Reflexiók

Bodoky Tamás: Az internetes információátadás evolúciós modelljei.
A mémek replikációjának, terjedésének és evolúciójának vizsgálata a globális számítógéphálózaton

(2003.10.06.) c. dolgozatára, előadására

[Bácsván László], [Beke Tamás], [Bódi Jenő], [Bodó Balázs], [Bogdán Mária], [Doboviczki Attila], [Fejes Edina], [Ferenczi Andrea], [Ganzler Orsolya], [Gyenge Zsolt], [Kardos Genovéva], [Molnár Csilla], [Murai Gábor], [Sándor Zsuzsa], [Skrabski Fruzsina], [Szakács B. István], [Szentistványi Rita], [Török Marianna], [Vályi Gábor], [Velics Gabriella], [Viniczai Andrea], [Wilhelm Gábor]

[vissza a listához]

"A mém-taranszmisszió ma ismert leghatékonyabb médiuma a globális számítógépes hálózat…" - Ez biztos? Lehet, hogy így van, de talán csak akkor, ha a hatékonyságot egy bizonyos módon operacionalizáljuk, azaz pl. azt tekintjük mércének, hogy milyen sebességgel és milyen széles körben terjednek el a mémek. Lehet azonban a hatékonyságot az intenzitás, a különféle kognitív és szociális rendszerekbe való "beépülés" mélységének függvényében értékelni, és ott a személyes viszonyoknak lehet, hogy nagyobb játéktere van. A kettő átfedéséről nem is beszélve. (Azaz: egy vírus akkor hatékony, ha gyorsan terjed, vagy ha végzetesen fertőz?)

És egy másik szemet szúró mondat: "…az internet megszünteti a földrajzi és kulturális határokat…" - Nos, szerintem inkább fellazítja őket, a technológiai, kulturális (ezen belül főképp nyelvi) korlátok azért még jó ideig elválaszthatnak egymástól embercsoportokat, miközben persze a hálózat sokat segít a földrajzi és kulturális korlátok relativizálásában.
Így számomra legalább is kérdéses, hogy valóban az emberiség összes mémjének gyűjtőhelyeként tekinthetünk a hálózatra a közeljövőben, "világkultúrával" kapcsolatban még vannak kétségeim, de legalább is leegyszerűsítő megközelítésnek érzem.

És végül: felveted te is, hogy a memetika lehet akár tévút is, lehet bizony! Vészesen összemos, és talán leegyszerűsít, és valahogy elveszik benne a társas valóság konstruált volta.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Dolgozatodat nagyon érdekesnek tartottam. Lehet, hogy csak részben tudok hozzászólni témádhoz, de talán ezekkel az információkkal is segíthetem munkádat.
Köztudott, hogy a távközlés és informatikai fejlõdés összefüggései létrehozták azokat a kommunikációs technológiákat, amelyek lehetõvé teszik a földrajzi adottságoktól független közösségek létrejöttét. A virtuális tér közösségei hasonlítanak a hagyományos közösségekre.
A hálózati közösségek meghatározása és vizsgálata nem választható el a virtualitás fogalmának tanulmányozásától. A szakirodalomban a virtuális kifejezés számos meghatározásával találkozhatunk. Néhányat szeretnék ismertetni ezek közül. Dembski szerint valami akkor virtuális, ha van lényege vagy valamilyen hatást gyakorol, valamilyen megjelenés vagy forma nélkül.
Dembski virtualitás fogalma olyan létezõre vonatkozik, amely anyagi (érzékelhetõ) formában nem jelenik meg. Dembski a virtualitást abban látja, hogy így az alaphelyzetben szereplõ partnerek eddig fel nem használt erõforrásokhoz juthatnak hozzá, amelyek az új kapcsolatfelvétel lehetõsége folytán egymást erõsítik, szinergiát hoznak létre.
Bultje és Wijk a virtualitás fogalmának négy lehetséges értelmezését adják:

Nem valóságos, de annak látszik: A fizikatudományból származó meghatározás, mely megkülönbözteti a valóságos képet a nem valóságostól. Ez utóbbi a fényképen nem jelenik meg (pl. a fogyasztó a virtuális cégeket egységesnek érzékeli, nem látva mögöttük a partnerek együttmûködését.)
ICT (információs és kommunikációs technológia) teremtette anyagtalanság: Olyan funkciók, amelyeket eddig materiálisan valósultak meg, de az IT megteremtette dematerializált formáját. Ezzel megjelenik a virtualitás elõnye: kizárólag egy adott funkció megvalósításáról van szó, nem akadályozza mûködését az "anyagi világ".
Potenciálisan létezõ: A virtuális térben élõk léte a lehetõségektõl függ. A feltételek fennállásakor létrejönnek, hiányukban eltûnnek, de egy újabb "lehetõség" megjelenésekor ismét felélednek.
Létezõ, de állandóan változó: A virtuális térben élõk a változó, bizonytalan környezet lehetõségeinek folyamatos kihasználására törekszenek, ezért a kapcsolatok is állandóan változnak, de a keret biztosított.

Néhány érdekes írást találtam, amely lehet, hogy segíti majd kutatásodat:

Bultje, René - Wijk, Jacoline van: Taxanomy of Virtual Organisations, based on definitions, characteristics and typology. http://www.vitual-organization.net

Dembski, Tomasz M.: Future Present: The Concept of Virtual Organisation Revisted the Nature of Boundedness of Virtual Organisations.(http://www.virtual-organization.net)

Van Dijk, J. (1999) The Network Society, London: Sage Publications. George Allen Castells, M. (1996) The Rise of Network Society, London: Blackwell

www.ascusc.org/jcmc/vol3/issue4

www.edispuut.net

www.fe.up.pt/~eol/PROJECTS/ec_vo.html

www.hrmguide.co.uk/ hrm/ chap4/ ch4-links5.htm

Arnold, O. - Faisst, W. - Hartling, M. - Sieber, P.: Virtuelle Unternehmen als Unternehmenstyp der Zukunft?, in: Handbuch der modernen Datenverarbeitung 185 (1995), S. 8-23.

Ahuja, Manju K. - Carley, Kathleen M.: Network Structure in Virtual Organizations.

