Fellner Zoltán Ákos:

Az indulatáttétel és viszontáttétel
mint a projekció pszichoanalítikus megjelenése

A pszichoanalízis egyik alapjelenségét Sigmund Freud regisztrálta analítikus munkája során, szisztematikusan azonban lánya, a szintén analítikus Anna Freud fejtette ki az Én és elhárító mechanizmusai című könyvében. Sigmund Freud a neurotikusok analízise során arra lett figyelmes, hogy számos páciense élénken reagál a gesztusaira, esetleg mint terapeutájuk az álmaikban is megjelenik. S. Freud ezek alapján arra a feltételezésre jutott, hogy a páciensekben megjelenő indulatok, melyek a terápiás beszélgetés során felszínre jönnek jelzésértékűek és a terápiás hatásban szerepet játszanak. Ezt a hatást nevezte el indulatáttételnek, azaz amikor a páciens a saját elfojtott indulatait a terapeutára vetíti. S. Freud azt is felismerte, hogy a főként neurotikus páciens roppant érzékenyen reagál az ezen indulatokra adott válaszokra, és elősegíti a belátás folyamatát. Ezt nevezte el viszontáttételnek. Ez a jelenség azon alapul, hogy a páciens tudattalanul tekintélyszemélyként tekint az analítikusra, a terapeuta rendszerint az apa vagy az anya analógonját játssza el a terápiás beszédhelyzetben. S. Freud szerint a páciens egy idő után misztikus erővel ruházza fel analítikusát és ezzel párhuzamosan titkolt csábítást működtet vele szemben. Karl Gustav Jung például nyíltan kimondja, hogy főleg a pszichotikus betegek isteni vagy démoni erőt tulajdonítanak orvosuknak, és adott esetekben a legszélsőségesebb indulatáttételekig (gyilkossági vagy szexuális fantáziák) is eljuthatnak.
A projekció fogalmát a pszichoanalízisben először Melanie Klein használta. A projekció konrétan az üldöző belső tárgy elleni védekezést jelenti azzal, hogy az üldöző tárgy a projíciálás aktusa során a külvilágba dobódik ki. Az üldöző tárgy egy komplex intrapszichés konstrukció, alapja azok, az elsősorban inkorporáló vágyak, melyek a csecsemőkori szoptatáshoz kötödnek. Klein szerint a csecsemő a szopás során az anyamellet a jó tárgynak tekinti, mivel meleget és élelmet ad. A csecsemő azonban még nem képes vágyai komplex megélésére, így a szoptatás során bekebelező, kannibalisztikus késztetéseken megy át, Klein magyarázatában az anyamell teljes kiszívására, azaz az anya számára elpusztítására törekszik. Az anyamell képzete a szopással a csecsemő még differenciálatlan belső világa számára a szopás aktusával szintén belsővé válik, azaz a csecsemő első jó szelftárgya az anyamell jelenléte (nem vizuális formája). Tulajdonképpen az anyamell képzetére irányuló kannibalisztikus agresszió az üldöző tárgy, azaz a csecsemő saját mohósága, mely az anyamell elpusztításától való félelmre irányul. Klein szerint számos depresszió és pranoid struktúra hátterében az anya elpusztításától való félelem áll.
A projekció és az indulatáttétel a pszichoanalízisben az elhárító mechanizmusok rendszerzésével és az énanalízis megjelenésével teljesedik ki. Anna Freud szerint az analítikus számára a páciens beleső élménytartalmai sosem hozzáférhetőek közvetlenül. A belső lelki mechanizmusokra azokból az ellenállásokból lehet következtetni, amibe az indulatáttétel során a terapeuta ütközik. Ebben a vonatkozásban A. Freud három alapszorongást fedez fel: az ösztönszorongást, mely a szexuális vágyak kielégíthetetlenségéből erednek, az objektív szorongásokat, melyek a külvilággal való konfrontációból erednek, és a felettesén szorongások, melyek a túl szigorú belső adoptációs kényszerek okoznak. Az indulatáttétel felismerése és helyes alkalmazása elengedhetetlen a pszichodiagnosztikában és a pszichoterápiában, akár egyéni, akár csoportterápiáról beszélünk, ezért a pszichoterapeuták képzésének alapja az indulatáttételek oktatása. Az indulatáttétel és viszontáttétel jelensége az alapja a szupervíziónak, azaz annak az esetnek, amikor az analítikusok saját eseteiket közlik egymással, és egymás reflexióit kérik. Hammilton nem egy esetben számolt be arról, hogy egy terapeutának nem a páciens elmondásából sikerült megfelelő diagnózist felállítani, hanem saját maga tudattalan reakcióból, amellyekkel páciensére reagált.

Irodalom:

Sigmund Freud: Bevezetés a pszichoanalízisbe. Gondolat, 1986.

Melanie Klein: A Szó előtti tartomány. Akadémia, 1999.

Anna Freud: Az Én és elhárító mechanizmusai. Párbeszéd, 1996.

N. G. Hamilton: A tárgykapcsolat elmél a gyakorlatban. Animula, 1994.