erős asszociációt igénylő - "képet" idézett meg bennem a témafelvető ill. annak diszkussziója. Az első - történelmi visszapillantásba rejtett szubjektív kritika. A második - egy kísérlet az írásbeli kultúra nyelvének képi nyelvre történő lefordítására, úgy, hogy a kommunikátum, jelen esetben "misztérium", a "kívülállók" (témafelvető 8. oldal) számára is jelentéssel látszik bírni.

1) "Ezt a képe! - kiáltott fel a herceg egy hirtelen támadt gondolat hatására. - Ezt a képe! De hát ennek a képnek a láttára némelyik ember még a hitét is elveszítheti!" Ezek a szavak F. M. Dosztijevszkij Félkegyelmű című regényében hangzanak el Hans Holbein 1522-ben festett Halott Krisztus egyik - Miskin herceg vélekedése szerint egyébiránt - "kitűnő" másolata előtt. Holbein festményétől a Félkegyelmű íróját harmadfél évszázad, bennünket fél évezred választ el, a németalföldi mester művét azonban változatlanul az erőteljes, hitet mélységesen megpróbáló képélmény ikonjaként tartja számon az igen változatos értelmezéstörténet. Bárhogy is viszonyulnánk Holbein Halott Krisztusának az áhítatot kioltó, de legalábbis megkísértő naturalizmusához, annyi mindenképpen elmondható, hogy ez a festmény a kép napjainkban már közhelynek, azaz mindennapi életünk realitásának számító uralmát vetíti előre. Emellett meggondolkoztató körülmény - tudatában annak, hogy a kép és a hit dramatikus kapcsolatának története egyidős a keresztény egyház történetével, és ebben már a mozgóképnek (a filmnek és a képernyőnek) is saját helye és saját története látszik lenni - hogy a kép uralmát, a vizuális kultúra hatalomátvételét a Krisztus-halál mozzanatához, tehát - Szent Pál apostol Rómába küldött levelének egyik klasszikus lókusát parafrazálva (Róm 10,17) - a hallásból nyert hit hanyatlásához köti az értelmezői attitűd.

2) "Én … amióta csak a szakmámat művelem, szilárdam meg vagyok győződve róla, hogy csinálni tudnék egy olyan filmet, mely a lényegét illetően végig egyetlen közelkép volna. […] Számomra a közelkép, a folyamatosan jelen lévő közelkép (egyetlen ember arca egészen közel az én arcomhoz) a kinematográfia legsajátosabb és kizárólagos felségterülete. Ezt semmilyen más művészet, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben… stb. stb." Az idézet Ingmar Bergmantól származik, és a Hűtlenek című filmnovella egyik kommentárjában található. A film eszerint "teológiai kísérlet", Bergman szava ismét, és a szaknyelvi terminusban, teológia, legjobb, ha a logosra figyelünk, a beszélgetésre tehát, amelyet Bergman a tovább már nem fokozható intimitás szituációjában lát megvalósulni. Egyszerre idézi ez a mozgókép nyelvén megvalósuló legbelsőbb beszélgetést, a soliloquiumot, valamint a Szó átvételét a kinyilatkoztatás hegyén, amikor a Legfőbb Létező maradéktalanul átnyújtotta, odaadta szavait, szavaiba rejtve önmagát. Erről a találkozásról olvassuk, hogy "színről színre" beszéltek egymással, "mint ember beszél barátjával". És ha továbbmenve a mozgókép voltaképpeni közegéről beszélünk, akkor a két odafordított és megmutatott arc, a vásznon/képernyőn lévőé és a nézőé, ismét csak egyetlen közelképpé, közelséggé alakul, beszélgetés-ikonná, és ez a kinematográfia legsajátosabb területe. Amelyet, ha megvalósít, senki el nem vehet a nézőtől, aki kiteszi magát ennek a találkozásnak. (Jó példa erre a találkozás-élményre Forgács Andrásnak A püspök kertje c. kétrészes filmje Ravasz Lászlóról és Bibó Istvánról.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

1. A dolgozat - szerintem - központi gondolata: az üzenet dekódolásának problémája. A szerző többször is utal arra, hogy ami egy hívőnek jelentéssel bír, az egy nem hívőnek "szenteskedésnek" tűnhet (idézet a szerzőtől). Úgy vélem azonban, hogy a dolgozatban ez a szempont csak egy a sok közül - én úgy látom, akár erre az egy szálra is fel lehetne fűzni a komplett disszertációt - megtámogatva például kérdőívekkel.

