Reflexiók

Babarczy Eszter: Reputáció, hitelesség, bizalom és autoritás online környezetben

(2003. 10. 27.) c. dolgozatára, előadására

[Barkóczy László], [Bácsván László], [Beke Tamás], [Blaskó Ágnes], [Bodó Balázs], [Bodoky Tamás], [Bogdán Mária], [Doboviczki Attila], [Fejes Edina], [Ferencz Angéla], [Ferenczi Andrea], [Ganzler Orsolya], [Gyenge Zsolt], [Kardos Genovéva], [László Mónika], [Murai Gábor], [Sándor Zsuzsa], [Skrabski Fruzsina], [Szakács B. István], [Szentistványi Rita], [Török Marianna], [Vályi Gábor], [Velics Gabriella], [Viniczai Andrea], [Wilhelm Gábor]

[vissza a listához]

A témafelvető különösen érdekes volt számomra, így valójában csak néhány apró észrevételt tennék.
Barabási Behálózva című könyvében azért túlmegy azon hogy találgassa az interneten fellelhető gazdag (rich) pontok kialakulását, illetve létezésük okát. Emlékezetem szerint pontokba szedve magyarázza, milyen okok vezethetnek el ahhoz, hogy egy pont a hálón egyre több kapcsolattal bír, míg más pontok ugyanezen okokból sorvadnak, majd szegmentálódnak, esetleg később teljesen meg is szűnnek.
Barry Wellman-nél a társadalmi tőke típusainak részletesebb elemzése - különös tekintettel a híd-jellegű, és a kötés-jellegű társadalmi tőkére - talán pontosabb képet adhatna az online közösségek és a valós társadalom kapcsolatára. Ehhez a témához ajánlani tudom Putman műveit, különös tekintettel Bowling alone című írására.
Az offline fogalom használata a témafelvetőben (és a témával kapcsolatban is) nem szerencsés. Azonban (hasonló cipőben járva) be kell látnom, nehéz a megfelelő fogalmat megtalálni, mióta a való világ kifejezést elvették a hasonló témát kutatóktól.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Egy dologba csimpaszkodnék bele. Szerintem az online világnak is van kultúrája. Van valamiféle (szimbolikus) rend ott is, legfeljebb az egyén szempontjából kevésbé átlátható, és a megközelítésekben sem vagyunk oly biztosak e terület kutatásának nincs még igazi kánonja. Az Internet nem káosz, hanem rendszer, ahogy írod is: csomópontokkal, értékelési mechanizmusokkal, a kommunikációt irányító (persze: könnyebben áthágható) szabályokkal. Meg talán értékekkel is mind e mögött, ha ezek artikulációja nem is mindig egyértelmű.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Mindennapi gyakorlati tapasztalataim (akár a szakmában dolgozó kollégaként, akár hétköznapi Internet felhasználóként és fogyasztóként) elméleti hátteréről olvashattam munkádban. Nagyon érdekes, izgalmas kérdést vizsgálsz. Hétköznapjaimban számos esetben (pl. utazási célpont kiválasztásánál, vagy éppen a minap, online könyvvásárlásnál) találkozom az online megbízhatóság, hírnév, hitelesség problémájával.
Úgy gondolom, hogy dolgozatod - jelen formájában - komplett, kész "műsor". Izgalmas történetekkel, esettanulmányokkal, érdekes és hangzatos nevekkel és beosztásokkal. Ezek valóban jól csengnek egy átlagos befogadónak. :)
Érdekes, sokrétű és informatív anyag. Azonban úgy érzem, hogy még keresed a számodra legjobb irányt.
Talán érdemes volna jobban fókuszálni egy adott területre, mondjuk csak az online reputáció kérdésére. Hogyan alakul a hírnév online és offline környezetben? Az általad is említett "állandóság" gondolata miért befolyásolhatja pozitív irányba a hírnevet? A bizonytalanság (anonimitás vagy változó nickname) mit eredményez a befogadóban és miért formálhatja ez negatív irányba beállítódásunkat? Érdekes kérdés lehet az is, hogy mit eredményezhet ugyanannak a nickname-nek a megjelenése többféle fórumon is? Erősíti e az állandó névhasználat a bizalmat és hozzájárul e a hírnévmenedzseléshez ha valaki számolatlanul megjelenik ugyanazzal a névvel többféle (esetleg egymással ellentétes "beállítódású" fórumokon, nem is szólva arról, ha valaki ugyanazzal a nickname-mel egymásnak ellentmondó véleményeknek ad hangot a fórumok sokaságán? Valójában minek az állandóságáról is beszélünk?
Hogyan erősíti a bizalmat a közvetlen személyes kommunikáció és mennyire lehet személyes és közvetlen mindez online környezetben? Remélem, hogy kérdéseim segítik munkádat.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Nem értem, az volna az előfeltevésed, hogy az internet világában letisztultabban vizsgálható egy jelenség, mint a városi kultúrában? Hogy a két kultúra nyelve egymáséra lefordítható? Nem lehet, hogy éppen azért vizsgálhatók bizonyos jelenségek az interneten, mert az általunk megszokott közegtől idegen, új környezetben új aspektusaik tárulkoznak fel, hogy a kézhezálló kérdésessé válik?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Babarczy Eszter témafelvetője több szempontból is ismerős: szerencsére alkalmunk van együtt dolgozni, többek között e témában is. Az elkövetkezőkben a saját kutatásom és Eszter témafelvetője közötti kapcsolatot szeretném egy kicsit megvilágítani.
Az Agyfarm kutatás kapcsán, mely saját kutatási munkám egyik fejezete, olyan informatikai infrastruktúra létrehozásán dolgozunk, mely lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy az általunk kialakított visszacsatolási mechanizmusokon keresztül képesek legyenek az egymás közötti hasonlóságokat és eltéréseket felismerni, és ezt az addicionális információt (mely egyébként az offline szituációkban sokkal gazdagabb, mint az online térben), képesek legyenek közösségek kialakítására felhasználni. A közösségszerveződés emergens modellje, ahogy az emergencia általában, nem feltételezi valamely központi szervező ágens, meglétét, ahogy nem feltételez hierarchiát sem, csupán azt feltételezi, hogy az egyének lokális kölcsönhatásaiból megfelelő szabályok megléte esetén a felülről szervezetthez hasonló szilárdságú rend alakulhat ki.
Az offline világban, ahogy arra Babarczy is utal, a reputáció, az autoritás és a bizalom általában valamely hierarchiában elfoglalt hellyel korrelál, sőt, maga a hierarchia, illetve az abban elfoglalt hely önmagában is szolgálhat a fentiek forrásául.
Az online térben e két struktúra, azaz a bizalmi struktúra és valamely hierarchiában elfoglalt hely egyelőre még nem kapcsolódott ilyen szorosan össze, a kérdés az, hogy ez vajon csupán idő kérdése-e. A online társas rendszerekben elfoglalt pozíciókat egyre pontosabban lehet formalizálni: az egyértelműen azonosítható felhasználók, és e felhasználók múltjának megismerhetősége, e múlt formalizálhatósága (tranzakció-történet, értékelések, stb.) alkalmat ad e felhasználók sorba rendezésére, ugyanezek a lehetőségek egyben azt is megengedik, hogy egyre szélesebb körre ki lehessen terjeszteni a különböző erőforrások hozzáférhetőségét, felhasználását szabályozó jogok rendszerét, melyek így együtt (mérhető teljesítménykülönbség, felosztható erőforrások) így valamilyen hierarchia kialakulását eredményezhetik.
Az online világ így, önmagában is képes egyfajta zárt rendszert kialakítani, azonban az általam igazán izgalmasnak tartott problémák az offline térben mérhető reputáció, hitelesség, autoritás online leképezése során merülnek fel.
Az autoritást, a hitelességet ugyanis az online világban, ha úgy tetszik, újra fel kell építeni, többek között azért, mert az online tér önálló kommunikációs és társas tér, egy újabb önálló kontextus, melynek résztvevői, nyelve, szokásai, normái, csak részben feleltethetők meg egy az egyben, és csak speciális esetekben egy adott offline kontextusnak.
Az Agyfarm kutatásban éppen ezért a két fentebb vázolt megközelítés ötvözetének megvalósításával próbálkozunk. Az online térben mérhető értékekből felállított autoritási struktúrák (egy adott személyre és munkáira leadott pozitív értékelések, egy adott személy tevékenységének olvasottsága, stb) keverednek az offline környezetben mérhető teljesítmény és eredmények online reprezentációjának különböző módozataival. A kérdés ebben a formában majd úgy tehető majd fel, hogy az online és az offline térben kialakuló autoritási, bizalmi és reputációs struktúrák milyen mértékben fedik át egymást az agyfarm rendszeren belül.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvető az online kultúra hiányával kapcsolatos prekoncepcióit olyan autoritások sűrű hivatkozásával próbálja hitelesíteni, akik érzésem szerint nem biztos hogy a gyakorlatban szerezték az online kultúrára, hagyományra illetve ezek vélelmezett hiányára vonatkozó tapasztalataikat. Abból a hipotézisből indul ki, hogy "az online környezet jelenleg még nem rendelkezik orientáló intézményekkel, antropológiai értelemben sűrű kultúrával, sőt, nem is igazán tudni, hogy mit kéne intézménynek, normának vagy éppen kultúrának és hagyománynak tekintenünk".