Appel, Wolfgang: Towards the theory of Virtual Organisations: A description of their formation and figure. http://www.vitual-organization.net

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Úgy tűnik, újabban a memetikus birtokolja Isten szemét. Az efajta leírás azért idegen a magamfajtáktól mert pontosan a társas tudás szituált voltára érzéketlen. Vegyünk egy példát! Mém Elek kocsijával fának hajt. Mit mond a memetikus, Elek Audija* defektje miatt tette ezt, vagy mert öngyilkos akart lenni? Elárulom: ez egy jól elrendezett színjáték arra, hogy Mém eltűnjön az őt üldöző hatóságok, a maffia és anyósával súlyosbított felesége elől és új életet kezdjen fiatal barátnőjével egy karibi szigeten.

* Mellesleg, amikor Mém ezt az autót választotta, vajon milyen mémek hajszolták őt? Ezek nyilván a feketeség, németség, franciautáltság, limuzinság, ötajtóság, gázolajundorság, metálfényezettség, légkondícionáltság, központizárság stb. mémjei, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha busszal járna és arról nem is szóltunk, hogy a szalontulajdonos régi lekötelezettje.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Bodoky rutinos, jó tollú és felkészült szerző, így a témafelvetőre való reflexió komolya kihívás. Recenzens így nem is a szerzővel, hanem a szerző által autoritívnek tekintett forrásokkal szállna vitába, remélve, hogy az itt következő észrevételek a kutatásban is jól jöhetnek majd.
A mém metaforáról. A memetikus irodalom (Mémeum, ©Galántai György) számtalan érvet tartalmaz pro és kontra a mém metafora használhatóságáról. A viták jó része, ahogy arra Dennett rámutatott (Dennett: Darwin veszélyes ideája) jórészt a darwini evolócióelmélet radikális és katasztrofális eredményekre vezető félreértéséből fakad. Dennett szerint a darwini idea legfontosabb állítása az, hogy felállítható egy olyan koherens, racionális érvekkel alátámasztható és védhető rendszer, mely nem feltételezi külső, mítikus külső erő, a deux ex machina, a könyv szóhasználatában "skyhook" meglétét a fennálló magyarázatához. Ezen túl az is lényeges és gyakran félreértett állítás, miszerint a természetes szelekció és a variancia olyan tervezési szabályok, melyek nem teleologikusak, azaz nem állítanak semmit az evolúció céljáról, csupán annak egy lehetséges, általunk eddig bejárt útját képesek megmagyarázni.
Dennett azt állítja: egy "design space" van, azaz ugyanabban a szimbolikus (és ugyanakkor nagyon is kézzel fogható) térben zajlott a szervetlen-szerves átmenet, a szerves átmenete az élőbe, az élet evolúciója, s végül a kulturális javak evolúciója, azaz mindegyik fejlődési síkon érvényes az evolúció fenti két szabálya, és ha érvényes, akkor e szabályok megengedik azt az állapotot, melyben most vagyunk, de semmilyen formában nem állítja azt, hogy ezek a szabályok valamilyen célt szolgálnának.
Bodoky azonban azt sugallja kutatási tervében, hogy a mémek határozott céllal, szándékkal bíró élő organizmusok, melyek "működetik az emberi elmét", melyek fertőznek és terjedek, melyek -a lánclevél példáját is Bodoky hozta- jutalmat vagy éppen büntetést helyeznek kilátásba azért, hogy replikálódhassanak. Bodokynak csupán retorikájában fellelhető ez az alapvetés, hiszen ki nem mondja, ám az a tény, hogy nem is tagadja e lehetőséget, számomra azt jelzi - mint ahogy a "mémsebészeti" felvetés is erre utal -, hogy a mémeknek célt lehet adni, fel lehet őket "használni" jobbításra? Eladásösztönzésre? Mikor mire.
Véleményem szerint azonban az, aki átlépi ezt a pontot, elhagyja a darwini evolúcióelmélet által kijelölt teret, hiszen olyan dimenzióval gazdagítja azt, mely annak nem része.
A memetikának -s így Bodoky felvetésének is- egyébként pontosan ez a kettős megítélés a legnagyobb problémája: a mémek analógiájául ugyan a gének szolgálnak, ám azoktól szinte minden fontos jellegzetességükben (öröklés, replikáció pontossága, vizsgált időtáv, stb.) különböznek. Akkor most olyanok vagy nem olyanok? Ugyanígy: az emberi akaratot alárendeljük a mémeknek, a pszichét és az emlékezetet passzív, petri-csésze szerepre, "programot végrehajtó számítógépre" korlátozzuk, majd elkezdünk mémeket tervezni, aktívan beleavatkozni valami olyanba, aminek az előbb még teljesen ki voltunk szolgáltatva. Azt gondoljuk, hogy a mémek valami olyasvalamik, amikre egyrészt rá tudunk mutatni.(Mi a mém? Hát egy mém, maga is! Mi Beethoven 5 szimfóniájának első négy taktusa? Az is mém! A szimfónia meg egyenesen egy mém-komplex!) ám amint a mém "életre kel" azaz nem statikusan, tárlóban kitömve szeretnénk vizsgálni, hanem "természetes élőhelyén" a mém addig oly pontosan kirajzolódó határai hirtelen elmosódnak, és nem csak tudományosan, de fogalmilag és kezelhetetlenné teszik a mémet, mint a vizsgálat tárgyát. Konkrétan: egyáltalán nem világos, hogy mi az, ami nem tartozik azon kritériumok közé, melyek "ahhoz szükségesek, hogy egy mém sikeres legyen a számítógéphálózaton", azaz másképpen: mik azok a változók, amiket egy "kontrollált környezetben" rögzíteni tudunk, hogy hatásukat ki tudjuk szűrni a vizsgálatban? A használt nyelv? A képzettség? A nemzetiség? És ezek mit jelentenek ebben a szituációban? Ha igaz az, hogy a kultúra jelentések összefüggő hálózata, akkor van-e értelme, és esélye szétszabdalni ezt a hálót? Megtudunk-e bármit az internet természetéről egyetlen webszerver, vagy útválasztó számítógép vizsgálatával? Vajon miért nem sikeres mém egy afrikai lándzsa a British Museum tárlójában?