2. "Az egyházak által szállított nyersanyag televízió-idegen" - olvashatjuk a munka elején. Ezt a kijelentést nem tudom értelmezni, annak függvényében pedig pláne nem, hogy a szerző nem vázol semmilyen alternatívát. Vagy alternatíva lenne pl. a Hit Gyülekezetének vasárnapi együttmozgása a Magyar ATV-n? Ami ott megvan, és a hagyományos egyházi műsorokban nincs, az a közösség élménye. Úgy látom, ezzel a szerző egyáltalán nem foglalkozik, holott az egyházi szertatások szerves része, amit valóban nehézkes átültetni egy ilyenfajta kommunikációs csatornára. (Kis vallomás ide: az én vasárnap délelőtti ejtőzésemnek például szerves részét képezi a Gyüli műsorának negyedórás bámulása - meglehet, hogy ez afféle projekciós eset, azaz látom a tévében, hogy boldogok, és akkor én is az leszek egy kicsit. Bár erre végül is megtenné egy Ákos-koncert is, amelyet szintén volt alkalmam elcsjpni egy este, és a két közönség halmazának mintha meglehetősen nagy közöüs metszete lett volna.)

3. Továbbra sem tudok egyetérteni a kétévenkénti vizsgálattal. Úgy látom, akkor már jobban megérné a négyévenkénti (azaz a választásokhoz köthető) kutatási korpusz.

4. (Néhány éve volt pannonhalmán egy konferencia, amelyen éppen a vallás és a média kapcsolata volt a téma - a résztvevők között ott volt sok országos és regionális újságíró, többen az elektronikus médiából, valamint Horányi Özséb is. Hátha, egyszer, valamire jó lesz még ez az info.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Be kell valljam, legfeljebb felismerés szintjén ismerem a Magyar Televízió katolikus programjait, így a kutatási terved ténymegállapításait nincs alapom megkérdőjelezni. Mégis lenne egy formai és egy tartalmi szempontokra vonatkozó észrevételem.