Ezt a hipotézist a magam részéről vitatom: a nyilvános internet és elődei, a felsőoktatási számítógéphálózat és a nyilvános üzenőgépek (bulletin board systems) ma már több évtizedes története során, éppen az anonimitás miatt nagyon gyorsan kialakultak az online viselkedés normái, melyeket írásos formában, fájlokban terjesztettek-terjesztenek, és minden új felhasználó figyelmét előbb-utóbb felhívják ezekre a kifejezetten orientáló célú anyagokra. A hálózatüzemeltetők Acceptable Use Policy-ket (kb. az elfogadható felhasználás szabályai), a felhasználói közösségek Frequently Asked Questions (gyakran kérdezett kérdések) fájlokat szerkesztenek, és a hálózaton számtalan változatban hozzáférhető az online környezetben elvárható viselkedési szabályokat összefoglaló "netikett" is. A nem online környezethez képest a kezdetekben mindössze annyi volt a különbség, hogy a felhasználók nem készen kapták, hanem maguk alakították ki ezeket a szabályokat. Hatóságok és kanonizált autoritások hiányában mindenki részt vehetett a normák megalkotásában és bárkiből válhatott autoritás, a virtuális közösségek kultúrája (sőt: kultúrái), normái, hagyományai nem felülről irányított, hanem önszerveződő módon alakultak ki.

Az "internet utópistái" ezt az önszabályozó, önszerveződő, bázisdemokrata attitűdöt dicsőítették, nem pedig ahogy a dolgozat fogalmaz, "az orientáló entitások hiányát, s ezzel egy jóval kaotikusabb információs környezetet".