Vajon lehet e dekontextualizálni a kontextust magát? És ha lehet is, érdemes-e?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Véleményem szerint érdekes nézőpont összevetni két olyan mechanizmust, amely alapvetően meghatározza az emberi viselkedést, mégis félelmetes belegondolni abba a dolgozatból eredő következtetésbe, hogy a természet, s így az ember világa is fraktál szerűen egymásba ágyazva alkot egy egészet, hisz a mindennapok nem ezt tükrözik.
"…a mém fertőző információminta, mely úgy replikálódik, hogy élősdien emberi elméket fertőz meg, és úgy módosítja azok viselkedését, hogy népszerűsítteti velük a mintát…"
Ez az állítás mindazokról a dolgokról, amit közvetlenül, az ember alkot (a dolgozat elnevezése alapján a mémekről) teljes fokú önállóságot feltételez elfeledkezve arról a szándékról, ami ezek létrehozatala mögött meghúzódik, s ami bizonyos esetekben (pl.: divat) tartalmazza azt a célt és annak módját is, hogy ezek a dolgok elterjedjenek.
Az univerzális elméletekre általában jellemző az, hogy rövid időn belül bebizonyosodik életképtelenségük, és esetenként veszélyességük is, mivel közös jellemzőjük, hogy csak egyféle megközelítésből próbálnak magyarázatot adni az egyes jelenségekre, holott a világ dolgaira a sokféleség jellemző, amely rendszert alkot ugyan, mégis az egyediség nem vész el. (mert csak ez által rendszer a rendszer) S szerintem épp ezért, ha mindnek ismerni akarjuk a lényegét, nem szabad egyféle nézőpontból közelíteni.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Bodoky Tamás dolgozatát lenyűgözőnek tartom. Egy-két kisebb észrevételem és javaslatom lenne csupán, melyet minden bizonnyal hasznosítani tud(sz) a továbbiakban.
Az első, most, hogy én is átverekedtem magam rajta, az Jurij M. Lotman kultúrafelfogása lenne.
Talán ismerősen cseng a lotmani tétel, hogy "a kultúra valamennyi örökletes információ és az információszervezés és -megorzés módozatainak összessége. Eszerint a kultúra három egymással szorosan összefüggő tényező: a) maga a jelrendszer, b) a jelrendszer nyelvén megfogalmazott szövegek, c) a szövegek megorzési módja."

A kultúra a megörökölt kulturális komplexumból rendszerint az uralkodó vonásokat választja ki, ebből építi fel egységes modelljét, amely immár az adott kultúra lesz. Az önmodell az, ami a kultúrának az egységet kölcsönzi, és ez határozza meg az információs memóriát, vagyis a minőséget. Lotman a kultúra és az önmodellje közötti viszonyban három tendenciát határoz meg. Az első: a kultúra a létező kultúrák maximális megközelítésére törekszik, amit a "cél-modellek" megalkotásával realizál. A második: számításba veszi a kultúra gyakorlatától eltérő változásokat is, vagyis olyan önmodell létrehozására törekszik, amely tudatos erőfeszítés eredményeként biztosítja a kultúra és önmodellje közötti egységet. A harmadik: a létrejött önmodellek és a műveltség "ideális öntudata" között szakadék van, mert ezek egymástól függetlenül léteznek, funkcionálnak. Ennek a szándéknak is van információs értéke - ahogyan Lotman állítja (ld.: a tiszta művészet elméletei, a művészi gyakorlat zárt szférájának megteremtése - ezek elvileg nem kódolhatók át ennek vagy annak a kultúrának a valóságára).

Mindezt leginkább a kultúra további megközelítéseivel összhangban lenne szerencsés vizsgálni, mint pl. a weberi, habermasi, cselekvésközpontú kultúrafelfogás, vagy éppen az ebből merítő geertzi szimbolikus kultúrafelfogás.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Szerintem érdekes összehasonlítani a konstruktív emlékezet, illetve kollektív memória kutatásokat a mém terjedés elméleti leírásaival, vannak bizonyos szabályszerűségek, amelyeket az előbbi megközelítéssel leírtak a kutatók, az utóbbival esetleg magyarázható lenne.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

"Illúziónak vagyunk áldozatai, s ez elhiteti velünk, hogy mi magunk teremtettük azt, ami kívülről nyűgözi le akaratunkat." - vallja Durkheim.

A gondolatok terjedésének mechanizmusait több elmélet is megkísérli tetten érni. Dawkins mémelméletének vetélytársa például a Dan Sperber által kifejtett reprezentációs epidemiológiai felfogás vö. fertőzési elmélet. Hasonló terjedelmű irodalma van, mint a mémelméletnek. Talán érdemes lenne a kettőt összevetni, hiszen mindkettő az emberi gondolkodás repetitív elemeit hangsúlyozza, és mindkettő biológiai metaforákat használ. Számomra erősen kérdéses, hogy ezek a terjedéselméletek mennyire csak biológiai analógiák - annak nagyon megfelelőnek tűnnek -, és mennyire szeretnének valódi mechanizmuselméletek lenni? Tehát pusztán analógiakeresésről van-e szó, vagy egy olyan elméletről, amely akár a kultúrakutatás általános kerete is lehetne?

Kérdéses továbbá, hogy a mémek terjedésének a dolgozatodban leírt automatikus, jószerivel kontrollálatlan és mérlegeletlen felfogása érvényes-e mindenféle tudásra? Mint mérlegelő egyéneknek van-e kontrollunk? Maga Dawkins is elismeri, hogy a szelekciós magyarázatban, azaz, hogy mely gondolatok maradnak fent, "a mémelmélet kénytelen lélektani tényezőkhöz fordulni", és beszél un. "túlélési értékről" - erre éppen az Isten-mém példát hozza. Tehát bizonyos mémek igen nagy "lélektani vonzerővel" rendelkeznek alapjáraton. Ez akár lehetne egy újabb dimenzió a kutatásban.

Hiányoltam a dolgozatodból, hogy figyelmen kívül hagyod a befogadó vagy átvevő személyét, azaz a potenciális mémterjesztőt, annak pszichológiai jellegzetességeit, amelyek hatással lehetnek a befogadásra ill. a továbbadásra. Szerintem kell, hogy legyenek ilyenek…. ill. meglévő sémáink és sztereotípiáink valamilyen módon befolyásolják a beérkező információ feldolgozását. Egy szociológus talán úgy tenné fel ezt a kérdést, hogy a vonatkoztatási csoportok és a referenciaszemélyek hogyan szabályozzák egy új gondolat terjedését?