Igaz, ez még csak a kutatási terv, de talán a későbbiekben érdemes még jobban tagolni az írásodat, hogy átláthatóbb, követhetőbb legyen. Gondolok itt arra, hogy a bevezető gondolataid egybefolynak a témafelvetéssel, s hogy a "Vallási programkészítés a Magyar Televízióban" című fejezet első nagy bekezdésében nem kimondottan a Magyar Televízióról, hanem sokkal inkább a vallási diskurzus és a televízió kapcsolatáról, általában a vallási műsorok készítéséről esik szó.
"… Mindazok számára, akiknek nincs meg, vagy reflektálatlan ez a hitélménye, az üzenet nem értelmes." Kérdésem az, hogy eljut-e egyáltalán ez az üzenet azokhoz, akik nem rendelkeznek hitélménnyel. Feltételezésem szerint vallási műsort nagy többségben a vallásos emberek néznek. De a pontosság érdekében célszerű lenne az AGB adatait elkérni - már ha van nekik erre vonatkozó adatuk - , hogy a vallási műsorok nézői között hány százalékban találunk nem hívő embereket.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Kutatási terved elméleti kereteit rendkívül érdekesnek és izgalmasnak tartom, s látszik, hogy nagyon jártas vagy az ezzel kapcsolatos szakirodalomban. Különösen közelinek érzem magamhoz a brit cultural studies felfogásából idézett azon hipotézisedet, mely szerint "a jelentés, bár nagy mértékben függ az implikált szerző szándékától, aki az üzenetet artikulálja, de az a közönség és a szöveg elemeiből felépülő szignifikáns forma közötti interakcióban konstruálódik". A jelentésnek, megértésnek ilyen jellegű értelmezése véleményem szerint - persze ez az én vesszőparipám - a hermeneutika felől is megközelíthető. Ugyanakkor határozottan érzek az általad leginkább hivatkozott angolszász szakirodalomban egy bizonyos idegenkedést a hermeneutikai filozófiai tradíciótól, pedig lehet, hogy akadnának a kommunikációs kutatásokban is használható elemei.
Jól választottnak érzem kutatásod empirikus részét is, hiszen a vallási műsorok elemzése révén egy speciális, jól körülhatárolható diskurzus televíziós megjelenésének lehetőségeit vizsgálhatod. Kíváncsian várom a fejleményeket.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Szentistványi Rita témafelvető esszéje alapos elméleti ismeretekről és nagyfokú személyes elkötelezettségről tesz tanú bizonyságot. A vonatkozó szakirodalmat jól ismeri és jól is használja. Talán a személyes érintettségből is eredhet az, hogy az olvasó úgy érzi a feltett kérdések mögött az a motiváció van, hogy a kutatás eredményeit hogyan lehet majd a gyakorlatban kamatoztatni és ezáltal a műsorkészítés során a későbbiekben felhasználni. Ez nem feltétlenül baj azonban érdemes lenne a gyakorlati hasznosítástól egy kicsit jobban elrugaszkodni, hiszen ez könnyen tévutakra viheti a kutatót.
Egy másik áltatlános kritikai megjegyzésem: hiányolom a komperatisztikát a dolgozatból. Érdemes lenne összehasonlítani más tematikájú közszolgálati müsorokkal a katolikus vallási programokat, illetve más vallási adásokkal. Igy kiszűrhető lenne, hogy mi az ami általánosan jellemzi a közszolgálati illetve vallási müsorokat, és mi az ami csak a katolikus adásokra jellemző.
"Kvantitatív és kvalitatív vizsgálat (Gunter & Viney 1994, Hoover 1988) bizonyítja, hogy a különböző közönségek különbözőképpen értékelik a vallási műsorokat, és saját tapasztalataikból kiindulva konstruálják magukban a jelentést. Az én kutatásom célja ezen túlmegy, arra keresek magyarázatot, miért történik meg a jelentésmódosulás."