Az online kultúráról a következő olvasmányokat, weboldalakat javaslom:

Howard Rheingold: The Virtual Community
http://www.rheingold.com/vc/book/

Netizens: An Anthology
http://www.columbia.edu/~rh120/

Resource Center for Cyberculture Studies
http://www.com.washington.edu/rccs/

Berkman Center for the Internet and Society
http://cyber.law.harvard.edu/home/

Internet, Cyberspace and Social Theory
http://www.internetstudies.pe.kr/

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az offline és online környezet a címben szereplő szempontok alapján történő összehasonlító vizsgálatát a valóság értelmezésének egy újabb, érdekes kísérletének tartom. A dolgozat az offline környezetről megállapítja, hogy "az embernek kognitív-orientáló fogódzókra van szüksége a környezetében, különben káoszként éli meg a világát", s ezt szembeállítja az online környezettel, ahol ezek a fogódzók másképp működnek, s ahol valamiért az embereknek nincsen szükségük a kinti világ által meghatározott orientáló fogódzókra.
Az ember valóban ilyen könnyen ki tud szakadni abból a világból, ahol az internet megjelenéséig eddig állandóan élt? Szerintem érdemes volna megvizsgálni azokat a felhasználókat, akik csak hosszas hezitálás után kezdik, illetve kezdték el használni az internetet. Vajon mi volt ennek az oka, ha feltételezzük, hogy az infrastrukturális feltételek adottak voltak egyébként?
Véleményem szerint, s ez talán válasz is a kérdésre, online környezetben az ember épp azért mozog szabadon, és épp azért nem érzi szükségét a kinti világban használt orientáló fogódzók létezésének, vagy eleve biztosításának, mert azzal, hogy online környezetbe lép, azaz "felmegy az internetre" már viszonyul is egy ilyen fogódzóhoz: az internethez, aminek a legfőbb tulajdonsága az, hogy használatakor az offline közegtől "szabadon" lehet létezni egy általa biztosított virtuális térben.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Diplomadolgozatomban Habermas racionalitás-fogalmával foglalkoztam. Ennek kapcsán került kezembe egy tanulmány, melynek kivonatolt ismertetését örömmel teszem itt "közkinccsé". Kurt Hübner a habermasi, aktus alapú - cselekvésközpontú racionalitás-fogalomtól igen eltérő, az interszubjektivitás fogalomkörére épülő racionalitás tipológiát állít fel.

Kurt Hübner: Mennyiben irracionálisak a mítoszok és az istenek? c. tanulmányában abból indul ki, hogy egy-egy kor szellemi felfogásáról használatos kulcsfogalmai tanuskodnak. Ilyen volt hajdan az istenektől való félelem, s ma a racionalitás fogalma. Mialatt az ember emancipálódott az ún. istenkorból, (siker, belátás, megismerés, cselekedet) egy kiutat talált a valósághoz és annak legyőzéséhez. Az ember "lumen naturale"-ből "lumen supranaturale"-vá fejlődött. Ezáltal vált központi kategóriává a megértés és az ész, amely változás - a felvilágosodás 300 éve során - a racionalitásban identifikálódik.
A tudomány vált a racionális gondolkodás ideális formájává, amely egyben beavatkozás az élet összes területére: nemzetgazdaság, politológia, szociálpszichológia, szociológia, vallástudományok, művészetelmélet, stb.
A cél egy folyamatos korlátozás, amely társadalmi - racionális vizsgálatokból tűnik elő. Ez azonban irracionális is azáltal, hogy valójában a szubjektív vágy és érzékelés világa.

A racionalitás számos alapformáját különíti el:
abból a felvetésből indul ki, hogy az ember világos és érthető megmagyarázott fogalmakal él:
-a beszéd azonban elveszíti racionális alapjait, ha egy szón több dolgot értenek, vagy mellébeszélnek,
-racionálisnak tekinthető egy állítás megalapozása (tehát valami nem pusztán dogmatikusan felállított vagy "hitt") ha és amennyiben logikus és empirikusan megalapozott és alátámasztott, miként racionális egy-egy
-cselekvés megalapozása is:

/logikus
/empirikus
/normatív
/operatív - az indusztriális processzuson a hangsúly, minden folyamat, esemény mint lehetőség hitelesül, sematizálódik, formalizálódik

Ezek a fogalmak azáltal válnak racionálissá, hogy egy interszubjektív térben artikulálódnak - állapítja meg Hübner.

Szemantikai alapon az interszubjektivitást logikai, empirikus, operatív, normatív felosztásban szemléli.

Ebből következnek tézisei:
1., a tudomány semmi esetre sem a racionalitás ideálja
2., a mítosz nem kevésbé racionális, mint a tudomány

1. A racionalitás mint szemantikai interszubjektivitás
Honnan tudható, hogy valami szemantikai interszubjektivitás, hogy ugyanazon szó vagy mondat alatt ugyanaz érthető?
Tételezhetünk-e fel a priori kritériumot? - teszi fel a kérdést Hübner.
Sajátos kritérium akkor és annyiban lehetséges, ha a meghatározott szó vagy mondat eltérő szemléletmódokra, igazságokra vagy az absztrakt megjelenítésekre mint valamennyi ember identitására vonatkozik.
Az interszubjektív világosság és jelentés adott esetben ezen sajátos szemléletmódokban jelentkezik:
pl. Kant a geometriát a priori szemléletmódra alapozta, a pozitivisták az érzékelés és gondolkodás elvét az empirikus verifikáció módszerén keresztül állították fel, mely vonatkozik minden emberre az alapvető érzékelt adatok kölcsönös ismeretében.

Azonban sem a priori szemléletmódok, sem általánosan érvényes érzékelt adatok nem léteznek - állítja Hübner.
A modern geometria eláll a messzemenő szemléletességtől, és az utóbbi évtizedek tudományteoretikus kutatásai arra az eredményre vezettek, hogy a teóriák érzéki adatai függő helyzetüket mutatják. Az elektromágneses hullámok potenciálja nem érthető és magyarázható meg közvetlenül a megállapított szemléletmódok belátása szerint, hanem csak a deduktív hipotetikus felépítmény keretén belül fogható fel, amely egy fizikai teória - axiómák, teorémák, bázistételek, stb. - rendszerén nyugszik.
Mellérendelési szabályok fedezhetőek fel ezen megfigyelések között, ahol ezek a megfigyelések újból a mérőeszközök teóriájában definiálódnak.

