Ilg Barbara - Haász Sándor - Murai Gábor - Sipos Tünde - Wilhelm Gábor:

Bevezetés az "Intencionalitás"című projekthez

Intencionalitás, intenció, intencionális
Brentano

A "jel" mellett az "intenció" képezi a 20. század filozófiájának, és egyik meghatározó irányzatának, a fenomenológiának alapfogalmát. A fenomenológián belül az intenció terminust olyan élményekre, tapasztalatokra alkalmazzák, melyek valamilyen tárgyra, helyzetre, esetre vonatkoznak. Az intencionális aktusokat az jellemzi, hogy valamire irányulnak.
Ugyanakkor a tudat ezeknek az intencionális aktusoknak a segítségével jellemezhető. A tudatnak azt a sajátosságát, hogy ilyen intencionális aktusokból tevődik össze, "intencionalitás"-nak nevezzük. Az intencionalitás az elme képessége a dolgok, tulajdonságok vagy esetek reprezentálására, szignifikálására, megjelenítésükre vagy helyettesítésükre.
Az intencionalitás kérdése manapság a mentális állapotok (észlelés, tudás, érzés, tapasztalás, emlékezés stb.) természetével kapcsolatban vetődik fel a leggyakrabban. Hogyan kapcsolódik össze a mentális a fizikaival, a viselkedéssel?

Az intenció szó a középkori skolasztikából ismert (intentio animae), az intencionalitás fogalmának újra felfedezését Franz Clemens Brentanóhoz (1838-1917) kötik.
Az intentio (a latin intendere 'valamire irányul') terminust a középkori logikában és filozófiában a mai 'fogalom' vagy 'intenzió' értelmében használták, olyan dolgokra, melyek egyszerre lehetnek igazak a nem-mentális dolgokra és tulajdonságokra, valamint a mentálisokra (fogalmakra).
Brentano ugyanakkor nem beszélt intencióról vagy intencionalitásról, hanem intencionális inegzisztenciáról, mely a pszichikai jelenségek megkülönböztető vonása a fizikaiakkal szemben. Az intencionális reláció Brentanónál valami a tudat számára immanens.

Brentano (1874: 88-89) megfogalmazásában (Philosophy from an empirical standpoint):
"Minden mentális jelenség jellemezhető azzal, amit a középkori skolasztikusok egy tárgy intencionális (vagy mentális) nem-létezésének [inegzisztenciájának] hívtak, és amit mi nem egészen egyértelműen a tartalomhoz való referenciának, egy tárgyhoz (amit ne értsünk itt valami dolognak) való irányulásnak, vagy immanens objektivitásnak nevezhetünk. Minden egyes mentális jelenség tartalmaz valamit tárgyként önmagán belül, noha különböző módon teszi ezt.
...Ez az intencionális nem-létezés kizárólag a mentális jelenségekre jellemző. Egyetlen fizikai jelenség sem rendelkezik hasonlóval. Ezért a mentális jelenségeket olyan jelenségekként határozhatjuk meg, melyek önmagukon belül valamilyen tárgyat tartalmaznak intencionálisan."

Milyen jelenség lehet az, mely egy "tárgy intencionális (vagy mentális) nem-létezését" jeleníti meg? Milyen jelenség tartalmaz "valamit tárgyként önmagán belül"? Vajon a "tartalomhoz való referencia", illetve a " tárgyhoz (amit ne értsünk itt valami dolognak) való irányulás" ugyanaz? Az elmének és annak a valaminek a kapcsolata, mely vagy létezik, vagy nem az elmén belül, milyen reláció?

Brentano meghatározása az intencionalitással kapcsolatos későbbi viták kiindulópontját képezte a 19. és a 20. században.
Például az "inegzisztencia" valójában nem-létezés vagy benn-létezés, azaz a tárgy, melyre az elme irányul, nem létezik, vagy az elmén belül létezik? Vagy mindkettő?