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy milyen típusú tudások terjedését valósítja meg (szerintem inkább előfeltételezi) a mémelmélet. A mémek kapcsán leginkább explicit, fogalmi jellegű tudásokra gondolunk, ám a kultúrának szerves része az implicit jellegű - cselekvésmódok, előírások - tudásfajták is, amelyek mint tudjuk preferenciákkal társulnak. Ez meglehetősen bonyolulttá teszi átadásukat. Illetve sokkal komplexebb módon adódnak át - beleértve, hogy jellegzetes átadási módjuk a tartós személyes kapcsolat -, mint az explicit tudások, ill. az egyedi tudások, amelyek meglehetősen könnyen és gyorsan terjednek a tömegmédia segítéségével.
Ajánlom figyelmedbe Pléh Csaba: A természet és a lélek c. könyvét (Osiris), nemrég jelent meg, egyik fejezete a gondolatok terjedési mechanizmusaival foglalkozik. Ő egyébként a fertőzési elméletet tartja ígéretesebbnek, szemben a mémelmélettel. (Magyarázatát lásd a könyv 69-72 oldalain.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Mint az a megadott bibliográfiából is kitűnik, az internetes kommunikáció fogalma meglehetősen új, feltérképezésével, problémáinak megfejtésével még csak néhány éve foglalkoznak komolyan. Ennek ellenére szembetűnő alapos háttérismereted, a szakirodalomban való jártasságod. A dolgozatodhoz a következő pontokon fűznék észrevételt:

Azt írod: "Az elektronikus levélben terjesztett lánclevelek emberek százezreihez juthatnak el egyszerre, gyakorlatilag költségek, és az információ degradációja nélkül." Azért néha talán mégis módosul az információ… Például, ha valakinek a számítógépén más a karakterkészlet és ezért nem ugyanúgy jelenik meg a levél tartalma. Vagy ha az újabb továbbításnál valaki beletöröl a levélbe, a sok továbbítás funkciótól pedig összecsúsznak a sorok. Valójában ezek nem okoznak lényeges tartalmi változást, mégsem mondhatjuk, hogy az információ ugyanolyan formában jut el mindenkihez.
"… az internet a kulturális globalizáció katalizátora: a végeredmény valószínűleg egy világszerte egységesülő nézetrendszer, globalizált >világkultúra< lesz, amely meghaladja a régi földrajzi, politikai és vallási határokat." Nem tudom ugyan, hogy ez valamely szerzőtől vett megállapításod, vagy a saját víziód, de nem értek egyet vele. Szomorú lenne, ha az internet végső soron egy globalizált világkultúrát eredményezne. Meglátásom szerint az internet már most is túlságosan szereteágazó, sokféle és bejárhatatlan ahhoz, hogy egy globalizált nézetrendszer kialakulhasson benne. Mindazonáltal nem veszem észre azt, hogy a nemzeti, kulturális sajátságok összemosódnának, s ne érzékelnénk a különböző nyelvű és tartalmú oldalakon barangolva semmiféle elkülönülést.
Végül egy formai dolog: A 3 fejezet után mindjárt az 5. következik. A negyedik kimaradt, vagy csak elszámoztad?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Bevallom, általában kétkedéssel figyelem a memetikához hasonló tudományok megjelenését. Ugyanis azt hiszem, hogy a memetika kialakulása része annak a folyamatnak, amelynek során a természettudományok elismertsége és karrierje által frusztrált humán tudományok megpróbálják az előbbiek tudományos módszereit valamilyen szinten imitálni. A humán tudományok tárgya általában nehezen vizsgálható és még nehezebben kategorizálható, rendszerezhető a kulturális jelenségek sokfélesége miatt. A memetika azonban arra tesz kísérletet, hogy a divatoktól a hóbortokon keresztül a gondolati sémákig mindent egy fogalomba, a mémbe sűrítve próbáljon meg mérhetővé, "tudományossá" tenni. Ehhez a biológia modelljét használja, így remélve azt, hogy annak társadalmi presztízséből a memetikára is hárul valami.
A te dolgozatodban is megjelennek az elmélettel kapcsolatos kételyek, például mikor a mémek és a gének párhuzamával kapcsolatban megemlíted a mémek másolodási pontatlanságát. Erről a részletkérdésről jutott eszembe, hogy ha valóban mérni akarjuk például egy adott mém terjedési sebességét, vajon hogyan határozatjuk meg azt a pontot, amikor egy a másolódás által deformálódott mém már nem az előzőnek egy variációja, hanem egy új "egyed"? Az az érv sem tartható szerintem teljes mértékben, hogy nem szükséges tökéletesen ismerni a mémek szerkezetét, hiszen a genetika is létezett a génszerkezet feltárása előtt. Csakhogy a mémek nem olyan jelenségek, amelyek tartalmát olyan módon nem ismerjük, mint annak idején a gének szerkezetét - hiszen pontosan tudjuk, hogy miképpen áll össze egy kulturális minta.
A legnagobb hiányérzetem a memetika kapcsán azonban azért keletkezik, mert az az érzésem, mintha a lényeg mellé nyúlna. Ahelyett, hogy a kulturális jelenségek - számomra sokkal fontosabbnak tűnő - tág értelemben vett jelentésével (viselkedésre, gondolkodásra, szocializációra, stb. gyakorolt hatásával) foglalkozna, inkább a mellékesebbnek tűnő terjedéssel, replikációval törődik.
Mindezen kételyek ellenére azonban belátom, hogy az interneten hatékonyan terjeszthető mémek előállításának módszerével kecsegtető kutatásod komoly gyakorlati hasznot is eredményezhet. Azonban azt hiszem, hogy a humán tudományoknak teljesen más a gondolkodásmódjuk, és ezáltal csak teljesen más rendszerben értelmezhető a társadalmi hasznosságuk, mint a természettudományoké. Ennélfogva lehet, hogy egyáltalán nem válik hasznára a szellemtudományoknak ha a természettudományok módszereit próbálják alkalmazni annak érdekében, hogy konkrét, kézzelfogható eredményeket produkáljanak.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