2. Az interszubjektivitás empirikus
A mítosz az istenek hatása a természetben és az ember világában - jelenti ki Hübner. Arról van szó, hogy az interszubjektív és még hiányos mindennapi beszéd - ennek folyamán a hiány igazságában - semmiesetre sem általánosan terhelt. A szemantikai interszubjektivitás mindig csak egy behatárolt keretben és egy behatárolt tér-időben alakul.
A mítosz és arché, mint magyarázat, egy értelmezés képzet-világot alkot, amelyben minden jelenség személyes, jelenvaló: szubjektum (ember) - objektum (természeti szembehelyezkedés).

3. A racionalitás mint empirikus interszubjektivitás
Valaminek tényszerű belátása, egy dolog valóságának kimutatása, bizonyítása.
Az egzakt természettudományok a valóságot egy ideális mintaképpel - az interszubjektivitás egy sajátos módján - ábrázolják.

4. A racionalitás mint logikai és operatív interszubjektivitás
A teoretikus, logikai szabályok rendszere adott módon: a kalkuláció.
Praxisszinten ez operatív cselekvésekben zajlik.
A teoretikus-logikai racionalitás azt jelenti, hogy csak a belső tartalmi jelentésen keresztül lehet tudni valamit. Ezt kalkulálva jutunk az irányítás fogalmához: az alakok létrehozásához, az ezekkel történő műveletekhez (operációk). Ekkor a racionalitás logikai interszubjektivitásként mint az operatív interszubjektivitás egy meghatározott formájával együtt tárgyalandó.
A technikai-indusztriális világ, mint jelenlétfeltételek meghatározója a logikai-operatív racionalitásban mérhető. Az, hogy az akarat mennyire képes magát racionálisan megalapozni, végül is attól függ, hogy a célok és normák racionálisan megalapozhatóak-e.

5. Racionalitás mint a célok és normák interszubjektivitása
Alapvető megkülönböztetés: valaminek a helyes kinyilatkoztatása (kétes) vagy a helyesen kinyilatkoztatott alapján valaminek a létrehozása, megvalósítása (nem kétes). A jövendölések következtetés-következményeken és teóriákon nyugszanak (tehát logikai), ami által teljességgel igazból is - hamisból is következhetnek. Az igaz jövendölés tényén ez nem változtat.
Ugyanakkor nem tagadható, hogy a tudomány az így megállapított értelemben óriási sikerre és eredményre determinált.
Másik vonatkozásban a mítosz nem csak évszázadokon keresztül tette lehetővé az emberi jelenlétet és a valóság legyűrését, hanem miként a meg- és előrehaladott megfigyelések mutatják, a tudomány sikeressége, eredményessége a mítosz e jegyeivel azonos.
A tudomány sikere a mítosszal történő összehasonlítása nélkül nem képzelhető el a továbbiakban - jelenti ki Hübner. A tudomány egy lineáris előrehaladást "állít elő", amely során saját, eltérő területeit, terrénumait mozgósítja.
A tudományos és technikai-keresés (kutatás) és akarat messzemenően kvantitatív-materiális: mindenek előtt a fizikai állapot megőrzése, fenntartása, az energiahasználat, az információátirat-átadás-áramlás felgyorsulása lettek kvantitatív-materiális célként megállapítva.
A mítosz valami "isteni története" ennek a kizárólagos kvantitatív-materiális eljárásmódnak és megfigyelésnek, tehát éppenúgy korlátozott, miként bármely más pszichoszomatikus létezés. Ez a megállapított összefüggésben lehet: előnyös, sikeres, eredményes, mikor egy sajátos létezés csak szomatikusként fordul elő.
Csak a racionális, a tudományra támaszkodó ember képes a céljait, szándékait és tárgyait a mítoszoktól megkülönböztetni.
(Ez a célracionalitás egy formája, mely a logikai racionalitáshoz tartozik, melyből az e célból hangsúlyozott, elérhető eszközök és módszerek következnek.)

Melyek ezek a racionális alapok, célok? - teszi fel a kérdést Hübner.
Hogyan tud az ember egyáltalán célokat és ezzel együtt normákat - melyek után az ember cselekszik - racionálisan megalapozni?
A célok és normák racionális megalapozása éppen csak azon állhat, hogy az ember ezeket más célokra és normákra visszavezeti. Vagy valahol megáll az ember ennek során, vagy egy végtelen visszakövetkeztetésre hagyatkozik.

6. Az irracionális és a nem-racionális
Irracionális valami, ami a racionalitás-szellemiséggel szembeni. Valami, ami ugyan megalapozott, de csak patologikus (érzések, kontrollálatlan szenvedély).
Nem-racionálissá valami egy megalapozás megszűnése, cáfolata által válik, nem egy megalapozás ismétlése, egy újabb összefüggésben történő ismételt ellentmondása alapján. A nem-racionális ebben az értelemben, az a priori feltételezések egyes mennyiségében, a tudományban és a mítoszban tapasztalati jellegű. A nem-racionális [cselekvések], de adott érzék és a "végcél" is a tudománynak és a technikai világnak a részei, annak, amiben ma élünk. Mivel ez az a priori ennek csak egy szelete, és mi ezek összefonódásában élünk, ezért nem követelhetjük meg magunktól, ami az ész kiemelt státuszának mítoszával ellentétes.

7. A racionalitás és a racionalizmus megkülönböztetéséről
A racionalitás mindig ugyanazon formában lép fel, mégpedig szemantikai - egy jelentés tartalmú szabály azonos megtartásaként (amiben mindig leledzik). Ezáltal empirikus: mindig ugyanolyan magyarázó szabályok alkalmazásaként (amire mindig hivatkozik) van jelen.
Logikai-operatív: a kalkuláció alkalmazásaként jut érvényre (valamit mindig jelentve, jelentéssel telve).
Normatív: a célok és normák más célokra és normákra visszavezethetéseként (amely tartalmakat mindig birtokolja).
A racionalitás valami formális, csak a megállapított tartalmakon keresztül működik, pl.: ugyanazon tudománynál, mítosznál.