Brentano az idézett meghatározásra egy egész kutatási programot alapozott három tézis köré szervezve. (1) A különböző mentális állapotok által megjelenített intencionalitás jelenségét konstituálja, hogy e mentális állapotok önmaguktól eltérő dolgokra irányulnak. (2) E dolgokat jellemzi az intencionális nem-létezés. (3) Az intencionalitás a mentális meghatározója (még pedig a szigorú értelemben): minden mentális állapotot jellemez az intencionalitás, és csakis ezeket.

Az első két tézis összefügg. A kérdés, vannak-e ilyen intencionális tárgyak? Az intencionalitás elfogadása együtt jár-e az ilyen tárgyak ontológiai kategóriájának elfogadásával? (Az analitikusok szerint nem. Mások szerint igen, tehát vannak dolgok, melyek nem léteznek.)

Brentano szerint minden mentális aktivitás relácionális, valamire mint tárgyra utal. Más jellegű relációkban mindkét terminus valós (a "fundamentum" és a "terminus" is) (lásd valami kisebb valaminél, valami az oka valaminek: itt mindkettő létező), itt viszont csak a fundamentum valós, létező (lásd valaki gondol valakire: itt a gondolat tárgyának nem kell léteznie). Annak tehát, amire a mentális aktivitás irányul, nem kell feltétlenül léteznie (lásd különösen a tagadáskor). Éppen ezért kérdés, hogy itt valóban relációról van-e szó, vagy csak kvázi-relációról (etwas Relativliches), hiszen csak a gondolkodó személyre van szükség.

Searle: Elme, nyelv és társadalom

Az elme elsődleges szerepe, hogy összekapcsoljon minket a környezettel és más emberekkel. Szubjektív állapotaim összekötnek a világ többi részével és ennek a kapcsolatnak az a neve, hogy intencionalitás. Az ilyen állapotok közé tartoznak a hiedelmek és vágyak, szándékok és észlelések, szeretet és gyűlölet, félelmek és remények. Az intencionalitás tehát az általános kifejezés minden olyan formára, melyek által az elme a világ objektumaira és tényállásaira irányulhat vagy szólhat róluk.

Tudat és intencionalitás

Nem minden intencionális állapot tudatos, és nem minden tudatállapot intencionális.
Az agy állapotai csak olyan mértékben értelmezhetők mentális állapotokként, amennyire elvben tudatos állapotok előidézésére alkalmasak.
Pl.Clinton az Egyesült Államok elnöke. - lehet akár tudatos, akár tudattalan. Még olyankor is ez a hiedelem, amikor alszom.
A tudattalan mentális állapot tudatossá válhat.
A tudattalan mentális állapotaink nem olyanok, mint az iratszekrényben az eredeti megjelenési formájukban várakozó szavak és képek, hanem olyanok, mint a szavak és a képek a számítógépben, amikor nem láthatók a képernyőn. Az ilyen mentális állapotoknak van egy teljesen különböző, nem mentális, nem tudatos formájuk, de attól még mindig tudattalan mentális állapotok, melyek a tudatos mentális állapotokhoz hasonlóan alkalmasak kauzális aktusra, még ha az adott időben tudattalanok is, és a neurobiológiai állapotokon és a tisztán neurobiológiai kifejezésekkel leírható folyamatokon kívül nincs is jelen semmi más.

(Chomsky: kognitív tudomány, amikor a gyermek egy természetes nyelvet tanul, ezt úgy teszi, hogy az univerzális grammatika tudattalan szabálykészletét követi, ezek a szabályok azonban nem tudatosulnak a gyerekben.)

