Reflexiók

Ferenczi Andrea: A kommunikatív konfliktusmegoldás konszenzuális formái
(Kommunikációs tényezők és folyamatok vizsgálata a hatékonyság szempontjából)

(2003.11.10.) c. dolgozatára, előadására

[Árendás Zsuzsa], [Bodoky Tamás], [Bogdán Mária], [Fejes Edina], [Ganzler Orsolya], [Gyenge Zsolt], [Molnár Csilla], [Murai Gábor], [Sándor Zsuzsa], [Skrabski Fruzsina], [Sólyom Barbara], [Szakács B. István], [Szentistványi Rita], [Török Marianna], [Vályi Gábor], [Velics Gabriella], [Viniczai Andrea], [Wilhelm Gábor]

[vissza a listához]

Szűkebb érdeklődési területemről, az etnikai konfliktusok vizsgálata felől nagyon sok párhuzam látszik adekvátnak és használhatónak a témafelvetődhöz. A konfliktusok kialakulását (és egyben megelőzését illetve kezelését) elemző szakirodalmak egy része a játékelméletből indul ki (aminek léteznek "kemény" és "lágy" verziói, személy szerint az utóbbiakkal sokkal inkább szimpatizálok), illetve olyan, nem a racionalitásra építő elméletekből, melyeket összefoglaló néven talán szociálpszichológiai megközelítéseknek lehetne nevezni. Ezek egy része komolyan számol az emóciókkal a társadalmi döntésfolyamatokban és konfliktusmegoldó helyzetekben. Talán érdekes lehet számodra is betekinteni ezekbe az elméletekbe és meríteni belőlük ehhez a dolgozathoz.

az említett etnikai konfliktusokat elemző vizsgálatok egy része a bizalom megrendülésében, hiányában, egy bizalmi egyensúly felbillenésében látja a tényleges konfliktusok kialakulásának kezdetét- tehát a békéltetést és konfliktuskezelést is ezen a téren keresi. Kymlicka az etnika konfliktusok kezdetét a "bizalmatlansági diskurzusok" (securitizing discourses) kialakulása körül keresi, Fukuyama Bizalom c. művében a működő civil társadalom alapfeltételének tekinti a kölcsönösségen alapuló bizalmat.

Mielőtt Ázsiáig utaznánk, akár csak gondolatban is, kulturális párhuzamokért az általad felvetett gazdasági döntéshozó és problémamegoldó fórumok tanulmányozásához, érdemes megnézni az antropológiai és jogi megközelítések határmezsgyéjéről származó Loss Sándor írásokat, a romák "chris romani" (cigány törvényszék) intézményének működéséről. (Loss jogász, aki roma közösségekkel foglalkozik Magyarországon).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A doktori program alapkoncepciójához (társadalmi konfliktusok kommunikatív kezelése) talán nem is lehetne közelebb jutni mint ezzel a témával, amely éppen a társadalmi konfliktusok kommunikatív kezelésének vizsgálatát tűzi ki célul. A mediáció szimpatikus intézménye Magyarországon számos kihívással szembesül: elsősorban azzal, hogy - ahogyan magad is rámutatsz - a magyar lakosság nagy általánosságban autoriternek, büntetéspártinak, haragtartónak és kompromisszumképtelennek mondható, még a képzettebb rétegek között sem tapasztalható olyan attitűd, amely a kölcsönös kompromisszumot előnyben részesítené a végsőkig vitt harccal szemben. Ez a kulturális deficit meglátásom szerint gátat vethet a mediáció széles körű elterjedésének is.

Esettanulmányként szeretném a figyelmedbe ajánlani a Magyarországi Internet Szolgáltatók Tanácsa mellett működő, jogász és informatikai szakemberekből álló eseti választottbíróságot, amely az internetes domain-nevekkel kapcsolatos vitás ügyekben "mediál". A bíróság tagjainak névsorát, szervezeti és eljárási szabályzatát, és konkrét ügyekben hozott ítéleteket az alábbi címen találsz: http://www.domain.hu/domain/vb/