Racionalitás - racionalizmus megkülönböztetés azért is lényeges, mivel a hamisan megállapított tartalmakat a racionálissal összetévesztik, felcserélik.
A tévedés, hogy a tudományt a racionális paradigmájának tartják abból származik, hogy megszoktuk, meghonosítottuk a felvilágosodás óta egy sajátos racionalizmus ismérvét, pl.: természeti törvények és ezzel összefüggésben a tudott (tudatos?) tér-idő elképzelések.
Ezzel azonos minden, ami ontologikus alapként és a tudomány tartalmával körvonalazódott: az ész belátása, vagy az, hogy az ésszerűen megállapított tapasztalatok teljességggel identifikálódtak

Ugyanakkor miként az a valóságban megmutatkozik, nem egy értelmes-belátó világban élünk, mint korábban, csupán egy olyanban, amelyben vakon a lehetséges valóságok azon oldalát hozta létre az ember, amely nem engedte meg a keresztülvihető formalizálódást vagy racionalizálódást.

Az emberek racionalistákká válnak - idézi V. Groenbech-et - mivel csak a valóság egy részével rendelkeznek -fejezi be tanulmányát Kurt Hübner.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az a megfigyelés, hogy a reputáció kiépítéséhez az állandó nicknév ad alapot és nem a változatosság, nem meglepő. Inkább az az érdekes kérdés, hogy miért van ez a tulajdonsága az embernek? Miért kedveljük az állandóságot és ismerősséget a változatosság helyett? Leszámítva a valamelyest követhető beazonosíthatóságot, pl. a pszichológia választ ad erre a kérdésre, amennyiben az ember állandó jellemzőjének tartja az ismerősség = vonzóság elv szerinti viselkedést (Zajonc).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az orientáló rendszerek, orientációs fogalmak nemcsak a fogódzó kedvéért fontosak, és nemcsak az offline vagy az online világ saját térfelén. A két világ kapcsolata bonyolult, és erről beszélgetést nyitni sem egyszerű.
Az sem mindegy, hogy mi a kérdés: az-e, hogy mi a két világ kapcsolata egymással, vagy mi a kettő kapcsolata egy bizonyos "felhasználó" számára.
A sűrű/nem sűrű kultúra dichotómiát nem ismertem. A sűrű leírást ismertem. Ha az online világ lassan "besűrűsödik", "hígul"-e az offline?
Newcomb interakciós modelljében koorientációról, vagyis egyidejű orientációról beszél. értelmezhető-e egy hasonló háromszög-modellben a két világ és egy ágens viszonya? Hogyan lehet egymáshoz igazítani a két világot? Van ennek egy elméleti oldala (elméletek igazítása) és gyakorlata (habitusok igazítása).
Az on-line Baja (Médiakutató, 5. szám, 2001 tél) című tanulmányban olvashatunk egy esettanulmányt egy pezsgő online helyi közéleti aktivitásról.

A dolgozatodban említett orientáló fogalmak használatának vizsgálatában, definiálásában, összehasonlításában talán adhat némi támpontot John Thibaut és Harold Kelley társas csereelmélete (Social Exchange Theory), ami egy meglehetősen ambiciózus kísérlet arra, hogy a kapcsolatok eredményességének mértékét - előnyök és hátrányok bonyolult összetételét - az egyénre lebontva számszerűsítse. Ők is a klasszikus fogolydilemmából indulnak ki (ld. Truman Capote: Hidegvérrel c. könyvét). Az elmélet szerint kapcsolataink hatékonyságának összehasonlítására két mód kínálkozik. Az értékelés egyik lehetséges modellje a viszonylagos elégedettség fogalmára épül - ami arra vonatkozik, hogy az adott személyközi kapcsolat eredményessége érzelmileg hogyan befolyásolja az interakció résztvevőit. Thibaut és Kelley ezt összehasonlítási szintnek (CL: comparison level) nevezi, ami az a küszöb, amely felett az interakció kimenetele egy személy számára még vonzónak tűnik. A kapcsolataink értékelésére vonatkozó másik sémát az alternatív lehetőségek összehasonlítása szintjének nevezték el (CLalt: comparison level of alternatives), ami az a minimális szint, amelyet az adott személy még elfogad, és amellyel együtt még érdemesnek ítéli fenntartani a kapcsolatot.

Az orientációs fogalmak jelentésének tisztázásához segítség lehet Daniel Kahneman és A. Tversky (Eds.): Choices, Values and Frames c. könyve (New York: Cambridge University Press and the Russell Sage Fundation, 2000 - Chapter. 37, pp. 673-692), ami többek között olyan fogalmakat jár körbe, mint az experienced utility, remembered utility és a decision utility, amely fogalmak a brand-építés paramétereinek tettenérésében is támpontok lehetnek.

Írod, hogy meggyőződésed szerint a kultúrakutatás és a kognitív tudomány termékeny összekapcsolására lehetőséget ad a kommunikációelmélet, és az orientáló rendszerek fogalmi hálójának felrajzolásával ebbe az irányba tennél néhány lépést. Ennek mi lenne a praktikuma? Nyilván, az általa célként meghatározott "térkép felrajzolása, amely ... egyes kulturális területek orientációs fogalmait és eszközeit tartalmazza" mégiscsak eszköz, amivel kezdenél valamit, hogy a "hitelesség", "bizalom", "megbízhatóság", stb. működjön online és offline környezetben egyaránt. Vagy nem jól értem az egészet?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Ha csupán olvastam volna a témafelvető esszédet, nyilván hiányolnám a szakirodalom pontos feltüntetését, a hivatkozásokat. A szóbeli előadás azonban meggyőzött arról, hogy ezen a területen tökéletesen kiismered magad, s határozott elképzeléseid vannak az online-világról, s ez a tény már önmagában irigylésre méltó.