Egy tudattalan mentális állapotnak tudatosan elgondolhatónak kell lennie, hogy a nem tudatos agyi folyamatokkal szemben egyáltalán mentális állapot legyen.
A színtiszta mentális állapotok ténylegesen kauzálisan működnek, akár tudatosak, akár tudattalanok. Gondoljunk például a következő szabályra: "Hajts az út jobb oldalán!"
Ez a szabály tudatosan és tudattalanul egyaránt kauzálisan működik. De a tudattalan szabálykövetés, akárcsak a tudatos, mindenképpen a szabály intencionális tartalmának a követését jelenti, és valós időben kell működnie.
A nem intencionális oksági összefüggések azonban mindig elégtelenek lesznek az intencionalitás magyarázatára. Kauzális összefüggésekhez intencionalitás nélkül is bármikor eljuthatunk.

Meg kell különböztetnünk azt az intencionalitást, amivel eredendően rendelkeznek az emberek és az állatok, - a szavak, a mondatok, a képek, a diagramok, a grafikonok eredeztetett intencionalitásától. Továbbá meg kell különböztetnünk mindezeket az intencionalitás metaforikus használatától, amikor nem szó szerint, hanem "mintha" értelemben hivatkozunk az intencionalitásra.

(pl: 1. E pillanatban nagyon éhes vagyok.
2. "J'ai grand faim en ce moment" franciául azt jelenti, hogy e pillanatban nagyon éhes vagyok.
3. A virágok a kertemben tápanyagokra éheznek.
Mindhárom kijelentés az éhség intencionális jelenségére hivatkozik, a minőségük azonban teljesen eltérő. Az első eredendő intencionalitást tulajdonít nekem. Ha rendelkezem a nekem tulajdonított állapottal, akkor attól függetlenül ez az állapotom, hogy más miként vélekedik felőle. A második kijelentés ugyancsak a szó szoros értelmében tulajdonít intencionalitást, ám a francia mondat intencionalitása nem eredendő, hanem a franciául beszélőkeredendő intencionalitásából eredeztetett intencionalitás. Minden nyelvi jelentés eredeztetett intencionalitás.
A harmadik kijelentés valójában semmiféle intencionalitással nem ruház fel. A kertem növényeinek éhsége amolyan mintha jelleggel jelenik meg. Intencionalitást tulajdonítok nekik, noha ilyennel valójában nem rendelkeznek, annak ellenére, hogy úgy viselkednek, mintha lenne intencionalitásuk.)

Az eredendő intencionalitás megfigyelőtől független- én attól függetlenül vagyok éhes, hogy mit gondol erről bármely megfigyelő. Az eredeztetett intencionalitás megfigyelőtől függő- az csak egy kapcsolat a megfigyelővel, a használóval, stb., ahogy például egy francia mondatnak az a jelentése, ami.
Valamennyi eredeztetett intencionalitás az eredendőből származik.(Dennett kritika)
A tudat és az intencionalitás megfigyelőtő függetlenek abban az értelemben, hogy ha tudatos vagyok, vagy van intencionális állapotom, például szomjúság, ezek a sajátosságok létükben nem függenek senki rajtam kívülállótól. Ezek, ellentétben mondjuk a nyelv mondataival, nem azért azok, amik, mert kívülállók úgy gondolják.