Hasonló a problémám a fentebbi idézettel is. Minden műsornál megtörténik - véleményem szerint az említett "jelentésmódosulás". Számomra az lenne egy igazán érdekes kérdés, hogy miben tér el ez a katolikus vallási müsorok esetében. Erre valószínűleg választ adhat valami féle összehasonlító vizsgálat.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Véleményem szerint, Rita, mind időben, mind kiterjedésében jól körülhatárolható témát választottál kutatásod tárgyának. Ígéretesnek találom azt az elméleti alapvetésedet is, amely a retorikait alapvetően dinamikus, interaktív konstituensként kezeli. Ehhez kapcsolódóan azonban a technológia szerepe szerintem már inkább termékeny vita tárgya lehet.
Vitába szállnék néhány kijelentéseddel, még ha nemzetközi hivatkozásokkal támasztod is alá ezeket. Ezek közül az egyik, hogy azt állítod (2. oldal), a televízió médiumának másodlagos szóbelisége ellentétben áll a(z általad közelebbről vizsgálni kívánt katolikus egyház) vallási diskurzusnak elvont, fogalmi, teologizáló beszédmódjával. Szerintem (ez) az egyház (is) azzal igyekezett híveit megtartani, hogy közvetlenül nekik szóló, hatékonynak szánt verbális kommunikációt folytatott a templomokban, amit kár lenne összetéveszteni a teológusok elvont vitáival. És ez a közvetlen viszony nem függ össze a technológiával, szerintem, például egy szentmisén sem, az általad idézett nézet (Ong, Soukup) legfeljebb egy televíziós teológiai vitára igaz…
Amit a 4. oldalon írsz, a szándékolt és megvalósult jelentésekről, szerintem általában minden televíziós kommunikációra igaz lehet. A fogós kérdés tényleg az, hogy a katolikus vallási műsoroknál mi okozza a jelentésmódosulást.
Az általad felhasznált szakirodalom, úgy látom, jórészt az észak-amerikai protestáns közösségek retorikai stratégiáit vizsgálja. A nagy kérdés az, hogy ebből az alapból merítve hogyan fogod tudni a közép-európai katolikus artikulációs stratégiákat elemezni.
A 6. oldalon írod, a szisztematikus ateista tudatformálás miatt a kereszténység nem magától értetődő része a kultúrának. Én ezt vitatom, hiszen diákéveimben az osztálykirándulásainkon nem a pártházakat néztük sorra, hanem a templomokat, bazilikákat. Másrészt azt állítom - és ezt a rendszerváltás után készült számtalan felmérés bizonyítja - hogy az ún. "ateista tudatformálás" szánalmasan hatástalan volt.
Érdekes lenne megvizsgálni azt, hogy a rendszerváltozás után miért csökkent le hirtelen az egyház rövid ideig felszökő presztízse. Szerintem is van abban valami, hogy az ellenálló stratégia csökkenti az egyházi kommunikáció hatékonyságát, mivel 50-60 évvel ezelőtti kommunikációs stratégiákhoz nyúlik vissza.
Az összegzésedben írod, "nem a nyelvhasználat, hanem a gondolkodásmód jelent nagyobb kihívást". Szerinted különválasztható a kettő? Létezik használt nyelv nélküli gondolat? Vagy inkább éppen fordítva, nem a gondolkodásmód, hanem a nyelvhasználat a probléma? Továbbá vitatkoznék azzal, hogy a katolikus kultúrát írásbeliként aposztrofálod, hiszen tudjuk, hogy a vizualitás és az auditivitás is fontosak.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az egyik kérdés az egyházat érinti, a Magyar Katolikus Egyház PR kommunikációjának része a televíziós közszereplés. Véleményem szerint az egyház érdeke, hogy hitelesen és meggyőzően szerepeljen a vizuális kommunikációban, hiszen egy egyre erőtlenebb várat kell védelmeznie.
Azt, hogy "hogyan lehet a vallásos üzenetet kifelé kommunikálni" egy sajátos vizuális nyelv segítségével, nem az egyház feladata kitalálni.
A vallási műsorok azért buknak sorra a Magyar Televízióban, mert minden közszolgálati műsor jelenlegi formájában halálra ítélt. És egy elavult és korrupt rendszerben nehéz újításokról beszélni.
Tehát a retorikai problémák minden műsort érintenek, így a témafelvezető egy átfogóbb revíziót igényel.
Lehetséges -e