De az előadásodat hallgatva is nyitott maradt számomra a kérdés, hogy pontosan milyen eszközök segítségével folytatod le kutatásod. Az írásos anyagban erre vonatkozóan csak egy igen rövid, általánosításokra szorítkozó bekezdést találni, amelyet véleményem szerint mindenképp tovább kell gondolni, ki kell bővíteni.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A kutatás témáját rendkívül érdekesnek és aktuálisnak tartom, hiszen egy kulturális tér tájékozódási pontjainak azonosítása rengeteget tud mondani annak a kultúrának az egészéről. A nagy háttérrel és történettel rendelkező offline világban az autoritásokat elsősorban a hagyomány határozza meg, és ezeket - mondjuk előítéletek formájában - általában reflektálatlanul használjuk gondolkodásunkban. Az általad is hivatkozott Gadamer, mikor erről beszél, azt állítja, hogy ezen előítéletek legfeljebb tudatosíthatók, de befolyásuk igazából nem kiküszöbölhető. A frissen kialakult illetve alakuló online világnak azonban még nincsenek a tájékozódást irányító hagyományai, és rendkívül nagy lehetőség a kutatók számára az, hogy "élő közvetítésben" figyelhetik meg, amint egy kultúra kialakítja magának ezeket a tájékozódási pontokat.
Azt hiszem, hogy az online világ ezen elemeinek a kutatása által nem csak az online kommunikáció jellegzetességeiről tudhatunk meg egyet s mást, hanem általában az ilyen tájékozódási pontok kialakulásáról és szerveződéséről. Hiszen az offline térben is a történelem során a különböző emberi civilizációkban hasonlóan formálódhattak az autoritások és bizalmi hálók, csak kevésbé volt lehetőségünk rá, hogy ezt ily módon megfigyeljük. Ugyan az online kommunikáció egy speciális közegben zajlik, és ez meghatározza az autoritás kialakuló formáit, de feltételezhető, hogy ez az specifikusság minden kultúrában jelen van. Lehet, hogy érdemes lenne általánosabb következtetéseket is levonni az online tér jellegzetességeinek feltárása mellett.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

1. "Az ember (különösen a filozófia és a pszichológia) önértelmező gesztusai során számos címkét ragasztott már magára, úgymint "gondolkodó nádszál", "ego", "fenomén", "jelenvalólét", "individuum", "szubsztancia" - és hosszan sorolhatnánk a sort. A jelenleg legelterjedtebb öncímkénk a "Felhasználó", pontosabban az "interaktív Felhasználó", mely címke elsősorban a számítógépek elterjedésének köszönhető" - írja Fehér Katalin: A virtuális valóság elmélete és gyakorlata című tanulmányában (Médiakutató című folyóirat, 2003. nyári száma). Felvetés szintjén: ha már online környezettel, online térben zajló kommunikációval foglalkozol talán a felhasználó fogalma, felhasználói-típusok is érinthetők lehetnének. De, ez lehet, hogy egy teljesen más irány, mint amit te szeretnél kutatni?
2. Lehet, hogy érinti témád: Gálik Mihály - Kovácts Ildikó - Tölgyesi János: Egy online video kísérlet közönségfogadtatása Magyarországon tanulmányuk, Jel-Kép folyóirat, 2003.1.száma.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvető esszéhez csupán két megjegyzést fűznék:

a szerző magától értetődőnek tekinti, hogy az "online világ" egy másik kultúrát képvisel, ahol ebből következően más szabályok érvényesek, ez természetesen lehet magától értetődő azonban érdemes lenne kifejteni, hogy miért
az autoritás fogalmi tisztázásakor esetleg érdemes lenne Max Weber definicióját kiindulási pontként használni, mivel a témafelvető e fejezete inkább a "befolyás" mint az autoritás definiciós problémáit taglalja. E benyomásomat erősíti a fejezet utolsó zárójeles mondata is "autoritás az, aki - bármilyen oknál fogva - hatással tud lenni mások cselekedeteire".

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Úgy értelmeztem Eszter indító gondolatát, hogy az "online-információ" korlátlan növekedése közepette az "online-szocializáció" gátolja illetve beszűkíti a "megalapozás-kereső" kérdésekre adandó válaszokat, ezért, a "korlátozott racionalitás" értelmében fogódzókat, "térképeket" kellene szerkeszteni gondolkodásunk számára.
Ha a fogalmak tisztázása során kirajzolódna a "link-struktúra" térképe, a kialakulóban lévő intézményesült online autoritások korlátoznák, elosztanák figyelmünket, hitelesebben gondolkodhatnánk egy bizalmi légkörben.
A szerző meggyőzően érvel amellett, hogy az általa javasolt, és ugyanakkor kialakulóban lévő online kultúra modellezhető, a "kicsi terepasztalon" végigjátszható a "kultúra-játék" a kezdettől a bonyolultabb formákig. Érdekes összefüggésekre és analógiákra világít rá online-offline. És végletekig idealizál: hogyan jön létre a bizalom légköre ott, ahol nincs kulturális környezet? Hogyan nevesítsük azt, ami a névtelenségtől működik, aminek az anonimitás a hajtómotorja?
Véleményem szerint a "megrajzolt térkép" lehetséges bizalom-struktúrája mégiscsak többet tanulhat a tradicionális kultúra-modellekből, mint hogy igaz legyen az a talán túlzott idealizáció, hogy egy megalapozott-megrajzolt online-térkép váljék kultúránk modelljévé.
De állunk elébe.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Egyfelől egyetértek a szerzővel,
hiszen a fogalmi tisztázások minden szakterületen fontosak;
a szakterületi identifikáció, a hatások, folyamatok és viszonyok leírása, feltárása csak egyértelmű fogalmi apparátussal (vagy legalábbis az értelmezési hasonlóság magas szintjén) lehetséges;

ugyanakkor a fogalomrendszer mégis csak eszköz,
így az online kommunikációt a fogalomkészleten keresztül, illetve az irányultságot befolyásoló fogalomkészletek összehasonlításán (egyfajta tükröződés közbevetésével) vizsgálni indokolatlanul áttételes út;

javaslom jobban magára az online kommunikációra célozni az elemzéseket, hiszen az egyébként jól megragadott szempontsor (reputáció, hitelesség, bizalom, autoritás) kiválóan alkalmas emberi viszonyulások kommunikatív vizsgálatára.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Rendkívül érdekes számomra az online bizalmi rendszerét feltérképező kutatásod.