Az intencionális állapotok felépítése

Minden intencionális állapot számára- hit, vágy, remény, félelem vizuális észlelés vagy valamely cselekedet végrehajtásának szándéka-különbséget kell tennünk az állapot tartalma és az állapot típusa között. Így pl reménykedhetsz, hogy esni fog, félhetsz, hogy esni fog és hiheted, hogy esni fog. Minden egyes esetben ugyanaz a tartalmunk, hogy esni fog, ez a tartalom azonban különböző intencionális módokon jelentkezik. Ezek a példák állítások és mint propozíciók rendelkeznek igazságfeltételekkel, de mivel nem mindegyikük hit, ami lehet igaz, vagy hamis, Searle tágabb fogalmat használ, az érvényesüli feltételek fogalmát, amellyel képes olyan intencionális állapotok jellemzésére is, mint a vágy vagy a szándék, amik kielégülhetnek, vagy kielégületlenül maradhatnak, valóra válhatnak, vagy nem válhatnak valóra.
Számos propozíciós tartalommal rendelkező intencionális állapotot jellemeznek érvényesülési feltételek, az igazságfeltételek pedig az érvényesülési feltételek egyik speciális esetei.
Az igazságfeltételek és az érvényesülési feltételek más fajtái közötti különbségtétel vezet az intencionális állapotok felépítési sajátosságaihoz.
A különböző típusú intencionális állapotokkal az intencionális tartalmak különböző módokon kötődnek a világhoz. A különféle típusú intencionális állapotok, mondhatni, eltérő megfeleltetési kötelezettséggel kötik a propozíciós tartalmat a való világhoz. A hiedelmek és hipotézisek attól függően minősülnek igaznak vagy hamisnak, hogy valóban olyan-e a világ amilyennek a hiedelem reprezentálja, a hiedelmeket tehát az "elmétől a világhoz" megfeleltetési irány jellemzi, mivel a dolgok milyyenségének a megjelenítése a céljuk.
A vágyaknak és a szándékoknak "világ az elméhez" a megfeleltetési irányuk, mert nem az a céljuk, hogy reprezentálják, milyenek a dolgok, hanem, hogy milyenek legyenek, illetve, hogy miként tegyük olyanná őket.
Nem minden intencionális állapotnak "világ az elméhez" a megfeleltetési iránya. Némelyik előfeltételezi, hogy már megtörtént a megfeleltetés. Ha például sajnálod, hogy megsértetted a barátodat, vagy örülsz, hogy süt a nap, mindezen esetekben olyan intencionális állapotod van, melyek előfeltételezik, hogy már érvényesült a propozicionális tartalom, azaz már megsértetted a barátodat, illetve már süt a nap. Ezeket az eseteket hívja Searle nulla megfeleltetési irányúaknak.
Az intencionális állapot tehát minden esetben érvényesül vagy nem, attól függően, hogy ténylegesen mutatkozik-e egyezés a propzíciós tartalom és a reprezentált valóság között. A propozíciós tartalommal rendelkező intencionális állapotok általános sajátossága, hogy érvényesülési feltételeik vannak.

Intencionális kauzalitás

Searle szerint tehát az intencionalitás az elme sajátossága, melynek révén belsőleg reprezentálja a világ objektumait és tényállásait. Ugyanakkor az elménk állandó oksági viszonyban áll a világgal. Ha mozgatni akarjuk a testünket, ez a szándékunk idézi elő a mozdulatainkat. Mindegyik esetben egy kauzális és egy intencionális összetevőt találunk. Az intencionalitás működéséhez alapvető fontosságú, ahogy a fennmaradásunkhoz is a világban, hogy az elme reprezentációs képessége valamilyen szisztematikus módon összefonódjon a világgal fennálló kauzális kapcsolatokkal. Ez az összefonódás az intencionális kauzalitás.
Az emberi viselkedés, ha racionális, okok alapján működik, de az okok csak akkor magyarázzák meg a viselkedést, ha az ok és a viselkedés egyaránt logikus és kauzális. A racionális emberi viselkedés magyarázatai így lényegében az intencionális kauzalitás apparátusát veszik igénybe. Az ilyen magyarázatok azonban formájukban nem determinisztikusak, valamely viselkedésre adott intencionális magyarázat formája nem foglalja magában, hogy az aktusnak be kell következnie, hogy az intencionális okok elegendőek volnának ahhoz, hogy az adott tettet végre kell hajtani. Amikor a saját viselkedésemet elsősorban a cselekvésre motiváló hiedelmek és vágyak elősorolásával magyarázom, többnyire nem úgy értem, hogy nem tehetnék másként.