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvető dolgozat alapvető kutatási területével a mediációval kapcsolatban megjegyezném, hogy érdemes volna megvizsgálni azokat az egyesületeket, amelyek társszervezésben az ezzel kimondottan foglalkozó alapítványokkal, szervezetekkel, mediátor képzéseket szerveznek elsősorban civileknek, és olyan civil szervezeteknek, amelyek érdekvédelemmel, konfliktuskezeléssel foglalkoznak. Nagyon sok roma civil szervezet vett részt az elmúlt években ilyen tanfolyamok lebonyolításában Magyarországon. Érdekes volna megvizsgálni azt, hogy ilyen közegben, egyesületi-tanfolyam szintjén hogyan és mit tanítanak meg a résztvevőknek a konfliktus kezelés alternatív módjairól, és ezek a résztvevők ezt az ismeretet később tudják-e, és ha igen hol és hogyan hasznosítani.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Érdekes lehet megvizsgálni azokat az eseteket, amikor a konfliktus megoldásaként a felek olyan játszmákat játszanak, amelyekben pl. a cél nem a kölcsönös előnyök elérése, hanem hogy a másik fél kevesebbet nyerjen (vagy ezen kívül még számos stratégia leírható a játékelmélet kereteiben). Tehát felvetődik a kérdés, hogy a mediáció mely játszmák esetében eredményes, illetve hogy egyáltalán értelmes-e egy ilyen kérdésfelvetés.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az általad választott téma tökéletesen beleillik a doktori program tematikájába és egy izgalmas, aktuális problémát feszeget. A dolgozatot elolvasása után kerek egésznek éreztem, s az előadásod is arról győzött meg, hogy pontos ismereteid és elképzeléseid vannak a témáról. Talán mégsem ártana még jobban konkretizálni a kutatási folyamatot, vagy esetleg kibővíteni szélesebb körre. Az a gyanúm ugyanis, hogy a mediáció még nem eléggé elterjedt és elfogadott probléma-megoldási folyamat Magyarországon ahhoz, hogy vizsgálata ne ütközzön semmilyen nehézségbe.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Számomra témafelvetődben a legígéretesebbnek az a rész tűnik, amely a mediáció, a konfliktuskezelés kulturális meghatározottságával foglalkozik. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy egy adott közösség, amelynek különböző tagjai vitába keverednek, milyen konfliktusmegoldási stratégiákkal rendelkezik. Amennyiben jövendő disszertációdban ennek a kérdésnek részletesebb kifejtését tervezed, azt hiszem érdemes lenne a politológiai irodalommal is foglalkoznod. Például a holland Lijphart hazája politikai rendszerét "konszenzusos" politikai rendszernek nevezte, a holland, egyébként vallási, ideológiai alapon nagyon megosztott társadalomban a konfliktusok elkerülése alapvető stratégiává vált. Hosszú évtizedek óta például nagykoalíció alakul a választások után, mert a politikai elit úgy látja, hogy nem szabad kizárni azt a politikai erőt, amely a társadalomnak szinte akkora szeletét képviseli, mint az adott szavazást megnyerő párt. Érdemes ezt összehasonlítani ezt az angolszász választási modellel, ahol "a győztes mindent visz", vagyis a nyertes párt mandátuma idejére teljesen kézbe kapja a hatalmat.
Ezek alapján úgy látom, hogy a dolgozatod még érdekesebbé válhatna, ha a bírósági gyakorlaton, a választottbíróságok helyzetén túl tágabb, kulturális dimenzióba helyeznéd a konfliktuskezelés problémáját. Persze még eldöntendő, hogy ebben a keretben mennyire vizsgálhatók a kommunikációs stratégiák, de talán érdemes lenne ezen gondolkodni.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Andrea, dolgozatodban egy sajátos jogi intézmény - az úgynevezett választottbíróság - kommunikatív szempontú elemzésére teszel javaslatot, amely így inkább a jogelmélet területére tartozó problémának tűnik. De az általad által idézett szerzők is utalnak arra, az emberi problémáknak kommunikatív aspektusuk is van, így némi reménnyel a nem jogi képzettségű, de kommunikatív területek iránt érdeklődők is észrevételezhetnek néhány összefüggést.