Az online tér egyik legfontosabb jellemzője az anonimitás, ugyanakkor - mint a dolgozatodból is kiderül - kutatható, követhető a felhasználó érdeklődése, megjelenése. Azt írod a cselekvők érdekeltek abban, hogy legyen reputációjuk és ne váltogassák az identitásukat még akkor sem, ha erre a környezet lehetőséget nyújt.
Szerintem az internetezőknek számolniuk kell azzal, hogy nem feltétlenül marad következmények nélkül az online viselkedésük. Ezért elképzelhető, hogy azért vállalják a valós identitásukat és azért becsületesek, mert nem biztosak az online ellenőrizhetetlenségében.
Másrészről említed, hogy az online térben nehezen jön létre bizalmi viszony - ez szintén az ismeretlennel szembeni fenntartásokra utal.
Érdekes lenne megvizsgálni, hogy mennyire dominál az internetezők őszinteségben az esetleges későbbi büntetéstől való félelem.

Az autoritás vizsgálatával kapcsolatban ajánlom figyelmedbe Molnár Tamás: Az autoritás és ellenségei című könyvét.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Igen nagy örömmel és némi szégyenkezéssel olvastam a dolgozatot. Örömmel azért, mert a címben szereplő fogalmak témám szempontjából kulcsfogalmak, szégyenkezéssel azért, mert megközelítési módom és a témában való jártasságom meglehetősen szegényes ehhez mérve.
Mindemellett javaslatom, hogy Barabási Albert-László hálózatelemzését nem kell elvetni. Egyrészt a középpontokként jellemzett pontok offline környezetben rendelkeznek a címben szereplő fogalmak valamilyen mértékével. Másrészt a skálafüggetlen rendszerekre jellemző hatványfüggvény-eloszlás kvantummechanikai környezetben kritikus pontra utal. Ha feltételezzük, hogy a hatványfüggvények megjelenése univerzálisan kritikus pontot jelöl (mint ahogy értelmezésemben a szerző is sugallja), ezt a kritikus pontot kell megkeresni. Lehetőségként: a szűkösséget, annak megjelenését feltételezni kritikus pontként. Offline környezetben pl. az erőforrások, (élet)tér, online környezetben az információ szűkössége hozhat létre olyan állapotot, amelyben a rendteremtés skálafüggetlen rendszer létrejöttét favorizálja. Hogy a fizikai állapotok fázisváltozása után ismét visszaáll a véletlenszerű eloszlás görbéje, társadalmi környezetben viszont nem, az annak tudható be, hogy a társadalom fejlődő (vagy változó) rendszer.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Nagyon érdekes az a téma, amit felvetsz, meggyőzőek a saját orientációs pontjaid, világos célod a kutatással. A kérdésem inkább gyakorlatias: a kutatásod arról szól, ha jól értem, hogy hogyan kezdünk valamiféle orientációs sémákat alkalmazni, hogy eligazodjunk a rendezetlen információtömegben, ami az internet. Megjelenik a PR, ami érzelmi értéket kapcsol a termékekhez, inkább a CNN site-ját olvassák, mint egy alternatívot, a nagyobb reputációval rendelkező nevek azok, amelyeknek nyomon követhető, hosszú és jó a személyes története stb. Tehát, bár ez nem meglepő, az információ demokratizálására a net sem alkalmas, ugyanazok (vagy hasonlóvá alakuló) hegemonikus sémák érvényesülnek, mint hagyományos nyomtatott és elektronikus médiában. A kezdők, az alternatívok eleve hátrányból indulnak. Mik a kicsik, az alternatívok, a kezdők esélyei szerinted?
És egy másik kérdés, amit Bokody Tamásnak is feltettem, mert úgy tűnik nagyjából ugyanazt a jelenséget (az információterjedés a neten) akarjátok vizsgálni: Szerinted mi a kapcsolat a két megközelítésmód között?

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az anyag olvasva is, hallgatva is igen izgalmas. A globalizáció kapcsán a reputáció, hitelesség, bizalom, autoritás egyre inkább új értelmezést kap. Az online környezetben való vizsgálat szerintem ezért is érdekes. A dolgozat nemcsak azért tetszik nekem, mert jó a téma, hanem azért is, mert , bátran nyúl hozzá a szerző, s láthatóan bőséges háttérismeret áll mögötte és sok szempontot vesz figyelembe.Így azonban sajnos az is igaz, hogy néha túl szerteágazó az anyag, máshol túl könnyen von következtetéseket, általánosít, sőt néhol a hivatkozás is hiányzik.

A dolgozatot jobban kontextusba helyezné egy olyan hipotézis, mely szerint e kérdések tekintetében az online környezet nem más, mint az offline. E mentén vizsgálatom során mindeképp folyamatos párhuzamot vonnék a két környezet jellemzői közt és mátrix szerűen vizsgálnám az adott kultúra, kommunikáció, részvételi mód, részvétel következménye, hivatkozások, stb. kérdéseit. Az én sejtésem az, hogy - és a részvevők számán és a technikán túl- két jelentős dologban van különbség: a közösségformálódás módjában, s a hatalmi rendszer vonatkozásában, mert a többi szempont nagyon hasonló eredményeket hozna, de akár igen, akár nem, mindenképp több meggyőző érvvel kell alátámasztani az dolgozatot.

Szerintem sokat segítene, ha valamilyen konkrét vizsgálat, esettanulmány is kapcsolódna a dolgozathoz.