Az intencionalitás háttere

Az intencionális állapotok nem elszigetelten működnek. Akármilyen intencionális állapothoz rengeteg más előfeltevés, felkészültség járul. Ezeknek a halmazát nevezi Searle Háttérnek. A Háttér általános tétele, amit mindvégig előfeltételezek, hogy valamennyi intencionális állapotunk, valamennyi meghatározott hiedelmünk, reményünk, félelmünk, csak úgy működik, vagyis az érvényesülési feltételeiket csak úgy határozzák meg, hogy mindezt azelőtt a Háttér előtt teszik, amely lehetővé teszi, hogy megbirkózzunk a világgal.
A Háttér egy része minden kultúrában közös. Például mindannyian felegyenesedve járunk, és úgy eszünk, hogy a szánkba rakjuk az ételt. Az ilyen egyetemes jelenségeket nevezhetjük "Mélyháttérnek" sok más Háttér-előfeltételezés azonban kultúránként eltérő.
Az intencionális állapotok csak akkor működnek úgy, ahogy működnek, ha adott a háttér-képességek egy előfeltételezett halmaza, mely nem egyszerűen további intencionális állapotokból áll. A Háttér preintencionális. Searle szerint képességünk a racionális gondolkodásra és viselkedésre legnagyobbrészt a Háttérhez tartozik.

Daniel C. Dennett: Az intencionalitás filozófiája

Az intencionális rendszerek

Az intencionális rendszerek olyan rendszerek, melyek viselkedését úgy lehet megmagyarázni, bejósolni, hogy vélekedéseket és vágyakat (reményeket, félelmeket, szándékokat) rendelünk a rendszerhez.
Egy adott dolog, csak a viselkedését magyarázni és bejósolni próbáló személy stratégiáihoz viszonyítva intencionális rendszer.

A bejósláshoz használható stratégiák:

1. Tervezet-alapállás: ha tudom, hogyan tervezték meg a számítógépet, bejósolható a gép válasza. (Feltételezésünk, hogy minden funkcionális rész jól működik.)
Mechanikus tárgyak viselkedésének bejóslására alkalmas. Pl.: írógép, gyufa.
2. Fizikai hozzáállás: a természeti törvények ismeretéből indulunk ki. Pl.: nincs bedugva a gép, nem fog működni, amikor elkezdődik a havazás, az ág leszakad.
3. Intencionális nézőpont: a rendszerhez bizonyos információ birtoklását rendeljük hozzá, s feltételezzük, hogy bizonyos célok irányítják. Az információkat vélekedésnek vagy hiedelemnek nevezzük, céljait pedig vágyaknak. - nem állítjuk, hogy tényleg vannak vélekedéseik vágyaik, mi rendeljük hozzájuk, pl.: akár egy számítógéphez.

A nézőpontokat váltogathatjuk. Akkor kifizetődő az intencionális nézőpont, ha a tervezeten vagy fizikai nézőponton alapuló predikciók kivitelezhetetlenek.

Hétköznapi magyarázataink (emberi és állati viselkedéseke) intencionálisak. Ez azonban oly nyilvánvaló számunkra, hogy észre sem vesszük.
Az a feltevés, hogy valami intencionális rendszer, együtt jár azzal a feltevéssel, hogy racionális. A racionalitás olyan erősen benne van következtetési sémáinkban, hogy amikor predikcióink tévútra vezetnek, először az információ birtoklásával kapcsolatos feltételeket igazítjuk. (pl.: biztos, nem halotta, nem tudja, stb.)

Gyengeségei:

Bizonyos viselkedéstöredékek értelmezésére gyakran nem vagyunk képesek
Sokszor nem tudunk megbízhatóan jósolni, mit fog tenni valaki

Erősségei:

Vannak területek, ahol nagyon megbízható (pl.: közlekedés)
Nagy generatív erejű és hatékonyságú ( a hős rámosolyog a bajkeverőre)
Kisgyerekek is könnyedén használják
Alkalmazásában nem zavar bennünket, hogy nem tudjuk mi is történik közben a fejünkben, agyunkban.