Andrea, a témád ilyen megközelítési módját véleményem szerint már az első bekezdésben agyonvágod azzal, hogy "a konfliktus általában nem oldódik meg a kommunikációs keretben, hanem abból kilép, és valamilyen társadalmi akció, hatalmi gesztus tesz rá pontot." Ebben az esetben viszont Foucault diskurzuselemezései, Bourdieu hatalmi tőkeformáinak vizsgálódásai illenének a elméleti alapba, melyek közös jegye, hogy a kommunikációt nem immanens módon, hanem valami külső - általában nem racionalizálható - létrehozó erő folyományaként "tisztelik" (vagy nem).
Ellentmondásnak érzékelem azt a két kitételt, mely szerint egyrészt "a kultúra nagyban befolyásolja azt, hogy egy adott társadalomban mit tekintenek problémának" illetve azt, hogy "léteznek olyan jól meghatározható 'univerzális' problématípusok, amelyekkel a világ minden táján élő embernek szembe kel néznie és megoldást kell rá találnia". Na most akkor a probléma kultúrafüggő (én ezt vallanám: a kultúra meg kommunikációfüggő és vice versa) vagy léteznek univerzális emberi problémák (én ebben nem hiszek, hacsak olyan értelemben nem, hogy minden emberi közösségben vannak konfliktusok, mindenütt kommunikálnak stb. de ezzel meg nem sokat mondunk).
Egyetértek veled, hogy az egyeztetés ill. mediálás nem csodamódszer - de akkor hol műkődik hatékonyan? A te felvetésedből is kiderül, bizonyos jól meghatározott kulturális/kommunikációs feltételek között (Nyugat-Európa; hazánkban: kereskedelmi kamarák). Erre utalsz te is, amikor az anyagi/racionális megfontolásokat, illetve a győztes-győztes kimenetelű játszmák ideológiáját idézed fel (ez utóbbi szerintem nálunk elképzelhetetlen, nálunk a győztessel szemben egy alufóliává úthengerezett vesztes 'áll').
Elméleti szempontból jól kiegészítené szakirodalmadat egy alapvető szerző, H-J. Habermas munkássága, aki tágabb társadalmi kontextusba helyezi az itt felvetett paradigmát.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A kommunikatív konfliktusmegoldás egyik konszenzuális formája, a mediáció, újfajta konfliktuskezelési technikának tűnik. Engem meggyőzött Andrea arról, hogy ez akár Magyarországon is működhet, mert bár kultúra függő, hogy milyen alternatívákat találnak a konfliktusok megoldására, és a magyar betokosodott jog nehezen enged szorításából, a "helyreállító igazságszolgáltatásnak" jövője lesz nálunk.
Fiatalkorú bűnelkövetők esetében például, ahol nem csak a tettes és a sértett között kell békíteni, és az "ítélet" nem lehet megoldás, hanem a társadalmi "helyretétel" szocializációs hatását kell felmérni, a konszenzus-készséget növelni. A mediációban nem a konfliktus megoldása a cél, hanem a konszenzus kialakítása.
Az az egyik kérdés, milyen kommunikációs konfliktus alkalmas mediációs megoldásra?
A közgazdasági ügyekben, ahol vannak már precedensek, hogyan működik a mediáció?
Jogi vagy valóban kommunikációs stratégiáról van szó?
Milyen társadalmi helyzetben tud megvalósulni?
A vita során kiderült, az egyik feladat, a konfliktus típusok feltérképezése, rendszerezése, majd azoknak az intézményi színtereknek bejárása, ahol konfliktus kezelések folynak a mediáció értelmében.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Javaslom, hogy a szerző pontosabban körvonalazza, tisztázza kutatása irányultságát a következők tekintetében:
azt kívánja-e felmérni (feltárni, felsorakoztatni), hogy a mai magyar törvények és jogszabályok szerint mely konfliktusok tartozhatnak bele a hivatali apparátussal megjelenített mediációba (és melyek nem)