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A kutatási téma nagyon izgalmas és aktuális. Véleményem szerint nehézséget jelent a hittérítés fogalma, amely sokakban ellenérzést vált ki. Sőt a katolikus egyház szinte minden megnyilvánulása egyfajta hittérítő marketingként fogható fel.
Ennek az ellenkezőjére utal azonban, hogy a televíziót, - mint a dolgozatodban írtad -, egyes szekták eredményesen használják hittérítésre.

Érdemes lenne megvizsgálni az olyan divatos vallások marketing eszközeit - főleg a keleti vallásokra gondolok -, amelyek nem megtéríteni akarják az embereket, hanem egyes sportágak (pl. kung-fu), egészségvédelem (pl. jóga), akár a szexualitás kultúráját egészítik ki újabb elemekkel. Nyilvánvaló számomra, hogy a katolikus egyház nem érdekessé akar válni, hanem bizonyítani akarja, hogy a magyar kultúra része. Ugyanakkor egy televíziós műsorban nem engedhető meg, hogy ne szolgáljon új információkkal.

Figyelmedbe ajánlom például a vallás és az egészség összefüggéseit vizsgáló kutatásokat (www.magtud.sote.hu), amelyek ismeretterjesztő elemekkel egészíthetnék ki a vallás kommunikációját. Bár tudom, hogy a kutatásod nem a gyakorlati teendőkre irányul.

A katolikus vallás kommunikációja az írott sajtóban már elég sokrétű (Új Ember, Képmás, Igen), mert figyelembe veszik a generációs különbségeket. Ugyanakkor érdemes lenne vizsgálni, hogy a televíziózásban ugyanilyen szétválasztás eredményesebbé tenné-e a kommunikációt.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Jó és átgondolt ötletnek tartom, hogy leendő retorikai elemzésedben három dimenzióban is vizsgálódnál: a szövegdimenzióban, a társadalmi/történelmi kontextusban és a technológiai dimenzióban. Ez teljes áttekintést adhat a témádról.
Én ezt még kiegészíteném a következőkkel: megnézném, hogy milyen kapcsolatban van a közszolgálati televízió a vallással, vagyis milyen "attitűdjei" vannak iránta (milyen vallási műsorokat sugároz, mely vallást preferál inkább stb.). Szerintem érdemes lenne összehasonlítani a közszolgálati tévé vallási műsorait a kereskedelmi tévék vallási műsoraival, ezzel több kérdés és szempont is felmerülhet. Ezen kívül még összevetném rádiós vallási műsorokkal is, de ebben az esetben egyszerre több dimenziót is figyelembe kellene venni az összehasonlításnál, hisz a rádió és a tévé, mint médiumok másképpen működnek.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Élvezettel hallgattam az órai beszélgetést, aminek lendületéből talán érdemes lenne a dolgozatba is átvinni valamit. A lendületet szerintem az adta, hogy jobban kontextusba került a téma, mint az írott anyagban.

Szerintem kár lenne kihagyni olyan kérdéseket, hogy miben más a vallási kommunikáció más "elnémított csoportok" kommunikációjához képest, a vallások közül miért épp a katolikus a vizsgálat tárgya. Érdekes lenne látni, hogy milyen kommunikációs eszközöket használ a katolikus egyház, milyen céllal, hol, hogyan kommunikál, s csak ezután rátérni az MTV-re, hisz az egy, a lehetséges közvetítők közül. Számomra különösen izgalmas, a közvetített üzenet és a közvetítőnek tulajdonított felelősség problematikája (melyet Reeves és Nass részletesen tárgyal), amire utalsz is.

Mindemellett egyetértek azzal, hogy már így is elég széles témakört akarsz felölelni, ezért lehet, hogy érdemes lenne szűkíteni a vizsgálatot.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A dolgozat kivló áttekintést nyújt a tömegkommunikációs eszközökben zajló vallási tartalmú kommunikációhoz kapcsolódó szakirodalomról és a Magyar televízió vallási műsorainak múltjáról és jellemzőiről. A szerző jól artikulálja mondanivalóját, meggyőzően érvel, s valóban érdekes kérdéseket tesz fel, végül jól lehatárolt, megvalósítható kutatási tervet ír le. Tekintve, hogy e témafelvető dolgozat nem sok kivetnivalót hagy maga után, én csupán néhány, addícionális szempontot vetnék fel:

A katolikus vallási műsorok elemzését jól kontextualizálná egy, a magyar katolikus egyház média-politikai elképzeléseinek, gyakorlatának, intézményeinek változásait nyomonkövető elemzés
A konkrét műsorok elemzésén és az azokat készítők megszólaltatásán túl érdemes lenne utánanézni, hogy mit is tudunk e műsorok rendszeres nézőiről (a műsorokba érkezett nézői telefonok, levelek elemzése; esetleges nézettségi felmérések)
Hogy műsorelemzésekkor ne csupán saját meglátásaira tudjon támaszkodni, érdemes lenne ugyanazokat a műsorokat több célközönségnek levetítve - gyakorló katolikusok, csupán "deklarált" katolikusok, vallási ügyekben közönbösek, anti-klerikálisok és ateisták - empírikus kutatásokat végezni a műsorok különböző értelmezéseiről/olvasatairől.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Elolvasva a dolgozatot és meghallgatva a szemináriumi vitát a következő meglátásaim vannak:

A katolikus vallásnak az a meghatározó szerepe, amely évszázadokon át jellemezte térségbeli jelenlétét, megszűnt. Megszűnt egyedüli magyarázó elv lenni. A 20. század második felétől nem utolsósorban a tömegkommunikációs eszközök révén az európai kultúrkörben is megfigyelhető az érdeklődés, a nyitottság főként a fiatal nemzedékben a keleti kultúrák vallása iránt. (hippik) A rendszerváltozás után szélesebb körben megfigyelhető Magyarországon is a fokozottabb érdeklődés más vallási tanítások, irányzatok iránt, olykor az ezotériától sem mentes vonulatról van szó. Kérdésem, hogy vajon a jelenlegi retorika figyelembe veszi-e ezeket a változásokat, pl. a negyven év hatását, vagy mindezen változásokat figyelem nélkül hagyva folytat egyfajta nála hagyományosnak mondható retorikát? Tudja-e, hogy versenyhelyzet van? Kikre összpontosít az üzenetek megfogalmazásakor? A fiatalokra? Az idősekre? "Mindenkire", azaz senkire?

Nem tudom, hogy mennyire ismered a közszolgálatisággal foglalkozó írásokat. Pl. Közszolgálatiság a médiában, Ábránd vagy realitás (szerk. Terestyéni Tamás), Osiris Kiadó, Bp. 1995. vagy Médiakutató 2001. tél: BBC vagy RAI: A közszolgálati média jövője (interjúk), stb.

A katolikus vallási műsorok készítésének szervezeti problémáit akarod-e feltárni vagy inkább az üzenetek megfogalmazásával és hatásával foglalkoznál? Teszel majd javaslatokat, hogy hogyan lehet ezt jobban csinálni? Nem tartasz attól, hogy ezzel ellenségeket szerzel, mármint hogy zavarni fogod valakinek a köreit? Beszéltél róla, hogy mennyire átpolitizált, érzékeny területről van szó.