A szakirodalommal kapcsoaltban nincs kiegészítésem, mert egyértelmű, hogy jó anyagokhoz nyúl a szerző, de sajnálom, hogy nem csatolt bibliográfiát, mert néhányat én is szívesen elolvasnék a hivatkozott írások közül.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Mivel e dolgozattal kapcsolatban magam is érintett vagyok - egyrészt az itt felvázolt problémákkal küzdök egy kutatási projekt kapcsán, másrészt a szerzővel együtt teszem ezt - nyilván elfogult vagyok. Ismeretlenként olvasva biztosan az aztalt verném pontos irodalomjegyzéket, vagy a csak címszavakban, vázlatosan odavetett fogalmak és elméletek részletes, e témától távolabb állók számára is érthető kifejtéseket követelve.
Így viszont - ismerve Eszter kérlelhetetlen tudományos szigorát és módszerességét illetve az online világban szerzett tapasztalait - reménykedve várom a disszertáció írásának során megszülető publikációkat, és magát a dolgozatot is, mely remélhetőleg fontos, hiánypótló munka lesz.
Ha a fenti hiányosságokon túl hiányzott még valami a témafelvető esszéből, akkor az a téma fontosságát és aktualitását ismertető szakasz. Mint a területen dolgozó kutató, tudom, hogy az internetes fejlesztések - mind a hatékony információ keresést/tájékozódást, mind az on-line tranzakciók biztonságát támogató technológiák terén - sikeréhez pont e fogalmak megértésére, s e tudás algoritmizálására van szükség.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Elolvasva a dolgozatot és meghallgatva a szemináriumi beszámolót és vitát a következő meglátásaim vannak:

Magabiztos és agresszív elemektől sem mentes előadásmódod, "vitakészséged" számomra azt sugallja, hogy tudod mit szeretnél megírni, megingathatatlan elképzeléseid vannak a világról, a dolgok folyásáról, stb. Azon kellene elgondolkozni, hogy ez a látásmód nem felszínes és szűklátókörű-e. Főként azokra a kinyilatkoztatásaidra gondolok, hogy "az emberek többsége nagyvárosi kultúrában él", vagy a másik "ma már nincs értelme azoknak a fogalmaknak, hogy becsület, hiteles, megbízható személy, senki sem tudja mit jelentenek ezek.". Ha ezeket a gondolatokat amerikai szerzőktől veszed át, és kritika nélkül elfogadod, szerintem nagyot tévedsz. Lehet, hogy Amerikából nézve ilyen a világ, de többek között Magyarországról nézve is más. Mindenestre szívesen mutatok neked olyan helyeket és embereket Magyarországon, akik nem nagyvárosi kultúrában élnek és még értik / élik, hogy mit jelentenek azok a szavak, mint becsület, tisztesség, hitelesség, tekintély... de azért a szerénység szóval sem lesznek nehézségeik.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Előadásod és dolgozatod is roppant mód lekötött, nagyon kíváncsi vagyok, milyen kutatási eredménykre jutsz majd. Nem derült ki (legalábbis számomra nem), hogy az egész világhálón fogsz böngészni, vagy megpróbálod a három fogalmat kizárólag magyar online környezetben vizsgálni. Érdekes lehet az online térben létrejövő bizalmi viszonyt több területen is megvizsgálni: hogyan alakul ki, mennyi idő után és mennyire lesz bizalmas egy viszony egy játékoldalon, egy társkereső vagy chat site-on, egy internetes aukción stb.
Hasznos lehet utánanézni még az elmúlt évek internetes visszaéléseinek, illetve annak, hogy hogyan működik az internetre vonatkozó jogrendszer: a hitelesség elvesztésén túl, milyen szankciók várnak egy internetes csalóra.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A kutatás megközelítése perspektívája - a kultúra és a döntéshozás kapcsolata - számomra az egyik legizgalmasabb területe a kultúrakutatásnak. A szerző által az elemzéshez felvetett fogalmak kezelhetővé teszik ezt az általánosabb kérdést.
Bár láthatóan a kutúrakutatás számára az online kommunikáció önmagában kihívás viszonylag új megjelenésével és gyors terjedésével, egyelőre nehezen látom be megfelelő érvek híján, miért különbözik, vagy egyáltalán különbözik-e radikálisan más kommunikációs formáktól. Az internetre való összpontosítások mögött a háttérben ott sejlik a pozitív válasz erre a kérdésre. A szerző szintén ezen az állásponton van, és a fő különbséget abban látja, hogy "az online környezet jelenleg még nem rendelkezik orientáló intézményekkel, antropológiai értelemben sűrű kultúrával". Ez hipozézisnek nem rossz, de nem feltétlenül meggyőző. Ha mégis igaz, a kutatás abban a szerencsés helyzetben van, hogy kialakulásában tudja megragadni a sűrű kultúra létrejöttét egy adott közegben, és ennek révén általában a sűrű kultúra kialakulására és szerepére nézve nyerhet tudást.
Ha ez mégsem így van, akkor a vizsgálatnak meg kell tudnia mondani, hogy akkor miért érdekes ez a terület a kultúrakutatás egészében, ami nem lehetetlen, sőt, csak esetleg nem feltétlenül evidens.
Az fenti megközelítés alapkérdései a nem online környezetre nézve is számos szempontból megválaszolatlanok. Ha a döntéseinkhez a kultúra fogódzókat biztosít - a felvetett fogalmak révén-, mennyire feltételezi ez a kultúrának egyfajta esszencialista felfogását? Milyen kulturális szabályok irányítsák, hogy mely kulturális szabályokhoz forduljunk? Másrész valóban annyival kaotikusabb a nagyvárosi környezet, kultúra, mint a "hagyományos"?
Megoldás lehetne, ha az online környezetet a megadott fogalmak segítségével és a kutatás számára fontos szempontból (pl. anonimitás) összevetve vizsgálná a szerző valamilyen offline, de ugyanígy az anonimitás tekintetében érdekes területtel. Vagy pont fordítva: egy tipikusan nem anonim környezet döntéshozásait vetné össze a használt fogalmak mentén az online környezettel.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]