1. Alapos, jól felépített és szakirodalomban gazdag témafelvetőd, melyben írod: "az emberi agy fejlődésének megértésére Gerald Edelman és William Calvin szintén evolúcióelméleteket dolgoztak ki". Nem tudom, későbbi dolgozatodban szánsz-e, ha igen milyen teret az emberi agy működésére, mint a sokrétű és nagysebességű információáramlás "koordinátorára", de talán érdemes lenne hangsúlyt fektetni rá, vagy a mesterséges intelligencia irányából megközelíteni.
2. Talán hasznos lehet: 1: Tillmann J.A.: Szigetek és szemhatárok - Későújkori kilátások, Holnap Kiadó, Bp.,1992., 2: Carl Sagan: Az éden sárkányai, tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról, Európa Könyvkiadó, Bp.,1990.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Tamás, már a dolgozat elolvasása után alapvető fenntartásként fogalmazódott meg bennem az, amit a szemináriumi vita során is jeleztem, hogy te fenntartás nélkül elfogadsz olyan, számos ismert nyugati és hazai szerző által kimunkált felfogást, amely egy természettudományos paradigma kulturális szférára való alkalmazására vállalkozik. Maga a természettudomány persze része a kultúrának, csak nem a kultúráról, hanem a rajta kívüli, természeti világról szól eredendően. Időnkénti látványos sikerei vetik fel azt, hogy alkalmazni lehetne módszerét a kultúra mechanizmusainak értelmezésében. Ez a múlt században a pozitivizmus volt, napjainkban pedig az úgynevezett memetika, amely az evolúciós felfogáson alapszik, és úgy tűnik, a közgazdaságtantól kezdve a nyelvtudományon át a szociológiáig stb. nem ismer megállást.
Ha koncepciódat elfogadjuk, a genetika is egy sikeres kulturális mémként értelmezhető.
Azonban már Dilthey is - egy korábbi sikeres természettudományos offenzíva idején, a 19. század végén - védelmezni volt kénytelen a humán tudás szféráját és rá vonatkozó megismerési technikákat, mondván a természettudományok célja a magyarázat, a humán tudományoké a megértés. E kettő különbsége szerintem ma is érvényes, a megértő mód szembeállítható a törvénykereső egzakt módszerességgel, mely utóbbinak a csábítása - ha adódik egy eredményes, új paradigma, mint a genetika - valóban nehezen küzdhető le a természettudományban elért sikerei után.
A harmadik oldalon teszel egy kijelentést arról, hogy a memetika modellezni próbálja a mémek evolúcióját. Jellemzőnek találom ezt, hiszen a kultúra szerintem eredendő történetiségének elfogadása helyett - ami Vicótól kezdve a kultúra immanenciáját jelenti - a kultúra belső mozgását evolucionista módon veti fel, vagyis céltételező jelleget adsz neki, ami viszont a modern felfogással ellentétben áll, és ha végiggondolnád ezt az egészet, eljuthatnál a transzcendenciáig…
A szemináriumi vita során kiderült, kutatásod tényleges tárgya "csupán" az internet memetikai vizsgálata lesz, és ebben kompetensnek is mutatkoztál, ezzel szemben attitűdöd valami olyasmit tükrözött, hogy átvetted az evoluciós nézeteket a szükséges kritika nélkül.

Figyelmedbe ajánlom:
Paul Virilio: Az eltűnés esztétikája
Paul Virilio-Sylvére Lotringer:Tiszta háború (Balassi Kiadó) című köteteit.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Bennem nehezen akar osztódni a mémed.
Szeretném, ha megfertőzne, mert szépnek tűnik, szép nagy mém látszatát kelti.
Sokasodnak, felsorakoznak kicsi elemei, és szép nagy mémként közelednek felém.
Képes leszek -e befogadni, élvezni fogom -e, amikor belém hatol és csak fertőz, csak fertőz.
Vagy inkább álljak ellen neki, és soha többet ne halljak róla ?!
Ha interneten jön, nem akarok tudni róla.
Annak szépsége múlandó.
Csak ha érzelmek fűznek hozzá, teljes életnagyságban akarom!

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A szerző igen gondosan bemutatja a mémekkel kapcsolatban eddig elért tudományos eredményeket és tiszta kimondásokkal fogalmakat tisztáz. Világosnak tűnik a kutatási célja (: "azoknak a kritériumoknak a vizsgálata, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy mém sikeres legyen a számítógéphálózaton") és nagyon izgalmas a jóslása is (: "az internet a kulturális globalizáció katalizátora: a végeredmény valószínűleg egy világszerte egységesülő nézetrendszer, globalizált 'világkultura' lesz").
Azonban úgy látom, a mém is (most még csak) egy gyorsan terjedő mém és rohamosan terjed a témakörrel foglalkozók száma. Azaz bizonyára nem lesz könnyű a) tudományos bizonyítékokkal alátámasztva, b) a versenyhelyzetben a felfedezés erejével ható, c) a kommunikációs összetevőt is komplexen (nem pusztán információátadásként értelmezve) témafeltárást végeznie.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A mém elmélet valószínűleg gyorsan terjedő, divatos mém lesz, mert átlépi a megszokott sémákat ugyanakkor logikus, új rendszert állít fel. Ugyanakkor egy a sok elmélet közül, amely a szellem materializálására tesz kísérletet. Pontosabban a matériához - a gének működéséhez - hasonlítja a gondolatokat, viselkedéseket.
Egyes filozófiai idealista irányzatok ennek ellenkezőjéről gondolkodnak - például a fizikai tárgyakat csak az emberi tapasztalatból származó absztrakciónak tartják.
Ajánlom figyelmedbe például George Berkeley ír filozófus metafizikai írásait, aki tagadta az anyag létezését.

Tanulmányodban többször említed a "világkultúra" fogalmát, sot kutatásod egyik célja ennek a vizsgálata, de nem tudom, hogy milyen alapon feltételezed ennek lehetséges kialakulását. Tudomásom szerint az internet nem befolyásolja jelentősen az emberek életszemléletét csak további információval egészíti ki az internetfelhasználók már meglévő érdeklődési körét.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A mémek replikációjának, terjedésének és evolúciójának vizsgálata a globális számítógéphálózaton