és hogy ezek személyközi, személy és intézmény közötti vagy szervezetek közötti kommunikációs zavarokból születnek-e;

azt szeretné-e elérni, hogy kutatásának eredményeként a globális vagy a konfliktusfajtákhoz igazodó mediációs stratégiák nyerjenek karaktert,
és gondolja-e, hogy így speciális, eddig még nem vizsgált kommunikációs folyamatokat fog feltárni?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A kutatásod nagyon érdekes, bár félek, hogy a mediáció Magyarországon nehézkesen, felszínesen és csak jelképesen működik majd. (Bár azt is lehet kutatni, hogy miért nem működik.)

Ez a feltételezésem abból ered - amit írtál -, hogy a magyarok büntetéspártiak. Megvizsgálnám például azt, hogy a Magyarországon hogyan változott a pszichológiáról alkotott közvélekedés a rendszerváltás után. Ugyanis feltételezem, hogy továbbra sem szeretnek a magyarok szakemberhez fordulni a lelki panaszaikkal. Ha ez igaz, akkor a mediátoroktól is tartani fognak, pontosabban csak az a néhány ügyfél használja ki ezt a lehetőséget, akik túlléptek pszichológusok, pszichiáterekkel szembeni ellenérzéseiken.
Úgy gondolom, hogy a mediáció sokkal hatékonyabban kezelhetné a konfliktusokat, mint a bíróságok, de tartok attól, hogy a jogrendbe vetett bizalmat nem helyettesíti majd a egy konfliktus kezelő, szinkronizáló ember véleménye.

A konfliktuskezelésről egyébként számos könyv jelent meg - ezt persze neked nem kell mondani -, de azért ajánlanám Eric Berne: Emberi játszmák című könyvét.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Engem egy kicsit meglepett az órai hozzászólásoknál a jelenlevők szkepticizmusa a mediációs rendszer működőképességét, értelmét illetően. Én hiszek abban, hogy egy jól kiépített mediációs rendszer - akár az igazságszolgáltatás terén, akár a gyermekvédelem terén, a házassági vagy nevelési tanácsadók munkájának részeként - igenis hatékony lehet, és megfelelő megoldást nyújtana mindegyik fél számára. Erre a nyugati országokban bőven akad példa, elég, ha csak Ausztriába megyünk. Én a pönológiai tanulmányaim során foglalkoztam a büntetés-végrehajtásban alkalmazott mediációs rendszerrel, és sikeres módszernek tartják. Főleg kisebb vagyoni/személyes kár megfizetésénél használják, mintegy kiegyenlítésként, lényege, hogy a formális büntetőeljárás - vagyis a bíróság - megkerülésével. Ezzel az önkéntes megállapodással - ha a felek nem akarják ezt a lehetőséget kihasználni, akkor az ügy megy a maga formális útján tovább - lehetővé válik az azonnali kártérítés, az elkövetőnek nem lesz priusza, a bebörtönzéssel kapcsolatos egyéni és társadalmi problémákról nem is beszélve, és a személyes/természetbeni viszonzás (pl. ledolgozás) is elfogadott, bevált eszköz. Ausztriában a bűnelkövetések 10-12%-a ezzel a módszerrel oldódott meg az elmúlt években. De ugyan ilyen intenzitással és sikerrel alkalmazzák a mediátorokat a gyermekelhelyezési pereknél, a házasfelek közötti problémák megoldásaként, a gazdaság szereplői közötti konfliktusok megoldására is. A mediációs rendszer tehát egy hivatalosan, jogilag elfogadott, a jog mellett működő rendszer. A feleknek van lehetőségük választani a formális és az informális procedúra között, de ez annyiban informális, hogy a kezdő jogi lépést - a bejelentést vagy feljelentést - meg kell tenni. Innentől kezdve ágazik ketté az út.
Te, Andi a Kereskedelmi és Iparkamara választottbíróságával foglalkoznál, vagyis, hogy a gazdaság szereplői között hogyan működik a mediációs rendszer és maga a mediátor. Én (mint szociológus) ennél még izgalmasabbnak tartom, ha a konfliktusba kerülő felek között nagy társadalmi és kulturális szakadék van, ami jóval gyakrabban fordul elő a büntető-igazságszolgáltatási szférában, mint a gazdaságiban. Az előbbi körben jobban meg lehetne ragadni a konfliktuskezelés szépségeit és buktatóit.
Módszertanilag a mélyinterjúkat helyesnek tartom, a konfliktusban álló felekkel és a mediátorral/mediátorokkal is, sőt, finomságokat akkor kapnál igazán, ha ugyan abban a konfliktusban külön meghallgatnád a feleket is és a mediátorukat is. Olyan féllel is interjúzhatnál, aki nem akar egyezkedni. Kérdőívet csak a kemény adatok feltárására érdemes használni, tényeket tudsz meg belőle, érzéseket, attitűdöket, motivációkat nemigazán, vagy torzítva. Attitűdvizsgálatra Likert-skálát is alkalmazhatsz, az interjú kiegészítőjeként nagyon hasznos tud lenni.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Ad 1. Abban a feltételezési keretben, amely szerint minden kommunikációs aktus konfliktusmentes kell legyen, illetve a konfliktusok természetszerűleg és kivétel nélkül megoldáshoz kell jussanak, nincs helye például a konfrontációs aktusok és módok vizsgálatának.
Ad 2. A konfliktusok mennyire szimbolikusak illetve mennyire társadalmiak?
Ad 3. Amennyiben a mediáció releváns normák megteremtésére alkalmas, mennyiben igaz, hogy "visszaadja az érintetteknek a magukról való döntést"? Úgy látom, a két megállapítás inkább kizárja egymást.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A dolgozatod úgy gondolom, hogy jól illik a kommunikációs programba (társadalmi konfliktusok kommunikatív kezelése). A témafelvetésedből kiderül, hogy világosak számodra a leendő kutatás lépései. Az első kérdésem éppen a terved 6. és 7. lépésére vonatkozik: Ezzel szeretnéd verifikálni a feltevéseidet? De hogyan lehet különböző eseteket összehasonlítani? Mennyire befolyásolja vajon a résztvevők személye (pl a választottbíróság tagjainak rátermettsége, ill. a választottbírósághoz forduló felek nyitottsága, konszenzuskészsége) az eredményt? Vagy tulajdonképpen skilleket (a bírókét, ill. a tárgyaló felekét) akarod vizsgálni?
Továbbá: Lehet-e tudni, hogy eleve kik fordulnak ehhez a testülethez? És csak gazdasági ügyekben, amire a dolgozatod koncentrál? A 3.0 pontban felvetett anomáliáknak mi lehet az oka? Úgy vélem, fontos lenne a társadalmi környezet mélyrehatóbb elemzése, nehogy ennek hiányában a kérdés egy konfliktusmegoldó kommunikációs tréning körébe legyen utalható.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Rendkívül fontos és alig kutatott téma a dolgozat tárgya, mely közvetlen hasznosítható tudást is eredményezhet.