Végül egy tanulmány amit ifjúságszociológiai kurzuson használok, talán jól jöhet a dolgozathoz: Imre Anna: Vallásosság a mai egyetemi hallgatók körében. In: Társadalmi átalakulás és ifjúság (szerk. Gábor Kálmán), Belvedere, Szeged, 2000.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Két évig dolgoztam a Magyar Televízió vallási műsorainak szerkesztőségében a katolikus műsoroknál. Emlékszem, mekkora nehézséget okozott "a megfelelő kommunikációs stratégia kialakítása", egy-egy műsor megvágása, a megfelelő arányok megtalálása. A szerkesztő/rendező legnagyobb felelősége tényleg az, ahogy te is írtad, hogy az általa készített filmek-műsorok "a vallásról folytatott nyilvános diskurzus részét képezik, és valamilyen képet alakítanak ki a vallásról és az egyházhoz nem vagy lazán kötödő nézőkben is."
Sajnálatosnak tartom, hogy az MTV katolikus adásaiban nem autentikus műsorvezetőt láthatunk, és hogy a műsorstruktúra hosszú évek óta változatlan. Például a Katolikus Krónika évről-évre szinte ugyanazokat a témákat, eseményeket, embereket vonultatja fel. Nem vitatom, hogy a krónika jellegéből adódóan sok kötelező témát kell feldolgozni, de azt hiszem, hogy a műsorstruktúrába nem ártana friss vért pumpálni. A televízió adta lehetőségek nagy részét a szerkesztők nem használják ki, szinte ugyanazok a vágások, "úszások" köszönnek vissza műsorról-műsorra. Az adások többsége ráadásul borzasztóan lassú, a témák többsége tényleg nagyon szűk réteget érint.
A kutatásodban érdekesnek tartanám összehasonlítani az MTV katolikus műsorait az egyik kereskedekmi csatorna (RTL Klub Delelő műsorában) katolikus perceit. Tanulságos lehet egy felmérés is az MTV katolikus műsorait nézők körében, ők milyennek látják a műsorokat, mennyit értenek meg belőle, autentikus eszköznek érzik-e a televiziót.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A szerző a magyar televízió vallási (katolikus) műsorainak retorikai elemzését tűzte ki célul. A szóbeli vita során felmerült, milyen lehetőségek adódnak tematikául és a vizsgálat tárgyául.
Én itt kizárólag a módszertani oldaláról szeretnék néhány megjegyzést tenni, noha a módszertani kérdések óhatatlanul maguk után vonnak elméleti szempontokat.
A szerző által választott retorikai elemzést mindenképp kibővíteném egy általánosabb diskurzus-központú elemzéssé. Bár az ide sorolható technikák közel sem tartoznak egyetlen egységes elméleti iskolához, és gyakran élesen eltérő iskolák hagyományait sorolják ugyanebbe a kategóriába, valamennyi irányzatot egyesíti a nyelv társadalmi kontextusbeli kezelése. Az egyik alapkérdés ezen belül, hogyan jönnek létre kulturális ismeretek, intézmények a beszélt társadalmi megnyilatkozások révén.
Az általánosabb háttér szorosan összefügg a wittgensteini nyelvi fordulattal, valamint a társadalmi konstrukcionizmus (Vigotszkij) és a szimbolikus interakcionizmus (G. H. Mead) irányzataival. Amikor a nyelvhasználat kontextusait, a realitás társdalmi konstrukcióit értelmezik a nyelv különböző funkciói révén, a kultúrát mint dialogikus folyamatot kezelik.
Ehhez az kiinduláshoz számos módszertani újdonság társult az utóbbi 10-15 évben. A konkrét elemzések fókuszai a kulturális alkalmak mint az interakciók helyszínei. A vizsgálatok egyrészt ezek különböző szintű átírásaival foglalkoznak, melyek közben a szövegbeli mikro- és makrostruktúrák (hangsúlyok, szünetek, szerkezet stb,) mellett a nem nyelvi kontextuális tényezőket - vizuális, kinesztetikus komponenseket - is igyekeznek figyelembe venni. A kutatások fő kérdései arra irányulnak, hogy a nyelvi szöveg és a közvetlen kontextusának a megállapított mintái hogyan illeszkednek a tágabb társadalmi, kulturális jelenségekbe (társadalmi identitás, hatalmi, viszony, kontroll, ideológia).
Az esettanulmányokra összpontosító - például média-antropológiai - vizsgálatok egy jelentős része eddig a befogadás (korántsem passzív) oldalát kutatta előszeretettel eddig. Emellett létezik néhány kísérlet a létrehozók elemzésére is.
A diskurzus-központú technikák nyilvánvalóan még mindig túlságosan tág keretet jelentenek az adott elemzéshez, ugyanakkor jó kiindulópontul szolgálhatnak a módszertani eszközöknek a retorikai elemzésnél esetlegesen tágabb körű kiválasztására, valamint számos elméleti támpontot is tartalmazhatnak.
Jó kiindulópont:
Spitulnik, Debra 1993 Anthropology and mass media. Annual Review of Anthropology 22:293-325.
Farnell, Brenda - Graham, Laura R. 1998 Discourse-centered methods. In: Handbook of methods on cultural anthropology. H. Russell Bernard, ed. 411-457. Walnut Creek - London - New Delhi: Altamira Press.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]