Intencionális és racionális rendszernek vesszük egymást a következő elvek alapján:

1. Egy rendszer vélekedései olyanok, melyeket birtokolnia kell (észlelési képességei, megismerési szükségletei és élettörténete függvényében)
2. Egy rendszernek olyan vágyai vannak, amilyenekkel rendelkeznie kell (biológiai szükségletei s azok kielégítésének lehetőségei mellett) - Az i. r. túlélésre és szaporodásra vágynak, táplálékra, biztonságra, egészségre, vagyonra, hatalomra, befolyásra.
3. Egy rendszer viselkedése azokból az aktusokból áll, melyek egy ilyen vélekedésekkel és vágyakkal rendelkező ágensnél ésszerűek lennének.

Valaki azt hiszi, hogy p = bizonyos feltételek mellett bizonyos viselkedésre hajlik

Mennyire vagyunk racionálisak?
A szociálpszichológia és a kognitív pszichológia kutatásai szerint minimálisan.
Dennett szerint a pszichológusok szándékosan alakítanak ki olyan helyzeteket, melyek provokálják az irracionális választ.
MI kutatás szempontjából: csodálatosan ésszerűek vagyunk.

Hány vélekedésünk van?
Végtelen számú, melyek azonossága nem egészen körvonalazott. Nem tároljuk külön őket. A legtöbbet impliciten tároljuk, annak köszönhetően, hogy néhányat expliciten tárolunk = magvélekedések.
Vagy bonyolultabb a dolog? Ha valakit megkérnénk, hogy írja le ezer vélekedését, kiderülne, hogy ezek mindegyike virtuális, s amit expliciten tárol, az meglehetősen ismeretlen információként hatna (emlékezeti tárak címei, problémamegoldási eljárások)

Intencionális rendszerek a kognitív etológiában:
a "panglossi paradigma" védelmében

A probléma

A cerkófmajmok különböző vészjelzéseket adnak különböző ragadozókra. (leopárd riasztás: a fára szaladnak, sas riasztás: felfelé néznek, kígyó riasztás: lefelé néznek)
Nyelvük van a cerkófmajmoknak? Tényleg kommunikálnak? Gondolják, amit mondanak?
A vágy, vélekedés, elvárás, felismerés és hasonlókra vonatkozó hétköznapi nyelvezet válhat-e kellően szigorú elvont nyelvezetté is, melynek segítségével a kognitív képességek leírhatóak? Igen, ha megértjük, milyen feltevések keretében használhatjuk ezeket a szavakat, s mik alkalmazásuk következményei.

Az intencionális rendszerek elmélete

Filozófia: az intencionalitás a valamire vonatkozást jelenti. A világban bizonyos dolgok, állapotok, események más dolgokra, állapotokra, eseményekre vonatkoznak (- referenciális nyíl)
Az intencionalitás sajátos logikai jellemzőként emelhető ki. Azokat a mondatokat, amelyek bizonyos rendszerekhez intencionális állapotokat rendelnek, referenciális homályosság jellemzi, az áttetszőség hiánya: olyan tagmondatok jelennek meg bennük, melyekben nem érvényesek a szokásos megengedő helyettesítési szabályok.

Mari Vili mellett ül. Mari az osztály legidősebb gyereke mellett ül.

Intencionális kifejezést tartalmazó mondatnál van egy olyan tagmondat, melyben az ilyen helyettesítés az igazat hamissá fordítja és viszont.

IV. György meg akarta tudni, hogy Scott-e a Waverly szerzője.
IV. György meg akarta tudni, hogy Scott-e Scott.

Burges attól fél, hogy a bozótban zörgő dolog egy kígyó.
A bozótban Robert Seyfarth zörög -
Burges attól fél, hogy Robert Seyfarth egy kígyó.