A dolgozatban mindenképp alkotni kell egy saját definíciót arra, hogy mit tekint kommunikációnak a szerző, mert már az első bekezdés során értelemzési félreértések lehetnek, s a munka során ez csak növekedhet, hisz a konfliktusmegoldások során nem mindegy, hogy hol vonjuk meg a kommunikáció értelmezésének határait.

A mediáció különböző formákban a világon mindenhol működik, ezért világossá kell tenni, hogy a vizsgálatnak milyen helyzetek a tárgyai, hisz nem mindegy, hogy formális, vagy informális helyzetekről beszélünk-e, illetve jogi következményekkel bír-e a megoldás, stb.. Számomra különösen érdekes, hogy ez az ősi módszer miért éli reneszánszát fejlett társadalmakban, így Európában, az USA-ban, s az új törvény hatására hazánkban is, s a dolgozat egy megjegyzése sejteti a választ, miszerint a létező normák korlátozott volta és az emberi konfliktusok komplexitása lehet az oka a modern mediáció sikerének. Ez a konkrét téma is érdekes lenne, de úgy gondolom, hogy nem ez e dolgozat tárgya.

A legérdekesebbnek azt a kutatási részt tartom, amely során a szerző a beszédaktus elméletét, az interakciós játszmákat, a kommunikációs pragmatikával kapcsolatos elméleteket és modelleket tervezi sorra venni. Ehhez képest szerintem kevésbé releváns a javasolt attitűdvizsgálat, hisz az már inkább a pszichológia része és nem a kommunikációkutatásé.