A mém fogalma, bár sokan és sokat beszélnek róla (tehát sikeres mém lehet), elég halványan körvonalazott. Talán segítene, ha némiképp egyszerűsítenénk a fogalmat. Pl. mi a mém, a szimbólum vagy a jelentése? Dawkins fogalmazásában az élő szervezetek a gének túlélőgépei. Mik a mémek túlélőgépei, az ismeretek, vagy annak realizációi? Talán nem lényeges különbség, de azt hiszem könnyebb a fogalommal operálni, ha feltételezzük, hogy - a fenti fogalmazásmódban - a mémek túlélőgépei a kulturális produktumok, az épületektől kezdve a törvénykönyveken keresztül a hivatalos és szociális intézményekig minden. Vagyis egy gondolat akkor lesz mém, ha valamilyen módon tárgyiasul, akár pl. könyvként, akár szokás-cselekedetként. Ilymódon könyebben alkalmazható a genetika fogalomkészlete a mémek elméletére, másrészt magyarázhatja azt a lelkesedést, amivel emberek az idők kezdetétől hoznak létre dolgokat, akár saját érdekeik rovására is.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Dolgozatodban a mémmel kapcsolatos különféle elméleteket példák és körülírások segítségével ismerteted. Ezekből a példákból számomra nem teljesen világos, hogy minek is tekinthető a mém. Persze ez nagyrészt nyilván annak köszönhető, hogy nagyon hiányos az ismeretem, amikor azt írod, hogy a mém a génhez hasonló szerepet tölt be. Ezekben a példákban nagyon távoli dolgok kerülnek egy szintre, mint a madarak hangjai és olyan komplex kulturális jelenségek, mint a vallások, zene, a technika, a tudományos elméletek. Természetesen az, hogy a bonyolult szerkezetek egyszerű elemekből épülnek fel, világos, de akkor most pl egy szimfónia tekinthető mémnek, vagy egy zenei motívum? És számít-e a memetikában az a különbség, ami a madárdal és egy zenedarab között van?
A kérdésemim: (1) Mi az, ami valóban új szerinted a memetikában, mi az, ami korábbi elméletek továbbfejlesztése és mi az, amikor meglévő fogalmakat cserélnek le újra? (2) Egy funkcionalista megközelítésre gondolsz-e a tervezett kutatásodban, vagy inkább a kulturális evolúció érdekelne mém-elmélet szempontjából? (3) Szerinted a Babarczy Eszteré és a te kutatásod között mi a kapcsolat? A neten való információ terjedés kétféle megközelítése, egy funkcionalista-őragmatikus ill. egy szociokulturális álláspontról, vagy egyszerűen csak két végén ragadjátok meg ugyanazt a jelenséget?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A téma érdekes és oly egyszerűnek tűnik, pedig a dolog lényegét mintha nem tudnák megfogni, hisz azokra a kérdéskere, hogy miért és mi, illetve mi miért terjed nem kapunk választ, s ha jól értem a kutatási tervet, ez a dolgozat is inkább a hogyan kérdésére keresi a választ internetes környezetben. Pedig szerintem izgalmas az a rész, ami a kutatási terveben a "továbbá" címszó alatt szerepel és a mémek gyakorlati hasznosítását, alkalmazását vizsgálja, valamint a sikeres mém kritériumait.

Nagyon tetszik, hogy esettanulmányokon keresztül tervezi a szerző modelezni az egyes mém típusok terjedési mechanizmusát, mert az eredmény metszete lehet a fenti kérdések lehetséges válaszainak.

Szerintem egyértleművé kell tenni a dolgozatban, hogy a szerző mit tekint kommunikációnak és mit kommunikációs csatornának, s ehhez kapcsolódóan az ember ilyenfajta kommunikációban való szándékos, tudatos és/vagy negligens szerepének értelmezése az nem maradhat el.

Izgalommal várom az eredményt.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Nehéz helyzetben vagyok, mikor erre a dolgozatra reflektálok, mivel nem a szerző felkészültségével, a dolgozat felépítésével, hanem annak elméleti alapjával, a memetikával van problémám. Alább felsorolt érveim nem mind önálló meglátásaim, sokban támaszkodom Ragó Anett és György Péter "Olyan nincs, hogy memetika." Egy metafora életre kel - A mémekről című közös előadásán, illetve az azt követő, Sebők Ferenccel folytatott nyilvános vita során elhangzottakra (2003. december 16, Artpool P60 galéria).
A mém, mint a "kulturális információ alapegysége", metafora, amely akkor hasznos, ha segít megvilágítani a kulturális formák, információk, értékrendek terjedésének folyamatát. E folyamattal több tudományág - például az antropológia, szociológia, informatika, a politikai gazdaságtan és a marketing - foglalkozik, s központi kérdése többek között a kulturális átvitellel (cultural transmission), a tudásmenedzsmenttel, az információ-gazdálkodással, a figyelem gazdaságtanával, a memóriapolitikával vagy a fogyasztói társadalommal kapcsolatos interdiszciplináris vitáknak.
Az egyes kulturális minták/formák terjedésére létrehozott elméleti keretekhez képest én nem látok olyan forradalmi előnyöket az evolucionista alapokra helyezkedő memetikában, mint a szerző.
Egyrészt nem értek egyet alapfeltevéseivel: a mém nem rendelkezik önálló akarattal, célokkal, s így nem törekszik önmaga reprodukciójára, nem fertőz meg elméket, társadalmi csoportokat. A memetika a kulturális információkat fogyasztó, feldolgozó, átalakító egyéneket és közösségeket leggyakrabban passzív, a mémeknek kiszolgáltatott emberekként vagy csoportokként ábrázolja ("a mémek úgy működtetik az elmét, mint programok a számítógépet"), s sokkal gyakrabban beszél önreprodukcióról, mint mutációról vagy hibridizációról, így ignorálja az egyes befogadói kultúrák szerepét az egyéni vagy kollektív értelmezések, változatok létrejöttében. Ha már természettudományos, virológiai modellt választuk a kultúra terjedésének modellezésére, én Dan Sperber antropológus és kognitív pszichológus A kultúra magyarázata című könyvében szereplő megközelítést sokkal körültekintőbb, az egyes személyes percepciókat, a kommunikációs célú reprezentáció és befogadás hermeneutikai problémáit szem előtt tartó modellnek tartom.
A világot nem a mémek mozgatják, ugyanaz a mém nem egyformán "életképes" eltérő kultúrákban. A memetikusok az ilyen vádak hallatán természetesen felhívják a figyelmet, hogy az egyes kultúrák kialakulása és különbözősége is a mémek hosszas evolúciójának következménye. Ugyanakkor a mém fogalma sem tisztázott, hol "a kulturális információ alapegysége", hol átadható "kognitív vagy viselkedési minta". Míg a gén teljesen egyértelmű, megfogható, a mém metafora: komoly problémákba ütközünk, ha konkrétumok szintjén próbáljuk értelmezni. Ha én egy Beatles lemezt veszek, melyik mém reprodukálta magát: a konkrét lemez materiális formája (borító, hanghordozó), az ahhoz kapcsolódó hangrögzítési/tárolási/reprodukciós technológia, a lemezgyűjtés, a Beat-zene, az a szám, amit a legtöbbet fogok hallgatni, vagy a Beatles jelenség mint olyan? Mind és egyik sem. Illetve attól függ, mit tekintek éppen elemzésem tárgyának. Miért nem mondhatjuk elemzésünktől függően az előbbiek bármelyikét mém helyett?
Kicsit úgy vagyok a memetikával, mint a kő-leves történet kövével: a memetikai szövegekben sok esetben teljesen szabadon behelyettesíthetnénk a mém helyére az információt, az üzenetet, a gondolatot, a kulturális formát, s úgyis ugyanazt mondanánk. Ha kivesszük a levesből, annak még ugyanaz marad az íze. A memetikus tervezés - elismerem - elegánsabban hangzik mint a marketing. Természetesen Bodoky Tamás kutatása egy lehetőség, hogy értelemmel töltse meg a memetikát, s megcáfolja a hozzám hasonló hitetlenek hőzöngéseit.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Elolvasva a dolgozatot és meghallgatva a szemináriumi vitát a következő meglátásaim vannak:

Többször említetted a biológiai vírusok, számítógép vírusok, járvány szavakat, megemlítetted példaként az öngyilkosságot és a levélláncot. Ezek szerint csak negatív társadalmi jelenségek adódnak így át, vagy csak erre van több példa?
Ugyanezen gondolat máshol úgy fogalmazódott meg, hogy az Interneten terjedő mémek: lánclevél, számítógépes vírus, információk amiket emberek továbbküldenek egymásnak. Ez alapján nekem az jött át, - bocs, de ezt tapasztalom, vagy csak ilyen a számítógépes környezetem - hogy a hülyeség terjed. Itt nem csak a vicces szövegekre, képekre gondolok, amiket emberek küldözgetnek barátaiknak, hanem komolyabb dolgokra is: pl. Postabank-pánik néhány éve, vagy a paksi rémhír ami az óvodából indult ki de perceken belül a hálón volt.
Az eddigieket összefoglalva: Ugye van sok olyan példád is, amely pozitív, és így terjed az Interneten?

Más: Képesek vagyunk-e ellenállni a mémeknek? Egyáltalán kellene-e ellenállni vagy így jó ahogy van? Mitől függ, hogy átveszem-e vagy figyelmen kívül hagyom? Estleg attól aki adja (erős kötés, gyenge kötés Angelusz szóhasználatával), vagy talán hogy korábbi ismereteimbe, vágyaimba illeszkedik-e a küldemény, stb.? Biztosan több szempont is van, érdemes lenne megvizsgálni!

Beszéltél arról is, hogy a legéletképesebb variációk nyerik a versenyt, ezek terjednek a leggyorsabban. Hol életképesebbek? Az Interneten vagy a "való világban"?

A hálózat leképezi-e a társadalmat, kérdezted. Ha igen, és találunk benne vallási, etnikai, vagy szubkulturális szegregációt, akkor mi van? Lehet, hogy ezek a csoportok, mint egy szubkulturális közösség kifelé zártak és nem is bánják, ha idegenek nem kíváncsiak rájuk, a belsők és a szimpatizánsok köre pedig hozzáfér az információhoz, az Internet adta lehetőségekkel élve jobban mint anélkül. Pl. szélső jobbos, újfasiszta csoportok.

Azzal egyetértek, hogy a terjedés lehetősége megvan, hiszen adott az Internet amely pillanatok alatt szétterjeszti az információkat, de a fogadás lehetősége hazánkban legalábbis erősen korlátozott. A legoptimistább adat 15 %-ban határozza meg azok körét akik Magyarországon bármilyen formában hozzáférnek az Internethez és kisebb-nagyobb rendszerességgel használják. Ebben benne vannak az otthoni, a munkahelyi, a kollégiumi, az iskolai felhasználók is… Mindenhol leírják, hogy a használók inkább fiatalok és magasan iskolázottak közül kerülnek ki. Vajon nem kellene-e azt is vizsgálni, hogy az elsődlegesen a hálóról származó információkat az emberek hogyan adják tovább más kommunikációs csatornákon is, eljuttatva azokat olyanokhoz, akik nem használói az Internetnek? Egyébként az egységesült, és globalizált világ hazánkra merő túlzás, vagy legalábbis kérdésessé válik. Talán egy generációváltásnyi idő szükséges hozzá?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Hihetetlenül izgalmas és aktuális témát választottál és dolgozatodból kitűnik, olvasottságod is. Én laikus vagyok a témában, de szerintem két dolog vizsgálata lehetne még érdekes a kutatásodban:

1. Megnézni, hogy vannak-e, illetve ha vannak, miben különböznek a magyar mémek a "világkultúra" többi mémjétől a globális számítógéphálózaton.