Ez a valamiként való értelmezés, a valaminek való látás, a valaminek vélés az intencionális beszédmód középpontja.
Van egy kifejezéshalmaz, s a kifejezések jellemzője, hogy érzékenyek az általuk bevezetett tagmondatok referenciális eszközeire. Ilyen kifejezések: azt hiszi, hogy, tudja, hogy; azt várja, hogy; azt szeretné, h; átlátja, h; megérti, h;

A cerkófmajmok mint intencionális rendszerek

Az intencionális rendszerek fokozatai
1. elsőrendű intencionális rendszer: vélekedései, vágyai vannak, nincsenek azonban vélekedései és vágyai vélekedésekről és vágyakról.

X azt hiszi, hogy p
Y akarja, hogy q

(p és q nem tartalmaznak intencionális kifejezéseket.)

2. Másodrendű intencionális rendszer: vannak vélekedései és vágyai vélekedésekről és vágyakról (és más intencionális állapotokról) mind másokra mind magára vonatkoztatva.

X azt akarja, hogy Y azt higgye, hogy X éhes.
X azt hiszi, hogy Y azt várja, hogy X balra ugrik.
X fél, hogy Y felfedezi, hogy X-nek van egy táplálékrejtekhelye.

3. Harmadrendű intencionális rendszer:

X azt akarja, hogy Y azt higgye, hogy X azt hiszi, hogy egyedül van ott.

4. Negyedrendű intencionális rendszer: azt akarná, hogy azt gondold, hogy megértette, hogy azt kívánod, hogy menjen el.

Legtöbben 5 vagy 6 nagyságrendet vagyunk képesek megérteni.
Bennett (1976): igazi kommunikáció, a komoly, emberi értelemben vett beszédaktusok legalább három nagyságrendnyi intencionalitást igényelnek beszélő és hallgató részéről.

Nem minden interakció kommunikatív értékű. (lecsapok egy legyet, kinyitom neki az ablakot)
Kommunikál-e a juhászkutya a nyájjal? A farkával csapkodó hód? A méhek? A csecsemők? (nyelvi eszközök megléte nem szükséges és nem elégséges)
Grice válasza: a kommunikáció kritériuma a harmadrendű intencionális állapot:

"A közlő szándéka az, hogy a Közönség felismerje, hogy a Közlő szándéka az, hogy a Közönség az r reakciót produkálja."

Az evolúció, a hibázás és az intencionalitás

Bizonyos általunk készített műtárgyaknak lehet tőlünk származó intencionalitása, nekünk magunknak azonban eredeti vagy intrinzikus intencionalitásunk van, mely nem levezetett.
Dennett úgy gondolja, hogy semminek sincs intrinzikus intencionális mentális állapota. (Searle)

Intencionális stratégia: úgy döntesz, hogy a tárgyat, melynek viselkedését be akarod jósolni, racionális ágensként kezeled, aztán kitalálod, hogy az ágensnek, milyen hiedelmei kell, legyenek, tekintve a világban elfoglalt helyét és célját. Kitalálod, milyen vágyai kell legyenek s végül bejósolod, úgy fog cselekedni, hogy hiedelmeinek fényében céljait előmozdítsa.

A hiedelemtulajdonítás szabálya: végy hiedelemnek minden - a rendszer érdeklődésének megfelelő- igazságot, amelyet a rendszer addigi tapasztalata hozzáférhetővé tett számára. -túl sok hiedelmet tulajdonítunk.
Az a képességünk, hogy nyelvileg kifejezzünk vágyakat, a vágytulajdonítás áradatát nyitja meg.
Tényleg használjuk az int. stratégiát?
Igen, állandóan.
Mikor működik? Embereknél majdnem mindig. Állatoknál is (emlősök, madarak, halak, hüllők, rovarok, kagylók, sakkozó számítógép, növények, villám)

Nem arról van szó, hogy csak olyan dolgoknak tulajdonítunk hiedelmeket, vágyakat, amelyekben belső reprezentációkat találunk, hanem arról, hogy amikor felfedezünk valamilyen tárgyat, amelyre az int. str működik, hajlunk arra, hogy bizonyos belső állapotait úgy értelmezzük, mint belső reprezentációkat.