A témának komoly amerikai szakirodalma van, melyek közül sok a kézikönyv jellegű, de mindeképp érdemes utánanézni, hogy mi hasznosítható közülük. Az elmélet és a gyakorlat határán van: Erving Goffman: Strategic Interaction vagy akár a Games People Play, melyeket javalok elolvasni.

Sok sikert!

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Bár a dolgozat fókuszában inkább egy konkrét jogi-igazságszolgáltatási gyakorlat áll, mint elméleti kérdések boncolgatása, a szerző jól lehatárolja és elméleti meglátásokkal is alátámasztja vizsgálatának tárgyát. A kutatási téma - a választottbíróságokon zajló konfliktusrendezés kommunikációelméleti vizsgálata - aktuális, s a kutatás eredménye várhatóan hasznos, s akár hasznosítható is lehet e konkrét jogi intézményt működtető, illetve működését alakító szakemberek számára.
Egy "importált" intézmény történetének és szabályozási kereteinek korrekt bemutatásán túl kiemelten fontosnak tartom, hogy a szerző tudatában van a helyi kulturális kontextus fontosságának a magyar választottbíróságok működésében, s remélem ennek - a közép kelet-európai posztszocialista mentalitásoknak, értékrendeknek, bevett konfliktus-rendezési formáknak - remélem kellő figyelmet szentel majd a disszertációan is.
Talán egy olyan pont van, ahol nem osztom a szerző antropológiai optimizmusát: a konfliktus-megoldásról festett kép idealizált marad, ha kizárólag félreértést, az ügyről alkotott eltérő percepciókat tartjuk a vita okának. Én elképzelhetőnek, sőt gyakorinak tartom, hogy legalább az egyik fél tisztában van azzal, hogy ellenfelének igaza van, s csak anyagi vagy személyes érdekekből tesz úgy, mintha azonosulna saját - nyilvánvalóan nem őszinte - álláspontjával.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Elolvasva a dolgozatot és meghallgatva a szemináriumi vitát a következő meglátásaim vannak:
Hétfőn említetted ezt a maori példát, engem ez egy gyorsított norma átírásra emlékeztet.
Lehet, hogy tipizálni kellene, hogy azokban az országokban, ahol már használják a mediálást, ott vajon milyen típusú estekben válik be és számít hatékony "végleges" (megnyugtató, egy időre béke van) konfliktus feloldási módszernek, és milyen esetekben kevésbé hatékony. Aztán talán ezt Magyarországi viszonyokban is meg lehetne nézni, vagy akár csak azokon a területeken átvenni mint módszert, ahol nagy hatákonysággal működik. Félek attól, hogy szimplán lemásolunk egy külföldön használt módszert, mert az jó, pontosabban ott úgy jó. No, de itthon… (Lásd. Tompított fényszóró kötelező használatának bevezetése svéd hatékonysága miatt, holott fényviszonyok tekintetében egy kicsit eltér a két ország.) Egyszóval lehet-e magyarosítani a mediálást? Egyáltalán szükségesnek látsz-e valamiféle átalakítás?
Ha senki nem tanácsolja nekik, mert már a társadalomban széles körűen ismert a mediálás lehetősége: Ki kezdeményezi a mediálást? Mindketten közösen? Az egyik fél? Melyik? Szerintem, aki inkább vesztes lenne egy bírósági perben…kvázi ő nyerhet a mediálással.
A konfliktus fejlődése, élete során a felek mikor jönnek rá arra, hogy mediátorhoz forduljanak? Mikor lesz ez már késő, és csak a bírósági per lesz az elfogadott kettőjük között?
Aztán arra is gondoltam, hogy a bírósági pereknek írásos végeredménye van, amit lobogtatni lehet, akár az örökösök is érvényesíthetik azt. Másrészt a magyar ember a bíróságra van kondícionálva…A mediációnak van-e rögzített végeredménye, születik róla dokumentáció, vagy csak mennek az útjukra békével egy szóbeli megegyezés után? Mennyire bíznak ebben az emberek, ott ahol használják mekkora hitele van?
Mennyire végleges megoldás a mediáció?