2. A mémek evolúciójának vizsgálatánál megvizsgálni, hogy mitől függ, hogy egy mém hasznos vagy káros hatású lesz-e. Hiszen, ha jól értettem a dolgozatodat, a mémek egyik emberi agyból a másikba terjednek át, mint a vírusok és baktériumok a gazdaszervezetek között. Önmagukat terjesztik tekintet nélkül arra, hogy hasznosak, semlegesek vagy károsak-e a hordozó számára, számunkra. Rengeteg vírus van a világban, például a Hepatitis C. Ez a vírus nyilvánvalóan ártalmas a gazdaszervezetre, ennek ellenére képes tovább örökíteni magát. Ilyen káros és mégis terjedő mém volt évekkel ezelőtt a Posta Bank botrány. Egy álhírrel indult, miszerint a bank a csőd szélén áll és nem fogja tudni kifizetni a betéteket a tulajdonosoknak. Erre az álhírre az emberek megrohamozták a pénzintézetet, hogy kivegyék a pénzüket és ezzel valóban kis híján csődbe jutatták a bankot. A pletyka, akárcsak bármilyen más vírus terjed annak ellenére, hogy mindenki számára világos, hogy káros. Ha az ember egy virtuális levélláncban e-mail-t kap, bosszankodhat, ha egy vírusos levél megfertőzi a gépét, ugyanakkor a levéllánc részeként különleges, hasznos, saját életét segítő információkhoz juthat. Eldönteni egy adott mémről, vajon kártékony vagy hasznos-e mikrokörnyezete számára, nem mindig egyszerű. (Pl. Bizonyított tény, hogy Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regényének hatására több száz fiatalember lett öngyilkos. Ugyanakkor vitathatatlan a regény irodalmi hatása.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A memetika abból a megfigyelésből indul ki, hogy mind a gének sikeres reprodukciójának, mind meghatározott kulturális információk átadásának és sokszorozódásának a mechanizmusában az evolúció hatása, a természetes kiválasztódás folyamata. Egyrészt bizonyos ismeretek - egyes génekhez hasonlóan - sikeresen terjednek el, míg mások eltűnnek, másrészt feltételezik, hogy mindez a kulturális evolúció, a környezethez való kulturális alkalmazkodás keretében történik.
A kutatók jelentős része hangsúlyozza, hogy a genetikai és a kulturális jelenségek közötti analógia legfeljebb inspirációként fogható fel, és a két fajta jelenség közötti különbségek miatt a mechanizmusokra vonatkozóan már nem jelenthet további segítséget (Fog 1997).
A gének és a mémek az egyes biológiai, illetve társadalmi modellekben egyaránt replikátorként szerepelnek. A replikáció sikeressége mindkét esetben csak a reprodukció és szelekció meghatározott mechanizmusain belül, valamint egy meghatározott környezethez képest nyernek értelmet. A "sikeresség" ezért óhatatlanul relatív fogalom (Fog 1997).
A memetikai elméletek a kulturális ismeretek relatív fennmaradását, sikerességét igyekeznek megmagyarázni oly módon, hogy a kulturális jelenségeken kívüli, azaz társadalmi mechanizmusokat von be a modellbe. Nem elégszik meg például azzal a magyarázattal, hogy bizonyos ismeretek jobban megmaradnak az emberek fejében, mint mások, mivel ezek jobban illeszkednek például már létező sémákba, hanem azt állítja, hogy bizonyos ismeretek társadalmilag sikeresebbek. Ez a fajta kilépés ugyanakkor elkerülhetetlen, hiszen a kulturális ismeretek átadása, létrehozása és szelekciója mögött a legkülönbözőbb kulturális mechanizmusok bújhatnak meg. A modell az alapegységeit ennek a kiindulópontnak az értelmében határozza meg, és ezért más fogalmi rendszerekben teljesen eltérő méretű és típusú egységek itt ugyanabba a fogalomba tartozhatnak.
Az elmélettel kapcsolatban tagadhatatlan, hogy olyan alapkérdéssel igyekszik foglalkozni, melyet általában a kulturális ismeretek egyéb irányzatai nem tekintenek központi problémának, vagy csupán egy kevésbé általános szintig képesek kezelni. Az elmélet használhatóságának egyik kulcsa ugyanakkor minden bizonnyal a premisszáinak tarthatóságában vagy tarthatatlanságában keresendő, illetve abban, mennyiben térnek el a többi irányzatétól.
A genetikától eltérően a memetika nem hagyatkozhat a mémekben tárolt instrukciókra a másolásra vonatkozóan. Ezt a mémek implementációinak a befogadására szolgáló mentális struktúrák végzik el egy sor korlátnak engedelmeskedve.
Talán a memetika valóban sajátos megközelítése abban állhat, ha a mémek mentális tulajdonságai helyett vagy mellett ezek sajátos vonásaira összpontosít, melyek megkönnyíthetik a mentális struktúrákhoz való alkalmazkodásukat. Az implementációk közül tehát azok a típusok és azok az egyedek maradnak fenn, melyek minél hatékonyabban képesek erre. A könnyebben elsajátítható gondolatok, nyelvi formulák, kulturális tárgyak stb. esélyesebbek e nézet szerint az elterjedésre.
A kérdés persze ennek az alkalmazkodásnak a súlya. Jelenléte tagadhatatlan - hiszen a memória, feldolgozóképesség korlátozott -, ám hogy mennyire meghatározó a többi társadalmi, mentális vagy kulturális tényező mellett, talán még nem egyértelmű.

A tervezett dolgozatnak valószínűleg érdemes ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia, érvelni az egyik vagy a másik lehetőség mellett. Hogy a legjobb empirikus anyag erre az internet volna, több szempontból kérdéses. Nem biztos, hogy az internet viszonya a többi információhordozóhoz (implementációhoz) teljesen tisztázott. Ha ez igaz, nem biztos, hogy feltétlenül a dolgozat feladata ezt is kutatni. Ráadásul az internet mint hordozó csak akkor érdekes a memetika szempontjából, ha az ott terjedő információ mentális befogadásával is tud foglalkozni. Hiába rakunk fel valamit több ezer helyen az internetre, ha nem terjesztik tovább szándékosan mások, nem foglalkoznak vele, nem érdekel másokat, akkor nem tekinthető memetikailag sikeresnek. Másrészt bár az interneten terjedő vírusok minden tekintetben jó replikátorok, kiválóan szaporodnak, sokszorozódnak és módosulnak, mégsem felelnek meg a kulturális információ feltételeinek, mert nincs kulturális befogadásuk.
Itt bizonyos fokig az implementáció tisztázásáról is szó van. Az interneten elérhető szövegek valójában mint szövegek tekinthetők-e implementációnak, vagy mint interneten elérhető szövegek. Első ránézésre az előbbi tűnik magától értetődőbbnek, hiszen a befogadásához, majd a "sikeressége" révén való terjedéséhez a szöveg mint olyan érdekesebb, nem az elérhetőség technikai vonásai. Egy értelmetlen szöveg nem fog jobban terjedni, ha feltesszük az internetre, vagy elküldjük több millió embernek kulturális (nem mechanikus) értelemben, viszont egy zaftos szóbeli pletyka vagy vicc hihetetlen gyorsan képes erre az internet nélkül is, de azon keresztül is.

A memetika bizonyos kérdései másrészt felbukkannak a nyelvelmélettel kapcsolatban is. A nyelvi formák gyors terjedése (mind rövid, mind hosszú távon) felfogható kulturális evolúcióként is, mikor is a nyelv igyekszik alkalmazkodni a mentális struktúrákhoz, azaz a kulturális és nem a biológiai evolúció részeként működik, alakul (Perfors 2002:4.35). Ebben az értelemben az a fajta megközelítés a mentális struktúrák és a kulturális tárgyak viszonyát elemző kutatások egyik típusaként fogható fel, mely azonban ez utóbbiak strukturális elsődlegességéből indul ki.
A modell nehézsége viszont ugyanezzel az állásponttal kapcsolatos, és azokba a mentális struktúrákba ütközik, melyeknek fontos szerepük lehet például a nyelvi (vagy egyéb kulturális) formák elsajátításában és használatában, ám nincsenek nyilvánvaló felszíni hatásaik (Perfors 2002:4.37). Több kutató szerint viszont a mentális és a külső struktúrák ko-evolúciója pillanatnyilag a legvalószínűbb modell (Briscoe 1998; Kirby 1999).

Irodalom

Briscoe, E. J.
1998 Language as a complex adaptive system: Coevolution of Language and of the language acquisition device. Proceedings of the 8th Meeting of Computational Linguistics in the Netherlands. Rodopi, Amsterdam 3-40.

Fog, Agner
1997 Cultural r/k selection. Journal of Memetics - Evolutionary Models of Information Transmission 1.

Kirby, S.
1999 Learning, bottlenecks, and the evolution of recursive syntax. In: Lingustic evolution through language acquisition: formal and computational models. E. J. Briscoe, ed. Cambridge: Cambridge University Press.

Perfors, Amy
2002 Simulated Evolution of Language: a Review of the Field. Journal of Artificial Societies and Social Simulation 5(2).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]