Az általad választott üzleti élet szerintem nem a megegyezésről hanem a legyőzésről szól, finomabban verseny. Ezért én úgy gondolom, hogy inkább személyes viták feloldására lehet hasznos, ahol a felek további kapcsolatban maradnak és azt nem tudják vagy nem is szándékoznak feladni. Pl. gyermek elhelyezési viták ( későbbi jó kapcsolat a gyermek érdekében), tanuló és szülők konfliktusa az iskolával ( a szülőknek nem áll szándékukban úgy megoldani a konfliktust, hogy a gyereket más iskolába átviszik), szomszédok közötti viták (nincs szándékában vagy módjában elköltözéssel megoldani a konfliktust).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Egy ilyen, Magyarországon még szinte ismeretlen tudományterület feltérképezése mindenképpen nagy kihívást jelent. Dolgozatodból kiderül, hogy a terep nem ismeretlen számodra: mind a szakirodalomban, mind az itthoni konfliktuskezelő központokban otthonosan mozogsz. Bevallom a Magyarországon folyó mediációról nagyon keveset tudok, szerintem a dolgozatban érdekes lehetne néhány gyakorlati kérdés megválaszolása is.
Azt írod, hogy vannak univerzális problémák, amelyek a világon mindenütt felmerülnek, én például kíváncsi lennék arra, hogy a magyar mediációban vannak-e kifejezetten magyar problémák. Hány százalékban érnek el sikert? Lehet-e "fellebezni"? Ki fizeti a mediátort? Kiből válhat mediátor? Ki (és miért) a legsikeresebb konfliktuskezelő Magyarországon? A köztudatban miért nincs jelen ez a konfliktusmegoldási lehetőség? Kap-e sikerdíjat a mediátor?
Kíváncsi lennék a kutatási terved 6. pontjában feltüntetett összehasonlításra is; úgy gondolom, hogy rendkívül eltérő esetekkel fordulnak mediátorhoz, és pont az egyediség miatt az esetek összehasonlítása, az eredményesség meghatáozása szerintem szinte lehetetlen.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A konfliktusok kezelésének rendkívül sok módja alakult ki a legkülönbözőbb társadalmakban. Ennek egyik szélsőséges változata a jog. Ez azért szélsőséges a többihez képest, mert minimális szerepet hagy a konfliktusok kontextusának, a konfliktusuk egyedi, konkrét vonásainak. Ez részben az erőssége ennek az intézménynek ("a jog előtt mindenki egyenlő"), részben a korlátait is ez adja a többi módszerrel szemben, hiszen a normatív egyenlőség mint ideál hogyan tudja kezelni a valós eltéréseket.
Ezek a korlátok nem kis mértékű motivációt jelentenek a más jellegű konfliktusmegoldások keresésére. A kevésbé formális típusú eljárások egy része így kaphat szerepet a formális módszerek mellett, azok alternatívájaként vagy kiegészítőjeként.
Itt persze kérdés lehetne, konkréten miért merült fel a közvetítés mint konfliktusmegoldási módszer, milyen érvek hangzottak el mellette, hogyan illeszkedtek ezek a joggal kapcsolatos addigi értelmezésekhez, milyen diskurzusba ágyazódtak.
Megfelelő minta kiválasztása esetén természetesen empirikusan vizsgálható, mennyire történik a közvetítések során egyfajta helyzettisztázás, vagy a valódi, egymással ellentétes érdekek mérlegelése, mennyire és milyen esetekben kommunikatív jellegű a megoldás, vagy mennyire döntéselméleti.
Hogy ez a szűkebb perspektíva milyen mértékben izgalmas, az más kérdés. Ha valóban a konfliktushelyzetek kommunikatív jellegének, mértékének, kezelésének és feloldásának az elemzése a cél, el tudok képzelni - ebből a szempontból - talán érdekesebb szituációkat, a hétköznapi élet jóval kevésbé formális felén. Ugyanakkor szerintem érdemes volna a közvetítést mint a konfliktusmegoldási formák egyik típusát egy ennél jóval szélesebb keretbe illeszteni, mely a jogot és a konfliktust érintő, értelmező és közben változó társadalmi diskurzusokat járná körül.

(Az esettanulmány módszertani kérdéseihez a legjobb indítás nekem eddig még mindig H. Russell Bernard, ed. 1998 Handbook of methods in cultural anthropology. London - New Delhi: Altamira Press volt.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]